Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-10 / 49. szám
hídlqpmagazin 2007. március 10., szombat • HIDLAP III A rajzfilmhosöknek mindig könnyebb... Pöltl ”0xi” Zoltán A 90-es évek elejétől ismerhették meg az esztergomiak különös hangulatú, helyenként rajzfilmeket, képregényeket idéző hangulatú, abszurd megközelítésű festményeit. Ez volt az a korszak, amikor nemcsak a helyi művészeti életbe való integrálódása, de a művészeti élet „megszervezésébe” is több alkalommal járt több-kevesebb sikerrel. Igazi outsider ő, aki karizmájával egy korábbi zseniális alkotó utóképe, bár ez a meglátás talán csak némelyekben, így e sorok írójában van meg. Ferenczi Gábor az elmúlt héten nyitotta meg Eklektivity című kiállítását a Szentgyörgymezői Olvasókör nagytermében. A best of - nak is nevezhető összeállításról, illetve az alkotásban eltelt közel húsz évről faggattam a festőt.- Legutóbbi esztergomi kiállításod megnyitóján a budapesti Sumo Light jazz-rock együttes játszott, és a helyi művészetértő baráti körök egész sora megjelent. Egy hatalmas teremben kerültek kiállításra nagyméretű festményeid, igazi felkavaró művészeti élmények érték az embert.- Azt hiszem, hogy sohasem csináltam szokványos kiállítást, legalábbis azokhoz képest, ami itt Esztergomban megszokott volt. Ilyen volt az első bemutatkozásom, mely a Szent Tamás-hegyen volt a Lépcső utcánál. Ezt követte a Pince Galéria, ahol maga a hely igazából nem galériának való volt, de ott is mindig voltak koncertek.- Az alkotás mellett tehát elmondhatjuk, hogy egyfajta művészeti szervező is voltál, vagy...- A különböző visszajelzésekből az derült ki, hogy van valamilyen katalizátor funkcióm ebben a művészeti közegben. Jelenleg Az igaz, hogy, ahol részt vettem dolgokban - mint például az Esztergomi Művészek Céhében, a Muravidéke művészeti közösségnél vagy a szőgyéni alkotótáborban - ott felpörgettem a jelenlétemet, megpróbáltam egy irányba húzni másokat. így volt ez például az esztergomi Művészek terén, ahol különböző anyagokból templomalakzatokat építettünk más alkotókkal közösen. Vagy említhetném az általam kitalált és szervezett dorogi Gázálarc kiállítást, mely országos méretű volt, és meghívásomra Szentendrétől Nyíregyházáig harminchárom művésztől érkeztek alkotások.- Szerintem az egyik legjobb, leghatásosabb és legemlékezetesebb esztergomi tárlatod, az egykori Medikor gyárépületben megtartott alkalom volt 2002-ben. Akkor és ott csak saját magad állítottál ki, a premier alkalmával pedig az egykori Bizottság együttes tagjai, ef. Zámbó István és Johnny, „a Dunakanyar legjobb gitárosa”, valamint egy saxofonos srác zenéltek.- Ez a bemutató hároméves utánjárásomba került, amikor is három év után megunta a hivatal, hogy a nyakukra járok az épületrész egy napra való kibérlésében és végül kiadták az ideiglenes engedélyt. A biztonsági őröket már nekem kellett fizetni. A sok nehézség ellenére sok köszönni valóm van ez ügyben is Meggyes Tamásnak, mert a meghívót az ő segítségével a város készítette el erre az alkalomra. Emellett a kulturális alap is támogatott egy bizonyos összeggel.- Az évek folyamán hol állítottál ki még?- Szentendrére, Kaposvárra, Szegedre szoktak rendszeresen meghívni, bár azok a tárlatok közösek más alkotókkal.- Hogyan írnád le a képeidet?