Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-06 / 45. szám
2 HÍDLAP • 2007. március 6., kedd www.esztergom.hu V I D E N Gyurcsány kérjen bocsánatot! (H) Gyurcsány sunyi módon vádaskodott a Times című angol napilap pénteki számában, mikor antiszemitizmussal vádolta meg a Fideszt. Ezt Navracsics Tibor a párt frakcióvezetője mondta tegnap a parlamentben napirend előtti felszólalásában. Az ellenzéki politikus arra szólította fel Gyurcsányt, hogy mutassa meg, kiket tart antiszemitának a pártból. Kijelentette, hogy a Fidesz egyetlen diktatúrával sem vállal közösséget, az MSZP viszont diktatúrából származik. A frakcióvezető bocsánatkérésre szólított fel a kormányfőt, aki ennek nem tett eleget. Mégis lesz lokátor a Tubesen? (H) A Tubesre tervezett radarral kapcsolatos vasárnapi, pécsi népszavazás eredménye bár politikailag és erkölcsileg köti az önkormányzatot, jogilag nem akadályozza a beruházást - mondta Szikinger István alkotmány- jogász a távirati irodának. Ha valami érvénytelen, akkor azt annak kell tekinteni, és az senkit semmire nem kötelez, vagyis ennek következtében az eredeti döntés megvalósulhat. Részben megszűnt az eljárás a (H) Bizonyítottság hiányában megszüntette a hivatalos személy elleni erőszak miatt indult eljárást a Budapesti Nyomozó Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki október 23-án elkötött egy T-34-es tankot - mondta el a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Minden más bűncselekmény ügyében a VI.-VII. kerületi ügyészség felügyeli a nyomozást. Négy év, hét felhőkarcoló (SK) A Hospodárske Noviny gazdasági napilap szerint Pozsonyban az elkövetkező négy év alatt hét új felhőkarcolót építenek majd. A szlovák főváros legmagasabb épülete a Szlovák Nemzeti Bank toronyháza, amely 111 méter magas. Szakértők szerint a felfelé építkezés az egyetlen lehetősége Pozsonynak a terjeszkedésre, hiszen két oldalról az államhatár, másfelől pedig környezetvédelmi területek szabnak gátat a terjeszkedésnek. Megnyílt a Deli-központ (SK) Megnyitotta európai kereskedelmi központját a Dell számítógépgyártó Pozsonyban. Az Európában a harmadik legnagyobbnak számító pozsonyi központ hatósugara a Közel-Keletre és Afrikára is kiterjed. Nincs alternatívája a nehéz politikának Gyurcsány: „ vannak viták a pártban, de csináljuk tovább ” „Aki egy hegyet akar meghódítani, annak előbb szenvednie kell” - idézte a Die Welt című német lap hétfőn Gyurcsány Ferencet a magyar miniszterelnökkel készített interjújában. A német konzervatív napilap újságírójának arra kérdésére ugyanis, vajon a kormányfő nem abban reménykedik-e, hogy a rendkívül kemény takarékossági program következményeként a választások előtti évben az emberek érezni fogják a reformok pozitív hatásait, s újraválasztják őt, Gurcsány nemmel válaszolt, ugyanakkor kijelentette: „Az emberek látni fogják, hogy megérte a befektetés. Aki egy hegyet akar meghódítani, annak előbb szenvednie kell, s az eredmény csak a végén vehető észre. Ha az ember félúton visszafordul, minden hiábavaló volt. Ha sikeresek vagyunk, az emberek saját befektetésüket nem felejtik el ugyan, de azt másképp fogják értékelni.” Gyurcsány Ferenc azt mondta: meglehetősen erős támogatásként értékelte, hogy a szavazatok 89 százalékával választották meg az MSZP elnökévé. Mindez - mint utalt rá - azt is jelenti, hogy a pártban tudomásul vették: ennek a rendkívül nehéz politikának nincs alternatívája. „Van sok vita a pártban, de ennek ellenére az MSZP azon a véleményen van, hogy rendben, csináljuk tovább” - fűzte hozzá. A Die Welt emlékeztette a miniszterelnököt arra: a köztársasági elnök az őszi események következményeként az ország két táborra történt megosztottsága miatt panaszkodott. A lap arról kérdezte Gyurcsányt, hogy mit kíván tenni e megosztottság ellen. A kormányfő válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a közelmúltban cikket írt a Népszabadságnak, amelyben - mint fogalmazott - sok megértést mutatott a másik fél iránt. Ezért - mint hozzátette - még a mellette állók is bírálták. „Úgy gondolom, hogy ezt a megosztottságot egy híddal tudjuk leküzdeni. A híd alappillérei az önbírálat, valamint a másik fél iránti megértés lehetnek. A magam részéről igyekszem építeni ezeket