Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-01 / 106. szám
4 HÍDLAP • 2007. június 1., péntek www.istergranum.hu Az egészség ügy El kellett halasztani egy idős nő időpontra kitűzött szürkehályog-mű- tétjét a sátoraljaújhelyi kórházban, az intézmény ugyanis már bőven átlépte azt a műtéti keretet a hónapban, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszíroz. A hír azonban nem ez volt a tegnapi újságokban. A hír nem az, hogy betegeket hazaküldenek, hogy hónapokat kell várni egy beavatkozásra, mert azok száma limitálva van. Pedig ez igazán tragikus. A tegnapi hír az orvos kiakadása volt, akinek közölnie kellett a nénivel, hogy mégsem műthetik meg. Valószínűleg már a sokadik beteget kellett elküldenie a „kórházreform” kezdete óta, és nem bírta tovább: „Köszönje Gyurcsánynak, Molnárnak és Agneskének”. Elítélendő, ha az orvosok politizálnak a beteggel, és teljesen érthető, ha a nénit nem a politikai okok érdekelték azzal kapcsolatban, miért marad el a műtétje. Ugyanakkor az orvos is ember - szerencsére - aki gyógyítani esküdött fel, ha pedig ebben megakadályozza a „reform”, akkor azt hiszem érthető - ha nem is helyeselhető - a kifakadás. Magam is találkoztam már, ha enyhébb formában is hasonló esettel az egészségügy átalakítása miatt. Szokásos rutinvizsgálatról szinte szégyenkezve küldött át az orvos a másik épületbe: „Előbb a vizitdíjat legyen kedves..”. Valóban elfelejtettem, és igyekeztem biztosítani: tudom, hogy nem az ő hibájuk. Ahogy az sem, hogy a törött kezű kisfiú szüleit is figyelmeztetni kell: igen, valóban nem kell vizitdíjat fizetni, de nullaforintos számlát kell kérni az adminisztrációhoz. És nekik kell közölniük a betegekkel, hogy később és máshol műtik, vagy hogy hónapokig kell várni egy vizsgálatra, vagy igen, ki kell fizetni a napidíjat a beteg édesanya után. Na és persze a betegek indulataival is ők találkoznak, nem mindenki battyog ugyanis át csendesen a vizitdíjas ablakhoz, „neadjisten” a másik osztályra, kórházba; ami szintén érthető, de mégiscsak az orvosokon, nővéreken csattan. Akik a lassan teljesen ellehetetlenített körülmények, elvett osztályok, pénztelenség ellenére is dolgoznak, gyógyítanak. Mint már írtam, nem helyes, ha az orvosok politizálnak a beteggel, de az sem helyes, ha rajtuk kérjük számon mindazt a kellemetlenséget, sőt sokszor esztelenséget, ami az egészségügy átalakításával-tönkretételé- ■ vei jár. Azok a betegek pedig, akiket várólistára tettek, egyik kórházból a másikba küldözgetnek és akiknek ezrekbe kerültek már a vizitdíj- és napidíj számlák: köszönjék Gyurcsánynak, Molnárnak és Ágneskének... Az őszre eldőlhet a Neszmélyre, Illetve Búcsra tervezett Európa-falu sorsa. Benkő Gézától, a magyarországi település polgármesterétől megtudtuk, hogy a nagyszabású projekt a Tatai Kistérségi Társulás első számú prioritása az idegenforgalom terén, és ha minden megfelelően alakul, néhány hónapon belül beadják azt a pályázatot, amellyel a terv megvalósítására szükséges pénzt szeretnék elnyerni. Neszmély első embere a Hídlapnak elmondta, hogy a látványtervek már készen vannak, és az engedélyeztetéshez szükséges dokumentumok kivitelezése is folyamatban van, a projekt érdekében a falusi szabályzási tervet is módosítani kell. „Szerencsére sikerült elérnünk azt, hogy a Tatai Kistérségi Társulás első számú prioritása az idegen- forgalom terén az