Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-06 / 45. szám

www.esztergom.hu 2007. március 6., kedd • HÍDLAP A hét végén döntöttek a kisebbségek Esztergomban 97 százalékos volt a részvétel Országszerte közel százszázalékos részvétel mellett zajlottak vasárnap a kisebbségi önkormányzati választá­sok. A területi választási bizottságok hétfőn délután összesítették a szava­zatokat, az országos eredmények hol­napra várhatók. Vasárnap este hét órakor értek véget a területi és országos kisebbségi önkor­mányzati választások. Az ország mint­egy ezemégyszáz településén berende­zett szavazókörökbe tizenhárom hazai kisebbség összesen 10 ezer 93 úgyneve­zett elektorát várták, tehát azokat a kép­viselőket, akik az őszi önkormányzati választásokon mandátumot kaptak. Esz­tergomban a hat nemzetiség összesen harminc választásra jogosult képviselő­je közül csupán a német önkormányzat egy tagja nem tudott megjelenni külföl­di utazása miatt, így a részvétel 97 szá­zalékos volt - tájékoztatta lapunkat Tóth Gábor, a városháza jegyzői osztályának vezetője. Az urnák felnyitása után zárt borítékban juttatták el a voksokat a Te­rületi Választási Bizottsághoz, ahol a megye valamennyi településén leadott szavazatok összesítése folyt. Komárom- Esztergom megyében kilenc kisebbség képviselői választottak. Legnagyobb létszámban a német, a cigány és a szlo­A jogszabályok értelmében az a kisebb­ség alakíthat területi önkormányzatot, amelynek az adott megyében legalább tíz településen van helyi önkormányzata. Az országos önkormányzat megalakításának feltétele pedig az, hogy az adott kisebb­ség az ország egész területén legalább négy helyi önkormányzattal rendelkezzen. vák nemzetiségű elektorok szavaztak. A voksokat a bizottság tegnap délután nyilvános ülésen számoltak össze. A végleges eredményt szerdán állapítja meg az Országos Választási Bizottság. • G.É. Borversenyek márciusa A régió borászai eseménydús év­szaknak nézhetnek elébe, tavasszal legalább fél tucat alkalommal méret­tetik meg a „hegy leve” a környéken. A környék zamatos nedűinek első seregszemléje ebben a hónapban Táton zajlik márciuslO-én. A követke­ző állomás Lábatlan lesz 15-én, ahol egy többéves tradícióra visszatekintő versenyt szervez Bartos Kálmán, a Vinum Ister-Granum Regionis Borlo­vagrend tagja. Az „aroma szakértői” 17-én Bajóton kóstolhatják a nemes ital legjavát. Ugyanezen a napon kerül sor a bajnai viadalra is, amelynek koordinátora Tóth Tivadar borlovag lesz, aki lapunknak elmondta, hogy ezekre a helyi rendezvényekre általá­ban az adott község vagy város borá­szai neveznek be, de gyakran a kör­nyező települések szőlészeit-borászait is meghívják a rendezvényre. 24-én, Nyergesen a lovagrend nagymestere, Nyerges! Rezső szervezi a helyi borok „seregszemléjét”. A hónap utolsó ösz- szejövetelét a borosgazdák számára 31-én, ismét Bajnán tartják. Ez egy szélesebb kört érintő hegyközségi megmérettetés lesz, amelyen a hegy­község összes érintett tagja megjelenik majd. „A felsoroltak nem a borrend rendezvényei, csak védnökséget válla­lunk felettük, illetve legtöbbjüket a borlovagok szervezik. A jól válogatott zsűri tagjai a szakma elismert tekinté­lyei, az ő meghívásukban is a borrend segít. A legutóbbi, múlt hétvégén, To­kodon tartott borversenyre 123 jó mi­nőségű italt neveztek a büszke terme­lők, ami rekordnak számít” - mesélte lelkesen Tóth Tivadar, a borrend kan­cellárja. A borkultúra fejlődésében so­kat segítenek a versenyek, amelyekre egyre jobban felkészülnek a gazdák. A versenyek számának és színvonalának emelkedése mutatja, hogy mennyire áldásos a világ első határon átívelő borrendjének a tevékenysége. • Kép és szöveg: Kertész Viktor Átadták az autót Székelyudvarhelynek Az erdélyi város megkapta Esztergom ajándékát Folytatás az 1. oldalról Az alapítvány a civil szféra eszkö­zeivel egészíti ki az önkormányzat munkáját, működtet egy