az oszlopokat, de a másik fél részéről kevés készséget látok erre. Mindazonáltal folytatom tovább” - hangoztatta a miniszterelnök. A kormányfő elismerte, hogy az elhatározott reformok rendkívül fájdalmas terheket jelentenek az emberek számára, a jövedelmek és a fogyasztás is csökkeni fognak ebben az évben. De - mint fogalmazott - a költségvetés nem enged más alternatívát. Gyurcsány elutasította a német újságnak azt az egyes politológusokra hivatkozó felvetését, hogy a társadalom mély megosztottsága csak akkor szüntethető meg, ha mind Orbán Viktor, mind ő maga kivonul a politikából. Szavai szerint ezt megtehette volna a szocialista párt kongresszusán, ha a párt úgy döntött volna. „Mindez Orbán úr értelmezése, neki azonban tudomásul kell vennie, hogy ő maga - bár szívesen venné - nem élet és halál, nem ég és föld ura. Még ha ő vissza is vonulria, vajon ki vezetné tovább a politikai jobboldalt?” - tette fel a kérdést az újságírónak, meg is válaszolva azt: „Politikai bábfigurák, akik az ő megbízásából cselekszenek”. • Koncz Endre Akcióban a Zöld Kommandó Elkezdődött a Zöld Kommandó nevet viselő akciósorozat, amelyet az illegális szemétlerakók ellen indított a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Kovács Kálmán, a tárca államtitkára elmondta: a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a határőrséggel, a vám és pénzügyőrséggel együttműködve egész évben folytatódik az akciósorozat, az első 200 helyszínre már elkészítették az ellenőrzési tervet. Az államtitkár szerint a társhatóságokkal együttműködve gyorsabb, hatékonyabb szabálysértési vagy büntető eljárás indítható az egyes személyek ellen. Az akciósorozat célja, hogy az ország egész területén felmérjék az illegálisan lerakott szemetet, a lerakásra alkalmas helyszíneket, felelősségre vonják az ebben közreműködő személyeket, vállalkozásokat. Az államtitkár közölte azt is, hogy a külföldről az elmúlt időszakban Magyarországra szállított mintegy 5 ezer tonna szemét ügyéről e héten tartanak részletes sajtótájékoztatót a tárcánál. Csaknem egy hónapja a tárca arról számolt be, hogy az 5 ezer tonna külföldi eredetű szemétből 1 500 tonnánál már szállítólevelekkel és egyéb dokumentumokkal bizonyították a német eredetet. Az európai uniós jogszabályok szerint a bizonyítás elismerését követő 30 napon belül kötelesek intézkedni a német hatóságok a visszaszállításról, kötelezve erre az adott céget, cégeket. • K. E. Folytatódik a vitasorozat A közszolgáltatásokról vitázik a Fidesz A közszolgáltatások és az állam szerepének kérdéskörével folytatódik a Fidesz vitasorozata márciusban. Erről Navracsics Tibor frakcióvezető és a Jövőnk műhely tagjai számoltak be hétfőn. A Fidesz januárban kezdődött vitasorozata elsőként az igazságossággal, majd februárban az életminőség kérdésével foglalkozott, a harmadik téma pedig a közszolgáltatások és az állam szerepe, amelynek tapasztalatait a három témagazda, Mártái Márta, Domokos László és Bencsik János március végén konferencián összegzi majd — mondta el Navracsics Tibor. A témát többek között olyan kérdések mentén járják majd végig, hogy miért fizetünk adót, ezért milyen színvonalú közszolgáltatásokat várunk el, illetve, hogy melyek azok a területek, amelyekért az állam felelős, és melyek azok, ahol az államot felválthatja az öngondoskodás - tette hozzá a frakcióvezető, aki szerint az is megvitaHÍREK az európai unióból Hollandia is nyit Várhatóan még ebben a hónapban törvényjavaslat születhet Hágában arról, hogy Hollandia is teljesen megnyitja munkaerőpiacát a 2004-ben csatlakozott tíz új tagállam munkavállalói előtt. A piacnyitást március 1-re tervezték, de az elhúzódó kormányalakítás miatt elhalasztották a döntést. Piacnyitás a buszközlekedésben A magyar kormány a szabályozási keretfeltételek kialakításával, és az Európai Unió közvetett pénzügyi támogatásával próbálja segíteni az autóbuszos személyszállító vállalkozásokat a 2012-es uniós piacnyitásra - mondta a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára egy fővárosi konferencián. Felsmann Balázs közölte: bár e vállalkozói réteg közvetett módon, címzetten nincs nevesítve a 2007-2013 közötti operatív programokban, közvetve a közösségi és agglomerációs közlekedés