Hídlap, 2007. május (5. évfolyam, 84–105. szám)
2007-05-19 / 97. szám
II HÍDLAP • 2007. május 19., szombat hídlapmagazin Ivó: a „férfiak napja” Varga Péter ____________ M ájusban búcsúzik a tavasz, és erőteljesen bontogatja szárnyait a hamarosan beköszöntő nyár. A római naptárban a név a „maius”, azaz „nagyobb” szóból származik, ami arra utal, hogy az áprilisi rügy- fakadáskor kipattant rügyek ekkorra már - jó esetben - nagyobbak lesznek. Őseink ennek a hónapnak találóan az „ígéret hava” nevet adták. Az ősi magyar naptár szerint ebben a hónapban ünnepelte a neve napját Csaba királyfi, Atilla nagykirály lánya, Réka, a már csak egyik megyénk nevében fennmaradt Somogy, a Balmazújváros településünk nevében továbbélő Balmaz, a napjainkban is népszerű Szabolcs, vagy Törtei, amely nevet egy Pest megyei település őrzött meg és Doboka, ami az erdélyi Szolnok- Doboka vármegye nevében élt aztán tovább, egészen Trianonig. Mindezen nagybecsű nevek mellett május hónapra, 19-re esik Ivó napja. A szőlő állítólag ekkor szokott elfagyni, vagy ekkor fagyhat el utoljára, de ez a nap a madarak és fák napja is egyben. Nyilván tudjuk, hogy létezik „nőnap”, „gyermeknap” és így tovább, véleményem szerint azonban nem minden rosszindulat nélkül Ivó napját egyenesen „férfinapként” szokták emlegetni. Nem éppen logikus, mert ha történetesen elfagy a szőlő, akkor szegény férfiemberek miképpen ünnepelhetnek a következő esztendőben, arról nem is beszélve, hogy ha valaki előrelátóan raktároz magának az előző évben termett isteni nedűből, könnyedén tud ünnepelni, mit több: év közben is „rákényszerül” arra, hogy ellenőrizze a minőséget. Akármit mégsem tehetünk a terített asztalra vasárnap, vagy éppen vendégjáráskor... És tudják-e az Ivó napját „férfinapnak” nevező asszonyok, feleségek, hogy mennyi gond és vesződség jár azzal a borral? Mennyi álmatlan éjszaka és aggódás előzi meg Ivó napjának közeledtét, hogy a szőlő meg ne hűljön, hogy időben permetezzünk, meg ne dézsmálják a madarak stb. Szeretjük mi a tepertős pogácsát, meg a gulyáslevest, sőt a rántott húst is - de mi mindez ahhoz a munkához képest, ami egy fél liter tisztességes bor előállítása mögött rejlik? És tegyék a szívükre a kezüket, drága hölgyek! Önök nem kortyolnak időnként szívesen az isteni italból? Kilencedik Fesztergom Rumpelstilczhen__________ Idén június 21. és 23. között várja a szokott helyszínen (prímás-szigeti sportcsarnok és környéke) a szabadtéri nagykoncertek szerelmeseit a Fesztergom fesztivál. A sorban a kilencedik rendezvény ezúttal is felvonultatja a nagy hazai kedvenceket (Tankcsapda, Kispál és a Borz, Quimby), és színpadra szólítja a helyi zenészeket. Az első napon például kizárólag esztergomi és környékbeli formációk játszanak. Köszönthetünk túlparti fellépőt is, a felvidéki California együttest, és nem maradhatnak el az olyan kedvelt kísérőrendezvények sem, mint a határ menti véradás, a mozizás és az életvezetési tanácsadás. (Információk még: www.fesztergom.hu .) Szóval: jó lesz. félasrfffr Diskurzus Gomba Dublinban A Le Panic ex-frontembere lesz a Black Out együttes új énekese? Pöltl „Qxi” Zoltán Ahogy a hazai rockzenében, úgy a megélhetéssel kapcsolatos küzdelemben is az egyéni, nehezebben