Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)

2007-04-14 / 73. szám

Születésnapos focilegenda: Kertes László II I 2007. április 14., szombat _______________________ESZTERSQMfeVIDEKE____________________________ V árosunk labdarúgásának fényes korszaká­ban volt a legjobb bőrgolyó-zsonglőr, majd éveken át a Dorogi Bányász Sport Club NB I-es csapatának kiváló csatáraként lőtte a gólokat Krischneider (Kertes) László, aki má­jus 8-án ünnepli hetvenedik születésnapját. Sok szeretettel köszöntjük! Krischneider (Kertes) László szentgyörgy- mezői gazdálkodó családban nőtt fel, és minden szabadidejében a Hunyadi utcában rúgta a lasztit. Már gyerekkorában komoly férfimunkára fogták a szülei, aratott, lovat hajtott, mezőt művelt, sző­lőt gondozott és bort készített. A Hunyadi utcá­ban azonban zseniális kölyökfoci zajlott, olyan, mint mostanában - sajnos - már csak a brazilok­nál dívik. Alig töltötte be a tizennégyet, máris leigazolták az Esztergomi Bányászba, ahol a jó hírű és szép­emlékű Kopányi Károly edző lett az első mestere. Megesett, hogy a hajnali aratásból futott a pályá­ig, hogy játsszon az ifiben, majd, ha kellett, rá­adásként a felnőtteknél. Egyenesen vezetett az út­ja az NB 11-es Esztergomi Vasasba. Bankó Zsig- mond edző vette pártfogásába, együtt játszott Tóth Bélával, Bödör Lászlóval, Bíró Gyulával, Lakat Jenővel, Fehérvári Józseffel, Gurszky Gé­zával, Smieder Miklóssal és másokkal. Ekkor még a Tatabánya is az NB II középcsoportban fo­cizott, Kertesékkel egyetemben. A szerszámgépgyárban fémesztergályos ipari ta­nulóként szorgoskodott, itteni trénere Hevesi Sándor volt. Alig várták a dorogiak, hogy megszerezzék a kiváló ifjú sportembert, 1958-ban „elcsalták” a már akkor is kiváló NB I-es klubjukba. Szűcs Jenő mes­terük csapatában játszott akkoriban Kinczel, Buzánszky, Kónya, Bakonyi, Pálmai, Prohászka, Varga, Monostori, Andris, Szűcs Lajos, Mészáros, Lakat, Fellegi, Karába, Szuromi - és Kertes. Olyan játékosokkal találkozott a pályán, mint Bozsik, Hidegkúti, Grosics (akinek egyszer három gólt lőtt), Budai, Bundzsák, Lantos, Novák, Dalnoki. Csatár­erényeit megismerhette az akkori élmezőny, akiknek többször megrezegtette hálóját, így a Fradi, az MTK, a Honvéd, az Újpest, a Diósgyőr és sokan mások. Százhuszonöt első osztályú bajnokin 33-szor talált az ellenfelek kapujába. Nemzetközi pályákon szintén megcsillogtatta tudását, tehetségét, legendás küzdőszellemét. Az ő góljával Berlinben l:0-ra győzték le az NDK válogatottját, a hollandiai Antwerpenben az emlé­kezetes Húsvéti Kupa keretében pedig először megverték a Viennát, majd a döntőben parádés já­tékkal két vállra fektették a világ egyik legjobb­ját, a Bayer Münchent - l:0-ra diadalmaskodtak, megint csak Kertes László góljával. Hívták több csapatba - például csábította Lakat doktor az MTK-ba -, a B-válogatotti tagsága mellett mégis úgy döntött: itthon marad. Esztergom-szerete- te mellett hazatérésre ösztökélte Lehner Károlynak - a Labor MIM akkori vezérigazgatójának - a meghí­vása. Erre 1964. december 3-án került sor. A vállalat alkalmazottja, a lakatos műhely minőségi ellenőre lett egészen a nyugdíjba vonulásáig. A MIM Vasas já­tékosaként 1965-ben az NB II-ben lépett pályára. Csapattársa volt a kezdetekben Trasser, Dóka, Diny- nyés, Winkler, Takács, Tamóczi, Szendy, György Jó­zsef és Lajos, Dunai, Markó, Osvald, Túrái, Pellinger, Debre, Magyar, Horváth stb. Kezdetben Buzánszky