Hídlap, 2007. április (5. évfolyam, 64–83. szám)
2007-04-14 / 73. szám
2007. április 14., szombat Magyarovics Károly, az esztergomi polihisztor Kereken nyolcvan esztendős a reneszánsz embertípus XXI. századi képviselője. Díszmű-ko- vácsként sokan ismerik-e tevékenysége már önmagában is tiszteletet érdemel de személyes találkozásunk és beszélgetésünk után egyértelművé vált: a szerény mérnök-művész ezermester munkássága felbecsülhetetlen, életét bemutatni pedig egy könyv is kevés lenne.- Milyen ősökkel büszkélkedhet, honnan származik a família?- A családom az 1800-as évek eleje óta Esztergomban él, a nagyapám kötélverő volt, édesapám pedig a Petz-gyár karbantartó lakatosa. Ahogy mondták, benne tisztelték a „Petz jobb kezét”. Nem töltöttem még be a nyolcat, amikor már mentem segíteni neki. Vízvezetékeket szereltünk, zárakat javítottunk. Tizenkét évesen én is a híres üzemben dolgoztam.- Ezek szerint munkával telt a gyermekkora?- A muszáj nagy űr, édesanyámat kétévesen elveszítettem, nevelőanyám pedig betegeskedett, nem dolgozhatott. Három testvéremmel, édesapámmal reggel hattól este hatig keményen végeztük a munkát. A kreativitás már ekkoriban kiütközött nálam, hét-nyolc esztendősen elkezdtem újítgatni, barkácsolni. Egy pengőből karikagyűrűt kovácsoltam, kifúrtam és addig ütögettem egy kónuszon, amíg rá nem jött az ujjamra. Megcsiszoltam, és gyönyörű, ezüsttartalmű ékszer lett belőle. Kisgyermekként forró vízzel puhított citromos-ládából vágott fát hajlítottam meg hókorcsolyának. Emlékszem, egyszer édesapámat kazáncsövet hívták tisztítani - akkor már érettebb fővel, tizenöt éves kamaszként magam is vele tartottam -, és a lerakodott salak kikotrása lassan, nehezen ment. „Spekuláltam” és kitaláltam egy úgynevezett excenteres késes konstrukciót, amivel forgatva kikaparhattuk a szennyeződést. Túl fiatal lévén, apám adta be az újítást, amiért még pénzt is kaptunk. Aztán 1938-ban kezdett jobb sorom lenni, mutatkozott egy kis fellendülés. Akkor hozták meg azt a törvényt, miszerint gyereknek tilos dolgozni, elküldték. 1941-ben a Lőrinc utcában lakott egy díszműlakatos-mester, apám elvitt hozzá, hogy nála sajátítsam el a mesterséget. Ott három évet „húztam le” ipari tanulóként. Közben cserkész lettem, vasárnap reggel misére, délután pedig leventébe jártam. Ilyen volt az ifjúságom. Társaimmal jelentkeztünk a leventezenekarba. Helikonon, egy vállra akasztható, menetelő zenészeknek való tubán játszottam először. Amikor visszacsatolták Erdélyt, minket hívtak, hogy muzsikáljunk az ünnepen. Majdnem bekerültem a légierők zenekarába, de közbeszólt a háború. Később megtanultam cimbalmozni, harmo- nikázni és harsonázni, egy ideig muzsikáltam az esztergomi szimfonikusnál is. Aztán 1946 körül vettem egy szaxofont, és autodidakta módon hamar elsajátítottam a rajta történő zenélést. Barátaimmal alapítottuk meg az első esztergomi jazz- csapatot. Addig csak sramlit vagy cigányzenét lehetett itt hallani. Egy nagyobb swingegyüttesbe is bekerültem, de általában a saját kiszenekarommal léptem fel. Sokfelé jártunk, lakodalmakban, bálokban, ünnepeken, különböző szórakozóhelyeken játszottunk. A diákoknak vasárnap délután estig tartó zenés-táncos esteket rendeztünk.- Térjünk vissza a régebbi múltra: jött a második világháború...- ...és tönkrement az üzlet. A Dunában úsztak az orosz katonák hullái. A kezdetleges orosz repülőgépeken két nő ült, az egyik vezette, a másik kézzel dobálta a bombákat. Az olyan városokban, ahol nem működött légelhárítás - mint Esztergomban - időnként feltűnt „Mari néni”, és idegesítette a népet. Egy darabig ilyen világot éltünk. A Széchenyi téren laktunk, éppen borotválkoztam, amikor hatalmas földmozgást éreztem, óriási dörejt hallottam, a légnyomás hátracsapott: felrobbantották a Mária Valéria hidat. A ház oldalát csapkodták a kő- és vasdarabok. Azt hittem, meghaltam. Elsőként láttam a lerombolt átkelőt, ott sírtam a Duna-parton - éppúgy, mint amikor újra átadták és átsétálhattunk Párkányba. Akkor nagyon boldogok voltunk. Almásfüzitőre hívtak be munkaszolgálatra. Háromszor szöktem meg a háború alatt, kétszer az oroszoktól, egyszer a nyilasoktól. Folyton robbant valami körülöttünk. Egyszer egy aknától menekültem meg, máskor pedig, ahogy siettem az óvóhelyre, a hátam mögött csapódott be egy gránát. Előfordult olyan, hogy sorbaálltam kenyérért, és alighogy eljöttem onnan, odacsapott egy bomba. Tízszer menekedtem meg a halál torkából. A frontvonalon elterülő kis földünkön egy ízben meggyújtottam a gazt, mire gránátok, töltények kezdtek el robbanni, pattogni, szerencsére nem történt bajom.- Károly bácsi igazi örök túlélő. 'Mi történt a háború után?- Kezdetben alkalmi munkákból éltünk, mindent csináltunk, ami jött, szenet, fát hordtunk. Sok helyen dolgoztam, először egy péknél, mint szobainas. Azután egy darabig egy kovácsnál segédkeztem. A nemrég rendbe hozott Központi Kávéházban pedig mindenesként tettem a dolgomat. Végül, 1946-ban a Szerszámgépipari Művek Esztergomi Marógépgyárában kötöttem ki. A vállalat profilját a gépgyártás és a vasöntés képezte. Először „lakatoskodtam”, csapokat javítottam, szereltem. Egy nagyon szép gyalugéppel a korabeli világkiállításon első díjat nyertünk. Ebből kellett jóvátételben rendszeresen tíz darabot leszállítani az oroszoknak.- A szabadidejét mivel töltötte?- Szívesen rajzoltam, festettem, mégpedig különböző technikákkal: grafittal, szénceruzával, olajfestékkel, vízfestékkel, temperával, tussal. Karikatúrákat, képregényeket is készítettem. A bevonulásom előtt pedig Bajor Ágosttal alakítottunk énekkart, akivel hetente egyszer mentünk rajzolni a városházára, és ha éppen nem volt ott senki rajtunk kívül, egymást rajzoltuk le, az ő képe a falamon lóg, az enyémet, sajnos, szétrágta az egér. 1950-ben aztán bevonultam katonának. A honvédségnél szintén minden lehetőséget kihasználtam, például mi, szolgálatosok készítettük a dekorációt az ünnepekre. Mivel régebb óta sportoltam - fociztam és röplabdáztam ezt a haderőnél folytattam. A budapesti hadseregbajnokságot megnyertük. Kaptam két hét szabadságot, akkor tudtam meg, hogy alakul a katonazenekarunk, azonnal csatlakoztam hozzájuk. Verseket írtam, ezeket rendszeresen hazaküldtem. Még az ajándékokhoz szóló ajánlást is rímekbe foglaltam, szerelmes költeményeket fogalmaztam.- Miután leszerelt, mivel foglalkozott? Például színdarabokban játszottam. A Marica grófnőben én játszottam a tót inast, aki rendbe hozza a fiatalok dolgát, de a plakátokat is én terveztem, készítettem. S amíg az egészségi állapotom engedte, mindig adtam vért: negyvenkétszeres önkéntes voltam. Mivel egyszerre fél liter vért vettek le, életemben összesen 21 litert adtam a rászorulóknak.- Saját maga által sütött pogácsával kínált és a szintén Ön által készített finom, édes fehérborral. Netán szőlészkedik-borászkodik is?- Több mint száz tőke lugast gondozok. Tavaly két hektó bor jött össze. A borászat külön tudomány, ezt ebedi anyósomtól „lestem el”. (Egyébként sok mindent ellestem másoktól, pillanatok alatt megtanultam bármit.) A széntárolót alakítottam át borospincévé, a benne lévő boroshordót leselejtezett sörös lajtból újítottam fel. A prést és a darálót szintén magam készítettem.