Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-10-27 / 11. szám
Szakrális impressziók 1974-es keltezésű Sárrét című Maier-Kránitz László október 15-én nyitotta meg kiállítását a Dobó Katalin Gimnázium galériájában. A mester 1973-as indulásától hosszú út vezetett idáig, pályája legfontosabb tárlatai - Biharkeresztes, Szeghalom, Debrecen, Gárdony, Agárd, Balatonlelle és Balatonszemes - után Esztergomba is megérkezett. Ez 1995-ben volt, Maier-Kránitz László azóta már kilencedszerjön városunkba alkotásaival. A most bemutatott festmények az említett alkotói utat idézik, nem mindegyik kép új keletű, így a látogatók gyakorlatilag egyfajta antológiával találkozhatnak a Dobó Galériában. Az egyik legkorábbi mű az tájkép, de több más témában is találunk itt munkákat. A festő többségében a figurális kompozíciókat részesíti előnyben, leginkább a szakrális impressziók alapján ihletett témák foglalkoztatják. Ilyen kép az „Anya gyermekével", a „Jézus", a „Honfoglaló nő", az „Aquinói Szent Tamás" vagy a „Szent Erzsébet és Esztergom" című munkái. Komoly elmélyülésre kínál lehetőséget az alkotó vegyes technikája is, az olaj és a gipsz különös hangulatot, egyedi plusz közeget ad az egyes kompozícióknak. Maga Maier-Kránitz is ezt ajánlja, a kiállításhoz írt „Ars poetica"- jában: „Nagyon örülök, hogy néhány képem hozzájárul az elmélyült gondolkodáshoz, a végsőkben való megnyugvás érzéséhez". A művész Dobó Galériában lévő képei novemberig lesznek láthatók. 9 A spanyol viasza A filmtörténet mérföldkövének számító Louis Bunuel korai zsengéje került a boltokba október végén. A főként szürrealisztikus elemekkel operáló mester egyik legvitatottabb műve, Az öldöklő angyal most dvd verzióban várja a spanyol rendező rajongóit. A sztori egyszerű, egy hatalmas estély társasága hajnalban arra eszmél, képtelenek elhagyni a mulatság helyszínét. Az embereken eluralkodik a hisztéria... Visszajön a jenki Bruce Springsteen rajongók, eljött a ti időtök. E-street Band nevű kísérőzenekara élén, 18 új dallal ismét itt van az öreg jenki, hogy Fender Telecaster gitárja húrjait tépve, s reszelős hangját kieresztve újra felborzolja a nyaktájé- ki szőröket. Springsteen We Shall Overcome The Seeger Sessions című albumával máris bevette a lemezeladási listák élét, a többéves pauza utáni nagy come back tehát jól sikerült. Born In The USA! hídlap 17