Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-14 / 73. szám
VI 2007. április 14., szombat Zarándoklat a moldvai csángókért Az esztergomi Belvárosi plébánia gyülekezeti híradója, a Harangszó című lap április 8-ai száma egy igen komoly út előtörténetéről számol be. Ferkó Zoltán, aki a Keresztszülők a Moldvai Csángó-magyarokért Egyesület elnöke, április 22-én indul Budapestről kerékpárjával, hogy először az észak-magyarországi katolikus központokba - köztük Esztergomba -, onnan Velencén át a Vatikánba, majd pedig Csíksomlyón és Gyergyószentmiklóson keresztül a moldvai csángóság közigazgatási központjába, Bákóba érjen. A szándékok szerint mozgalommá szélesedéi zarándoklat kiötlőjét éppen akkor értük el telefonon, amikor, a nagy utazást előkészítendő, felénk tartott.- Ha már „sikerült megzavarni” az idetartó út közben, hadd kérdezzem meg, milyen céllal jön most Esztergomba?- Székely János atyához igyekszem épp, aki a Szent Adalbert Központ igazgatója, és a zarándoklat esztergomi állomásának április 23-ai körülményeit egyeztetjük.- Mondja el, kérem, ettnek az Ön által kezdeményezett útnak a lényegét, illetve egy kicsit mutassuk be újra a csángókat!- Az út a moldvai csángókhoz vezet. A csángók egy olyan népcsoport, akik hosszú, a történészek által a mai napig pontosan meg nem határozott évszázadok óta élnek a Kárpátoktól keletre. Az ekkor a helyhez való kötődésük idejével kapcsolatban egy biztos: már a tatárjáráskor is itt voltak. Az évszázadok folyamán rengeteg megpróbáltatás érte őket, de a viszontagságoknak ma sincs vége, hiszen a magyar nyelvű oktatást csak 2000- ben sikerült beindítani náluk. A magyar nyelvű vallásgyakorlás ugyanakkor hivatalosan még egyáltalán nincs. Ez azt jelenti, hogy a templomokban a liturgikus nyelv nem a magyar, ami pedig a moldvai csángók anyanyelve. Ezen a ponton sajnos nem egyezik a csángó magyarok szabad anyanyelvi vallásgyakorlása sem a Szentírással - Apostolok cselekedetei 2, 7-8 -, sem a román alkotmánnyal. Ez utóbbiban azt olvashatjuk: „az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitás megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez való jogot”. Ezért kérdem én, hogy hol van a nyelvi és vallási identitás kifejezésének joga, ha egy népcsoport nem gyakorolhatja a saját anyanyelvén Isten igéjét, ahogy sajnos ez ma még a csángóknál van. Ez a zarándoklat azért indul, hogy felhívja erre az igazságtalanságra a figyelmet, és sikerüljön áttörést elérni ebben az ügyben.- Ila jól emlékszem, a reformáció egyik vívmánya volt, hogy minden nemzet a saját nyelvén olvashassa a Bibliát és hallgassa a miséket...- Igen, így van. Ehhez képest most, 2007-ben, amikor Románia az Európai Unió tagja, továbbra sem javult a helyzet Csángóföldön. Az Európa Tanácsban létezik egy 1521-es számú ajánlás, amiben szintén fehéren-feketén az áll, hogy a csángók, az egy magyar anyanyelvű népcsoport, akik a magyar nyelv egy archaikus változatát beszélik. Sajnálatos, hogy az ebben az uniós dokumentumban lévőket a mai napig nem veszik komolyan Romániában.- Holott azt hihetnénk, pontosan a román világi és egyházi vezetés az, amelyik a legtöbbet tehetne ez ügyben.