járható, ha úgy tetszik: úttörő módot választotta. Énekesként számtalan koncerten dobogtatta meg különös stílusával, mozgáskultúrájával zenekara élén a közönség szívét. S bár most Írországban él, sokan nem felejtik azokat a Molothow ligetbeli estéket, amikor a Le Panic együttes a színpadra állt, hogy újra „meg- dörrentse legpörgősebb dalait”. Európa mostani új korszakában, amikor újfajta „népvándorlás” szemtanúi lehetünk, nem egy esztergomi, dorogi és környékbeli magyar fiatal vág neki a sok munkáért sok pénzt ígérő Nyugatnak, azon belül is a sokáig a magyar vendégmunkások számára fehér foltnak tartott Írországnak. Dublinről, magánéletéről, a róla szóló pletykáról és persze a Le Panicról Gombát faggattuk (akinek polgári nevét a szerkesztőségünkben érdeklődőknek eláruljuk).- Mindenek előtt foglaljuk össze, hogy a te szemszögedből miként játszódott le a Le Panic leállása, illetve az azt követő időszak. Január 12-én történt két éve, hogy kimentem Írországba. De azért nem bizonyult olyan egyszerűnek, hogy kiváltam a zenekarból, és lett ez az út. A zenekari búcsúkoncertet követő szerdán repültem ki Dublinba. El lehet képzelni, mennyire rossz volt elhagyni így Magyarországot, egy teltházas búcsúfellépés emlékével. Ekkor még csak úgy indultam el Írországba, hogy három hónapos repülőjegyet vettem, bár eldöntöttem, ha sikerül az, hogy jobban tudok ott élni, akkor - ha csak ideiglenesen is, de - ott kell folytatnom. Mindehhez hozzájött, hogy családot szerettem volna, és számomra világossá vált, a Le Pániéból nem lehet anyagilag továbblépni. Megbecsültek, mind szakmailag, mind pedig a közönség részéről. De ez nem mutatkozott elégnek ahhoz, hogy előrelépjen a zenekar. Akkor úgy láttam, Magyarországon egy rockzenekar nem tud önerőből sikeressé válni. Nagyon jó példa erre a Black Out esete, amely hosszú évek óta működő együttés, mégsem jutottak előrébb, és az énekesük, Kowalsky is ezért lépett ki, és ezért hozott létre egy új, populárisabb projektet. A változással persze megmaradt az igényesség, de ennek az húzódott meg a hátterében, hogy Kowalsky nagyon sokat letett már az asztalra ebben a könnyűzenei szakmában.- A Black Outra még térjünk majd vissza, de előtte nézzük, mit tudtál magaddal ott kint, Dublinban kezdeni?- Az elsők közé tartoztam, akik ebben az új korszakban kimentek szerencsét próbálni Írországba. Számtalan munkalehetőség várja az embereket abban az országban, de persze attól is függ, hogy mit találsz, hogy alapvetően mit szeretnél csinálni. Szintén sokat számít, beszélsz-e angolul. Rengetegen jönnek ki úgy, hogy „fikarcnyi” nyelvismeretük sincs. S bár sose tanultam komolyan a nyelvet, de egy alapfokú tudással érkeztem. Ezzel már azt el tudtam mondani, honnan jöttem, ki vagyok, mit akarok. A teljes történet úgy kerek, hogy még a kiutazásom előtt megházasodtam, és vásároltam egy lakást. Akkoriban az itteni keresetemből nem bírtam volna finanszírozni azt az életet, amit elterveztem magunknak a feleségemmel. Az itthoni helyzettel ellentétben Dublinba való kiutazásomat követően két hét alatt megtaláltam a számításomat. Először egy trafikban kaptam munkát, igaz, ott mindössze egy napig dolgoztam, de a második hét végén megleltem azt a munkahelyet, ahol a mai napig is szorgoskodom. Ez egy óriási Tesco-raktárház, ahol a nagyáruházlánc összes írországi egységének osztjuk az árut, és logisztikai tevékenységet végzünk.