Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-01 / 106. szám
www.esztergom.hu 2007. június 1., péntek • HÍDLAP 3 Az első tempózások tana s Úszásoktatás indul a Szent István Strandfürdőben Színdarab a kocsmában Ha a műfaj minden opuszához nem is, a mostani darabhoz igen csak ildomos helyszínen lép fel ma este fél kilenctől az Esztergomi Klubszínpad. Robert Bums: Vidám koldusok című művét a Három Szerecsen Sörözőben adják elő a helyi amatőrök, Juhos Erika, Bakai Márton és Czakó Gábor zenei közreműködésével. Megemlékezés Zebegényben Kétnapos emlékprogramot szerveznek Zebegényben a Trianoni évforduló alkalmából június 1-jén és 2-án a Kálvária hegyen. Pénteken koncertet ad az Ismerős Arcok nevű együttes. Szombaton ökumenikus istentiszteletre is várják a résztvevőket. Uj ügyfélfogadási rend a hivatalban Megváltozott az esztergomi polgár- mesteri hivatalban a közterület-felügyelet és az okmányiroda ügyfélfogadási rendje. Előbbi a jövőben csak szerdán, utóbbi pedig hétfőn, szerdán és csütörtökön egész nap fogadja az ügyfeleket. Molnár József, az esztergomi városháza hatósági osztályának vezetője a Hídlapot arról tájékoztatta: a képviselő- testület múlt heti ülésén fogadták el a hivatali ügyfélfogadási rend változásairól szóló javaslatot. Ennek megfelelően a jövőben a közterület-felügyelet munkatársai csak a szerdai napokon 8 órától 17 óráig fogadják az ügyes-bajos dolgaikkal hozzájuk fordulókat. Az osztály- vezető elmondta, hogy a helyszíni bírságról szóló belügyminisztériumi rendelet nem teszi lehetővé, hogy a hatóság méltányossági alapon elengedje, vagy mérsékelje a büntetést, ezért indokolatlan heti egynél több ügyfélfogadási napot tartani. Molnár József hozzátette: telefonon továbbra is a hét minden napján az ügyfelek rendelkezésére állnak, sőt előzetes egyeztetés alapján ügyfélfogadási időn kívül is lehet személyesen intézkedni az irodában. Az okmányiroda ügyfélfogadási rendje úgy változik meg, hogy az eddigi csütörtöki félnapos nyitva tartás helyett egész nap a helyiek rendelkezésére áll a hivatal ezen része, a pénteki ügyfélfogadás viszont megszűnik. A jövőben tehát hétfőn és szerdán 8 órától 17 óráig, csütörtökön pedig 8 órától 16 óráig kereshetik az ügyfelek az ügyintézőket. A hatósági osztály vezetője a változást úgy indokolta: az okmányiroda nyolc alkalmazottja egyre több, naponta átlagosan 220-250 ügyet és 35-40 gépkocsi forgalomba helyezést, illetve átírást intéz el, amelyek mögött tetemes, az ügyfelek által nem látott háttérmunka is áll. Az új rendszertől e feladatok praktikusabb feldolgozásának lehetőségét rtynélik. • G. É. „Osceola a fedélzet szélére ért, már úgy tűnt, nincs menekvés, üldözői beérik. Az izmos indián azonban egyetlen ruganyos bicskafejessel a folyóba vetette magát, és lendületes tempóban biztonságos helyre úszott.” Többek között a fenti vadnyugati filmes epizód ösztönözte a 70-es évek első felében a gyerekeket az úszástanulásra. Igen, akkor Gojko Mitic indiánfilmjeiben látott akciójelentek sarkallták a lurkókat, hogy utánozzák a délceg hőst. Vagyis például mihamarabb tanuljanak meg jól úszni. Ahogy akkor - cirka 30 éve - úgy most is várja a lelkes általános iskolásokat az esztergomi strand, hogy két hét alatt megtanítsák az úszás „tudományát”. Heer Lajos, a Szent István Strandfürdő vezetője a nyáron induló úszótanfolyamokkal kapcsolatban elmondta, hogy három úszásoktató turnus lesz a nyári szezonban. A csemeték ekkor tizenöt alkalommal vesznek részt, a tanfolyamokon pedig - mint az úszásnemek leg- biztonságosabbika - a mellúszás megtanulása lesz a cél. Az elmúlt évek taSenki sem figyel a hajléktalanokra? Csak az intézménybe járókon végeznek szűrővizsgálatokat Európai régiók együttműködése Közgyűlést tartott az hter-Granum Eurorégió Folytatás az 1. oldalról A közgyűlés hét napirendi pontja közül ugyancsak