Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-05-10 / 18. szám
kultúra Lenger Varga Péter A Munkácsy-kiállítás első látogatója Kováts Dénes, a ferences gimnázium 14 éves tanulója volt, aki ingyen nézhette meg a tárlatot, de ezenfelül az „Apa születésnapja"című kép alapján kötött virágcsokrot és egy Mun- kácsy-albumot is kapott ajándékba. Már a tárlat nyitó napjának első néhány órájában közel kétszáz belépőjegy fogyott el, azóta pedig jócskán túl vannak az ezredik látogatón is. A tárlatot az önkormányzat támogatásának köszönhetően a 12-18 éves diák csoportok iskolai szervezésben ingyen tekinthetik meg. Emellett több kedvezményt is igénybe lehet venni, a tanulók, a nyugdíjasok, a családok illetve a mi nimum 15 fős csoportok is kedvezményes áron tekinthetik meg a festőóriás alkotásait. Egy hete nyílt meg a különleges kiállítás j Munkácsy örök vonzereje tők, az esztergo- | mi önkormány- I zat, a Suzuki és I a MÓL nélkülöz- I hetetlen anya- I gi erőfeszítését. L Zárásképpen IjMTI* Atilla a most érettségi zö diákoknak ajánlotta a tár HA#vl\\ latot, és azt kivánta: adassék meg a mostani generációnak, hogy egy hasonló művészeti értéket képviselő projekt részesei legyenek 15-20 év múlva. Ezt követően Gyarmati Gabriella vette át a szót. A békéscsabai Mun- kácsy Múze- I um munka- I társa beszélt I a festőóri- I ásról, Pákh BP, I Imre műI gyűjtőről, valamint I az esztergomi ki- 8b I állításról. A művéI szeti vezető hang- I súlyozta, hogy két fzzz I hónap alatt bo- I nyolították le a I legapróbb rész- I letekig kiterjedő I munkákat, így I az eddigi tizenöt helyszínhez képest Esztergomban valósult meg leggyorsabban a kiállítás. Gyarmati Gabriellát Németh József követte. Az alpolgármester köszöntőjében elmondta, Esztergom immár ezei esztendeje tartja fontosnak a kultúra közvetítését, megőrzését, ezért nem áll híján a város a hasonló nagyszabású kiállítások terén, mint például 2005-ben a Salvador Dali műveit bemutató tárlat. A megnyitón a „fő attrakció" természetesen a Munkácsy Mihály Több mint ezer látogatója volt eddig a múlt hét pénteken megnyitott Mun- kácsy-kiállításnak. A volt Vármegyeháza dísztermében berendezett tárlat július 20-ig várja a látogatókat. A város prominens személyei kaptak meghívást a hivatalos megnyitóra, így a képviselő-testület megjelent tagjain kívül a támogatók, iskolaigazgatók, az esztergomi intézmények vezetői, és helyi vállalkozók láthatták először a festőóriás, vagy ahogy Gyarmati Gabriella, a kiállítás művészeti vezetője jellemezte, a legegyetemesebb magyar művész alkotásait. A rendezvényt Sárosi Attila nyitotta meg. A Gran Tours utazási iroda kiállításmarketingért feleáltal festett képekből és a 19. századi realista festő relikviáiból álló anyag volt, de a tárlat mellett népszerű program a filmvetítés és a múzeumi bolt is. lős vezetője megköszönte mindazok segítségét, akik támogatták az esztergomi Munkácsy-kiállítás létrejöttét. Külön kiemelte Pákh Imrét, aki felajánlotta gyűjteményét, Gyarmati Gabriellát, valamint a kivitelezőket és a fő támogafotók: tenger