Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-06 / 45. szám

4 HÍDLAP • 2007. március 6., kedd www.istergranum.hu Értékek védelme Vác. Március elsejével módosult az 1992-ben született váci értékvédelmi Nyitranováki: még keresik az eltűnteket A zselízi kutyás mentősök is készek a segítségnyújtásra Visegrádi tizenkét pont Aláírásgyűjtésbe kezdenek a tüntetők rendelet, amely a város településképe és történelme szempontjából fontos épített és természeti értékek megőrzését van hivatva szolgálni. A módosítás a tizenöt éve védetté nyilvánított területek, utca­képek, templomok, lakóházak, szobrok és más köztéri alkotások számának nö­vekedését jelzi, vagyis azóta újabb érté­kek találtattak méltónak helyi védelem­re. A módosítással a Belvárosban, Kisvác-Szérűskert-DDC területén, a kórház környékén, de főleg Deákváron, újabb lakóházak, épületek, sőt, keríté­sek, kapuk és az utóbbi években készült szobrok kerültek védettség alá. Fatolvajok akcióban Nána. A rendőrség büntetőjogi eljá­rást kezdeményezett az ellen az ismeret­len tettes ellen, aki tavaly januárban 220 darab fekete és fehér nyárfát és fűzfát vágott ki Nána község határában. Matuska Zsuzsanna, a falu polgármeste­re lapunknak elmondta, hogy a komáro­mi vízművek értesítette őt az esetről, amelyet rögtön jelzett a rendőrség felé. „Az egyedinek számító bűntény két ki­lométerre a falutól, a Garant mentén tör­tént, a fák egyébként a vízgazdálkodás tulajdonában álltak” - fejtette ki Nána első embere, majd hozzátéve, hogy a Garant medre és a védőgát közötti terü­leten irtották ki a fákat, majd három ki­lométer hosszan. Az elkövető közel két millió koronás, 15 millió forintos kárt okozott: a terület egyébként a Dunai Természetvédelmi Körzet részét képezi, és első fokozatú védettséget élvez. Folytatás az 1. oldalról A hétvégén mentési és romeltakarítá­si munkálatok folytak a területen, va­sárnap újabb robbanásokra került sor: azoknak a lövedékeknek egy részét semmisítették meg, amelyek a kataszt­rófa után szanaszét hevertek a telepen. Frantisek Kasicky védelmi miniszter szerint kizárt a terrortámadás lehetősé­ge, a baleset oka a muníció megsemmi­sítési technológiájában keresendő. Az sem zárható ki, hogy a megengedettnél nagyobb mennyiségű töltényt halmoz­tak fel abban a különféle hadianyagok megsemmisítésére, szétszerelésére használatos csarnokban, amelyben egy­szerre csak annyit lett volna szabad tá­rolni, amennyit egy műszak alatt meg lehetett semmisíteni. A rendkívüli hely­zetre való tekintettel Robert Fico kor­mányfő, Robert Kalinák belügyminisz­ter és Frantisek Kasicky még pénteken a helyszínre érkezett, utóbbi vasárnap fel is ajánlotta lemondását az államfő­nek, amit az nem fogadott el. A szlovák kormány szerdán tárgyal az esetről, a WBL Szabadság, egyenlőség... Korunkban aligha vitatja bárki is az emberek közti egyenlőséget. Más kérdés, hogy ez a téma ma legtöbbször a nemek közti esélyegyenlő­ségként kerül szóba. Az egykori aforizma felhasználásával ez utóbbi lényegét talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a modem demokráci­ában férfinak és nőnek egyaránt jogában áll a híd alatt aludnia. Ennek a rendkívül szerteágazó, és mára könyvtárnyi irodalmat te­remtő kérdéskörnek a politikailag korrekt tárgyalása persze rengeteg buktatót rejt magában. Hogy mást ne mondjunk, a jegyzetíró maga is már a harmadik mondatnál elárulta hímsoviniszta mivoltát, amikor „férfinak és nőnek” megfogalmazást alkalmazott a „nőnek és férfi­nak” helyett, avagy - bármiféle pozitív diszkrimináció vádját elkerü­lendő - használta volna inkább a „mindkét nemnek” formát. Az egyenlő mérce ugyanis ez esetben az alfa és az ómega. Nyugaton - hát persze, hogy ott - ebben is előttünk járnak, és példát mutatnak nekünk, a konvergenciaprogramba lassan belepistuló magyaroknak. Nem is kell elmennünk Amerikáig - a beutazási nehézségek miatt ez kész