- Ez részben egyházi kérdés is. Nyilván az ottani körzet püspöksége nagymértékben meghatározza, milyen változások történnek Moldvában. Gergely Péter püspök úr, az ezen egyházi terület román vezetője több alkalommal ellátogatott a csángókhoz, és fogadta is a csángó küldöttséget, de még mindig nem tartunk ott, hogy a templomokban magyarul szóljon Isten igéje. Természetesen a Vatikánon szintúgy sok múlik, ahol tavaly októberében járt az a csángó asszony, aki az elmúlt években a legtöbbet tette ezért a'magyar ügyért. Nem kisebb személyiséggel, mint Piero Parolinnal, a Szentszék külügyminiszter-helyettesével találkozhatott és tárgyalhatott népének gondjai kapcsán. Parolin meglepve hallotta, hogy a csángók egymás között magyarul beszélnek, és nincs külön csángó nyelv, mert ez a magyar egyik nyelvjárása. Ez által elhárult elméletben az akadály a magyar nyelvű liturgia elől, ugyanis a Szentszéket egészen eddig a találkozóig félretájékoztatták a csángók nyelvét illetően. A romániai egyházi körzetből azon információ érkezett a Vatikánba eleddig, hogy a kérdéses helyen „csángó nyelv” van, ami azzal járt volna, hogy külön le kellett volna fordítani a Bibliát, illetve a liturgiát erre a nyelvre. Ez az egész is csak azt mutatja, még mindig akadnak olyan érdekek, hogy ne valósulhasson meg az, amit mi mindannyian szeretnénk, a vallási, nyelvi identitás teljes működése.- Ón eddig hányszor járt már a csángóknál?- Több alkalommal, illetve egy időben tanítottam is ott. Számomra akkor dőlt el, hogy mit kell tennem, amikor egy több mint hatvanéves csángó férfi azt mondta nekem, hogy „tudja, én akkor fogok majd misére menni, ha magyarul lesz”. Elhatároztam, megpróbálok azon segíteni, hogy ez az ember és minden csángó hallhassa a magyar misét Csángóföldön.- A hivatalos egyházi alkalmak mellett megpróbálnak-e a csángók saját maguk között lelki alkalmakat tartani, ahol például, egy áhítaton a saját magyar nyelvükön hallgathatják a Biblia szavát?- Arra előfordult már példa az elmúlt években, hogy templomokon kívül tartottak miséket, de nem ez a cél. Ezeket az alkalmakat, persze, nem helyi papok tartották, hanem ugyan csángó származású, de magyarországi és olaszországi helyeken tovább tanult és már ott élő egyházi személyek. Az szintúgy igaz, hogy ennek kockázata is van, nem mindenki meri elvállalni ezeket a miséket. így ez a megoldás nem tudott rendszeressé válni, illetve az hasonlóképpen nehézséget jelent a magyar nyelvű Szentírás olvasásával, hogy, mint mondtam, nemrég indult el a csángóknál a magyar nyelvű oktatás. Ez viszont még nem mindig „termeli ki” azokat, akik egy közösségben felolvasnák az Igét, ugyanis például a 14-15 esztendősek olyan olvasási képességekkel rendelkeznek, mint, mondjuk, egy Magyarországon tanuló hét-nyolc éves kisdiák Az oktatási program így is nagy előrelépés, ugyanis 2000-ig egyetlen csángó gyerek sem részesült magyar oktatásban. Most már harminc tanár ezerhatszáz körüli gyereknek tanít magyarul ott. A számok persze a fejlődést sürgetik, további tízezer gyereknek lenne még szüksége iskolázásra, és hatvanezer felnőtt-, illetve időskorú csángónak ugyanúgy, aki bár még beszéli a magyar nyelvet, de mégsem jut el hozzájuk a magyar oktatás. Az egyházi tevékenység más, mert a csángó ember szinte naponta jár templomba, így nagyon fontos lenne, hogy magyarul szóljon a mise.- Mi történik majd a Vatikánban, amikor az Ön által vezetett zarándoklat odaér? Milyen lépésre szánja el majd magát?