Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-03-15 / 10. szám

ban puha falú, szivacsos talajú részekből állítják össze a külön­féle alakzatokat, csúszdákat, hidakat, hatalmas légvárakat, alagutakat, mozgó figurákat. A 10 és 18 óra között nyitva tartó játszóházba a gyerekek félórán­ként 500 forintért, a felnőttek, kísérők naponta 300 forintért mehetnek be. A SZKÍTÁKTÓL MÁTYÁS KIRÁLYIG Folytató­dik Varga jW Tibor Má­tyás király trónra lé­(Sfr pésének 550. év­fordulója alkalmából megrendezett elő­adás-sorozata. A következő idő­pont március 17., hétfő 18.00 óra, amikor a Szent Korona zománc­képeit elemzi az előadó a Géza Fejedelem Szakképző Iskolában (Budai Nagy Antal u. 38.).Továb­bi információ a 20/221-0947-es telefonszámon kérhető. LOKÁLIS ROCK Tavasszal minden rendes park­ban rügyeznek, virágoznak a fák. A kikeletet a Molothow Li­get is ünnepli, mégpedig ren­des, odamondogatós zenével. Öröm az örömben, hogy már­cius 22-én két helyi illetősé­gű rockbanda, a Left és a One Scene Unity csap a húrokba. JÓTÉKONYSÁGI KONCERT Az esztergomi Baptista Szere­tetszolgálatjótékonysági kon­certet szervez szombaton, a nemzeti ünnep napján. A 16 órakor kezdődő rendezvény, a hátrányos helyzetű gyereke­ket, az egyedülálló szülőket és a nyugdíjasokat szeretné tá­mogatni a belépőkből befolyó összeggel. A belépőjegyek ára: 1000, 2000,5000 forint. Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány Ifjúsági Informáciás Iroda 2500 Esztergom, Aranyhegyi u. 5. Telefon: 33/ 501-740 Web: www.gyermekkert.mindenkilapja.hu Gyermek Kert, Mindenki Kertje! Gyere Te is és erezd jól magad nálunk! ITK-ORIGO Angol középfokú nyelvvizsga felkészítő tanfolyam indul! Mit tartalmaz? Ponthatár Vizsga időpontja Nyelvvizsga ára írásbeli vizsqa CF tipusu) 1. Feleletválasztós teszt 2. Magyar szöveg fordítása idegen nyelvre 3. Irányított fogalmazás 4. Fordítás idegen nyelvről magyarra 5. Szövegértést ellenőrző feladat Min. 60 pont (összesen 100 pont) Jelentkezési határidő: május 17. Vizsga időpontja: június 7. A bizonyítványt szeptember körül kapják meg. 9900 Ft Szóbeli vizsqa (A tipusu) 1. Magnóhallgatás 2. Képleírás 3. Szituációs párbeszéd Min. 42 pont (összesen 70 pont) Jelentkezési határidő: május 17. Vizsga időpontja: június 7. A bizonyítványt szeptember körül kapják meg. 7900 Ft A Tanfolyamot több nyelviskolában is elismert szakember, Pivók Attila tartja! Jelentkezési határidő: 2008. március 28 A tanfolyam kezdete: 2008. március 29. 15 óra Részvételi díj: 20.000 Ft/ 40 óra A tanfolyam 10 alkalommal, szombati napokon, 15 órától 18 óráig tart. Bővebb információt kaphat az Alapítványnál személyesen, illetve telefonon (06-33-501-740) Gulya István Ürkütücü gözler Nem értem, hogy mit mond. Pontosabban: nem merem érteni, nem merem elhinni, hogy ilyet is le­het. De - úgy tűnik - lehet. Mert miután majdnem három és fél millió magyar ember azt „üvöltötte", hogy nono hékás, nono, és olyan erősen megnyom­ta a tollát a szavazófülkében, amennyire csak lehe­tett - áldoznék arra időt, hogy tanulmányozzam a voks-cetliken a tintavonalak mélységét (szerintem beszédes lenne) -, szóval ennek utána azt rángat­ta elő a szájából Ferenc, hogy oké-persze, el lesznek törölve a díjak, de a pótlásra a kormány nem költ egy kanyit sem, mert nincs egy vasa sem, az a de­rék választópolgároknál van. Nem tudom, meny­nyire tetszettek figyelni, de konkrétan „leköcsögö- zött" bennünket. Azazhogy nesztek, mihasznák, legyen, ahogy akarjátok, de akkor terem újabb sarc (vagy teremnek újabb sarcok), azt'fizethettek. Az egy dolog - de milyen fájó, tegyük hozzá -, hogy a zsebünkben már régóta nincsen egy peták sem, a nadrágszíj-összehúzás miatt már jó ideje a tízmillió Paudits Béla országa lettünk. Ennél sokkal jobban bosszant, hogy a kormány, az állam, a mindenko­ri abból a pénzből gazdálkodhatja ki (kompenzál­hatja) az eltörölt díjakat, amit mi befizettünk neki. Az állam (a kormány) azért van, mert mi akarjuk, hogy legyen. A közösségünk akaratából létezik, és ahelyett, hogy hőzöng, és nem is annyira burkoltan fenyegetőzik a vezetője, minden áldott nap kezet kellene csókolnia, hogy lehetővé tettük a számára, hogy építheti a nyavalyás metróját, költhet minden­féle idiótaságra, sikkaszthat, anélkül, hogy belekuk­kantanának az üveggatyájába (tükör által homályo­san, hehe), hogy hát mi is ez bankóköteg, komám. S arról meg most nem is szólnék, hogy hol van az a temérdek felvett hitel, uniós támogatás stb., pláne állampolgári befizetés, amiről annyit kommunikál­tak. Konkrétan és érthetően: héló, hol a lóvé? Magyarország meghatározó többsége nem na­gyon látott egymilliót egyben, ha netán mégis, azt hamar elvette valamilyen szerv, hitelintézet, szol­gáltató, hivatal, vagy maga az állam. Azt fennhé­jázni, hogy az embereknél maradt még pénz (ja, maradt, a búcsúfröccsre), minimum ostobaságra vall. Még inkább: arroganciára és szűklátókörűség­re. (A nyersebb kifejezéseket a fürdőszoba magá­nyára hagyom.) Mindazok, akik ennek az elfogadhatatlan szemlé­letnek a kiszolgálói - országosan és helyben -, a mostani nagyseprést követően elgondolkodhat­nak azon, meddig érdemes a saját (anyagi, hatalmi) érdekeik miatt az emberek zömét az egzisztenciá­lis és morális bizonytalanságba taszítani. A március 9-i közbeszéd érthetően fogalmazott: eddig, és ne tovább. A„rémisztő szemgolyó" (törökül: ürkütücü gözler) érthetetlen forgatásából, a mellébeszélés­ből, az ijesztgetésből elég. hídlap 11 szó, koz (az önkormányzat finanszírozásában)

Next

/
Thumbnails
Contents