- Wéner Tibor festő mondta nemrég rólam, hogy a Vajda-stúdió harmadik generációjához tartozom. Amúgy azért lett Eklektivity a mostani kiállításom címe, mert esetemben nem egy mereven kitaposott útról beszélünk, hanem van mondjuk négyféle ösvény, amelyeken időnként járok. Ezekbe futok bele, ezekből hajlok vissza a pálya eleji hatásokhoz, indíttatásokhoz. Mondhatjuk a képeimre, hogy expresszív, impresszív, vagy abszurd, de inkább eklektikus. Annak idején én a szentendrei Vajda-stúdió hatására kezdtem el festeni, és időnként erre vissza-visszacsapok. Ilyen képeim a Boldog gyerekkor vág/“ a Rossz lány. Tájképeket pedig például úgy kezdtem el festeni abban a „vib- rálós” stílusban, hogy hideg volt a műteremben, így tüzes, piros, forró képeknek szántam, de aztán mégis valahogy van bennük egyfajta ridegség is. Aztán jöttek a rajzfilm figurák, melyekkel kapcsolatban nem szégyellem bevallani, hogy ezek lopott dolgok. Ugyanis kedvencem a Kisvakond rajzfilm, és az ebben látható figurák, a pillangó vagy a katicabogár ihletői, illetve szereplői voltak későbbi képeimnek.- Tekintsük át röviden kronológiai sorrendben pályád eddigi fontosabb állomásait.- ’89-ben, húszévesen kezdtem neki nagy lendülettel. Ez egy támadás volt a kultúra ellen, és ugye ebben az időben még elég mókásan zajlottak a kiállítások, zsű- riztetni kellett és hasonlók. A támadást többedmagam- mal hajtottuk végre a miskolci egyetem galériájában, Ultra Való Csoport néven. Ezután ’92-ben a szentendrei Vajda Pincében vettem részt egy kiállításon, ahová már több alkalommal visszahívtak ef. Zámbó Istvánék. 1993-ban kerültem Esztergomban, ennek egyik legfontosabb folytatása volt, hogy Kaposi Endre festő tanítványa lettem, a szárnyam alá nyúlt. Még ugyanebben az évben megnyithattam önálló tárlatomat ugyancsak a Vajda Pincében. 1999-ben felvettek a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe, így hivatásos művésszé váltam, de ebben a lépésemben is nagyban támogatott a Vajda Pince közössége. A MAOE-s tagságomat követően felvettek az Esztergomi Művészek Céhébe. 2000-ben volt az említett dorogi Gázálarc kiállítás, ugyancsak az ezen esztendőben volt egy Sikátor elnevezésű saját magam által szervezett, de másokkal közös kiállítás Szentendrén. Aztán volt egy kiállítás barátomnál, Sörös dokinál, a rendelőjében és ne feledkezzünk meg arról a másfél évről sem, amit a saját alapítású esztergomi Pince Galériában töltöttem el mint alkotó és szervező. 2002-ben volt az ominózus Medikor gyárbeli önálló tárlat, azóta pedig ez a szentgyörgymezői az első kiállításom, melynek a teljes címe Eklektivity, avagy a rajzfilmhősöknek mindig könnyebb lett. Ez egy összefoglaló bemutató eddigi pályám különböző korszakaiból.- Nemcsak közös kiállításaitok, performance-eitek és munkáitok kapcsán, de valamilyen különös spirituális egyezőség nyilvánvalósága okán is szeretnék rákérdezni Kaposi Endre festővel való kapcsolatodra. Fiára, az 1991- ben, fiatalon elhunyt esztergomi festő Kaposi Tamásra illeszkedik számomra sokszor, amit az idősebb Kaposival együtt csináltál az egyes alkotások során. Mi ennek a művészeti apa-fiú nexusnak a lényege?- Én fogadott apámnak szoktam hívni őt, bár Kaposi Endre nem klasszikus értelemben volt mesterem. Eljött, akkor is ha csináltam valamit, de nem szólt bele sem az ecsetkezelésbe, sem másba, csak megbeszéltük, hogy mi tetszik neki és mi nem. A lényeg az volt, hogy soha semmilyen irányba nem próbált befolyásolni. Emberileg is rengeteget kaptam és tanultam tőle. Endre fiát, Tamást sajnos nem ismertem, nem találkoztunk soha személyesen, illetve képeit sem láttam. Érdekes, hogy rengetegszer voltam vendége Kaposi Endrééknek, de mindig kerültük a Tamás témáját. Egyszer egy vendégség alkalmával a Kuklander-hegy kihasználtsága került szóba - ezt Endre többször is említette, mint elképzelést - és egy komplett szoborpark ötletével kezdtünk el foglalkozni. Endre megkért, hogy készítsek egy skiccet erről az elképzelésről, és azt vettem észre, hogy a rajz láttán egészen elhűlt, ledermedt. Nem értettem a dolgot, aztán megcsináltam agyagból a vázlatot, és egy-két évvel később egy győri kiállításon a Kaposi Tamás egyik képén láttam a Táncoló pointereket. Akkor jöttem rá, hogy én is ugyanazokat a mozdulatokat rajzoltam le a Kuklander-hegyre álmodott szoborpark központi figurájának ötleténél. Nem akarom túlmisztifikálni a dolgot, de tényleg én magam is ledöbbentem, hogy mennyi párhuzam van a két munka között. Létra a létre Bandó leghosszabb maratonja-1. rész Kertész Viktor A humorista Nagy Bandó Andrást mindenki ismeri. Az író-költő Bandót kevesebben. Ebben az interjúban azt a Bandót fogja megismerni az olvasó, akiről eddig a legkevesebben tudtak, az útját kereső és személyes ösvényét kitaposó embert.- Kinek- minek tartod magad?- Elsősorban lassan idősödő gyereknek. Amit még tudnak rólam, az mind ebből következett vagy keletkezett.- Kik a példaképeid éslvagy kedvenceid?- Emberi példákat sorolhatnék, mindegyik neve jól cseng, a lényegen nem változtat: belőlük táplálkozom, általuk alakulok, nekik köszönhetően formálódók, remélhetőleg olyanná, akit majd néhányan emberi példaként emlegetnek.- Milyen egyetemes emberi értékeket tartasz fontosnak?- Alázat, szerénység, kíváncsiság, szolidaritás, megértés, tisztelet, tisztesség, becsületesség, szeretet.- Megőrizhetők a mai világban?- Mindig „mai világ” volt és van. Aszály idején könnyű megőrizni az esernyőnket. Mindenkor meg kell őrizni az alapértékeket. Másképp a „mai világot” hagyjuk örökül az utódainkra, erények nélkül.- Milyen esélyekkel indul a következő nemzedék? Sándor György híres mondása („...tiétek a jövő. Úgy volt, hogy a miénk lesz...”) mára is igaz? Van esély rá, hogy a jelen is a miénk legyen? Mit kellene ehhez tenni? Neked sikerül?- Most, hogy látom, egy jó humorista generáció nőtt ki a „semmiből” (ahogy mi anno), átadtam a pódiumot nekik. Tulajdonképpen már „visszavonultam”. Nem ők kényszerítettek rá, én gondolom, hogy nemcsak befutást, de helyet is kell adni nekik. Gyuri mondása anno politikai töltetű volt. Ilyen szempontból „minden rendben van”, jobbára fiatalok ülnek a hatalomban. De kíváncsi leszek (ha még élek, akkor), hogy fognak kapaszkodni, ha öregebbek lesznek. És hogy harcol meg érte a még ifjabb generáció.- Az András könyve és az András II. könyve az egyéni útkeresésedről szól. Ezt régen még máglyával díjazták. Szükség van erre? Vagy járjuk a világvallások kitaposott ösvényeit?- Ha csak a tanításokból válsz emberré, énedet tagadod meg. Ha a magad „igazát” keresed, van esélyed arra is, hogy megismerd magadat, és hogy tisztázd a viszonyodat Istenhez, Jézushoz, hithez, valláshoz. Az utóbbi út az enyém. Gondolkodom, tehát vagyok. És nem vagyok - én! -, ha mások gondolkodnak helyettem.- Milyen eszmeáramlatok csaptak meg? Milyen hitvilágokba, mítoszokba, mesékbe, történelmi korokba ástál be mélyebben? Milyen ősi kultúra fogott meg?- Erős énemnek köszönhetően semmi sem ártott meg, még ha megérintett is. Magamformálta „vallás” az enyém: kíváncsian fordulok mindenféle hit híve felé, hogy szerethessem őket is, és mivel nyitott vagyok bárkire, mindenkitől szeretetet kapok, és rám is kíváncsiak lesznek. A múlt egészében érdekel, így együtt siratom a lemészárolt indiánokat és tasmánokat, és magamban ezerszer kérek bocsánatot azok nevében, akik a szeretet vallását vitték el hozzájuk.- Melyek formáltak, s miket mondasz magadénak?- Lao Ce és Konfuciusz, Buddha és Jézus, Gandhi és Teréz anya, Assisi Ferenc és a hozzájuk hasonlók fogtak meg igazán, és nem „a vallás” vagy hitvilág. Izmusok nem válhatnak követhetővé, de az emberek képesek utakat vágni és nyomokat hagyni maguk mögött.- Mikor és hol élnél, ha tehetnéd, mi számodra „Az Aranykor”?- Mondhatnám a görögöket, de mi van, ha abban a korban épp rabszolga lennék?... Nekem a ma jutott, így ebben kell aranykorrá alakítanom a rám jutó időt. Ezen munkálkodom. Hosszútávfutóként is jegyeznek. Mostanában milyen távokban gondolkozol?- Tízszer futottam végig a maratont, már megszűnt kihívásnak lenni, de azért futok az orfűi erdőkben, és heti négy-ötször teniszezem. A sport tart meg.- Kabarészámaid közül számomra a legkedvesebb a Biohumorista. Ebben adsz néhány praktikus, ámde sarlatán tanácsot: „Mint azt tudjuk, az idősebb hölgyek szeretnék eltüntetni arcuk ráncait. Nos, ezen segít a gyógynövényes arcpakolás. Erre a célra kiválóan alkalmas a szeletelt kígyóuborka, de legjobb a félbe vágott főzőtök, mert az az egész arcot eltakarja. Törődjünk a haj ápolásával is!... Hajhullás ellen leghatásosabb készítmény a gyűjtőzsákbs szarufésű... Fogainkat is ápolnunk kell... Foghullás megakadályozására abszolút bevált módszer a teljesen zárt száj...’’Ezek szerint megérintettek az alternatív gyógymódok. Mit jelent számodra az ezotéria szó?- Mostanság szívesen sokan veszik a szájukra, főként, akik szeretik a titkot, a bennük rejtőzködőt megfejteni. Én földhözragadtabb vagyok, de a kíváncsiságom efelé is fordul, mértékkel.- Tettél-e már olyasvalamit, amit racionálisan nem tudtál utólag megmagyarázni magadnak, mégis érezted, hogy úgy jó (szívből és nem agyból cselekedni)? Voltak-e életedben a lélekjelenlétre utaló események?- Több apró lehetett, nem maradtak meg. A hajléktalanokkal töltött három hónapom talán ilyesmi lehetett. Ösztönből cselekedtem, és egyszer csak az „élükön” találtam magamat. Attól kezdve nem volt visszaút, három hónap kellett az ésszerű kihátráláshoz. Az otthon megteremtése és működésének beindítása után ésszerűtlen lett volna velük maradni, onnantól már nem az én dolgom volt. (Előtte sem volt az, de azzá tettem.)- „Normális vagyok, a hangok is megmondták.” Vannak olyan dolgaid, amelyek talán az átlagembernek (persze ilyen nincs, de nevezzük így a konvenció alapján gondolkodó és élő embert) már túl sok, vagy értelmetlen- érthetetlen?- Egészében vagyok túl sok a (sorsomat nem ismerő, és meg nem értő) „átlagember” számára. Velem alig lehet családi kapcsolatot tartani (a tágabb családra értem, de néha a szőkébbnek is föladom a leckét), a barátságok csak akkor működnek, ha „megértik” a barátaim: elvarázsolt pali vagyok, ha alkotok, nem létezem. Egyáltalán: normális az, hogy reggeltől estig csak dolgozni akarok? Na jó, beleillesztem a teniszt, a futást, nyáron az úszást, de az is a munkáért van: hogy legyen erőm az alkotáshoz.- Milyen elemekből épül fel a te hited?- Megfejtettem (azt hiszem) magamat, vagy inkább fejtegetem, és a bennem rejtőzőt keresgélem. Azt mondjuk, ha fölszakad belőlünk egy sóhaj, egy jajdulás: „Istenem!” Én ebbe kapaszkodom: a bennem rejlőbe. Abba, aki a tudatom létezése óta próbálja „megmutatni” magát számomra. Sajnos épp akkor mutatja meg, hogy mennyire „senki és semmi”, amikor segítenie kéne. Amíg magamon segíthetek, O is segít. Ha veszni látszom, kihátrál mögülem. A vallásosak erre is „magyarázatot” találtak, de megoldást ők sem: a halál pillanatában, épp, amikor leginkább fohászkodunk Hozzá, cserben hagy. Ez is mutatja: hihetünk Benne, de jobb, ha magunkban hiszünk.- Melyek az emberiség alapért ékei?- A Tízparancsolat, a Hegyi beszéd, a Tao, és Buddha tanításai között, vagy mondjuk Márai Füves könyvében valamennyi föllelhető. Ám az „emberiség” (ha van még ilyen ebben a nagy háborúskodásban) mintha épp ezeket szeretné a feledés kútjába dobni. Szerencsére néhány „Ember” tovább viszi a pislákoló fáklyákat.