edzette a fiúkat, később - mindössze 36 évesen - Kertes vette át a mester posztját. Az ő tanítványai „leckéztették meg” az előbbre járó dorogiakat, ami­kor Esztergomban ötezer (!) néző előtt, máig felejthe­tetlen meccsen 5:1 -re legyőzték a Bányászt. Az 1980-as években még állandó NB III-as gárdaként szerepelt a MIM Vasas SC, sőt bajnok­ságot is nyertek, ahol Kertes mellett váltakozva tevékenykedett edzőként Osvald Béla, Szendy Gábor és Dóka János is. Az 1990-es évektől a rendszerváltozással együtt járt az állami vállala­tok átalakítása. A Labor MIM, valamint az Esz­tergomi Konténer- és Műszergyár részvénytársa­sággá alakult, megcsappant a korábbi rendelésál­lományuk, leépülés, majd felszámolás lett a sor­suk. Ekkor már a foci is visszaesett a megyei színvonalra, Kertes Tokodon, Nyergesújfalun és Táton irányította a helyi klubokat. Az újabb vál­tozást 1994 tavasza hozta, amikor a MIM Vasas­ból megalakult az Esztergomi Futball Club (EFC), melynek elnöke Both József, edzője pedig Baranya István lett. Kertes (Krischneider) László labdarúgóedző és minőségi ellenőr nyugállományba vonult. Ám azóta sem vált hűtlenné a sportjához, ápolja a kapcsolatait régi „harcostársaival” megye- és or­szágszerte. Családi körben, unokáival, kertjében és pincéjében megtalálta mindennapi elfoglalt­ságát, ma is jó egészségnek örvend. Isten éltesse sokáig! Pálos I. Az egyházszervezet kiépítése Magyarországon A keresztény térítés előfeltételeként a régi bál­ványokat le kellett dönteni és a kultuszhelye­ket el kellett pusztítani. Ezt a véres ellenállást kiváltó „munkát” nagyrészt még Géza fejede­lem elvégezte, István királyra inkább csak a térítés, az egyházépítés és a népnek a templo­mokba „terelése” maradt. Ami a magyar egy­házszervezet kezdeteit illeti, először mozgé­kony, térítő püspökségekkel kell számolnunk. A korabeli ezredforduló térítőit az jellemzi, hogy nemcsak szerzetesekből rekrutálódtak, ha­nem a világi papság soraiból. Erre utal már Pili- grim 974-ben kelt levelében, amikor azt írja, hogy „szerzetesek, kanonokok és presbiterek” egyaránt részt vettek az első térítésben. De ha a nevezetes térítők pályafutását végignézzük, azt látjuk, hogy egyesek „klerikusokból” lettek „monachusok”, mások szerzetesekből világi pa­pok, míg elnyerték a püspökséget egy megtérí­tendő nép felett vagy a térítő érseki címet. A té­rítő püspököket az jellemzi, hogy nem egy város, hanem egy tartomány vagy nép nevét viselték a címükben, vagy éppenséggel meghatározatlanul a „pogányok” térítői lettek. A magyar egyházszervezet jogi alapkőletétele 1001 áprilisában Ravennában történt. Közvetle­nül ezután alapították a Szent Adalbet érsekséget Esztergomban - csaknem egy időben a római, ravennai, subiacói mellett az aacheni, liége-i és gneznói egyházakéval. A veszprémi püspökséget bizonyára az 1009-ben szereplő Istvánnal töltöt­ték be, a Szent Pálnak szentelt kalocsai püspöksé­get pedig 1002 ősze után Anasztáz-Asztrik apát nyerte el. Valószínű, hogy a Szent János evangé­lista tiszteletére emelt egri püspökség a király só­gora, a nádor szállásföldjénél szintén besorolható a legkorábbi alapítások közé. A felállított püspökségek a részükre kijelölt egy­házmegye lakóitól tized szedését kezdték el, ami ter­ményük és minden jövedelmük egytized részének a beadását jelentette. Ennek tényleges megindításához azonban egyházi szervezetre is szükség volt. István király pannonhalmi alapítóleveléből