- Nemcsak egyedül megyek majd, hanem velem lesz több csángó értelmiségi, ügyvivő ember. Az egyikük Nyisztor Tinka, az említett csángó asszony, a másikuk pedig az a Solomon Adrian, akit - ha jól tudom - hamarosan megválasztanak a Moldvai Csángó Magyarok Egyesülete Szövetségének elnökévé. Ő több évig tanult, élt Magyarországon és Olaszországban, s már közel ebben az elnöki minőségében tart velünk a vatikáni megbeszéléseken. A Vatikánban az lesz a célunk, hogy minél magasabb szintre vigyük a találkozót, illetve, hogy ismét a már említett Piero Parolin külügyminiszter-helyettessel folytassunk megbeszéléseket a moldvai csángó magyar mise ügyéről.- Legjobb reményeik szerint milyen üzenettel érkeznek majd meg Csángófóldre?- Bízom benne, hogy a Vatikán és minél több magyarországi és külföldi és erdélyi püspökség támogatásával érkezünk majd a csángókhoz. Ott szeretnénk találkozni a már szintén említett Gergely Péter püspök úrral, akivel - amennyiben a Vatikán is nekünk ad igazat - arról szeretnénk beszélni, végre mikor ér el a moldvai csángó magyar falvakba a magyar mise. Úgy látom, Gergely püspök nem rosszindulatú ember, a helyzet képlékeny, az eddig onnan hozzánk érkezett információ alapján én bármi jót elképzelhetőnek tartok. Az igazi áttörés az lenne, ha egy vagy két faluban elindulhatna, mondjuk, most ősztől a magyar nyelvű misézés, legalább részben. Úgy látom ez a minimális cél. Pöltl „Oxi” Zoltán Összefogás a csángókért Az interjú után most álljon itt egy-két adat, mely a zarándoklatot és „Magyar mise” ügyét támogatni kívánóknak szól. Ferkó Zoltánt, aki a zarándoklat vezetője, a (+36-70) 771-9767-es számon lehet elérni. E-mail-en a ferkozoltan@post.com vagy a kerekparos_zarandoklat@yahoo.com címeken lehet neki jelezni. Aki anyagiakban szeretné pártolni a kezdeményezést, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány bankszámlájára utalhat a „Kerékpárral a moldvai magyar miséért!” szöveg kíséretében a 11742173- 20154778-00000000-ás számlaszámra. Kalandfereg Munkatársnői kalandok Erdélyben ...hanem hát ennek a dögunalom munkának az eddigi egyetlen (éppen ezért összehasonlíthatatlanul a legnagyobb) ajándékaként hivatalosan elutazhattam Erdélybe, és minthogy rafinált munkaerővé váltam időközben, úgy gondoltam, ha már így hozta a Magasságos, akkor miért is mennék egyedül, és miért is ne maradhatnánk még egy hetet hazánk régi földjén. Az elhatározást tett követte. Egy céges Renault Kangoot megnyergelve, belecsaptunk a lovak nyakába és tettünk egy körutat a festői Székelyföldön. Egy laza kis terápiával ért fel az utazás, a jó öreg Freud is felfedezhette volna ezt a módszert, és akkor biztosan kevesebb ember akart volna (szerinte) együtt hálni önnön szülőanyjával, illetve ugyanezen indíttatásból lemészárolni szülőapját. Na, de félre, kedves Oidipusz, mert egyébiránt csuda jó veit minden, teljes időtlenség állapotában ringatóztunk, még a kénköves büdösbarlang torka előtt sem jutott eszembe, hogy itt aztán könnyűszerrel megszabadulhatnék földi gondjaimtól, csak lapos kúszásban kéne a barlang szájába araszolnom, avagy például bekötni az összegubancolódott cipőfűzőmet, s mindjárt egy más(ik)világon találnám magam. De hát - igazhitű, jó keresztény lévén, irtózván a szuicid megnyilvánulásoktól - csak derékig mentünk be a barlangba, és kb. egy perc után olyasféle érzésem támadt, mintha kiválasztó szerveim totálisan ösz- szeomlottak volna, magyarul: bepisiltem volna. Rémülten néztem a csípőmön alant, de szerencsére nem láttam a szokásos koszfoltokon kívül semmit. Egyébként mofettának hívják e kénes hegyüregeket, és a Kárpátok elaggott vulkánmúltjára utalnak. Olvastam egy könyvben, hogy