- Mennyit keresel ezekkel a munkákkal az íreknél?- A minimum órabér nyolc euro. Ha megbecsülnek, mert jól dolgozol, akkor ez fölmehet tízre. Azért is vagyok ennél az említett cégnél, mert itt minden évben emelik a fizetésemet. És természetesen létezik szakszervezet.- Úgy tudom, innen Esztergomból, Dorogról, a régióból jó páran kimentek...- Igen, többen próbálnak szerencsét odakint erről a vidékről. Pontos számokkal nem rendelkezem. Amikor sikerült megvetnem a lábamat, sok barátomnak segítettem kijutni, megalapozni a kinti életét. Jó cimboráim, földijeim jöttek ki dolgozni Dublinba.- Olyan híreket hallottam, ismét egy zenei formáció tagjaként zenélsz odakint.- A zenélésre, az éneklésre az elején még azért nem gondoltam, mert nem mondhattam elég tisztának az angolomat. És bár, mint énekes sose voltam az a nagy kommunikálós típus a színpadon, azért a dalszövegeket illik rendesen kiejteni. Alapvetően a családomnak, feleségemnek és pár hónapos kislányomnak élek, a napjaim túlnyomó részét a munka és a család teszi ki. Ami még esetleg marad, oda fér bele a zenélés és az éneklés. Egy ír gitáros és egy dobos sráccal Beatles-dalokat játszunk „felszabadult punk stílusban”.- Tulajdonképpen a mai könnyűzenei élet egyik fellegvárában, a U2 együttes szülővárosában élsz jelenleg. Nem jelentheti ez egy magyar rockénekes számára az ottani esetleges reflektorfénybe jutást?- Én eleve nem szeretnék évekig Írországban lakni. Amikor két esztendeje kimentem, már akkor sem terveztem, hogy hosszabb időre maradok. Magyarországon akarok élni, mert én csak magyarul tudom magamat kifejezni. A másik fontos dolog, hogy a gyerekem ne az ír oktatást legyen kénytelen elviselni, mert szerintem meglehetősen alacsony szintű. Erre az országra is igaz, hogy ott egy középfokú végzettséggel bíró magyar ember átlagon felülinek számít a helyiekhez képest. A kinti zenéléshez még annyit fűznék hozzá: nem tervezek semmi komolyabbat, mert két-három éven belül szeretnék Magyarországra visszajönni. A U2-val kapcsolatban talán érdemes elmesélni, hogy jártam a „főhadiszállásukon”, a Leopard Townban. Ami Dublinnak egy kertvárosszerű része, de valahogy annyira „eltakarták” ezt a U2-bázist a közönség elől, hogy nem igazán nyüzsögnek ott a rajongók. Bono Voxék (a U2 frontembere - a szerk.) zenekara két egymást követő napon is megtölti a saját szülővárosában a helyi nyolcvanezres stadiont, valóban a mai napig igen népszerű ez a csapat. Sok más zenekart szintúgy figyelemmel kísérek kint, hiszen ha Írország és ha Dublin, akkor nemcsak a U2-ról van szó. Megfordultam Metallica- és Madness-koncerten, és most tervezzük Sitting Bull nevű barátommal, hogy megnézzük az amerikai Foo Fighters és a Nine Inch Nails, valamint az ex-Guns’n Roses-gitáros Slash új bandájának, a Velvet Revolvernek az előadását. Ezek mellett a legkülönfélébb stílusok és műfajok képviselői játszanak itt, mint például a hard core-os Mad Ball, vagy az otthoni Sziget fesztiválon tavaly fellépett, hollywoodi színésznő vezette Juliette and The Licks. A régi és az új együttesekből pazar kínálat található, és Dublinban mindezt élőben élvezheti egy olyan rock-fanatikus, mint én. Ezek az említett zenekarok inkább hétköznap muzsikálnak, ott .