megállapítható, hogy az Heribert C. mester műve. II. Henrik okleve­leinek nagy tudású kiadója, Harry Bresslau mutatta ki, hogy a pannonhalmi alapítólevél stílusa és betű­vetése, főként a hosszított betűk díszítése oly mér­tékben egyezik a Heribert C. által írt oklevelekkel, hogy írását neki kell tulajdonítanunk. Ez annak elle­nére megállapítható, hogy a pannonhalmi alapítóle­vél eredetije elveszett, és a ma rendelkezésre álló példányt a XII. században hamisították úgy, hogy le­rajzolták az eredeti oklevelet, és a kívánt helyeken beszúrásokat eszközöltek. Ezzel együtt járt, hogy mondatokat elhagytak, és itt-ott félre is olvasták az eredeti betűképeket, a Heribert C. okleveleivel való gondos összevetés során azonban ezeket nagyrészt meg tudjuk állapítani. Ami az oklevél dátumát illeti, Szentpétery Imre egyetemi tanár vette észre, hogy a hamis példány 1001-es évszáma szintén hibás, az eredetin 1002-nek kellett állnia. A pannonhalmi alapítás fő célja az volt, hogy Magyarországon egy térítő papokat és szerzetese­ket nevelő apátság jöjjön létre. A monostor jogi helyzetét Anasztáz lengyelországi apát, a pápa megbízottja határozta meg. Mint a pannonhalmi alapítólevél helyreállított eredeti szövegéből ki­derül, István király „Anasztáz apátúr közbenjá­rására, tanácsából és engedélyével... a Pannónia felett fekvő Szent Márton-monostornak olyan szabadságot adott, mint amilyennel a Monte Cassino-i apátság rendelkezik”. A Monte Cassi- no-i kiváltság azt jelentette, hogy az apátságot nem vetették alá a megyés püspöknek, hanem az uralkodó mellett álló egyházfőtől, esetünkben az esztergomi érsektől függött. Monte Cassinónál ez a császár mellett álló pápát jelentette, Magyaror­szágon azonban nem, s ezért nem is került be Pannonhalma a XII-XIII. században a pápa tulaj­donába adott „nullius” apátságok lajstromába, a Liber Censuumba. A fenti szabadságok azt is jelentették, hogy a monostor szerzeteseinek apátválasztási kiváltsága volt, népei pedig kivettettek a megyés ispán és a királyi tisztségviselők joghatósága alól. Az okle­vélben ezen az „immunitásnak” nevezett kiváltsá­gon kívül gondoskodás történt az apátság anyagi ellátásáról is egy olyan intézkedéssel, amely ré­vén az apátság egyenjogúvá vált a püspökségek­kel. A király a Koppánytól elfoglalt területen bir­tokába jutott egyebek mellett a Kortó-udvarház­nak és tartozékainak. István ezt a veszprémi püs­pöknek adományozta, cserébe viszont a püspök lemondott az apátság javára a somogyi territóri­um, azaz a Dráván túli Szlavóniára is kiterjedő „Somogyország” tizedeiről. E tizedrendelkezés azt a sajátosságot tartalmazta, hogy Somogy me­gye szolganépe gabona- és bortermésének, vala­mint állatszaporulatának tizedén felül minden ti­zedik gyermekét köteles volt az apátságnak adni. Ez az adomány nem áll példa nélkül, mert 971-ben a meisseni püspök hasonlóképpen meg­kapta a tizedet a gabona, az állatok és a rab cselé­dek (nancipiis) után. A „gyermektized” érintette Somogyország népét is, mert az egyház nagyobb terheket rótt szolgáira, mint a királyi udvar és a vár, még inkább sújtotta a birtokosokat, akiknek szolgaállománya ezáltal megcsappant. Ennek tud­ható be, hogy a XII. század közepe tájt a tizednek ezt a formáját megszüntették. A Duna vonalától keletre a kalocsai püspökség egyházmegyéje terült el. 1009-ben állíthatták fel az erdélyi püspökséget, mely az egri és a kalocsai egyházmegyékhez kelet felől