Hídlap, 2007. június (5. évfolyam, 106–126. szám)
2007-06-17 / 117. szám
II HÍDLAP • 2007. június 16., szombat hídlapmagazin Bonifác, a jótevő Varga Péter Dénes_______________ A kora középkori Németországban működő hithirdetők közül Szent Bonifác alakja él a legmélyebben a köztudatban (az ottaniban és az itteniben is). A jeles férfiút Winfried névre keresztelték a 672/675 közötti években, Exeter közelében, Wessex királyságának nyugati részében. Exeter és Nursling bencés kolostoraiban nevelkedett, aminek során belenőtt hazája műveltségi viszonyaiba. A képzést, amiben Winfried részesült, meghatározta a szerzetesség fegyelme és bölcsessége, a szilárd egyházi jogrend, a Róma iránti hűség és a Szentírás alapos ismerete. Harmincéves lehetett, amikor pappá szentelték. Negyvenéves volt már, amikor vágya arra ösztönözte, hogy misszióba induljon a szárazföldön élő rokon germán törzsek közé. 716 kora tavaszán a frízek országába vándorolt. Jóllehet Radbod fríz király előretörése éppen akkor zúzta szét ott Willibrord missziós művét, a küldetéses hittérítés kemény valósága nem szegte a kedvét. Amikor még ugyanannak az évnek az őszén ott kellett hagynia a frízeket, fontos tapasztalatokkal gazdagon tért vissza Nurslingbe, balsikere pedig a későbbi próbálkozások hasznára vált. 717-ben megválasztották apátnak, de ennek ellenére sem akart Nurslingben maradni. 718-ban másodszor is elhagyta a hazáját, immár véglegesen. A tapasztalt Willibrord példája szerint Winfried először a termékeny missziós munka előfeltételeit akarta biztosítani: meg akarta szerezni a világi kormányzat és a pápai hatalom hozzájárulását. Ezért útnak indult az apostolfejedelem, Péter egyházához. II. Gergely pápa 719. május 15-én az angolszászoknak teljes fölhatalmazást adott a „pogányok missziójához”. Ugyanakkor Winfried a római egyházzal való szoros kapcsolatának kifejezéséül fölvette római Szent Bonifác nevét, akinek előtte való nap ülték meg az ünnepét. Először Willibrord előkészítő munkáját próbálta folytatni Türingiában, majd 721-ben Hessenbe igyekezett. Amöneburgban alapította meg első kolostorát. 722-ben Rómában püspökké szentelték, és Martell Károly frank királytól oltalomlevelet kapott, így kettős fölhatalmazással folytathatta Hessen „misszionálását”. 742 óta dédelgetett szándéka, hogy Sturmiusszal szerzeteskolostort alapítson a régi missziós területen. A 744-ben létesített Fulda Bonifác új otthona lett. Azt a világot keltette életre, amelyben felnőtt. A kolostor pedig teljesítette azt, amit Bonifác elvárt tőle: Fulda a missziós munka támaszává vált, és hozzásegítette, hogy a kereszténység és a műveltség átjárja az országot. Bár egyre sokasodtak ellenségei, Fulda ügyét biztosnak tudta, így ismét misszióba indult. Indulása előtt szemfedőt tétetett könyves ládájába. 754. június 5-én, pünkösd hétfőjén, az újonnan megkereszteltek nagy csapatát hívta Dokkumba, hogy megbérmálja őket. A jelzett nap reggelén azonban megjelent egy sereg pogány. Ez a vértanúságot jelentette Bonifác- nak és övéinek. A hithirdetőt, miközben kísérőit a véres halál elviselésére buzdította, egy kard halálosan megsebesítette. A vértanú holttestét diadalmenetben kísérték Utrechten és Mainzon át Fuldába. Ott akart nyugodni kedvenc alapításában, szerzetesei között. A vértanúság helyén hamarosan templom emelkedett. Bonifác kulcsszerepet játszott annál a történelmileg jelentős átrendeződésnél, amelyben - a római-görög, az antik világ elmúltával - lerakták a középkor latin-germán világának alapjait. Ő kezdte megvalósítani a Karoling nagybirodalom Rómához kötődő egyháziságát. Nem