- Ila ilyen sok dologhoz ért, nem sűrűn járt „szaki" a portáján...- A házban mindent magam csináltam, én vezettem be a csatornát és a vizet is. Horganyzott csővel átszereltem az egész rendszert. Egyik barátommal cseréltük ki a teljes villanyhálózatot. Jóformán a fiammal, ketten építettük a szamárhegyi lakunkat. A vakolást, festőmunkát hasonló módon „bevállaltam”. Nálam minden „csináld magad-termék”: a bútorok, az asztalok, az egész fürdőszoba, az udvaron lévő pad, a virágtartó, a kerítés és a kertkapu, aminek különlegessége, hogy egyetlen hegesztés sincs rajta, olyan rafi- náltan lett hajlítgatva, szögecselve. A szerszámaimat is magam készítettem. Az egyik legérdekesebbnek az alapanyaga orosz tank lánctalpcsap, jából való.- Nem csoda, ha feltalálóként jegyezték a gyárban. Mégsem ez hozta meg az ismertséget.- Megtudták, hogy valamikor foglalkoztam díszmű-kovácsolással. Az összes akkori miniszternek, „nagyembemek” rézvereteket kellett fabrikálnom ajándékba. Például Kádár hatvanadik születésnapjára, Losonci Pálnak, de a szakszervezetnek, az amerikai kommunista párt főtitkárának szintén én készítettem a domborműveket. A munkáimat folyamatosan vitték Moszkvába, Berlinbe és Jugoszláviába. Gimnáziumi tablókat hasonlóképpen rendeltek tőlem.- A rézdomborítás alkotófolyamatát kitől tanulta?- Addig próbáltam, amíg rá nem jöttem. Magamtól okoskodtam ki. Aztán, sajnálatos módon, kismotorral nagy balesetet szenvedtem, két autó közé szorultam, eltörött a medencecsontom, a vállam és a lábam, két hónapig feküdtem kifeszítve a kórházban. Azóta két és fél centivel rövidebb az egyik lábam. A marógépgyárból emiatt fél évvel korábban, 1986-ban mentem nyugdíjba, ahol 41 évet töltöttem. Megkértek, rendezzek kiállítást. Ez 52 darabból állt.- A baleset után odahaza tovább ontotta a remekműveit?- Eredetileg úgy gondoltam, felhagyok az alkotással, mert hiányzott hozzá az erőm. Már épp szortíroztam a szerszámokat, hogy dobálom el őket, hiszen úgysem fognak kelleni. Aztán jobban kezdtem lenni, és apránként visszahordtam mindet a helyére. Azóta naponta dolgozom. Nemrég fejeztem be egy kilincset, zárat, amit az unokámnak készítettem. Összeállítottam egy gyalugépet, hogy fával is könnyen dolgozhassak. Van két műhely, az egyik a fém-, a másik a famunkáké. A fiamnak pedig bőrpuhító, bőrcsiszoló-gépet, trófeaállványokat, preparálószerszámokat készítettem, amik nélkül nem is tudna dolgozni.- Erkezésetnkor már előkészítette a nyolcvanadik születésnapjára a családjától kapott gyönyörű albumot, amely az évek során a nekik ajándékozott műalkotásainak, használati tárgyainak a fényképeit tartalmazza.- Igen, az album alapján végig tudom mutogatni az emlékezetesebb műveimet. Első komoly munkám egy csillár volt, ami több mint hatvan éve készült, most egy rokonomnál „szolgál”, de szeretnék készíteni belőle még egyet. Fémmel, fával, bőrrel szintúgy akadt dolgom, az alapanyagtól függetlenül a lényeg, hogy mozgás legyen, alkotás szülessen.- Műveiben ott lüktet a szíve és lelke. Sok idő, amíg elkészülnek? Elment velük az élet, ám nagyon jó érzés, amikor látom, hogy kialakul valami a kezem alatt. Rossz munkát soha nem adtam ki, erre mindig vigyáztam. Unokám, Balázs szerint lassan üres lesz a ház, mert mindent elajándékozok. Azt mondja, tartsam meg, és gyönyörködjek bennük. De számomra a legnagyobb örömöt az okozza, ha másnak tetszik, és oda tudom adni. Kertész Viktor A város és a régió bűnözői és a „közúti hóhérok” ellen Lapunkban - évekre visszamenően - mindig tavasszal adtunk számot az esztergomi városi