szerencse -, elegendő az osztrák sógorokig. Bécsben például ok­tatási csomagot fejlesztettek ki az egyenlőség elvéről, amelyben mód­szertani útmutatók alapján óvodásokat és általános iskolásokat próbál­nak meg úgymond elszakítani a nemi szerepekről alkotott sztereotip elképzelésektől. Ennek érdekében egyebek közt nem átallják átírni a „berögzült viselkedésmintákat sulykoló” gyerekdalokat és meséket. Természetesen a felnőttekről sem feledkeznek meg. A világirodalom klasszikusainak átdolgozása nyilvánvalóan túl nagy falat lenne - jól­lehet mondjuk egy fordított szereposztású „Júlia és Rómeó” előadás­ra, netán egy „Rómeó és Rómeó”-ra biztosan sokan befizetnének -, ezért inkább csak bizonyos közlekedési jelzéseken változtattak. A gyalogosátkelő lámpájában megszokott pálcikaemberke mellett - no­ha józan paraszti ésszel nézve az „a gyalogost” jelenti - megjelentek a copffal, szoknyával ellátott piktogramok is. (Az öregek, meg a gye­rekek egyelőre kimaradtak: meg nem erősített hírek szerint az ilyen, ún. többgenerációs közlekedési lámpán már dolgoznak...) A jegyzet­író kedvence azonban egy útépítést jelző tábla, amely vélhetően gyógyírként szolgál az összes echt bécsi, női kubikosbrigád minden bajára. Ezen szintén egy copfos, szoknyás nőalak fogja a lapátnyelet. E különös kampánynak nagy a sikere. Olyannyira, hogy a nyugati határszélen élő honfitársaink közül egyre többen keresik fel - akár diplomásként - fizikai-munka vállalásának céljából Ausztriát. Ami azt illeti, nem is csalódnak: nagyjából feleannyi napszámot kapnak ugyan, mint az osztrákok, viszont a kutya se törődik vele, hogy nők-e, vagy férfiak. szlovák kormányfő pedig jelezte, hogy bőkezűen kártalanítják majd a szeren­csétlenül jártak családjait. A zselízi székhelyű speciális kutyás mentőszolgálat egyik tagja is a hely­színen tartózkodik, ő a krízis stáb tag­ja. Berek Nina, a szervezet titkára la­punknak elmondta, hogy csoportjuk egyelőre nem mehet a szóban forgó te­rületre, de amint lehetőség lesz erre, egy-két óra leforgása alatt odaérnek. „A robbanószerek az egész területen szétszóródtak, így a rendőrség egyelő­re nem .enged senkit sem a helyszín közelébe. Folyamatosan tartjuk a kap­csolatot az ott lévőkkel, készültségben vagyunk, és ha kell, azonnal indulunk Nyitranovákiba. A muníció összesze- dése azonban több napot is igénybe vehet” - magyarázta a szakértő. Berek Nina az eltűntekkel kapcsolatosan el­mondta, hogy a robbanás során 1300 fokos hőmérséklet volt a helyszínen, így nagy valószínűséggel senki sem élte túl a szerencsétlenséget. • Szép Éva Mesedélután Verőce. A művelődési házban mese­délutánra váiják a gyerekeket március 9-én délután fél öttől, ,A három pillan­gó” mese bemutatására. A darab díszlete­it a gyerekek a helyszínen készíthetik el. Folytatás az 1. oldalról Rónai hozzátette: ha zavargások alakulnának ki, akkor természetesen a hazatérésre szólítják fel a résztvevő­ket. A szervezet a Magyarok Világszö­vetsége kérésére aláírásgyűjtésbe kezd, hogy népszavazást írhassanak ki a Szabadság téri szovjet emlékmű le­bontása és a Magyar Ereklyés Ország­zászló térre való visszaállítása érdeké­ben. Az elnök közölte azt is: március 15-ig nem szerveznek semmilyen más akciót az aláírásgyűjtésen kívül. A visegrádi rendezvénnyel szinte egy időben, szombaton demonstráció volt a 111-es út, esztergom-kertvárosi, repülőtér melletti szakaszán is, ahol a tüntetők félpályás útlezárással köve­telték Gyurcsány Ferenc és kormánya távozását. Bognár Ferenc alezredes la­punkat arról tájékoztatta: a tüntetésen körülbelül ötven fő vett részt, több mint húsz autóval. A helyszínre több járőrt is vezényeltek, hogy a rossz lá­tási viszonyok mellett irányítani tud­ják a forgalmat, így nagyobb fennaka­dás nem volt észlelhető. • Pálovics Klára Nagyobb volt a füstje, mint a lángja Ismét egy kazán miatt okádott füstöt a párkányi gyár Folytatás