Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-26 / 29. szám

közügy Az energiahivatal szerint is elégtelenül szolgáltat az E.ON Gábor Éva. Hónapok óta sokan bosszankodunk a térségben a korábbi­akhoz képest gyakori, és olykor aránytalanul hosszú ideig tartó áramszünetek miatt, amelyek váratlanul „törnek ránk" megnehezítve otthoni életünket és a munkavégzést, ráadá­sul a telefonos ügyfélszolgálat sem mindig elérhető. Éppen amikor az órákra sötétbe burkolózott szerkesztőségünkben egy, a témát boncolgató cikk írását fontolgattuk, kaptuk a sajtóhírt: a Magyar Energia Hivatal eljárást indított az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. ellen, mivel teljesít­ménye negyven százalékkal alulmúlta az országos átlagot. Magyarországon az elmúlt évben fogyasztónként 1,83 alkalommal fordult elő nem tervezett áramkimaradás, melynek időtartama egy főre vetítve több mint két órán át, 130,8 percig tartott. Németországban ugyanekkor fo­gyasztónként mindössze 21,9 percig tartottak az áramszü netek 2007-ben. pillanatnyi áramkimaradások, rövidebb ideig tartó áramszü­netek, de nem ritka a hosszú órákig tartó elsötétülés sem, amelyek nem tervezett karbantartás okán, hanem valami hiba miatt következnek be. Ilyenkor, ha tetszik, ha nem „áram nél­kül megáll az élet", merthogy elektromos árammal főzünk, mosunk, takarítunk, miatta látunk este, általa van melegvi­zünk, kell a számítógép és a modemek működéséhez, ez adja az energiát a háztartási- és munkagépeknek, és a szórakoztató elektronikai cikkeknek. A legrosszabb az egészben, hogy ha már ez a szomorú és „sö­tét" helyzet előállt, és a dolgozni, vagy pihenni vágyó emberfia megérdeklődné az E.ON-nál, hogy mi is a baj oka, vagy hogy vár­hatóan mikor gyúl újra világosság, nem járhat sikerrel, ugyanis a hibabejelentő- és ügyfélszolgálati telefonszámokon vagy senki, vagy csak az automata jelentkezik. sztergomban, legalábbis a szerkesztőségnek otthont adó belvárosban az elmúlt időszakban gyakran előfordulnak Az elmúlt években megnehezítette a térségben élők hely zetét, hogy az áramszolgáltatónak nem volt ügyfélszolgá­lati irodája, ahol a személyes ügyintézés lehetővé vált vol­na. A 2008. január elsején életbe lépett Villamos energia törvény rendelkezései szerint azonban kötelező bizonyos számú ügyfélszolgálatot fenntartani, így a környéken az alábbi irodák működnek: Esztergom, Móricz Zsigmond utca 19. (kedd: 8-14; csütörtök 16-20) Dorog, Bécsi út 43. (hétfő 16-20; szerda 8-14) Telefonos elérhetőségek: Általános ügyintézés (hétköznap 7.30-20 óráig): Vezetékes telefonról: (40) Hazai mobil hálózatokból: 4 Mérőállás bejelentése (non-stop): Vezetékes telefonról: Mobiltelefonról sms-ben: Hibabejelentés (non stop) Vezetékes telefonról: 26 hídlap

Next

/
Thumbnails
Contents