Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-10-27 / 11. szám
sudoku bemutatkoznak a művelődési ház közösségei pítására, amire 1996-ban sor is került. Évente megrendezzük Esztergomban a Bajor Ágost Művelődési Házban a hagyományos és igen kedvelt előadássorozatunkat, a csillagászati hónapot, ahol országosan, sőt nemzetközileg is ismert és elismert előadók tartanak tájékoztatást. Rendszeresen tartunk távcsöves bemutatókat, és igény szerint klubokban, iskolákban és intézményeknél is szívesen tartunk előadást. Csatlakozva az országos akciókhoz évről évre megrendezzük a Csillagászat napja és a Közelebb a csillagokhoz című komplex csillagászati rendezvényeket. Ezek egyben tagtoborzó akcióink is. Örömmel fogadunk minden érdeklődőt a klubban. Azokat is várjuk, akik nem akarnak rendszeresen eljárni foglalkozásainkra, de valamilyen kérdésükre választ várnak tőlünk. Célunk a szabadidő hasznos eltöltése, a helyes természettudományos világkép kialakítása és a téveszmék eloszlatása. Nyerges Gyula szakkörvezető A táblázatot úgy kell kitölteni, hogy minden sorban, minden oszlopban, illetve minden körbehatárolt területen pontosan egyszer szerepeljen az összes számjegy, a tábla nagyságától függetlenül. Az első csillagász szakkört Dr. Etter Kálmán vezette városunkban. Rövid működés után 1953-ban szűnt meg a csoport, feloszlatására politikai ürügyet találtak. Ezután egyénileg és kisebb csoportokban folyt a munka. 1958-ban a Bányagépészeti Kollégiumban alapított szakkört Dr. Jónás László. Szintén ő volt a Petőfi Sándor Művelődési Központban 1963-ban induló szakkör vezetője is. 1986-ban Esztergomban emlékülést rendeztük Regiomontanus születésének 550. évfordulóján. Ekkor vette fel a szakkör a Regiomontanus klub >*A magányo nevet. csak az egye A rendszerváltáskor új hely- hosszú életű re költöztünk: a művelődési Gróf Széchenyi I ház adott otthont és ad ma is a csillagászoknak. Laci bácsi halála után az addigi titkár, Mécs Miklós vette át a klub vezetését, majd Nyerges Gyula lett a kör vezetője. Az elmúlt évek során több tagunk is saját szakkört alapított. Esztergomban és környékén számos amatőr csillagász, és több csillagászati szakkör is tevékenykedik, a legtöbben tagjai az MCSE-nek (Magyar Csillagászati Egyesület). Felmerült hát az igény egy helyi MCSE csoport megala„A magányos ember semmi, csak az egyesületeknek van hosszú életük és igazi súlyuk” Gróf Széchenyi István Az elmúlt héten is tovább gyarapodtak a játékos kedvű filmrajongók által küldött helyes megfejtések, így most is nagy izgalommal várjuk, kinek kedvez majd a szerencse. Legutóbbi rébuszainkra jól válaszolók közül Gáspár Anikó olvasónknak kedvezett a „sorskerék". Nyereménye két fő részére szóló mozijegy, melyet 30 napon belül egy tetszés szerinti előadáson használhat fel. Ezen a héten a krimikedvelők tudását vizslatjuk, nézzük az aktuális feladványokat! 1. Ki alakítja a los angelesi Columbo hadnagyot? 2. Milyen amerikai hatóság a rövidítése a C.S.I.? 3. Ki volt Sherlock Holmes állandó segítőtársa? A válaszokat továbbra is a hidlap@freemail.hu internetes címre kérjük elküldeni. Leadási határidő: október 31.17 óra. Múlt heti rejtvényeink megfejtései: 1. Ace Ventura egy delfin után nyomoz az I. részben 2. A Dumb és Dumberben Jeff Daniels Carrey partnere 3. A Batman Foreverben Jim Carrey Rébuszt alakítja. L A