az 1. oldalról A papírgyár a tervek szerint a máso­dik fél évben új, gáztüzelésű kazánokat hélyez majd üzembe, amellyel kikü­szöbölhető lesz a mostanihoz hasonló félelmetes, de az egészségre nem ártal­mas füstokádás - mondta a szakember. Az Észak-dunántúli Környezetvédel­mi, Természetvédelmi és Vízügyi Fel­ügyelőség levegőtisztaság-védelmi osz­tályvezető-helyettese, Ladocsi Frigyes a Hídlaptól értesült az éjszakai füstről, hi­szen a hivatal felügyelete alatt álló mérő- berendezések nem jeleztek kiugróan ma­gas szennyezést. A szakember ugyanak­kor megerősítette: határon átnyúló kör­nyezetvédelmi befolyással rendelkező gyár lévén figyelemmel kísérik a párká­nyi üzem működését, amelynek bármi­lyen rendellenessége esetén megteszik a szükséges diplomáciai lépéseket. a ísjábor) Még idén megkezdik a mohi atomerőmű bővítését Az energiaínséggel magyarázzák a határhoz közeli erőmű fejlesztését emészt majd fel, az olaszok 2013-ig összesen 110 milliárd koronát fordítaná­nak az energiarendszer korszerűsítésére. A mohi erőműtől néhány kilométer­re található Léva alpolgármestere la­punknak elmondta, hogy véleménye szerint vétek lenne nem befejezni az atomerőművet. „Annyi pénzt fektettek már bele, hogy úgy gondolom, min­denképpen be kell fejezni a blokkokat. Az erőmű már több éve működik és eddig semmilyen nagyobb probléma nem volt miatta, és a biztonsági garan­ciák is biztosítékot nyújtanak” - fej­tette ki véleményét Beáta Vrábelová. Perger Andrásnak, a magyarországi Energiaklub Egyesület munkatársának a véleménye szerint kérdéses, hogy Szlovákiának valóban szüksége van-e a villanyenergia-források kibővítésé­re: „Tudomásom szerint a mohi atom­erőműben előállított energiát a szom­szédos állam exportálja, így ha 2010- ben az unió nyomására leállítják a bohumicei erőművet, akkor sem lesz gond az ország ellátásával, legfeljebb nem fognak külföldre szállítani”. A fent említett szakértő elmondta, hogy biztonsági szempontokból sem lenne jó a turbinák befejezése: „A blokkokat 1970-es tervek alapján kezdték el kivi­telezni, és valószínűleg a már meglévő alapokra folytatnák a két év múlva esedékes építkezést, ez pedig bizton­sági szempontból megengedhetetlen lenne. Ha viszont lebontanák a már meglévő részt, akkor a kivitelezés anyagi háttere nőne meg”. • Sz. É. A lévai járásban, Esztergomtól körülbelül 70 kilométerre lévő mohi atomerőmű har­madik és negyedik reaktorának a befejezéséről döntött a Szlovák Villamos Műveket (SE) nagymértékben birtokló olasz Énei energiaszolgáltató. A félkész tornyok 2007 és 2013 között épülnek majd fel, a munkálatoknak az év második felében látnak neki. Fulvio Conti az olasz vállalat vezér- igazgatója szerint a beruházásnak kö­szönhetően Szlovákia megőrzi önellátó képességét a villamos energia terén. Mint ahogy arról már korábban beszá­moltunk, január elsejétől egy kilowattot sem termel az apátszentmihályi szovjet erőmű egyik blokkja, és az elkövetkező években további erőműveket, illetve re­aktorokat állítanak le Szlovákiban. Egyes szakértők szerint ennek komoly következményei lehetnek, míg Szlová­kia ez idáig energiafelesleggel rendelke­zett, most pontosan annyi villamos ener­gia előállítására képes, amennyit fel­használ. A felmérések szerint az elkö­vetkező években 1700-1800 megawatt­nyi teljesítmény-kiesés lesz az ország­ban, így az áramimportra fog szorulni. Robert Fico kormányfő szerint a kiala­kuló hiányt többek között Mohi befeje­zése tudná ellensúlyozni, a Smer elnöke ezért még januárban arra szólította fel a Szlovák Villamos Művek mintegy 61 százalékát birtokló olasz Éneit, hogy február végéig döntsön az atomerőmű hármas és négyes blokkjának megépíté­séről. A reaktorok egyébként jelenleg konzervált állapotban vannak, míg az építés terén 70, technológiailag 30 szá­zalékban vannak készen. A bemházás megközelítőleg 63 milliárd koronát

Next

/
Thumbnails
Contents