Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 31–51. szám)
2008-12-20 / 50. szám
helyi história elsők között harcolt és épp övéit lelkesítette. Elestek vele együtt sokan. A janicsárok, midőn elhagyva a lovasoktól gyalog futamodni nem bírtak, nagyobb részt mind levágattak. Ily módon a győzelem, mely sokáig kétes volt, a magyarok javára fordult. A futamodókat és bujdosókat vadászok módjára üldözőbe vették, és egyenkint levagdosták. A levágottak vagy könyörgésre elfogottak száma több mint ötszázra tehető. A janicsárok közül csak igen kévésé mehetett vissza Esztergomba. Nyári parancsára a futamodás előtt elevenen senkit el nem fogtak, sem zsákmányt gyűjteni lováról senki le nem szállott, hanem csak a teljesen elért győzelem után.” Az oszmánok a szálkái vereségből levonták a tanulságot, 1547-re már teljesen kiépítették párkányi hídfőállásukat. Korabeli defterek alapján 1549-ben 61, 1558-ban 311 katonát tartott a török e palánkvárban, amelyet 1585-től hajóhíd kötött össze Esztergommal. Csekerdén és a Duna-híd a törökök számára lehetővé tette, hogy a téli hónapok kivételével bármikor portyázó csapatokat indítsanak a Dunától északra fekvő területekre. Ilyen körülmények Fotók: 17. századi ábrázolás a párkányi palánkról között a magyar végvárak őrségének jobban résen kellett lennie. Esztergom oszmán-török helyőrsége tudniillik a 16. század második felében létszámát tekintve alig maradt el Buda mögött, és a környék magyar végvárai e török katonai erőt nehezen tudták ellensúlyozni. A magyarok győzelmét jeles irodalmi emlék is megörökítette, „Az szálkái mezőn való diadal” című vers. fp&«j További termékeink Rosenberg ventilátorok ipari és füstelszívó ventilátorok hővisszanyerös lakásszellőztető gépek légfüggönyök hőcserélők hangcsillapítók légtechnikai vezetékek zsaluk cső- és csatornafütők automatika Légszállítás mesterfokon!