mintha Winfried-Bonifác zseniális előrelátással át akarta volna állítani a váltókat. Talán maga sem sejtette, hogy az óra hívására figyelő jó szándékával mennyire megérezte korának történelmi igényét, amiket azután megragadott és célja felé vezetett. Bonifácban a legmagasabb fokon élt a hűség, az odaadás, a bátorság és a hősiesség erénye. Kész volt a legvégsőkre is, ahogyan írta: „Haljunk meg atyáink szent törvényeiért. Ne legyünk néma ebek, hallgató kémek, sem fizetett szolgák, akik megfutnak a farkas elől, hanem legyünk hű pásztorok, akik éberen virrasztanak, hogy Isten szándékait hirdessék mindenkinek, uraknak és szolgáknak, gazdagoknak és szegényeknek, minden rendű és korú embernek, akár alkalmatlan, akár alkalmas, amíg Isten erőt ad hozzá nekünk.”. Látszólag sokszor kudarcot vallott, mégis önzetlen szolgálatának erejével minden téren-szentül előkészítette a Megfeszített és Föltámadott útját a jövő számára. Vértanúsága után azonnal tisztelettel vették körül, és június 5-én emlékeztek meg róla. A római kalendáriumba 1874-ben vették föl ünnepét. A legenda szerint halála helyén forrás fakadt. Németország apostolaként tisztelik, ezenkívül Fulda város, valamint a sörfőzők és a szabók védőszentje. Diskurzus Tájképek, aktok és megint tájképek Pnltl „Dxi” Zoltán Az esztergomi képzőművészeti élet jellegzetes alakja új kiállítással várja rajongóit a visegrádi Mátyás király fogadóban. A június 16-án, délután 4 órakor megnyíló tárlat egy közel ötvenéves pálya egyik következő állomása. Az alkotót, Andráskó István festőművészt munkásságáról kérdeztük.- Kérem, foglalja össze röviden eddigi pályáját!- Budapesten születtem, de már ötvenöt éve Esztergomban élek. Amikor az 1950-es években ide érkeztem, hamarosan bekapcsolódtam a helyi művészeti pezsgésbe. Az első esztergomi kiállításomat 1958-ban tartottam. Azóta közel ötven csoportos és egyéni, illetve hazai és külföldi tárlaton szerepeltem. A rendszerváltást követően, amikor megalakult az Esztergomi Művészek Céhe, akkor tag lettem, majd később elnök. Erről a tisztségemről két éve, betegségem miatt lemondtam. De, még visszatérve a külföldi tárlataimra: volt kiállításom Amerikában, Finnországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában és Svájcban is.- Milyen festészeti stílus jellemezte tevékenysége első éveiben?- Tulajdonképpen egy „természetelvű posztimpresszionizmus”, amit én csináltam az elejétől fogva. Ettől függetlenül azért próbáltam a korral haladni, és kitértem jobbra-balra, ám nem ment ez nekem, és az utolsó húsz évben hangulati módon készített tájképfestészetről beszélhetünk. Ez nem naturalizmus, ez inkább csak az, amit az előbb említettem. Vagy posztimpreszszionizmus. Nem tudom, mert kimondott impresszionista sose voltam, mert azért mindig megszerkesztettem a képeimet. Ezt támasztja alá, hogy mindig modellről festettem.- Milyen témákat választ?- Főként tájképeket. Ezek egy jelentős része balatoni festmény, hiszen egy nagyon komoly időszakot töltöttem a nagy tó mellett, tizenöt évig laktam Balatongyörökön. Itt a Nemzeti Galéria igazgatójánál, jó barátomnál, Pogány Ödön Gábornál szállásoltam be magamat. Természetesen rengeteg esztergomi akva- rellem is készült, a Szent Tamás-hegyről, a Prímás-szigetről, a Dunáról. A Balatonra akkor „települtem át”, amikor a vízlépcső miatt elkezdték kivágni az a folyó partján azt a sok fát. Az elmúlt hat-hét esztendőben, a téli időszakban, amikor nem igen tudok kint mozogni, aktokat készítek. Ez nem is árt, mert az elmúlt negyven év alatt tájat és nagy tereket festettem, rajzoltam, így épp ideje volt az anatómiai ismereteimet felfrissíteni...