kiemelkedő volt a korábban tárgyalt „15 nagy projekt”. Ebben egyebek mellett az Ipoly-hidak újjáépítése, a régiós kerékpárutak fejlesztése, az Ister- Granum borút, vízitúra-hálózát, információs pontok, natúrpark létrehozása, a malmok turisztikai hasznosítása szerepelt. A közgyűlés több döntést is hozott tegnap, ezek közül kiemelkedett a fent említett EGTC elfogadásának előkészítése, illetve a régiós fejlesztési ügynökség általi kidolgozása. A gyűlésen az úgynevezett szolidaritási alap létrehozására is igent mondtak, ennek kidolgozását is az ügynökség végzi majd. A közgyűlést Szép Rudolf párkányi alpolgármester és Ocskay Gyula, az eurorégiós ügynökség igazgatója vezette. • Kép és szöveg: pöltl pasztalata, hogy ez 99,9 százalékban sikerül is. Az első turnus június 18-án indul, ezt követi a július 9-én és július 30-án startoló tanfolyam. Az úszásoktatásra minden nap 10-től 17 óráig a fürdő pénztáránál lehet jelentkezni Érdeklődni a 33/312-249-es és 33/403- 957-es számon tudnak a szülők. A tanfolyam ára 7 500 forint fejenként. • Kép és szöveg: p.o.z. lyen jövedelemmel, ki tudja fizetni a vizitdíjat, vagy betegség esetén a napidíjat, a többiek viszont nem mennek orvoshoz. „Az intézményi rendszerből kimaradó hajléktalanokat viszont senki sem vizsgálja, a szűrővizsgálatok önkéntesek. Esztergomban egyébként gondozottaink között nem volt még pozitív tüdőszűrő-eredmény” - tette hozzá a szociális szakember. Olvasóink közül többen is jelezték, hogy a fedélnélküliek is „birtokba vették” már a megújult esztergomi főteret, a jó idő beköszöntővel pedig ott vannak a játszótereken is. Ezt azonban a demokrácia szabályai szerint senki sem tilthatja meg nekik. „Ismerjük a hajléktalanokat, körözés esetén elszállítjuk őket, amíg azonban nem követnek el jogsértést, addig nem tehetünk semmit az ügyükben” - közölte lapunkkal Bognár Ferenc alezredes, esztergomi rendőrkapitány. Molnár József, a hivatal hatósági osztályának vezetője azt kérte a rendőrségtől, hogy fordítsanak fokozott figyelmet a turisztikailag kiemelt pontokra, és lépjenek fel, amennyiben szabálysértést - közszeméremsértést, közterületen való alkoholfogyasztást észlelnek. Utóbbiért egyébként akár harmincezer forintos bírság is kiszabható. A Széchenyi térre vonatkozóan készül egy rendelet a terület használatáról, ezt várhatóan a következő hetekben fogadja majd el a képviselő-testület, feltehetőleg még a június 8-i térszentelés előtt. • Pálovics Klára Folytatás az 1. oldalról ve, régiónkban ez a rendelő TatabáA hajléktalanok számára elméletileg nyán van, a buszjegy pedig több pénzlétezik ingyenes ellátás, megyénként be kerül, mint a vizitdíj. Az a hontalan, viszont csak egy orvos van erre kijelöl- aki dolgozik, vagy rendelkezik valamiEGYÜTT AZ EGÉSZSÉGES ÉLETÉRT! Családi nap a Környezetvédelmi Világnap alkalmából A Zöld Sziget Tát és Térsége Környezetvédelmi Egyesület szervezésében FÓKUSZBAN A HELYI H0LCIM-ÜGY AKTUALITÁSA 2007. június 2-án, szombaton 10-18 óra között Táton a kultúrházban és környékén Díszvendég: Illés Zoltán országgyűlési képviselő Programok: • Filmvetítések • Beszédek a környezetszennyezésről és annak az egészségre gyakorolt hatásáról • Ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatok • Aszfaltrajz-verseny, játékkészítés hulladékból • Biotermék- és borkóstoló, vásár Gyorshitelek magánszemélyeknek akár 1 nap alatt! Szabad felhasználásra, vásárlásra, építésre. Adósságrendezés, végrehajtások kiváltása, BAR listásoknak is! Ingatlanfedezet szükséges. CÉGES HITELEK FEDEZET NÉLKÜL IS! HITELCENTRUM 30/203-2854, 30/670-0343 06-17457-0084 Szalma Csárda Kft. Június 18-tól NYÁRI NAPKÖZI a Prímás-szigeten ellátással, programokkal. Nyelvi tábor Jelentkezni, érdeklődni: Személyesen: Esztergom, Szalma Csárda Esztergom, Kossuth L. u. 3. Welcome Programszervező Iroda Telefonon: 315-336 vagy 311-121