Európa-falu legyen. Most lesznek kiírva a kohéziós és egyéb más források, amelyek segítségével remélhetőleg sikerül elnyernünk a szükséges pénzt” - mondta bizakodva a polgármester. A település első embere örül annak, hogy kezdeményezésüknek követői is akadtak: Lengyelországban két helyen is vannak hasonló elgondolások, az egyik egy Odera-parti német-lengyel eurorégió közös tervezete. Zakope környékén a magyar-szlovák Európa-falu tanya változatának a megvalósítását tervezik: itt egy közösségi házat építenének, és egy-egy épület a V4-ek építészetét tükrözné. Mindennek köszönhetően könnyen meglehet, hogy az unió kimondottan ilyen célokra felhasználható pályázati lehetőséget is kiír majd - vélte régebben a Duna parti település vezetője. Ahogy a fentiekben említettük, Neszmélyen már elkészültek a látványtervek, a szlovák fél azonban lassabban halad: Benkő szerint Bűcs esetében a politikai háttérszél sem igazán kedvező. „Minden országnak megvan a maga prioritása, Dél-Szlovákia kisebb mértékben támogatott. Búcsot húzni kell magunkkal, ha mi sikeresek vagyunk, azzal az ő előrehaladásukat is segítjük” - szögezte le a polgármester. Összességében kétmilliárd forintos beruházásról van szó, mint ismeretes: a skanzennel az uniós tagállamok falusi építészetének a bemutatására kerül majd sor, az érintett települések vezetői abban reménykednek, hogy a komplexum a térség egyik kiemelkedő turisztikai központjává válik. A neszmélyi Duna-par- ton és a Búcsi-tó mellett megvalósuló Európa-falu épületei az unió tagállamainak az építészeti jegyeit viseiik majd. A tervek szerint a szláv nemzetek házai Magyarországon, a többi, körülbelül tizenkét épület - köztük egy magyar parasztház - pedig Búcson lesz. • Sz. É. Folytatás az 1. oldalról „A tavalyi rendezvény jól sikerült, bár az időjárás egy kicsit megtréfált bennünket: az előadás elején némi zavart okozott, de a végére két szivárvánnyal ajándékozta meg az egybegyűlteket” - mondta lapunknak a szervező, majd hozzátette: a sajtó részéről tavaly hatalmas érdeklődés volt, és a nézők is szép számban összegyűltek a hídon. „Az idei nagyobb szabású rendezvény lesz, nagyobb a reklámja is. Sok embert várunk a hídra, és a sétálóutcára is, mert az AquaPhone a korzón rendezett könyvünneppel is párosul” - mondta Himmler György. A performance idei párbeszédének szerzője Parti Nagy Lajos lesz, akinek szövegét csellóval, illetve klarinéttal kísérik, és az a szomszédos államnyelveken kívül németül is átszól majd a Dunán. Alfred Zimmerlin és Markus Eichenberger svájci zeneszerzők közös előadása egy férfi és egy nő közötti párbeszédet jelenít meg. Az este hatkor kezdődő eseményt megelőzően könyvnapi rendezvények zajlanak majd a párkányi sétálóutcán, a korzón elhelyezett könyvsátrak mellett különböző olvasótalálkozókra is sor kerül. Az I. Párkányi Hídőr Könyvünnep pénteken 11 órakor kezdődik, a rendezvény támogatói pedig a pozsonyi Kalligram Kiadó és a budapesti Ráday Könyvesház. Az esemény ideje alatt a Danubius moziban a Kalligram Anthropos folyóirata is bemutatásra kerül. • Szép Éva Hagyományőrző táborozás Nyári kikapcsolódásra hív a szálkái Tájház Az Európa-falu megvalósításának köszönhetően a térség a közösségi élet, gazdasági tevékenységek, kulturális rendezvények kiemelkedő központjává válhat. Az épületek olyan vendégházakként is szolgálnak majd, amelyekben a látogatókat kényelem, borászati