csatlakozott Az első „erdélyi” püspök térítő-szerzetesbarát lehetett. Erre utal egyrészt, hogy nem városnévvel jelölték püspökségét, mint egyebütt az országban, hanem területnévvel, másrészt az a körülmény, hogy Bi­har megyében kapott faluját Barátpüspöki névvel különböztették meg más Püspöki nevű falvaktól. Mindamellett a térítő püspök állandóbb székhely­ét Gyulafehérváron kell feltételeznünk. István király a püspökségek székhelyeit általában ott jelölte ki, ahol a királyi család egyik tagjának vagy valamelyik hű tartományúmak palotája, vára állt, és ahol ezek katonai kísérete, páncélos vitézei biztonságot nyújtottak az egyházfőnek. A püspöki székesegyház és palota a király, királyné, illetve a dux herceg udvara mellett, a várban épült fel. Az egyházfő jelenléte fellendítette a vár és az alatta ki­alakult „váras” hely forgalmát, úgy, hogy ezekben európai értelemben vett városi fejlődés indult el: létrejött a kezdetben civitasnak vagy urbsnak neve­zett püspökvár, alatta a váralja (suburbium), szolgá­lónépek, kézművesek és kereskedők házaival. Az 1009-i rendezés nyomán hét egyházmegye te­rületén kezdődött el a szervezés. Amint a püspöksé­gi beosztás a világi központokhoz igazodott, úgy az egyházi szervezés középszinten is a világi admi­nisztráció, a vármegyeszervezet keretei között in­dult meg. Bizonyítja ezt, hogy az esperességek hatá­rai általában egybeestek a vármegyék határaival. Ez ugyan már egy előbbre haladott fejlődés eredménye, kezdeteit azonban az 1009-i szervezés következmé­nyének kell tekintenünk. Az első plébániák kétség­telenül az ispáni vár mellett, a várjobbágyok védel­me alatt létesültek. Az ispán mellett székelő plébá­nos a vármegye segédlétével indította el a falusi templomépítést. Az ispán és a pap (presbiter, sacer- dos) közösen járt el abban, hogy a vasárnapot, mint munkaszünetet megtartsák, abban szintén, hogy vá- sámap mindenki menjen a templomba. István király a templomba járást azzal segítette elő, hogy a vásá­rokat vasárnapra helyezte, és a vásár helyét a temp­lom mellett jelölte ki. Innen ered a vasárnap szó, amely eredetileg „vásár nap” volt. Az ispáni vár plébániája után épített templomo­kat a legkorábbi hagyományos vásárhelyeken kell keresnünk. Ezek egyrészt a váras helyeken és a ki­rályi udvarhelyeken álltak, másrészt forgalmasabb csomópontokon. A fontosabbak helyét az a közép­kori jogszokás rögzítette, mely szerint a megyei kihirdetéseket három hagyományos vásárhelyen eszközölték. Az egyházas vásárhelyek sűrűsége a XI. század elején már el kellett érje azt a fokot, hogy a legtöbb falutól három-négy óra járásnyira, 15-24 kilométerre lehetett templomot találni. Ez azonban nem bizonyult elegendőnek a rendszeres templomlátogatás biztosítására, ezért rendelte el István király II. törvénye 1. cikkelyében, hogy minden tíz falu építsen templomot, és adjon fenn­tartására a háznép rab cselédet, esődörrel, kancá­val, hat ökörrel, két tehénnel és harminc kisállat­tal. Egyházi felszereléssel a király, szentkönyvvel pedig a püspök látta el. Azon igény, ami a szer­könyvekkel való ellátásból a püspökre hárult, azt kellett eredményezze, hogy a püspökségeken megindult a „grammatika” (a latin nyelvű írás és olvasás) tanítása, kódexíró papok kiképzése. Az egyházszervezet kiépítésével meghonosodott és egyre jelentősebbé vált az írásbeliség kialakulása is hazánkban. Varga Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents