Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)
2008-07-26 / 29. szám
Nincs pénz, tudjuk. Néha mégis remegő gyomorral térünk be egy könyvesboltba, miszerint egyszer élünk, eladó néni, kérem, még egy Kunderát. Az élet véges voltának tudata - legalábbis, hogy az itt és most nem ismétlődik - miatt az is megesik, hogy egyébként kis országunk néhol kies településeiről máshová vágyunk nyaralni (maximum harmincezerért). Egy hosszabb hétvégére csábít a Balaton, vagy tegyük azt, Horvátország, ámbár utóbbival, legalábbis a múlt héten kipattant utazási iroda botránya miatt nem árt vigyázni. Na, honnan lehet megismerni a mediterrán külországba látogató magyart? Onnan, hogy amíg a precíz német nyugdíjas szandálban topogva akkurátus tekintettel számolja a fizetőpincértől kapott aprót (közben esetleg arra gondol, hogy a Günter kisonoka majd bakancsot húz, és ha nem is Ojrópát, de sikeresen lerohanja a vízparti fövenyt); az orosz meg terjengős pacsuliillattal gondolja elkedvetleníteni a helyi szúnyogokat (és az őslakókat), miközben kényszeresen vásárol meg mindent, ami csillog; a magyar kolléga szemlesütve jár. Meghúzza magát egy sarokban, köszöni, jól van, és bocs, hogy él, de az otthoni stressz kikezdte maradék idegrendszerét, amit még a huzatos és durcás történelem meghagyott neki. Minél messzebb megyünk, a magyar annál oldottabb, még egy óceáni tengerrengés közepén is határozottan jól érzi magát - csak ne kelljen hazamennie. A lényeg, hogy tízévnyi „jaj, Istenem, mi lesz holnap" után vettem a bátorságot - és a készpénzt - magamnak, és néhány cimborámmal a horvát tengerpartra látogattam. Óvatosan, csak egy hétvégére, amit a tapasztaltabbak jól tudnak, csupán arra elegendő, hogy az ember elkezdjen feloldódni, és mire látná, hogy az élet tényleg szép és határozottan kellemes, már jöhet is haza. A horvátok amúgy szimpatikus népek, pedig tíz éve még dörögtek arrafelé a fegyverek, és mi - bár a nyomait már sehol sem láttuk - ezt messzemenőkig figyelembe vettük. Nevezetesen, ha késett a kiszolgálás (nagy forgalom volt, mi tagadás), vagy valami hibázott a szervírungban, csak csöndesen, együtt érzőén és jelentőségteljesen egymásra néztünk: tudod, a háború... Bólogattunk, tudván, milyen ükig ható sebeket okoznak a sárkányfogak. Rólunk minden körülmények között üvöltött a fájdalom, a depresszió és az irigység. Utóbbi például annak kapcsán, hogy a horvát emberek - olcsóbban és gyorsan - képesek voltak megvalósítani egy sok száz kilométer hosszú, minőségi autópályát, amelyet (például) sok-sok viadukt és alagút tarkít, utóbbiak közül az egyik majdnem hícfllap 15
