Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-10-20 / 10. szám
életmód A tudatos vásárlás pénz-, idő- és környezetkímélő Hogyan ne legyünk,,konzumidióták"? Gábor Éva Ki ne érezte volna már azt az önváddal kevert dühös érzést egy-egy bevásárlás után, hogy ezreket költött, miközben csak tejért és kenyérért ugrott be a boltba, vagyis a hipermarketbe, a „fogyasztás templomába". Azért, hogy máskor ne érjen minket hasonló kellemetlenség, ismerkedjünk meg a vevőcsalogató trükkökkel, és tanuljuk meg észrevenni, hogy gyakran bizony a legolcsóbb a legdrágább. A „régi szép időkben" az ünnepek előtti nagybevásárlást is a sarki ábécében és a piacon, műanyag kosárnyi mértékkel és gyalogosan intézték szüléink, nagyszüle- ink. Ha elfelejtették a tejfölt, nem volt mit tenni, ugyanis vasárnap egy árva bolt sem nyitott ki kisvárosunkban, mégis mindig volt mit enni! Abban az időben egy háztartási elektronikai termék, ha nem is egy életre, de több tíz évre szólt, és a megőrzött fém- és műanyag játékok is még mindig épek. Ma ezzel szemben a postaládába dobott színes katalógusok átlapozásával kezdődik a vásárlás, aztán, hogy ne maradjunk le az akcióról, autóba ülünk, több tíz kilométert utazunk, majd órákig bolyongunk egy mesterségesen szellőztetett és megvilágított hatalmas hodályban, végül a rogyásig pakolt szekérnyi kocsival a kasszához érve ott hagyjuk félhavi keresetünket. Ha nem vagyunk résen, a megvásárolt élelmiszerek között akad lejárt szavatosságú, a kétes eredetű tartós fogyasztási cikkek pedig hónapok alatt tönkremennek. Mégis a családi programnak is beillő félnapos kirándulás után azzal a jóleső érzéssel térünk haza, hogy letudtuk a nagybevásárlást, az alkalmi vételekkel pedig egy csomót spóroltunk. Ezzel szemben valójában a drága szabadidőnkből órákat vesztegettünk el, pénzbe került a benzin, amivel ráadásul a környezetet is szennyeztük, rengeteg olyan dolgot vásároltunk, amire semmi szükségünk nem volt, és hulladékot is termeltünk. Számoljunk: mennyi is az annyi? Beszélgetéseksorán gyakran hallani, hogy nem járok a „kisboltba" vásárolni, mert drága. Valóban. A családjának megélhetést biztosítani kívánó kiskereskedő nem képes versenyre kelni a multinacionális áruházláncok dömpingáraival. Nemcsak a mennyiség miatt, hanem azért is, mert a kisvállalkozásokat komoly adóterhek sújtják, míg a multik egy fillért sem fizetnek az államnak, mi több, támogatások millióit zsebelik be - a mi adóforintjainkból! Sajnos gyakran nem látunk az orrunknál tovább, csak azt vesszük észre, hogy ugyanaz a doboz joghurt a sarki boltban öt forinttal többe kerül, mint a „madaras" prospektusban, ezért a csábítóbb helyre megyünk vásárolni, nem törődve a tetemes járulékos költségekkel,^; Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Kosár című magazinja egy tavalyi számában részletes számításokkal támasztotta alá, hogy akkor jövünk ki legjobban, ha a közeli boltban vásárolunk. A felmérés a 20 kilométerre lévő, autóval megközelíthető üzletekben és a közeli, gyalog vagy tömegközlekedéssel elérhető boltokban heti egyszeri, ötezer forint körüli vásárlást vett alapul, melyből kiderült, hogy hiába a nagyáruházak átlagosan 12 százalékos árelőnye a kicsikhez képest, mégis az autós vásárlás évente 27 ezer forintba és hat teljes napnyi szabadidőbe kerül. Az orrunknál fogva vezetnek minket? Egy átlagos szupermarketben trükkök | és manipulációk százaival találkozhatunk, ha egy kicsit jobban odafigyelünk. A tudatos, vevőcsábító és pénztárca-nyitoga- tó fogások bár úgy tűnnek, a vevő érdekeit szolgálják, valójában a lehető legnagyobb profit elérését célozzák. A nagyáruházba betévedő „ártatlan" vevő már a belépés pillanatában, színes, figyelemfelkeltő táblákba, és az „akciós" termékek feltornyozott halmazába botlik, ezzel az„alaphangulat" már meg is van, amilyet az éppen ideális, 19-20 fokra állított légkondicionálóba adagolt, kellemes hangulatot okozó illóolajokkal és a hangszórókból áradó andalító muzsikával igyekeznek fokozni. Cél, hogy a vevő minél jobban érezze magát, tovább maradjon, és sokat költsön. Egyébként egy hipermarketbeli vásárlást a legtudatosabb vevő sem úszhatja meg rövid idő alatt, hiszen a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket az áruház egymástól legtávolabb eső pontjain helyezik el, így mire a kenyér, a tej, a zöldség, a hús és az üdítő is a kocsiba kerül, addigra bejártuk az egész területet, és elcsábultunk számos felesleges dologra. A szemmagasságban elhelyezett termékekből felmérések szerint hetvenszer több fogy, mint a polc legaljáról és legtetejéről, ezért hát oda teszik a drágábbakat, a perifériára pedig az olcsóbbakat. Ha mindeközben valaki rádöbben, hogy elvesztette az időérzékét, és tudni szeretné, mennyi az idő, ám nincs nála óra, az nagy bajban van, ugyanis a multikban időmérő szerkezetet nem is talál, hiszen akkor eszébe ötlene, hogy kezdődik a film, vagy várja otthon a család. A manipulációk sora ezzel még nem ér véget. A péksüteményeknél érezhető finom kenyérillat gyakran mesterséges, de nincs ez másképp a fényekkel sem: a zöldségeket zöld, a húsokat és felvágottakat rózsaszín, a péksüteményeket pedig halványsárga fénnyel teszik étvágygerjesz- tőbbé. Az egyet fizet kettőt kap jellegű akciók, a csinos hostessek által kínált kóstolók, a pontgyűjtő akciók, a gyermekméretű, a csemeték önálló vásárlására buzdító bevásárlókocsik mind-mind a vásárlásösztönzés részei, amely még az utolsó 22 hídlap