nappali ta­gozatos, magyar nyelvű közgazdász- képzést, valamint egy regionális tele­víziós stúdiót. Szociális programokat is szerveznek, illetve fenntartanak egy civil központot, ahol a kezdő szervezetek és egyesületek találhat­nak otthonra, amíg annyira meg nem erősödnek, hogy kialakíthassák saját infrastruktúrájukat. Az alapítvány ezen kívül a tömegsport területén is több programot, rendezvényt szer­vez, többek között egész éves mini- foci-bajnokságot. „Mindezekhez a feladatokhoz igen sok ügyintézési, szervezési munka szükséges, ebben lesz segítségünkre az új autó, ame­lyet ezúton is köszönünk Esztergom városának” - tette hozzá Szász Jenő. • Pálovics Klára Operettgála és színház a Zöldházban Pazarnak mondható műsorral várja a hölgyeket az esztergomi Bajor Ágost Művelődési Ház nőnap alkal­mából. A március 11 -én, vasárnap es­te 7 órakor megrendezésre kerülő II. Nőnapi Operettgálán a Pesti Magyar Operettszínpad művészei adnak majd műsort. Az est sztárvendége Oszvald Marika lesz. A 2000 forintos belépő­jegyeket elővételben is megvásárol­hatja mindenki szíve hölgyének. Március 17-én a budapesti Neve- sincs Színház bemutatóját nézheti meg a publikum, ekkor egy zenés igazság­tevő játék keretében Ludas Matyi tör­ténetét izgulhatjuk végig. Fazekas Mi­hály történetének színi változatára 600 forint lesz a belépő. Dinnyés József Énekelt történelem című szabadiskola előadására március 20-án kerül sor, a gitáros, énekes ekkor a Bocskai István­tól II. Rákóczi Ferencig tartó korsza­kot tárja a közönség elé. A hónap utol­só napján a televíziós rajzfilmsorozat­ból már ismerős Bob és Böbék kel életre a színpadon, ezúttal bábfigurák formájában. A győri Vaskakas Báb­színház előadását főként ovisok és kis­iskolások részére ajánlják a szervezők. • P. Z. Morvái Krisztina Esztergomban A tavaly őszi rendőri brutalitás vizsgálatával megbízott jogász, egyetemi do­cens előadását hallgathatják meg az érdeklődők március 11-én, vasárnap este 6 órakor a Szent Péter és Pál templomban. A Belvárosi plébánia miséjét követő­en elsőként a DAX együttes muzsikál lelki énekeket, majd a Civil Jogász Bi­zottságot vezető docens számol be a 2006. október 23-ai budapesti eseménye­ket elemzők munkájáról és a jelenlegi helyzetről. Nyáron kezdődhet az iskolaépítés Göd. 2006 decemberében az alsógödi Búzaszem Általános Iskola képvisele­tében Ország Tibor esperes és Göd Város Önkormányzata a Duna-parti Szakáts kertre hosszú távú bérleti szerződést kötött. A megállapodás lehetővé teszi, hogy a gyönyörű, zöldövezeti területen megkezdődhessen az építkezés, és az iskola - az átmeneti időszakok után - elnyerje végleges otthonát. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti i Bizottsága pályázatot ír ki a Szent Miklós otthonteremtő lakások bérbeadására • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 1. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 2. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 3. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 1. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/C, 3. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/C, 4. em. 1. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/C, 2. em. 1. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/C, 3. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/D, 2. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos Benyújtási határidő személyesen 2007. március 07.17 óra Postára adás dátuma: legkésőbb 2007. március 05. Benyújtás helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Közjóléti Iroda A pályázati adatlap átvehető: 2007. február 19-től a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodáján. Bérbeadás időtartama: 5 év A pályázat benyújtásának feltételei: • legalább egy gyermeket nevelő szülők, gyermeküket egyedül nevelők, akik kere­sőtevékenységet folytatnak. • A családban az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 54.260- Ft-ot, egyedülálló esetében a 67.825-Ft-ot. • A pályázó kötelező lakáscélú előtakarékosságot vállal, melynek összege legalább havi 20.000- Ft. • Lakóingatlannal, egyéb nagyobb értékű vagyonnal nem rendelkeznek A pályázat részletes feltételeiről további információkat a Polgármésteri Hivatal Közjólé­ti Irodáján adnak az 542-026, telefonszámon. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága Uj bűnmegelőzési filmet forgatnak az esztergomiak A szakma is sokat vár a Fény Központ idei programjától Legutóbb arról számoltunk be olva­sóinknak a Fény Központ prevenciós szervezettel kapcsolatban, hogy bűn- megelőzést célzó filmsorozatuk komoly nemzetközi sikert ért el egy Helsinki­ben megtartott, uniós szakmai fóru­mon. A főként drogprevencióval foglal­kozó Fény Központ most újabb pályá­zaton nyert, így lehetőség nyílik, hogy elkészítsék következő, immár nagyobb lélegzetvételű filmes munkájukat. Hentes Ildikó, az esztergomi Fény Központ vezetője arról számolt be a Hídlapnak, hogy ország-világnak ta­valy bemutatott prevenciós filmsoro­zatukhoz elkészült a kétnyelvű mód­szertani könyv. A kiegészítésre már a 2006-os helsinki nemzetközi bűnmeg­előzési találkozón igény támadt, hi­szen már ott több nyugat-európai okta­tási szakember jelezte, szívesen beépí­tené az iskolai tananyagba az Eszter­gomban készült prevenciós filmsoro­zatot. A mintegy ezer példányban ki­nyomtatásra kerülő módszertani köny­vet először hazai, később pedig euró­pai pedagógus és kortárs-segítő körök kapják kézhez. Nem elhanyagolható tény, miként ez célja is volt Hentes Ildikóéknak, hogy a filmsorozat diák­korú szereplőinek élete általában pozi­tív irányba változott. Többek esetében verbális és magatartási, valamint szo­ciális téren is jó fordulatot jelentett a Fény Központtal való filmes projekt­ben való közreműködés. A Fény Központ szakemberei és fil­mes stábja idén nem több kisebb, hanem egy nagyobb lélegzetvételű filmet tervez elkészíteni. A történet helyszíne egy is­kola lesz, ahol a kisebb bűncselekmé­nyek elkövetéséről és a fiatalok minden­napjairól lesz majd szó. A filmet ugyan­azok forgatják, akik az előző munkát is csinálták, a forgatókönyvet a Fény Köz­pont munkatársai a szereplő csoportok­kal közösen újak, a zenét Szederkényi Szabolcs jegyzi, a rendező pedig, miként tavaly is, szintén Váczy-H. István lesz. Nagy nyomás nehezedik a stábra, hiszen tavalyi munkáikat a szakemberek és a di­ákkorú közönség is jól fogadta, a filmso­rozat pedig minden tekintetben sikeressé vált. Az új elképzelés megvalósítására hárommillió forintot nyert a Fény Köz­pont, de ezt az összeget csak utólag kap­ja meg a közösség, a kiírás szerint ugyanis számlákkal kell igazolni, hogy mire fordítják a pályázati összeget. A fil­met április közepéig kell elkészíteni, a Fény Központosoknak tehát most a pro­dukció elkészítése mellett az is a felada­ta, hogy támogatókat szerezzenek, akik a pályázati összeghez való jutásig biztosít­ják a szükséges forrásokat. A Fény Központ idén négy, egyen­ként 12-15 fős csoportokban foglal­kozik a fiatalokkal. Ezek a team-ek főként bűnmegelőzési és konfliktus- kezelő témában dolgoznak tovább. A prevenciós munkára többen önként jelentkeztek, de előfordult, hogy az iskolák vagy a rendőrség ajánlására kisebb-nagyobb bűncselekmények ■egykori fiatalkorú elkövetői is csatla­koztak a bűnmegelőzési csoportok­hoz. Idén is van ismét nevelőintézeti csoport, illetve külön Nyergesújfalun is megalakult egy bűnmegelőzési kö­zösség, mely ugyancsak együttműkö­dik a Fény Központtal. Hentes Ildikó hangsúlyozta, az elmúlt időszak álta­lános- és középiskolás korú fiataljai körében elkövetett vétségek sorában továbbra is az iskolakerülés, a kisebb áruházi lopások és a garázdaság ve­zet, illetve továbbra is számolni kell a kábítószerek erőteljes jelenlétével. • (pöltl)

Next

/
Thumbnails
Contents