Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-06-21 / 24. szám

Helyzetjelentés a Vaszary kórházból Csökkent az adósság Az elmúlt időszakban csökkent a Vaszary kórház adósságállománya, je­lenleg 442 millió forint a hátralék, ami Stróbl József gazdasági igazgató szerint javuló tendenciát mutat. Létszámleépí­téstől továbbra sem kell tartani, mivel egyrészt már így is több osztályon mun­kaerőhiány van, másrészt az már komo­lyan veszélyeztetné az alapellátást. sül még a tizenharmadik havi fizetést is az intézménynek kell kigazdálkodnia sa­ját forrásaiból. „Az adósságcsökkentés­re megpróbáltunk terveket kidolgozni, hogy milyen lépésekkel és hogyan lehet végrehajtani, de a szaktárca számai eze­ket az elképzeléseket, a tavaly végrehaj­tott intézkedéseket, szerződésmódosítá­sokat, létszámleépítéseket folyamatosan felülírják. Ilyen többek között a tizenhar­madik havi fizetés, de az emelkedő gáz, illetve energiaár-emeléseket is kompen­zálnunk kell, ezeket magunknak kell ki­gazdálkodnunk" - mondta a szakember a Hídlapnak.„Hogy mi lesz év végéig, ne­héz megjósolni, de a közeljövőre nézve inkább a stagnálás lesz jellemző. Annyit biztosan el tudunk érni, hogy ne nőjön az adósságállomány, ami - a jelenlegi kö­rülmények között - mindenképpen ered­ménynek számít" - hangsúlyozta a gaz­dasági igazgató. További létszámleépítésre egyébként nem kell számítani, mivel ahhoz komoly szakmai és politikai döntés lenne szüksé­ges, amellett, hogy a struktúrát is át kel­lene alakítani a szakember szerint. Stróbl József kifejtette, hogy a létszámot nem lehet tovább csökkenteni, mivel amúgy is munkaerő hiánnyal küzdenek, elsősorban a belgyógyászat, neurológia, pszichiátria, intenzívterápia osztályain. A gazdasági igazgató szerint régebben mindig volt harminc-negyven jelentkező az egyes ál­lásokra, akik közül az elvándorlók helyé­re tudtak felvenni szakembereket, most azonban kutatni kell a szakképzett mun­kaerő után. A Vaszary Kolos Kórházban minisztériumi pályázat és önkormányzati támoga­tás révén a régi gyerekosztály épületének felújításával kialakított új onkológiai osztály már április elsejétől fogadja a betegeket. A június 12-i képviselő-testüle­ti ülésen húszmillió forint támogatást szavaztak meg a városatyák az onkológiai osztály további fejlesztésére. A támogatásból a betegek szállítását és közlekedé­sét megkönnyítő lift kerül az épületbe, valamint a betegellátást szolgáló eszköz- fejlesztésre fordítják a fennmaradó összeget. A május végi állapotot nézve az adósság- állomány Stróbl József szerint stagnál, az elmúlt két hónapban ugyan a koráb­bi 470 millió forintról tovább csökkent az összeg, ám most, mintegy 442 millió fo­rintnál megállt ez a tendencia. A kórház jelenlegi gazdasági stabilitását egyéb­ként az egészségügyi intézmény az ellá­tás színvonalának csökkenése mellett ké­pes biztosítani, tudtuk meg a gazdasági vezetőtől. „Próbáljuk az eszközök javítá­sát vagy beszerzését elhalasztani, amel­lett, hogy egyre gyengébb minőségű ter­mékek kerülnek a kórházba. Csak ezáltal tudunk faragni az adósságállományból, ez a folyamat azonban nem vihető soká­ig, csupán időleges megoldás, mivel az ellátást veszélyeztetheti. Hosszú távon ez egyértelműen nem működhet, főleg, hogy már most is sok gond van egyes műszerekkel, eszközökkel, amelyek javí­tását nem halogathatjuk tovább" - rész­letezte Stróbl József. A kórházvezetés dolgát az sem könnyíti meg, hogy az ár­emelkedések, illetve az infláció állami ellentételezése szóba sem kerül, ráadá­18 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents