Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-10 / 49. szám
VI HIDLAP • 2007. március 10., szombat hídla} magazin Gulya István írása Kunbaja, májlord, Kunba a Nyilvánvalóan a hangos-nagy golyózáporos ricsajban - az AK 47-es ropogásában (és elnézést a szakértőktől, ha elszámoztam volna, de nálam a fegyvernek látszó tárgy maximum a szappanból faragott, cipőpasztával festett és esőben fékezetten habzó „pisztolyt” jelenti, á la Woody Allen) -, vagy a lepattanó lövedékek vissz-zajában nem hallottuk meg, hogy valójában mi is történik ebben az országban, pontosabban a vidéken. Ami, közlöm tájékoztatásul, az ország része. Vagy meglehet, hogy iskola - professzionálisabbak: óvoda; mester- fokúak: bölcsőde - körül sündörögtünk molyirtott, újrahasznosított lódenkabátunkban, amit jól kitömtünk célirányos tudatmódosító-szerekkel, írhatnám csábítóanyagokkal (nyúlós csokoládé, ropi stb.) felkészülve a holnapra, miszerint a közeljövőben lehetséges, hogy kötelezővé válik a pedofil forrásmunkák (értem: szex-videók) készítése, ami után - esetleg- a vizitdíj mintájára úgynevezett tinit-díj szedését fontolgathatja a szocialista-liberális kormányzat. Szóval a hangorkán elnyomta (megint) a lényeges üzenetet, a mesterségesen duzzasztott hajcihő csendbe passzírozta a fontosat. Mert kevesen szereztünk tudomást arról, amikor (suttyomban) közölte a miniszterálnok - és az ő kabinétje -, hogy márpedig a kormánynak nincsen is iskolája, ezért be sem zárathat semmit, hiába is nyávog az ellenzék. Bezzeg a rusnya és fondorlatos önkormányzatok. Azok igen, mert azoknak meg van. (Egyébként meg: tessék dolgozni, én is azt teszem.) Újra a helyi közigazgatáson csattan az országostor, miszerint az állam jó, az önkormányzat rossz. Hiszen becsukja az oktatási intézményeket (intézményeit), elbocsátja a dolgozókat, és különben meg: a kórházakat a lokális vezetők vitték a csávába, simán herdálásra buzdították az osztályos nővéreket - Icuka, egyszer élnek, hozzon még egy guriga pelenkát! - még szép, hogy csökkentik az ágyszámot, hagyják hullni a férgesét; értve ezalatt például engem, aki rendszeres ellátására szorulok, elhihetik, nem hobbyból. Ismét olyasmi módon, pontosítok: álságosán érkezik a párnázott kormányajtók mögül az ukáz, mint amikor a szociálisan érzékeny párt (és az ő liberális társa, ugyebár) összesűrített szemöldökkel (szigorúan) hozta helyre az előző jobbosok hibáját, és megemelte a közszolgálatosok bérét. Amihez aztán egy árva központi kanyit sem mellékelt, vagyis úgy volt lehetséges a „törvényük” által előírt növekmény kötelező elérése, hogy vagy itt-ott leépítette a létszámot az önkormányzat, és/vagy más feladataitól vont el pénzeket. Azaz lehetett szeretni a kormányt, lehetett utálni az önkormányt. Ezek után nem csodálkoztam azon, hogy a kies - és uniós tagtárs- némethonból idevagonírozták a soktonnányi szemetet, merthogy amúgy itt van hely, ott az Alföld („ott vagyok honn, ott az én világom”), meg üresen áll a Kossuth tér is. Ugye. Ennek feltöltését azonban nem értük meg, mert rajta vesztettek a szállítmányozó magyar partnerek. A szenzációs hírek szerint (még nem bizonyítottan) például Kunbaja polgármestere hasonlóképpen érintett a dologban. Ha így is van, miszerint némely települések „hivatalos” szinten is belefolytak a bűzlő, folyós hulladékimportba, részemről megértéssel találkoznak. Hiszen az üzleten nyert milliós haszon akár olyan helyi gondokon segíthet (segíthetett volna), mint a kisiskola, óvoda működtetése, a helyi közlekedés életben tartása, járdaépítés és így tovább. Amikhez természetesen a szövegelés- tessék dolgozni, én is azt teszem - és a marketing - lásd: a mostanában futó pályázati reklámokat - mellett egy megveszekedett garast sem ad a kormány. Nem, mert nincs, hanem: mert nem akar. Kunbajával nem lehet választást nyerni. Ahhoz Budapest kell, sok gyorssegély, zavaros felhőígéret miegyéh „Cumbaya, my lord, cumbaya” - száll az ének az amerikai gyülekezetekben, az Afrikába visszaexportált őslakosok torzult nyelvét felhasználva (eredetileg: Come by My Lord- nagyjából: Jövök/megtérek az Uram által). A tisztánlátás dala valahogy úgy érhet az itteni szívekhez, hogy „Kunbaja, májlord, Kunbaja”. Egyfajta - ha éppenséggel vitatható is, de - út, amit arrafelé választottak, konkrétan: választani kényszerültek. Nem szerencsés, de nem nagyon létezik más. Hiszen egyre inkább látja, érzi, és a bőrén tapasztalja* aki ma a vidéken él, hogy magára van hagyva, nem számít semmit, afféle másodrangú állampolgár (választó), akivel mindent meg lehet fizetni, és akivel éppen ezért mindent meg lehet tenni. (És hangsúlyozzuk: választást nyerni nem lehet.) A vidéki városok még hagyján - bár egyre inkább: nem -, de a falvak, a nagyközségek (Kunbaja) lehúzhatják a rolót, hiszen a korábban egyedüli megélhetési forrásként szolgáló helybeli állami vagy önkormányzati foglalkoztatási lehetőségek (posta, iskola, orvosi rendelő) sem működnek már. Ha nem tetszik, el lehet menni. Ugye. A „fenekedő jobbszélsőséges veszedelem” nevű lapot Ferenc és üzletfelei előszeretettel kapják elő, ha némiképp talán erodálódott már, azért még mindig hathatósan funkcionál, és még mindig akadnak szép számmal, akik szerint rendjén való, hogy a szocialista-liberális kormányzás abban merül ki, hogy a jobboldalt és annak pártvezetőjét démonizálják, pedig, ha jól emlékszem, a Fidesz 1998-2002 között vezette az országot. Vagyis (most már) öt éve csupán visszafelé mutogatnak - legfeljebb emelik a gáz árát. Öt esztendő luftballon az országot tekintve nem csupán egy helyben toporgást eredményezett, hanem olyan lemaradást, aminek behozására még tán húsz év sem lesz elegendő. Ahogy elnézem a szemét közé vetett vidéki települési önkormányzatokat, annyi sem. Úgyhogy: Kunbaja, májlord, Kunbaja. Egy indonéz szerpap Esztergomban E0.Z. A Belvárosi plébánia saját, kis újságjának számító Harangszóból értesülhettek jó páran arról, hogy a gyülekezethez Indonéziából érkezett diakónus. A Hídlap egyébként is folyamatosan figyelemmel kíséri ezen eklézsia érdekes sorsfordulatait, erre a fejleményre pedig egyenesen felkaptuk a fejünket. Miután pedig a közösség vezetőjétől, „Tóni” atyától megtudtuk, hogy Elias Ohoiledwarin kiválóan beszél magyarul, egyenesen őt faggattuk esztergomi tartózkodásáról.- Mi a története az ön Esztergomba érkezésének?- 2002-ben jöttem először Magyarországra, és a legelső egyházi program, amin részt vettem, az pont itt volt a Belvárosi plébánián. Ekkor ismerkedtem meg „Tóni” atyával, a gyülekezet vezetőjével. Tulajdonképpen azóta tartjuk is a kapcsolatot. Aztán, amikor a plébános atya hallotta, hogy engem diakónussá szenteltek, akkor meghívott ide Esztergomba.- Mennyi ideig lesz a városban?- Itt a diakónus gyakorlat végéig, ez év húsvétjáig leszek.- Milyen feladatokat lát el Esztergomban?- Eddigi tevékenységeim közé tartozott itt, hogy látogattam a különböző közösségeket, hogy megismerjem azok tagjait. Ezenkívül az esztergomi iskolákban oktatni is volt módom, mint rendi tanár. Hittant tanítottam a Gyakorló általános iskolában, a Kolping szakiskolában, illetve a plébánián is.- Az eddig itt eltöltött idő alatt a városban mit ismert meg a legjobban?- Én ugye elsőként és legjobban a Belvárosi plébánián folyó életet ismertem meg, amit egy nagyon jól működő közösségnek találtam. Nagyon sok jó dologgal találkoztam itt.- Itteni szolgálata kapcsán kikkel kötött barátságot ebben a városban?- Természetesen Michels Antallal, azaz „Tóni” atyával a legjobb a barátságom, de számos jó kapcsolat alakult ki itteni lelki oktatói munkám során. Sajnos a sok barátból csak kevesek nevét tudom megnevezni a nyelvi nehézség miatt.- Kérem egy picit meséljen Indonézia keresztény jellegéről, olvasóink bizonyára keveset tudnak erről.- Azt az országrészt ahonnét jöttem, Indonéziában túlnyomó többségében a keresztény vallást gyakorolok lakják. Ezt az egykori holland misszionáriusoknak, papoknak, nővéreknek, püspököknek köszönhetjük, akik itt kezdték el szolgálatukat. Egészen Kapucsínó, ahogy „Tóni” atya és „Éli” nevezi ezt az imakéztartást. pontosan Kei-sziget fővárosában Elatban, Kelet-Indonéziában születtem. Itt tanultam az elemi iskola végzése után a Szent Júdás Tádé Kisszemináriumban, majd ezt követően ’97-ben nyertem felvételt a Timor-szigeti Atambua városában. 1999-ben tettem le a szerzetesi fogadalmat, ezután tanultam filozófiát. Miként már mondtam is 2002-ben feletteseim Magyarországra küldtek. A mi kereszténységünk egyébként, az indonéz katolikus egyház immár 175 éves múltra tekint vissza. Ebből a múltból egy nagyon erős jelennel bíró katolikus keresztény egyház fejlődését jelenti a mában. Ez egy élő eklézsia, mely rendkívül jól működik. Természetesen egy kicsit más, mint az európai katolikus egyház, de az eltérések csak aprók.- Évente hány katolikus indonéz érkezik magyarországi szolgálatra?- Jelenleg és velem együtt öt fő tartózkodik Magyarországon. Három káplán Letenyén, Kiskunfélegyházán és Budapesten a szigligeti plébánián teljesít szolgálatot. Negyedik társunk a fővárosi rendházban van, jómagam pedig itt Esztergomban vagyok diakónus.- Említette, hogy húsvétig lesz Esztergomban. Azt követően hogy folytatódik a pályája előreláthatólag?- Jelenleg hittudományi főiskolán tanulok Budapesten. Nemrégen kaptam meg Rómából a kinevezésemet, a magyarországi szolgálatomra vonatkozott. Ennek megfelelően az iskola elvégzését követően még pár évig itt maradok Magyarországon. Azt, hogy ezt követően melyik országba szólít a szolgálat, nos, ezt nem tudom, a római egyházi vezetéstől függ, hogy melyik ország lesz küldetésem következő állomása.- A bibliaforgató emberek számára bizonyára fontos, hogy egy katolikus indonéz embernek, melyik a legkedvesebb rész a Szentírásból.- Mint a misszió tagja, az egyik általam legtöbbet olvasott rész a János prológus, az evangélium első fejezete. Ugyanis ebből, ennek az igének alapján született meg a mi társaságunk „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt. és Isten volt az Ige.” És egy másik, mely a missziós parancs, melyet maga Jézus mondott „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya.és a Fiú és a Szentlélek nevében...” Hétvégi programtúra Berger Norbert túravezető Többféle, fákra, kilométerkövekre festett országos túraútvonalak jeleit is figyelhetjük ezen első tavaszi hétvégén, ugyanakkor, ha a jelen programtúra ajánlatot követjük sem maradunk ki semmi jóból. A kínálat ez esetben is főként a könnyűzenei és filmszínházas élmények kedvelőit csalogatják. Erős koncentrációt igényel, de talán végigjárható lesz annak a március 10-ei szombatnak az estéje, valamint az egész hétvége, mely előttünk áll, és igen pazar kínálatban várja a muzsika és a mozi kedvelőit. Elsőként nézzük rögtön a legkeményebb műfaj, a metalzene előadóit. Esztergom büszkesége, magyarhon legkülönlegesebb fémzenét játszó együttesének, a Watch My Dying banda fellépésére kerül sor az említett szombati estén a Molothow Liget rock-klubban. A csapat második, Fényérzékeny című lemezének aktuális bemutatóján Eszenyi Imiék nemcsak egyedül kezdik majd lebontani a sokat megélt betonfalakat. Az együttes barátai, a Cadaveres, a Dog-Days és az Exodikon nevű formációk is műsort adnak a fémszívű ifjak előtt. Az esztergomi művelődési ház földszinti részén lévő teaház színpadán ezen az estén az egyetlen, világzenét játszó banda, a Club Era lép a nagyérdemű elé. A Lőrinc utcában lévő Három Szerecsen rock-kocsmában ugyancsak ezen a szombati éjszakán a Csiga művésznevű gitáros által vezetett Blues Track formáció szórakoztatja majd a közönséget tradicionális amerikai akusztikus zenéjével. A visegrádi Don Vito zenés szórakozóhelyen pedig az esztergomi illetőségű Alex and the Paid Holiday swing and blues csapat csap a húrokba. A Bajor Ágost Művelődési Házban működő Kultúrmozgóban e hétvégén két alkotás várja a filmek szerelmeseit. Az első egy különleges akciómozi, mégpedig hazai alkotóktól, Konyec címmel. A vígjátéki elemekkel fűszerezett történetben egy nyugdíjas korú házaspár bankrablásra adja fejét. A 70-es éveiben járó rablóduett - Keres Emil és Földi Teri fantasztikus alakítása - korukhoz illő bölcsességgel és stílusosan rámolja ki sorra a bankokat, postaintézeteket. A nyomukba eredő rendőrpáros is különleges, hiszen ők is egy pár a civil életben. A zsaruk figuráját a Csak szex és más semmi sztárja, Schell Judit és az új színészgeneráció férfi- dolja, Schmied Zoltán hozza. A Rohonyi Gábor rendező által jegyzett filmet a 38. Magyar Filmszemle zsűrije fődíjjal jutalmazta. A magyar filmet délután 3-kor és 5-kor mutatja be a Kultúrmozgó. A másik alkotás egy iráni komédia, melyben talán nem egészen vidám módon, a muszlim hitben élő, focirajongó nők küzdelmeiről tudhatunk meg furcsa fordulatokkal teli történetet. Az iráni nőknek többnyire tiltott a focival való bármiféle kapcsolat. Azoknak, akik mégis szeretnének részt venni egy meccsen, de legalábbis a lelátóig eljutni, fondorlatok és furfangok százaira van szükségük. A korábban zárt iráni társadalom, mely mostanában nyitni próbál a nyugati kultúra felé, több hasonló, feszültséggel teli témával terhes. Lehet, hogy pont a nők fogják alapjaiban megváltoztatni a Közel-Kelet válságait? Ez utóbbi kérdésre és még sok másra választ kaphatunk ha végigjárjuk a mostanra ajánlott túraútvonalat a kultúra helyi berkeiben. Hofi Géza egykori slágerének refrénjét segítségül hívva zárom soraimat és búcsúzom túratársaimtól e hétvégére: lazítani, próbálj meg lazítani...