- Ráadásul manapság komoly műpártolói igény mutatkozik az aktokra. Ugyanakkor sok alkotó nem állítja ki ezeket, otthon, a műtermében „dugdossa”.- ...igen, bár nekem eddig nem igen jelentkeztek sikereim ezzel a műfajjal, ezért nem is rukkoltam velük elő sokszor. Pedig több száz darab képem van otthon, lehetne miből válogatni. Tavaly a Duna Múzeumban tarthattam kiállítást Dunakanyar témában. Táttól Visegrádig „mindent” lefestettem akkor, remélhetőleg a mostani tárlatmegnyitón hasonló témával találkozhat a közönség.- Több évtizedes alkotás után gondol-e még valamiféle stílusváltásra?- Nemigen. Most, a június 16-ai visegrádi kiállításomon is tájkép-pasztellek lesznek láthatók. Emberi jogaink - Az Amnesty International és Hídlap Magazin közös rovata A halálbüntetés és a szudáni népirtás (p) Hasábjainkon ezúttal két, kapcsolódó témáról olvashat. Irene Khan, az Amnesty International főtitkára szerint eltűnne a világból a halálbüntetés, ha a vezető országok erre határozott szándékot mutatnának. Másrészt az ijesztő szudáni helyzetről. Merthogy éppen négy éve, hogy Nyugat-Szudánban fegyveres konfliktus dúl, aminek eddig kétszázezer civil áldozata van, és több mint két és fél millió ember kényszerült menekülttáborba. A humanitárius helyzet minden eddiginél súlyosabb, az Afrikai Misszió mandátuma pedig június 30-án lejár, mindenféle védelem nélkül hagyva a civil lakosságot. A tények „Az Amnesty International (AI) világméretű moratórium bevezetését sürgeti. 2006-ban az összes kivégzés 91 százalékát nem több mint hat országban, Iránban, Irakban, Szudánban, Pakisztánban, az USA-ban és Kínában hajtották végre. Ezek az elszánt hóhérok elszigeteltek, a világ nem ebbe az irányba halad” - hangsúlyozta Khan. 1977-ben mindössze tizenhat ország törölte el a halálbüntetést. Harminc év telt el, azóta egyre növekszik a halálbüntetést megszüntető országok száma. Legutóbb, 2006-ban a Fülöp-szigetek csatlakozott ahhoz a 99 országhoz, ahol köztörvényes bűnökre már nem szabnak ki ilyen büntetést. Több ország, például Dél-Korea várhatóan ugyancsak így cselekszik. Afrikában 2006-ban már csupán hat országban hajtottak végre kivégzéseket. Európában Fehéroroszország az egyetlen, ahol még létezik ez a büntetés, az amerikai kontinensen 2003 óta pedig egyedül az Egyesült Államok hajtott végre halálos ítéleteket. Az AI adatai szerint a kivégzések száma a világban a 2005. évi 2148-ról tavaly 1591-re csökkent. Kivégzett gyermekek Tavaly Irak volt a világ egyik „legbuzgóbb hóhéra”. 2004 közepén visszaállították a halálbüntetést, és a kivégzések száma azonnal felszökött. Azóta több mint kétszázhetven embert ítéltek halálra, és értesülések szerint legalább százat ki is végeztek. 2006 decemberében a világ Szaddam Húszéin televízión közvetített akasztására figyelt, és ez elhomályosította azt a tényt, miszerint az év során több mint 65 embert, köztük két nőt végeztek ki. Irán és Pakisztán - a nemzetközi egyezményeket megszegve - négy, illetve egy gyermeket is kivégző osztag elé állított. Az elborzasztó lista élén változatlanul Kína áll - az AI itt 2006-ban több mint ezer kivégzést regisztrált. A kivégzettek száma Kínában államtitkot képez, a tényleges szám valószínűleg nyolcezer fő körül lehet. „A kivégzések 2006. évi tömegére nincs mentség, de iraki és kínai tisztségviselők is utaltak arra, hogy országaikban szeretnék beszüntetni a halálbüntetést” - közölte Irene Khan. Lassú halál: a legkomolyabb büntetés Floridában tavaly decemberben Jeb Bush kormányzó felfüggesztette a kivégzéseket, és bizottságot