Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)

2007-10-27 / 11. szám

kertvárosi hírek e sztergom » JUBILÁLÓ ÓVODA Huszadik születésnapját ünnepelte múlt pénteken és szombaton a Bánomi ovi. Az első nap Levente Péter szórakoztatta mű­sorával a kicsiket, akiket a városi vonatozás után az ovizsúr várt. A szombati ünnepsé­gen Molnár Tiborné, az óvoda vezetője kö­szöntötte a meghívott vendégeket, majd felidézte az óvoda történetét, valamint köszönetét mondott az intézmény összes jelenlegi és volt dolgozójának, illetve azok­nak a szülőknek, akik hozzájárultak az ovi szépítéséhez és a kétnapos ünnepséghez. LEKAPCSOLT ZSAROLÓK Október 23-án, kedden délután az eszter­gomi rendőrök őrizetbe vettek egy 20 éves, kecskeméti, valamint egy 54 éves, illetve egy 19 éves, csátaljai lakost, akik megala­pozottan gyanúsíthatok azzal, hogy a sér­GAZDAGODOTT A VIRTUÁLIS SZOBA Október elejétől öt számítógéppel bővült ki a kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház vir­tuális szobája. A gépeket ingyen használ­hatják az internetet megismerni vágyók. Nem ez az egyetlen újdonság ebben a helyiségben, hiszen a számítógépes szo­bába költöztek a Zöldházból az Asimov Olvasókör könyvei. A több mint 700 köte­tes állomány szinte kizárólag tudományos, fantasztikus könyveket tartalmaz, Asimov, Lem, Brandbury könyvei mellett, az egyko­ri esztergomi illetőségű, Nemere István kö­tetei is a polcokon sorakoznak. Tóth Tamás köszönetét mondott a Szentgyörgymezői Olvasókörnek, hiszen ők adták a könyvek­nek helyet adó polcokat. EZÜSTKORÚAKAT KÖSZÖNTÖTTEK A 70 év feletti kertvárosiakat hívta meg, és látta vendégül a helyi vöröskereszt az tettől több alkalommal különféle összegek­ben pénzt követeltek, aki az élete és testi épsége ellen irányuló fenyegetések hatásá­ra összesen 430 ezer forint készpénzt át is adott nekik. A bűncselekménnyel gyanúsít­ható személyek a fenti összeggel nem elé­gedtek meg, további 150 ezer forintot kö­veteltek a megfenyegetett sértettől, ekkor lépett közbe a rendőrség. PARKOLÁS A BELVÁROSBAN Az Önkormányzati Értesítőben megjelent, hogy azoknak a belvárosban lakóknak is jár az ingyenes parkolási engedély, akik a most parkoló-övezetbe vont utcákban él­nek. Az azonban kimaradt az írásból, hogy ez az érintetteknek egységesen ötszáz forintba kerül, és a Strigonium ZRt. Deák ferenc utcai irodájában váltható ki. 2510 PÖRÖG. KOSSUTH U. 2. I rnmmrnm TEL.: 33/331-396 NYÍTVÜ: H-P: 8-17 SZ: 9-12 EURmONKFT(a>immEL.HU - Wmi.EURHIHONKFT.HU szerviz Idősek Világnapjához kötődően, ame­lyen több mint nyolcvanan vettek részt. Az ezüstkorúakat a házigazda Tóth Tamás és a vöröskereszt elnöke is köszöntöt­te, sőt Vízi Pista bácsi, Kertváros amatőr költője is elszavalta egyik versét. Az ün­nepség során mindenki ajándékot ka­pott, de a jelen lévő négy nyolcvanöt év feletti szépkorúnak külön ajándékkal is kedveskedtek. LAKOSSÁGI FÓRUM Sok lakos vett részt a múlt heti fórumon, amelyet a részönkormányzat rendezett a közösségi ház nagytermében. A közel háromórás fórum a részönkormányzat elnöke, Pócsföldi József köszöntőjével és elmúlt évben történt beruházásokról szóló tájékoztatójával kezdődött, majd következtek a kérdések Kertváros prob­lémáival kapcsolatban. Szóba került - többek között - a köztisztaság, a terve­zett közlekedési rend, a szemétszállítási anomáliák, a Sándormajorban tapasz­talható, tarthatatlan higiéniás állapo­tok és a Palatinus-tó működtetése és további fejlesztése. A legnagyobb vitát a Kassai út térségébe tervezett közterü­let kialakítása váltotta ki, ahol emlék­táblát, szobrot szeretnének elhelyezni, és itt nyílna lehetőség a megemlékezé­sek megrendezésére is. A kérdések ezzel kapcsolatban főként az elővásárlási jog bejegyzését, az építési tilalom elrende­lését, az esetleges ingatlan kisajátításo­kat célozták. A felmerülő kérdésekre a részt vevő szakemberek és képviselők - Németh József alpolgármester és Kál­mán Sándor, a részönkormányzat tagja - adtak választ. 2500 Esztergom, Pázmány Péter u. 1. Tel.: 06 (33)412-534 FAX: 06 (33) 315-002 e-mail: melytanyerl@t-online.hu www.melytanyer.hu 8 hídlap ■i

Next

/
Thumbnails
Contents