Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-10-27 / 11. szám
Két jegyző egyszerre az ülésteremben Városi ügyek terítéken Muzslai Ágnes Múlt héten ismét felvetődött a kérdés, hány jegyzője van Esztergomnak, mivel a testületi ülésen váratlanul megjelent Csömör Sándor, az önkormányzattal jogi vitában álló régebbi jegyző. Az intermezzo ellenére a testületi ülés botránymentesen zajlott, a képviselők számos kérdésben döntöttek, de néhány témát, mint például a jegyzővel kapcsolatos döntést elhalasztották. A testületi ülés elején mutatkozott be Túróczi Bálint rendőr alezredes, Esztergom megbízott rendőrkapitánya. Az alezredes Bognár Ferenc, az előző kapitány decemberi nyugdíjba vonulását követően kiírt pályázat eredményhirdetéséig, várhatóan februárig látja el megbízott kapitányként feladatait. Túróczi 1996-ig Tatabányán szolgált, 2001-ig a Nyergesújfalui Rendőrőrsön, majd pedig a Dorogi Rendőrkapitányság élén végezte feladatait. A bemutatkozást követően a képviselők a külterületeken, mezőgazdasági és nyaralóövezetekben a vagyonvédelem erősítését, a lakóövezetekben a közrend hatékonyabb védelmét kérték a megbízott kapitánytól. Az első napirendek között tárgyalták a képviselők a kórházi önkormányzati biztos beszámolóját, és megismerkedtek a Vaszary Kolos Kórház működését segítő tanácsadó vállalkozással. Fenyves Ernő, az Integritás Kf 96 Bt-ről az ülésen elmondta, hogy cége 1996-os megalakulása óta költségvetési szervek gazdálkodásának áttekintésével, elemzésével, a problémák feltárásával, kezelésükre vonatkozó javaslatok elkészítésével foglalkozik. Eddig harmincnál is több egészségügyi intézményben végeztek az esztergomihoz hasonló tevékenységet. Kollár Zoltán, a leköszönő önkormányzati biztos megerősítette a korábbi beszámolóiban foglaltakat, javasolta a fenntartói ellenőrzés folytatását, és javaslatot tett a tanácsadói cég feladatainak meghatározásával kapcsolatban. Több napirendi pont el lett halasztva, így az Aquasziget melletti szálloda terveinek bemutatása és az építéssel kapcsolatos döntés október 30-ára lett áttéve, a Sándor-palota hasznosítása pedig novemberben kerül terítékre. Jó hír a Táti út környékén lakóknak, hogy a város pályázatot ad be egy gyalogos-átkeKét jegyző - egy csárda? Újságírók és egy fotós kíséretében jelent meg a testületi ülésen Csömör Sándor, a várossal munkajogi vitában álló korábbi jegyző. Csömör vakuk villogása között osztotta szét a meglepett képviselőknek a közigazgatási hivatal levelét, amelyet szerkesztőségünkhöz nem jutatott el, így egyelőre nem ismerjük annak tartalmát. Csömör Sándor ezután a kórház működtetésével kapcsolatos ügyek, valamint az önkormányzat cégeit érintő kérdéseket tárgyaló zárt ülésen a szóbeli felszólítás ellenére bent maradt, és csak később, a zárt ülést követő nyilvános testületi ülésről távozott. A képviselők polgármesteri javaslatra úgy döntöttek, hogy a következő ülésen zárt ajtók mögött foglalkoznak a jegyző ügyével, ezért a folyamatban lévő bírósági végzésekről részletes tájékoztatást kap a testület minden tagja, és az ennek tükrében született határozatot hozzák majd nyilvánosságra. A Hídlap egyébként a következő állásfoglalást kapta az önkormányzattól még múlt pénteken:,, Az esztergomi képviselő-testület ismét határozatot hozott a Csomor-ügyben. Az elfogadott határozat kimondja: az önkormányzat a tavaly decemberben hozott, Csömör Sándor közszolgálati jogviszonyát felszámoló döntéséhez tartja magát, ezt megismételt döntésével fenntartja. A közigazgatási hivatal csütörtökön Csömör Sándor által az ülésteremben kiosztott határozatával kapcsolatban az önkormányzat véleménye az, hogy a hivatal túllépte törvényességi ellenőrzési jogkörét." esztergom lőhely létesítésére. A Csatay Szabó János utcai kereszteződésnél lenne középszigettel ellátott gyalogos- átkelő és a Verseghy utcai kereszteződéshez pedig sebességjelző berendezés kerülne. Az öt és fél milliós pályázat elnyerése érdekében a város az előírt tízszázalékos helyett húsz százalék önrészt vállalt. Rendkívüli támogatást szavazott meg a testület a máltai játszóteret működtető Esztergomi Játszva Megelőzni Közalapítvány számára. Idén négymillió forinttal járult hozzá a város a játszótér működéséhez - ezt most további másfél millióval toldották meg a képviselők. A korábban elfogadott állattartási rendeletben nem szabályozták az egy ingatlanon tartható kutyák számát, ezt a hiányosságot most pótolta testület, így mostantól magánházban legfeljebb három, 12 hetesnél idősebb kutya tartható - kivéve az ebtenyésztői igazolvánnyal rendelkező kutyatartókat.