„kisebb” előadóknak számítanak, hétvégén angol és- persze - ír bandák lép fel a számtalan klubban. A kinti pezsgő könnyűzenei élet hatására eddig számomra kevésbé ismert műfajok és stílusok váltak kedvessé. Ilyen mostanában a hip-hop, a funky, illetve ezeknek más műfajokkal kevert változatai.- Akkor most kérdezek rá arra a pletykára, hogy létezett egy elképzelés, miszerint a magyar rockrajongóknak oly kedves Black Out zenekar megüresedett énekesi posztjára téged szemeltek volna ki. Igaz ez a hír?- Mindenek előtt azt tudni kell, hogy a Black Out egykori frontembere, Kowalsky és én több éve nagyon jó barátságban állunk. Mostanában persze nem találkozunk gyakran, hiszen neki is és nekem is családom van, illetve elég messzi élünk egymástól. A történetről én annyit tudtam az internetről, hogy Kowa kilépett a formációból, illetőleg, hogy a csapat új énekest keres. Az egész pletyka annyi igazságtartalommal bír, hogy Vizót, vagyis Vígh Zoltánt, az egykori Le Panic-basszistát felhívta Csányi Szabolcs, a Black Out zeneszerző-gitárosa, hogy „mi van Gombával?”. Ahogy én tudom, Szabi valóban énekest keresett ekkor, de nem a Black Outba, hanem egy másik zenekarába. Egyébként nem vállaltam volna, ha tényleg felkértek volna, mert nem tartom igazán hálás feladatnak, hogy Kowalsky helyébe lépjek. Ha ekkoriban Magyarországon élek, akkor Csányi Szabi bármit kért volna tőlem, valószínű, hogy erősen átgondoltam volna - de ez egy másik helyzet lenne.- A Le Panic egyfajta „továbbágazása” a gitáros - Gyurika - és a dobos - Andris- közös projektje, az Anagramma nevű metál-formáció. Hallottad-e már a zenéjüket, és ha igen, mit gondolsz róla?- Egy DVD-anyagot kaptam, melyen az Anagramma egy tatabányai fellépésen játszik, illetve hozzájutottam egy demojukhoz. A zenét jónak tartom, tetszik, amit csinálnak. Gyurika egy tök jó zeneszerző és gitáros, Andris pedig mindig nagyon jól dobolt, most pedig még jobb. Én a metál mellett punkos, vidám dolognak hallom a zenéjüket, és pontosan valami ilyesmit szerettem volna egy esetleges folytatásban. A Le Panic-koncerteken valójában mindig ezek a dalok „jöttek be” a közönségnek is, és a zenekar is ezekben mutatkozott jobbnak, szerintem.- Sokan lelkesen rajongtak a Le Pániéért, a Metal Hammer magazin egyik számában a zenekarotok feloszlásának hírére értetlenségét fejezte ki. Felmerül a kérdés: a jövőben elképzelhetőnek tartod-e, hogy ismét összeáll a régi Le Panic?- Gyurikával szívesen zenélnék újra. Nem tudom, Vizo mennyire lenne oda az ötletért. Andrással hasonlóképpen tudnék zenélni. Ha hazajövök Írországból és ismét itthon élek majd, akkor elképzelhető, hogy más lesz minden, mint volt. De most fogalmam sincs, mi történik velem és a többi egykori Le Panic-taggal. Az, hogy együtt zenélünk, nem kizárt, ám, hogy ez a Le Panicot jelenti-e, azt nem állíthatom. Most azt tudom, én egy olyasmit szeretnék majd csinálni a zenében, amiből meg lehet élni. Ha a többiek szintén úgy gondolják, hogy alakítsuk ki ezt a stílust, ezt a hozzáállást, akkor működhet a dolog.