nevezett k(_„a halálos méreginjekciók emberséges és alkotmányos voltának kivizsgálására”. Azután hozta ezt a döntést, hogy a kivégzett Angel Diaz 34 percig szenvedett, mielőtt a halál beállt volna. Kiderült, a mérget nem a vénába, hanem testszövetbe injekciózták... Iránban a múlt év májusában két asszonyt házasságon kívüli nemi kapcsolatért halálra köveztek, noha a főbíró 2002-ben a meg- kövezést, mint kivégzési módot felfüggesztette. A perzsa országban úgy szabják meg a kövek méretét, hogy ne azonnali, hanem lassú halált okozzanak. Mindemellett fennáll a veszély, hogy valakit olyan rohanták le a falvakat, megölték és megerőszakolták az ott lakókat, felforgatták és lerombolták házaikat, tönkretették ivóvíz-forrásaikat és elrabolták állataikat. Időnként a kormánycsapatok is támadásokat intéztek a falvak ellen, karöltve az általuk támogatott Janjawid milicistákkal, akik ma már a szudáni hadsereg egyenruháját viselik. Nemzetközi nyomás a békéért 2006 májusában nemzetközi nyomásra béke-megállapodást kötött a szudáni kormány és az egyik darfuri fegyveres ellenálló csapat. Ugyanebben a hónapban az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozott (Oroszország és Kína tartózkodása mellett) békefenntartók Darfurba küldéséről, hogy az Afrikai Unió (AU) csapatait segítse a paktum betartatásában, a térségben 2004 óta jelen levő afrikai uniós csapatok ugyanis önmagukban nem képesek megvédeni a civileket a fegyveresek támadásaival szemben. bűnért végeznek ki, amit el sem követett. 2006-ban három, évek óta siralomházban ülő ember ártatlansága derült ki Jamaikán, Tanzániában, illetve az USA- ban. „A halálbüntetés a legkegyetlenebb, legembertelenebb és legmegalázóbb büntetés. Önkényes, nincs elrettentő hatása, és erőszakos légkört teremt, amelyben az igazságnak nem sok esélye van” - vallja az AI főtitkár-asszonya. Fogytán az idő: Darfur a humanitárius katasztrófa szélén A konfliktus kezdete: Darfur egy Franciaország méretű régió Szudán nyugati részén. Hosszú éveken át szórványos összecsapásokra került sor a földművelő közösségek és a nomád csoportok között, amelyek hátterében a kormány szerint az erőforrások szűkössége állt. 2003-ban egy új fegyveres ellenzéki csoport, a Szudáni Felszabadító Hadsereg fegyvert fogott a kormány ellen, hiányolva a régió támogatását - támogatóik főleg a földművelő közösség soraiból kerültek ki. Nem sokkal ezután egy újabb fegyveres csoport jelent meg „Igazság és Egyenlőség Mozgalom” néven. A kormány válasza az volt, hogy szabad kezet adott a Janjawid elnevezésű (jelentése: „puskák lóháton”) arab milicistáknak, akik sorra A béke-megállapodás összeomlóban van, a szudáni kormány pedig még nem egyezett bele az ENSZ- határozat végrehajtásába. Idén februárban a Nemzetközi Büntetőtörvényszék ügyésze bizonyítékokat tárt a bíróság elé arról, hogy Szudánban háborús bűnöket követtek el, az elkövetők között megnevezte a humanitárius ügyek államminiszterét (Ahmed Haroun) és a Janjawid vezérét (Ali Kosheib) is. Szudán azonban nem működik együtt a nemzetközi bírósággal. Márciusban az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága határozatban rögzítette mélységes aggodalmát az emberi jogi sérelmek miatt, és független szakértőkből álló csoport Darfurba küldéséről határozott, hogy figyelemmel kísérje az ajánlások szudáni kormány általi betartását. A szudáni kormány azonban egyelőre akadályozza az ENSZ-AU békefenntartók telepítését, amely valódi védelmet biztosítana a humanitárius katasztrófa felé sodródó civil lakosságnak, amely június végétől várhatóan teljesen magára marad.