rendőrkapitányság előző esztendei munkájáról, a bűnügyi helyzetről és rendőreink közterületi szolgálatáról. Most sem tesszük másként. Dr. Bognár Ferenc alezredes, rendőrkapitány az idei negyedév végén újfent beszámolt az állományának, tájékoztatta az önkormányzati képviselő-testületet - annak március 8-i ülésén -, majd lapunk kérésére olvasóink rendelkezésére állt. A városi kapitányság - aminek Esztergom mellett illetékességi területéhez tartozik Nyergesújfalu, Lábatlan, Bajót, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót, Süttő és Tát, azaz ez összességében 305 négyzetkilométer területet jelent, melyen mintegy hatvanezren élünk - munkáját átlagosan 113 fő látja el, akik közül 45-en tiszti és 68-an tiszthelyettesi rangban szolgálnak és védenek. Az alezredes szerint a lakossági és a közigazgatási kapcsolataik egyaránt jók, rendezettek. Harmonikus a munkájuk az esztergomi polgármesteri hivatallal, de rendszeresen találkoznak az ügyészekkel, a határőrökkel, a tűzoltókkal, a vám- és pénzügyőrökkel, a fogyasztóvédelem képviselőivel, a munkaügyisekkel, az adóhivatal ellenőreivel és - természetesen - a polgárőrökkel. Kiemelte a szentendreiekkel és a párkányiakkal való szoros szakmai együttműködésüket. Megtudtuk, hogy a személyi sérüléssel járó balesetek tekintetében hosszabb ideje azonos nagyságrend mutatkozik (sajnos): 2003- ban 135 esetet jegyeztek fel, 2004-ben 123-at, 2005-ben 137-et, 2006-ban pedig 143-at, utóbbiak közül 13 halálos kimenetelű volt, 54 súlyos és 76 könnyebb sérülés történt. A bűncselekmények kapcsán némi bizakodásra adhat okot, hogy összességében csökkenésről tudott beszámolni főrendőrünk, ám szomorúan állapította meg, hogy éppen Esztergomban növekedés tapasztalható: a korábbi esetszám 1704-ről 2014-re emelkedett. Öröm az ürömben, hogy a bűnesetek fajtáját szemlézve mérséklődött a személy, a közlekedési és a közrend, a közbizalom elleni, illetőleg a vagyoni bűncselekmények száma (gépkocsi-lopások mennyisége például 37-ről 26-ra), azonban igen jelentősen (34,7%kal) nőtt a gazdasági törvényszegések és - szerencsére: - kisebb arányban a család- és ifjúság elleni bűncselekmények száma. Dr. Bognár Ferenc elmondta, tavaly ezerhétszázan követtek el ki- sebb-nagyobb közlekedési szabálysértést. A kiszabott pénzbírság elérte a negyvenmillió forintot. Az egyik legsúlyosabb kihágást, az ittas vezetést kilencvenen követték el, a rendőrség a gépjárművezetői engedélyt háromszázötven főtől vonta-vissza. Utóbbiak apropóján a városi rendőrkapitány - összhangban a 2007-es célkitűzéseikkel és tennivalóikkal, miszerint alapvető feladatuk marad továbbra, hogy aktívan, felelősséggel és nem utolsó sorban: szakszerűen végzett munkájukkal elősegítsék szűkebb hazánk közrendjének, közbiztonságának javítását, a félelemtől mentes életminőség kialakulását és fenntartását - leszögezte: ennek felszámolása érdekében a közutak „hóhérait”, azaz a közlekedési szabályokat semmibe vevő, mások biztonságát veszélyeztető járművezetőket ki kell iktatni a közlekedésből. Hozzátette: „kiemelten kell ellenőrizni a biztonsági öv becsatolását, a gépjárművekben utazó kisgyermekekre vonatkozó biztonsági előírások betartását. Széles körű oktató-nevelő- és propagandamunkát kell végezni annak érdekében, hogy a gyalogos és kerékpáros balesetek száma minimális legyen. A gyermekek helyes közlekedésre nevelésében aktív szerepet vállalva meg kell előzni a baleseteket, illetve fel kell számolni azokat a balesetveszélyes gócokat és körülményeket, amelyek a balesetek bekövetkezésének reális veszélyét hordozzák magukban”. (P. I.)