reményveszett államférfiak és szerelmesek használták, hogy kilépjenek az ámyékvilágból, valamint többek között Sánta Ferenc Sokan voltunk című novellája örökíti meg a túlszaporodott szegénycsaládok problémamegoldására irányuló törekvéseit, miszerint az öregek önként halálra ítélték magukat, puszta önfeláldozásból, de cserébe utoljára csirkét ehettek... Igen kétséges, hogy nem ők csi- nálták-e a jobb cserét. Állítólag a kén kiválóan hat a keringési problémákra, nagy dózisban oly’ jól, hogy leállítja a keringést. Úgy legyen - legalább valami elméletileg garantálja a tudat szabadságát. Aztán majdnem találkoztunk egy medvével, sőt a későbbiekben minden erdőben talált szekrétu- mot medveguanónak véltünk, bár néha kételkedtünk eme ténymegállapítások helyességében, persze lehet, hogy több medve él az erdőben, és mindegyik mást eszik, sőt ezek szerint vannak kérődző medvék, húsevő medvék, sőt ortodox vegetáriánusok is, mely tény az emésztésükben is manifesztálódik aztán, feladva a leckét David Attenborough lelkes követőinek... Tehát a medve egy szemtanú - parkoló-őr - szerint tegnap (a találkozásunkhoz viszonyítva persze) kijött a lombok közül, és megpróbált elcsípni egy bamba kecskét, ám a pásztor szemfüles lévén jól elkergette. A pásztor külsejét és verbális kommunikációját alaposabb analízis alá téve, vagy a medve volt Alzheimer-kóros, vagy a kecske nem volt kecske (hanem például egy kecskegúnyába öltözött fekete párduc, aki gyermekkora óta súlyos személyiségzavarral és identitásproblémákkal küzdött, mivel az anyja nem mutatott hajlandóságot szoptatni, féltette emlőit, melyek a feketepárduc mellszépségverseny 2001-es győzteseiként váltak nevezetessé, és a néhai kis fekete párduc nem tudta többé kiheverni a hiú anya esztétikai tévelygéseit). Az őr persze arra várt, hátha aznap is jön a mackó, gondolom, ott helybéli látványosságnak számít, ha egy medve miszlikbe aprít egy kecskét vagy egy komondort netán - ha rosszul lát az illető bundás, és egy évre kielégíti a székelyföldi turisták kalandvágyát. Rengeteget kocsikáztunk, készítettünk sok-sok képet, ezeket most nem tenném a nyilvánosság elé, mert egyrészt pocsék minőségűek, másrészt, tessék elmenni személyesen Transsylvaniába szertenézni. Az idő felemás volt, de két napot csodaszép. Hiába: azért mégis a tavasz a legszebb a hegyek közt. Vettünk egy rahedli kosarat, két báránybőrt; egy fekete bárányt, melyre már régen vágytam tárgyi értelemben - mer', ugye, amúgy ismerek egy-kettőt -, meg egy tarkát, akinek néhai korában pont a fenekén virított egy folt, a farka - na de kérem! - meg kétszínű. Rém viccesek - mármint a báránybőrök -, és úgy gondoltuk, egyelőre csak fikcióként létező bübükéinket fogjuk majd a báránybőrökön altatni. Már el is képzeltem, amint két igen vicces képű bübü ül pucéron egy-egy báránybőrön, és hozzá hülyén vigyorog. A kérdés, kié legyen majd a fekete bőr, mert, ugye, a nők kvázi hajlamosak a spirituális, misztikus, intuitív belemagyarázásokra... Aztán hoztunk pálinkát, hogy manifesztálni tudjuk második otthonunkban: az Alkoholellenes Liga Székházában, hogy az alkohol romba dönti az elmét és az ítélőképességet, továbbá kétes értékű cselekedetek elvégzésére sarkall, és betegesen kitágítja az emberi és állati kommunikáció lehetőségeit, valamint felgerjeszti a Jézus által hirdetett „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!” amúgy sem teljesen veszélytelen eszméjét. Transz Szilvia
