Hídlap, 2008 (6. évfolyam, 20-21, 3–30. szám)

2008-07-19 / 28. szám

«■I RE G E J A RO nagymaros (gábor) A szervezők szerint az értékőrző szóra­koztatást fő céljaként megjelölő Rege­járó Misztrál Fesztivált immár hetedik alkalommal rendezik meg péntektől vasárnapig Nagymaroson, összesen hat helyszínen. A számos koncert és elő­adás mellett a rendezvény keretein be­lül kerül sor a Misztrál Dalnokversenyre, valamint a tudatos fogyasztást ösztön­ző „Méltányos Vásárra" is. A tizenegy éve alakult, elsősorban meg­zenésített versekkel és népdalátdolgo­zásokkal színpadra lépő,fiatal művészekből álló Misztrál együttes szervezésében ren­dezik meg hétvégén a VII: Regejáró Misztrál Fesztivált Nagymaroson, melynek célja az értékőrző szórakoztatás mellett a külön­böző művészeti ágak autentikus forráso­kon alapuló összekapcsolása, az európai és ezen belül különös hangsúllyal a Kárpát­medencében élő népek irodalmi, népzenei kultúrájának megőrzése és felidézése. A rendezvény programjai a Duna-par- ton felállított színpadon, a művelődési házban, a Gondolatok házában, a temp­lomkerti Nyugat-színpadon, a Rene­szánsz-színpadon és a vásártéren zajla­nak. A fellépők között szerepel a Szélki­áltó együttes, a Kaláka együttes, Ferenczi György és a Rackajam, a Vágtázó Csoda- szarvas, a Tolcsvay Trió, az Ifjú Muzsikás, a Söndörgő, a Técsői Banda, a Vagantes Trió, Kátai Zoltán, a felvidéki Sebestyén MLSZJ. István, a Valkó Banda, a Túlpart, Huzella Péter, a Hangraforgó, Nemes Levente, a Takács Eszter Duó, a Macskaszem, a Bácsi Gyurka zenekar, és a Bourdon. A gazdag program egyik kiemelkedő eseménye lesz a Duna-parti színpadon szombaton tíz órától zajló Misztrál Dal­nokverseny, amelyet már ötödik alkalom­mal rendeznek meg. A fesztivál szellemiségével összeegyez­tethető kiegészítő rendezvényként kerül sor a Főtér felső végén a helyi termékek vására mellett a Méltányos Vásárra, amely egyben a kétéves „Méltányos fogyasztás" című, a EuropeAid által támogatott or­szágos program nyitó eseménye. A vásár a tudatos fogyasztást, és a méltányos ke­reskedelmet szeretné népszerűsíteni, így a látogatók többek között olyan teát, ká­vét és kakaót kóstolhatnak és vásárolhat­nak majd itt, melynek előállításánál mél­tányos munkakörülmények között, a ter­mészetet és az esőerdőket nem károsító módon termesztették, szüretelték és dol­gozták fel a terményt, és a termelőknek fi­zetett ár biztosan nem volt alacsonyabb, mint a termelés tényleges költségei, de lesz vegyszermentes házi szörp és gyer­mekmunkamentes focilabda is. — .....~........ Í O Cl ­GYERMEKCIPŐK NAGY VÁLASZTÉKBAN! www.picurcipo.hu BEISKOLÁZÁSI UTALVÁNYT ES EGÉSZSÉGKÁRTYÁT ELFOGADUNK! SALUS SZAMOS SZANDÁLOK 20-30-50% ENGEDMÉNY MINDEN TERMEKRE JÚLIUSBAN! ESZTERGOM, SZÉCHÉNYI TÉR 17. DOROG, BÉCSI ÚT 50. 06-70-249-22-60 Hétvégén tartják a VII. Regejáró Misztrál Fesztivált Művészeti kavalkád Nagymaroson A fesztivál programja részletesen www.misztralfesztival.hu hídlap 39

Next

/
Thumbnails
Contents