Hídlap, 2007 (5. évfolyam, 1–19. szám)
2007-09-29 / 7. szám
Lenger Varga Péter A Mária Valéria híd születésnapjának tiszteletére idén is megrendezik a Hídfutást, immár hetedszer. A hagyományos versenyen természetesen továbbra is bárki indulhat nemtől és korosztálytól függetlenül, de mivel 1300, Hídfutásra készült póló vár a futni vágyókra, így sietniük kell azoknak, akik futás közben ezt az egyedi ruhadarabot szeretnék viselni. K omárom és Komárno nemzetközi futóversenyének ötletét hamar magáévá tette Esztergom és Párkány is, természetesen miután újjáépült a két várost összekötő Mária Valéria híd. Azóta hagyománnyá vált a kezdeményezés, mivel a lelkes amatőrök és a sportolók immár a hetedik Híd- futáson mérik össze erejüket több mint ezer vetélytársunkkal. A nagyszabású rendezvény a mozgáson, a versenyen remek alkalmat biztosít a testvérvárosi kapcsolat ápolására is. Főleg, hogy az eseményt a pákányi művelődési központ igazgatója, Halasi László és az Esztergom Város Diáksportjáért Egyesület elnöke, Szerencsés Tamás, az esztergomi önkormányzat részéről pedig Kismóni János fogja össze. Rajt a sportcsarnoktól Tavaly pontosan 1256-an szánták el magukat, hogy megtegyék a mintegy 4 kilométeres távot, így a rendezők ebből kiindulva idén 1300, erre az alkalomra készített pólóval várják az indulókat. A rajtpont a Pézsa Tibor Sportcsarnok, ahol 10 órától lehet kitölteni a nevezési lapokat, melyek alapján mindenki kap rajtszámot, és ter12 hídlap mészetesen az említett pólót. A jelentkezés díjtalan, azonban mindenki csak érvényes személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel indulhat. A Spori ilyenkor kihelyezett határállomásként is szolgál, az okmányokat itt vizsgálják át a határőrök. A rendezők minden korosztályra gondoltak, a Hídfutás ugyanis öt korcsoportban zajlik, kezdve a legkisebbektől az idősebbekig. „Alsósoktól kezdve a középiskolásokon át a felnőttekig mindenki indulhat, ráadásul, ahogy tavaly, most is várjuk az 50 év feletti versenyzőket" - számolt be Szerencsés Tamás a részletekről. A mezőny egy órakor rajtol, a táv mintegy négy kilométer, a cél pedig a párkányi Vadas termálfürdő. Megéri futni A résztvevők a futás után ingyen használhatják a fürdő szolgáltatásait, a rajtszám ugyanis belépőül, sőt még tombolául is szolgál. Az értékes ajándékokat az eredményhirdetés után sorsolják ki. így amellett, hogy a korcsoportok helyezettjeit éremmel és csak erre az alkalomra készített, egyedi zománcozott kupával jutalmazzák, a szerencsésebbek sem távoznak üres kézzel.„Mivel ez egy sportesemény ezért számunkra egyértelmű, hogy sportos díjakat adjunk a győzteseknek" - tette hozzá Szerencsés Tamás. Fortuna kiszemeltjei az UniCredit ajándékcsomagját, két kerékpárt, mobiltelefont, egy hosszú hétvégét nyerhetnek, az egyéb ajándékokon kívül, mint a squash-, vagy teniszbérlet. Idén ráadásul a szervezők kiemelten jutalmazzák azokat az iskolákat, akik a legtöbb indulóval büszkélkedhetnek. A legtöbb tanulót nevező intézmény, arányosan az iskolai létszámával, 150 ezer forintos sportszer- vásárlási utalványt kap, a második helyezett 60 ezret, míg a harmadik 30-at.