Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)

2008-08-30 / 34. szám

közügy Újabb fémlopás-sorozat borzolja a kedélyeket Csatornafedél... hopp! Pöltl Zoltán N em tudunk olyat mondani a fém- vagy színesfém eltulajdo­nítása területén, amit az erre szakosodott bűnelkövetők már ne találtak volna ki. Az, hogy Babits szobrát elvitték, feldarabol­ták, inkább lelkűnknek okozott komoly kárt. Az, hogy a Berényi Zsigmond utcában szinte alig hűlt ki a hegesztés nyoma az új járdakorlátokon, s máris lefűrészelték, s elvitték, közös pénztár­cánkat is bántotta. Az elmúlt héten a déli városrészben elkö­vetett utcai csatornafedelek ellopásával viszont már nem csak anyagi kárról, de a tolvajlások nyomán keletkezett gödrökbe zu­hanó kocsik utasainak testi épségéről is szó van. Mint Bodrogai Sándortól, a helyi polgárőrség vezetőjétől a Hídlap megtudta, az elkövetők a Töltés, a Lázár Vilmos, a Szentkirályi, a Galagonyás utcában, valamint a Kis-Duna sétányon emelték ki a keretből az utcai csatornafedeleket. Varga Ferenc Csaba, az esztergomi rendőrkapitányság ve­zetője az ügy kapcsán elmondta, hogy egyelőre nem árulhat­ja el, hogy a fedlapok elvitelével kapcsolatban milyen konkrét intézkedéseket foganatosítottak, hiszen elképzelhető, hogy maguk a tolvajok is olvassák a Hídlapot. Tény, hogy a rendőr­ség a polgárőrséggel karöltve olyan intézkedéseket vezetett be a városban, melyekkel elejét próbálják venni a fémlopások­nak, és felderíthetik az elkövetőket is. A kapitány arról is emlí­tést tett, hogy sajnos nemcsak Esztergomban „viszik" a csator­nafedeleket, hanem a környező településeket is dézsmálja e tekintetben egy vagy több, eddig ismeretlen elkövető. A helyi rendőrkapitány ezúton is szeretné felhívni a polgárok figyel­Legutóbb, hasonló lopási ügyben az esztergomi rendőrka­pitányság villámgyorsan dolgozott, és sikerként könyvel­hette el a szlovák oldalon megtalált és 24 órán belül a vá­rosnak visszajuttatott 22 darab csatornafedelet. Százezres kár A csatornafedelek „eltűnése" komoly veszélyt jelent az au­tósokra is, az esztergomi Styevola és fia Skoda autószerviz vezetője szerint meglehetősen komoly károkat okozhat egy ilyen baleset. Mivel a csatornalyuk mély, ezért elsősor­ban a lökhárító, a hűtőrács, a lámpák, az alváz, a futómű, illetve az ezekhez közvetlenül kapcsolódó mechanikus és elektromos alkatrészek sérülhetnek. A lendület, a sebes­ség függvénye ugyancsak, hogy beindul-e a biztonsági rendszer. Ha igen, akkor a végzetes zuhanás következmé­nyeként nemcsak a légzsákok, de a biztonsági öv megfe- szülésekor elhasználódó patron, illetve maga az öv is teljes cserére szorul. mét arra, hogy hathatós segítséget jelenthet az ügy felgön­gyölítésében, ha azonnal bejelentik az ilyen tettet, vagy an­nak gyanúját. Ezt annak fényében kéri a kapitány, hogy történt ugyan lakossági bejelentés a csatornafedél-lopás ügyében, de azt az észlelést követő harmadik órában tette meg a szemta­nú, így a bűntettet a rendőrség megakadályozni már nem tud­ta, csak nyomozhat utána. éiPhone3G A várva várt iPhone. Megérkezett. SASVÁRI KFT. ESZTERGOM, Kossuth u. 5. Nyitva tartás Esztergomban: Tel.: 33/411-014, 06-30/552-24-42, H-P: 8.00-17.00, Szó: 8.30-12.30 06-30/474-12-09 DOROG, Bécsi út 55. Nyitva tartás Dorogon: Tel.: 33/443-471, 06-30/901-42-15 H-P: 8.30-16.30, Szó: 8.00-12.00 Partner 14 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents