Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-16 / 94. szám
HÍDLAP • 2007. május 16., szerda www.istergranum.hu Botrány: a mézek többsége hamisítvány Répacukor és egyéb adalékok a mézes bödönök hetven százalékában Öt év börtön várhat Maiina Hedvigre Tovább folytatódik a nyitrai diáklány kálváriája Folytatás az 1. oldalról A Mézes-kert 2002 Kft. termékeit ezúttal nem vizsgálták be, de tavaly egy hasonló ellenőrzésen átestek és büszkén mondják: azon kevés cég közt vannak, akik valóban tiszta mézet állítanak elő. Szabó Tamás, a cég munkatársa kérdésünkre kifejtette: szakmai körökben óriási konkurenciaharc dúl évek óta, hiszen könnyű meggazdagodni a felcukL A P ( S Z ) É L Óvár I. Tamás Reklámszövegek Már az is visszatetsző volt, amikor az egyik áruházlánc a „hülye” hívószóra építve kezdte reklámozni magát. Nem lehet hülye, aki ilyen zacskót cipel - szólt az egyik üzenet, és bizony elmerenghettünk a szemre tisztes családanyákat és -apákat látva, vajon önérzetükkel, szellemi képességeikkel valóban minden rendben van-e, a kezükben lóbált bizonyítvány ellenére... Nem nagy ügy, legyinthetnénk is akár az egészre, mondván, minden bóvlinak megvan a maga közönsége, hozzátéve, hogy kifogástalan árunak is lehet ócska a csomagolása. Hanem az említett cég - nevük lényegtelen - most már nemcsak saját vásárlóközönségével viccelődik. Hülye, aki nem ünnepel - értsd: jubileumuk alkalmával nem vásárol náluk - olvashatja most úton-útfélen bárki, és innentől a dolog társadalomlélektani szempontból egyre érdekesebb. Szaporodnak ugyanis az olyan esetek, amikor az egyént, vagy a ki- sebb-nagyobb közösségeket nem tetteikért, hanem éppen bizonyos akcióktól való távolmaradásuk miatt marasztalják el. Hogy konkrétak legyünk: senki sem vitatja, hogy a rasszizmus elfogadhatatlan, ezért alapjában véve dicséretes, ha a polgárok részt vesznek mondjuk egy antirasszista felvonuláson. Ám rendkívüli veszélyeket rejt magában a legkisebb célzást is tenni arra, hogy akinek fenntartásai vannak például a legutóbbi ilyen megmozdulás aktuálpolitikai mozgatórugóit illetően, és inkább otthon marad, vagy a helyszínen tiltakozik az árukapcsolás miatt, az nem igazi demokrata. Hasonló okok miatt álságos az úgynevezett zéró tolerancia kiáltvány (melyet GY. F. után az összes parlamenti párt aláírt) néhány mondata is. A csendben maradók, az elfordulok felelősségét emlegetni itt és most Magyarországon egyszerűen cinizmus. Főleg azért, mert tisztességes polgárok mind nagyobb hányada ma már fásultan legyint mindenre, ami a politikával összefügg - elég megnézni a felméréseket. Ezt a kiábrándulást azonban döntően a mai balliberális kormány növelte ilyen mértékűre azzal a hazugságsorozattal, ami évekkel ezelőtt kezdődött, és törvényszerűen vezetett el Őszödig. Akár tetszik ez a mai kormánykoalíciónak, akár nem, vitathatatlanul jogos, hogy az emberek azóta a legnagyobb gyanakvással tekintenek mindarra, amit a balliberálisok művelnek, lett légyen a cél akár a legmagasztosabb is. Fokozottan igaz ez, ha a történések azt mutatják, hogy a kormány alapjában véve egy fikarcnyit se változik, és átlátszó politikai szándékkal - önmaga legitimálásának szándékával - áll most egy olyan megmozdulás élére, amelynek lényegét elfogadja mindenki. Azok is, akik távol tartják magukat tőle, mert - képletesen szólva - nem óhajtják az MSZP/SZDSZ reklámszatyrát cipelni. Vagyis: nem feltétlenül hülye az, aki nem „ünnepel” velük. A bolti mézvizsgálat eredményei megtekinthetők az OMME honlapján, ízelítőül csak annyit: hamisítást bizonyítottak a jó nevű Klenáncz Méhészetre, az Apiker Bt-re, az Álba Méz Kft.-re, és egy osztrák, illetve cseh gyártóra. Természetesnek találták ugyanakkor az Aranynektár és a Hungaronektár Kft. termékeit. Érdekes, hogy egy-egy gyártó gyakran eltérően jár el különböző termékeivel, igy míg egyik méze érintetlen, a másikat már feldúsítja. rozott termékeken és hallgatólagosan mindenki tisztában van vele, kik élnek ezzel a módszerrel, de mindeddig tehetetlenek voltak a csalókkal szemben. A módszer pedig egyáltalán nem bonyolult: a gyártó egyszerűen a 180 forintért kapható cukorsziruppal, ízűszörppel önti fel például a kilónként 400 forintba kerülő vegyes virágmézet, és nagyjából fele-fele, vagy 60-40 százalékos arány- | ban elkeverve palackozza 2-300 forin- ] tos haszonra téve szert minden egyes palack után. A vásárló nem érzékeli a különbséget, ami szerencsére egészség- károsodást sem okoz, csupán átverés áldozata. A becsületes cégek saját forrásból nem tudják fedezni a 100 milliós vizsgálati költséget és erre a hazai hatósági eljárások sem alkalmasak, ráadásul nemcsak az üveges, hanem a hordós kiszerelésű mézet is fontos lenne ellenőrizni, a hazai méz 60 százaléka így hagyja el az országot. A Mézes-kert 2002 Kft. nagyon reméli, hogy hosszú idő után végre beindul valami minisztériumi szinten is, hiszen sokak érdeke a piac tisztasága. • Sz. H. Gázolt a váci vonat Dunakeszi. Súlyos sérüléseket szenvedett egy, a sínek mentén tiltott területen tartózkodó férfi, amikor hétfőn este elgázolta őt a Vác és Budapest között közlekedő személyvonat Dunakeszi-Gyártelep közelében. A helyszínelés idején a vasúti forgalmat egy vágányra terelték. A szerencsétlenül járt férfit kórházba szállították, a baleset körülményeit vizsgálják. Színházi előadás Párkány. Imádok férjhez menni címmel a Thália Színház előadását'tekinthetik meg az érdeklődők május 21-én, este hét órától a városi Művelődési Központban. W.S. Maugham zenés vígjátékának főszerepét a Markíza Tv népszerű Szomszédok című sorozatának szereplője, Rák Viktória játssza. Folytatás az 1. oldalról A felvidéki magyarok, az MKP, és néhány szlovák nemzetiségű személy is bízik a lány ártatlanságában. Mint ahogy azt a magyar párt elnöke, Csáky Pál is nyilatkozta: „mi bízunk Maiina kisasszonyban, és kérjük az alkotmányos szerveket, hogy derítsék ki, mi történt tavaly augusztusban Nyitrán“. Az MKP vezetője a CTK-nak elmondta, hogy a diáklány esete a jogállam próbája Szlovákiában. „Az egyik oldalon látjuk a tényeket két független kórház orvosi látleleteinek formájában, amelyek fotókkal és főiskolai profesz- szorok vallomásaival vannak alátámasztva, a másik oldalon pedig a belügyminiszter nem túl meggyőző kijelentéseit, illetve a rendőrség megkérdőjelezhető lépéseit” - fejtette ki az MKP elnöke. A lányt továbbra is Tovább folytatódott tegnap a tavaszi érettségi vizsgaidőszak, a kémia, földrajz és ének-zene tárgy írásbelijeivel. Mindeközben még a múlt heti történelem vizsgát sem lehet elfelejteni. Az egyik internetes oldalon nyilatkozó tanár szerint ugyanis középszinten olyan témát kértek a diákoktól, ami nem szerepelt a követelményben. Az origo hírportálon nyilatkozó történelemtanár szerint több olyan dolgot kérdeztek az érettségi során a középszinten vizsgázóktól, amelyeket nem tehették volna meg a követelmény- rendszer alapján. A neve elhallgatását kérő tanár szerint középszinten nem kell tudnia a diákoknak azt, hogy az 1948-49-es szabadságharc ideje alatt milyen volt a nemzetiségek helyzete, ahogy azt sem, hogy a Kádár-korszak eladósodása hogyan alakult. Megkérdeztük ezzel kapcsolatban a Szent István Gimnázium igazgatóját, aki maga is történelem szakos. Sitku Pál elmondta, hogy valóban megkülönböztetnek közép, valamint emelt szintű kompetenciákat, vagyis, hogy kitől, mit lehet számon kérni. Ezt egy több száz oldalas dokumentum taglalja. Ok maguk, a szóbeli érettségik során figyelnek erre, de mint mondta az év közbeni történelem tárgy oktatása során nem szelektálnak, a szerint hogy melyik diáknak tanítanak közép és melyiknek emelt szintű kompetenciát számon kérő tananyagot. Mint mondta, a tanítás során az ilyen típusú szelektálás sem a tanulók, sem pedig a tanítási folyamat Roman Kvasica védi: az ügyvéd az egyik napilapnak nyilatkozva elmondta, hogy Maiina Hedvig az első, akit Szlovákiában 1989 óta úgy állítanak bíróság elé, hogy vádlói közül mindenki tisztában van az ártatlanságával. Hedvig nem hazudik - ezzel a főcímmel jelent meg hétfőn az egyik legolvasottabb szlovákiai hetilap legújabb száma. Az újság szakértőkre és szemtanúkra hivatkozva írja le a történetet, számtalan kérdést is feltesz az ügy egyes mozzanataival kapcsolatosan, és a lány megpróbáltatásainak is hangot ad. „Ez az ország és a vezetése - az egykori köztársasági elnök, Michal Kovác fiának botrányos elhurcolása után - ismét egy súlyos problémával szembesül” - zárul a Tyzden című szlovák hetilap írása. • (szép) miatt nem szerencsés, a tanárok ilyen megkülönböztetést nem tesznek. Sitku Pál szerint az ilyen kifogásokra az oktatási tárca illetékese válaszolhat, de. minden esetre úgy látja, egy megfelelően felkészített tanuló meg tudta oldani a történelem érettségi esszé részét, hiszen képi, vagy írásos segítség is rendelkezésükre állt és ráadásul volt más alternatíva is, vagyis más témakörök közül is választhattak a diákok. A közép és emelt szintű kompetenciákkal kapcsolatban elmondta, hogy nem mindig egyértelmű, melyik az egyszerűbb. Példaként említette az unióhoz kapcsolódó szóbeli kérdést. Közép szinten az unió intézményrendszerét kell a diákoknak tudni, míg emelt szinten az integráció történetét. Sitku Pál szerint a középszint ez esetben sokkal nehezebb, mint az emelt szintű. Az érettségi vizsgaidőszaknak még nincs vége, tegnap a kémia, földrajz és ének-zene írásbeli érettségien volt a sor. Kémiából középszinten 3230-an magyarul, 14-en pedig angolul vizsgáztak. Emelt szinten 1825-en érettségiztek ebből a tárgyból. Földrajzból középszinten 20 970-en magyarul, míg 616-an különböző idegen nyelveken írásbeliztek. Emelt szinten 590-en magyarul, 4 fő pedig, idegen nyelven érettségiztek. Ének-zene érettségit középszinten 923-an, míg emelt szinten 22-en tettek. Ma a középszintű informatika, valamint a közép és emelt szintű latin, valamint héber nyelv írásbeli vizsgákat rendezik. • G. K. Nem szerencsés szelektálni Vita a történelem érettségi körül Mentőállomást avattak Nyergesújfalun Tegnap délután ünnepélyes keretek között adták át az önkormányzati beruházásban épült mentőállomás épületét a Tompa Mihály utcában. Az eseményen jelen volt és beszédet mondott Engelbrecht Imre, az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, valamint Miskolczi József polgármester. Az új állomáson, melynek nemcsak az építését, hanem az üzemeltetését is a település önkormányzata vállalta, egy 24 órás ügyeletet tartó mentőkocsi kezdi meg szolgálatát, így a jövőben a nyergesújfaluiak és a környékbeliek az előírt tizenöt percnél jóval hamarabb juthatnak segítséghez balesetek és rosszullétek esetén. • Kép és szöveg: Gábor Éva Holcim-ügy: júniusban lesz a közmeghallgatás Nyergesújfalu-Tát. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség közmeghallgatást tart a Holcim Hungária Zrt. új cementgyárának engedélyéről. A lakossági fórumra a nyergesújfalui polgármesteri hivatal épületében június 18-án, hétfőn délelőtt 10 órakor, a táti polgármesteri hivatalban pedig június 19-én, kedden 10 órakor kerül sor. Hétkilós fogás a Garancsi-tóból Horgászversenyt tartott szombaton a Garancsi-tónál a helyi horgászegyesület. A nyertes pecásnak egy csaknem 7 kilós halat sikerült kifognia, a résztvevők megállapították, hogy szerencsére megfordul a tendencia és egyre szebb példányok kerülnek ki a tóból. A verseny után visszaengedték a kifogott halak többségét, néhányan azonban egy kitűnő, ünnepi halászlében végezték.