Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-30 / 34. szám

Felújítás egymilliárdból fázis (rakodás, szállítás stb.) során megsé­rült szegélykövéket cserélik. Az új útfelületek, zöldterületek, a járdák és az árkok mellett új közvilágítást is ka­pott a három utca, itt a belvárosban már megszokott, szép kivitelezésű lámpák ke­rültek kihelyezésre. Az pedig természetes, hogy új hulladékgyűjtők is kerültek a kan­deláberek mellé. Padok egyelőre nincsenek, mivel az itt élők eltérő véleményt formáltak az utca­bútorok kihelyezéséről. Akadt, akinek tet­szett az ötlet, és jelezte, szívesen látna egy padot a háza előtt, mások viszont óvni szerették volna kertjüket, otthonukat, udvarukat, magánszférájukat a pádon ücsörgők tekintetétől. Az önkormányzat az egyszerűbb megoldást választotta, az ülőalkalmatosságok egy raktárban várják, amíg döntés születik a sorsukról. Nemcsak a városrész egyik legfonto­sabb beruházását képezte a „háromut- cás program", de az önkormányzat egész Esztergomra kiterjedő„kiemelt beruházá­Már hetek óta használják a Szentlázár- és Kovácsi városrészek lakói az önkor­mányzat által kilencszázmillió forintnyi ráfordítással átépített Bartók, Budapes­ti és Virágos utcákat. A komplex munkálatok során a körülte­kintő tervezésnek köszönhetően ezek­ben az utcákban az aszfaltozás mellett megújultak a föld alatt futó közművek, és a föld alá kerültek a légkábelek, az elektromos vezetékek. Bár a kábeltévé­szolgáltatás még nem állt helyre, az ön- kormányzat már keresi a megoldást. Az ok: a korábbi szolgáltató nem élt a lehe­tőséggel, hogy új rendszert építsen ki a régi, levegőben húzott vezetékek he­lyett. Ők a tányérantennás szolgáltatásu­kat ajánlják a három utca lakóinak, míg az önkormányzat egy új szolgáltatóval, a Jurop Telekommal tárgyal a megszokott kábeles rendszer biztosításáról. Megálla­podás esetén a megfelelő infrastruktúra a rendelkezésre áll, az útépítéssel párhu­zamosan ugyanis elkészültek a kábelek fogadására alkalmas föld alatti szerviz- alagutak is. Az itt élők régóta - és jogosan - vágy­tak erre a jelentős beruházásra, az igé­nyek maximális figyelembevételével a helyhatóság aprólékosan készítette elő a most elkészült munkákat. Meggyes Tamás polgármesternek és a helyi képviselőnek, Ivanov Mihálynak az itt élőknek tett ígé­rete végül sikeresen megvalósult. A teljes kommunális rendszer fölé új, jó minősé­gű utak kerültek, és velük együtt épültek meg a járdák a szegélyekkel, valamint a parkolóhelyekkel. A gépkocsibeállók so­rát zöldfelületek szakítják meg, és fákat is ültettek a kivitelezők. A csapadékvíz-el­vezető rendszert szintén újjáépítették, és gondoskodtak a házak autó-bejáratainak megfelelő megközelítését biztosító áthaj- tókról is. A műszaki átadás-átvétel hivatalosan megtörtént, ezt követően azonban még harminc napig, azaz jelenleg is találkoz­hatunk az ominózus utcákon a szakembe­rekkel. Jelenleg ugyanis folynak az úgy­nevezett pótmunkák, például a lerakott, majd esetlegesen egy következő munka­si" listáján hasonlóképpen előkelő helyen szerepelt. A munkák 2007-ben kezdőd­tek, sajnos, a közterületeképpen a legcsa­padékosabb időszakra maradtak szilárd burkolat nélkül. Az építési törmelék- és építőanyag-halmok azonban lesimultak az utcákról, helyükre kerültek a csator­naszemek, a víziközmű-berendezések, az út- és szegélykövek, végül az útfelület ré­tegei, a víznyelők. Nem siettette a mun­kakezdést a program összetettsége sem. Sok közműves céggel, hatósággal kellett egyeztetni, engedélyezési eljárások sorát kellett lefolytatni, mire a különböző terv­fázisokból kialakulhatott az a végleges ütem, amit a Strabag Zrt. és alvállalkozói megvalósítottak. G.l. GRAND ÁCS KFT. FATELEP 2509 Esztergom-Kertváros, Retek utca 2. Tel.: 33/419-843, Fax: 33/505-430 2083 Solymár, Külsővasút u. Tel: 26/363-042, 26/343-043 Fax: 26/560-004 www.grandacs.hu , grandacs@grandacs.hu Építőanyagok széles választékban az alaptól a tetőig. Hagyományos és szeglemzestetőszerkezet. Gerendaházak EMI minősített készházak gyártása és kivitelezése. Ingyenes árajánlatkészítés, számítógépes tervezés, pontos anyagszá­mítás 3 D látványtervekkel. Grandács Kft. a mesteri szakértelem! hídlap 13

Next

/
Thumbnails
Contents