és gasztronómiai rendezvények, rekreációs lehetőségek, kiállítások, szakmai konferenciák és közösségi programok várják. Baby Club Foglalkoztatóház Családi napközi Egész napos gyermekfelügyelet egész évben vagy az óvodai szünet idejére Angol, német nyelvi és zenei foglalkozások Születésnapi bulik szervezése Nyitva: hétfő-péntek 7.30 - 18.00 Szombaton bérleti lehetőség Jelentkezni, érdeklődni: Személyesen: Esztergom, Rákóczi tér 2-4. Telefonon: (30) 26-26-181 Összevont oktatási rendszer Kisbér. Annak érdekében, hogy kistérségi támogatáshoz jussanak, egységes iskolai rendszert hoznának létre Kisbéren, azaz lényegében összevonnák az egyre nehezebben fenntartható oktatási intézményeket. Az új, egységes rendszer létrehozása nemcsak az óvoda és az iskolák, hanem a művelődési intézmények működését is érintené. A részletekről június 4-i ülésen dönt a kisbéri képviselő- testület, de azt megígérték: a változások nem járnak létszámcsökkentéssel. Eltévedtek a Börzsönyben Szabadnapos rendőr segített két idős kirándulón Pünkösd hétfőjén, akik a Nagyhideg-hegyről lefelé jövet tévedtek el a viharban. A Váci Rendőrkapitányság rendőrét szabadnapján értesítették, majd társaival két órán keresztül kereste az addigra igencsak kimerült, elázott turistákat, az ijedtségen kívül szerencsére nem esett bajuk, köszönhetően a gyors segítségnek. A szervezők olyan 8 és 16 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik szlovákiai és magyarországi mesteremberektől szeretnék megtanulni a legnépszerűbb kézműves mesterségeket. Lehetőség lesz a csuhéfeldolgozás, batikolás, nemezelés, gyöngyfűzés és szövés, kötélverés, kosár- és szalmafonás, agyagozás, mézeskalács- és kenyérsütés, szalvétatechnika, üvegfestés, fafaragás, kép és játék készítés fortélyainak az elsajátítására. A tábor az ipolyszalkai Tájházban kap helyet, a gyerekeket három turnusban (július 8-15, 22-29, augusztus 5-12) várják. A kísérő programok részeként a gyerekek megismerkedhetnek az Ipoly menti népművészettel, a tájegység népművészeti értékeivel, az érdeklődőkre ismeretterjesztő műsorok is várnak. A részvételi díj 2200 korona, 18 ezer forint az ott alvók részére, bejáró táborozóknak 650 koronát, ötezer forintot kell fizetniük. A szálkái Tájház felnőttek részére is tart „képzést”: az idősebbeket augusztus 20. és 26. között váiják. (További információk Dikácz Zsuzsánál a tajhaz.szalka- @zoznam.sk email címen, valamint a 00421/907404576-os telefonszámon.) • -p -a Fegyveres rablót keresnek Tatabánya. Csütörtökön ismeretlen elkövető fegyverrel akarta megszerezni egy tatabányai kisbolt bevételét, de megijedt az eladó sikoltozásától, és pénz nélkül távozott. „Ugyanez az elkövető pünkösdhétfőn a csütörtöki helyszín közelében egy másik vegyesboltba lépett be fegyverrel, de szintén pénz nélkül távozott” - tájékoztatott a rendőrség. A bűnüldöző szervek egy 30 év körüli, 165-170 cm magas, átlagos testalkatú, hosszúkás arcú, enyhén sötét bőrű, rövid, fekete hajú férfit keres, akinek ruházata bordó rövid ujjú póló és piros baseball sapka, mondta Pap István. Hetedik alkalommal rendezik meg a Nyári Ifjúsági Kézműves Tábort Ipolysza- Ikán, amelynek keretében kicsik és nagyok különböző ősi mesterségekkel ismerhetnek meg. Megvalósulhat az Európa-falu Búcs és Neszmély pályázati forrásokra támaszkodna Különös hangot hoz a víz AquaPhone - társalgás a Duna fölött