fejlesztésére, a környezetbarát járművek beszerzésének támogatására a hét év alatt mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő összeg áll rendelkezésre. Bioenergia - tovább licitál az EU Valószínűsíti az Európai Unió soros német elnöksége, hogy a csütörtökpénteki állam- és kormányfői találkozón a 27 tagország megállapodik abban: nem csupán közös célkitűzésként, hanem kötelezően vállalja az EU, hogy 2020-ra a megújuló enerNavracsics Tibor tandó kérdés, hogy a magyar társadalom elég erős-e, hogy egy öngondoskodáson alapuló szolgáltatási rendszerjöjjön létre. • (vári) giaforrások részesedését 20 százalékra emeli az energiatermelésben - derült ki Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter hétfői, brüsszeli nyilatkozatából. Korábbi találkozókon az uniós tagországok már megállapodtak abban, hogy célként tűzik ki a megújuló források arányának 20 százalékra emelését, és ezen belül kötelezővé teszik, hogy legalább 10 százalékpont legyen a bioüzemanyagok aránya. Halálos légi baleset Az ausztriai Salzburg tartományától nem mesze egyelőre tisztázatlan okok miatt összeütközött és lezuhant egy kisrepülőgép és egy svájci helikopter hétfőn. A légi balesetben nyolcán vesztették életüket. Egyre kevesebb a szabad állás Tavaly tízezerrel több munkahelyet jelentettek be Jóval kevesebb szabad állást jelentenek be a munkáltatók jelenleg az Állami Foglalkoztatási Szolgálatnak, mint néhány évvel ezelőtt - derül ki az intézmény honlapján közölt adatokból. Az idén februárban például 29 ezer álláshelyet jelentettek be a munkáltatók, egy évvel korábban, ugyancsak februárban 39 ezret, két éve februárban 35 ezret, három éve februárban 46 ezret. A csökkenést főként az okozza, hogy kevesebb a bejelentett támogatott álláshelyek száma. Ezeket a munkáltatók akkor jelentik be, ha kereseti vagy járuléktámogatással foglalkoztathatják a felvett munka- vállalókat. Az idén februárban a 29 ezer bejelentésből 23 ezer volt a nem támogatott munkahely, és 6 ezer a támogatott. Egy éve ugyanennyi, tehát 23 ezer volt a nem támogatott munkahelyek bejelentése, viszont akkor 16 ezer támogatott munkahelyet jelentettek be a munkáltatók. Két éve a 21 ezer nem támogatott bejelentett munkalehetőséget 14 ezer támogatott egészítette ki. Három éve a nem támogatott munkahelyből is jóval többet, 34 ezret jelentettek be a munkáltatók, támogatottból pedig 12 ezret. Az idén februárban a hónap során betöltött vagy visszavont álláshelyek száma csaknem elérte a bejelentések számát. A betöltött-, visszavont álláshely 26 ezer volt, a bejelentések száma 29 ezer. • (koncz) Március első felében jön a 13. havi nyugdíj A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a MÁV Zrt. Nyugdíj Igazgatóság egy utalványon, de ellátásonként külön jelölve, a szokásos nyugdíj-kifizetési napon folyósítja a márciusi nyugdíjat és a 2007. évi tizenharmadik havi nyugdíj első részösszegét - közölte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság. A 13. havi nyugdíj részösszege megegyezik a márciusi nyugdíj felével. A posta a fővárosban és a kiemelt városokban március 7-én, egyéb településeken pedig, március 12-én kezdi meg az ellátások postai úton történő kifizetését. A bankszámlával rendelkező nyugdíjasoknak két részletben utalnak: a márciusi nyugdíjat 2007. március 8-án, március 9-én pedig a tizenharmadik havi nyugellátás első részletét. A banki jóváírás időpontja 2007. március 12. s Ártatlanul hurcolták meg Százezer euros csalással gyanúsították azt a magyar állampolgárságú férfit, akit Szlovákiából adtak ki Svájcnak. Később kiderült, ártatlan volt, pusztán egy csaló visszaélt útlevelével. Novemberben rángatták le a szlovák rendőrök Dávid Árpád Györgyöt Párkányban a vonatról, ahonnan a nyitrai börtönbe vitték. A férfit azért körözte Svájc az Interpol segítségével, mert jogtalanul, csalással tett szert százezer eurora úgy, hogy interneten olyan számítógépekért fizettetett megrendelőivel, amelyeket soha nem szállított le. A berni bíróságon azonban kiderült, hogy nem ő követte el a bűntettet, hanem valaki más, aki visszaélt útlevelével. Az ártatlanul meghurcolt férfi akkoriban esküvőjére készült, és gyakran járt Szlovákiába, ahol menyasszonya él. A férfi mind a svájci, mind a szlovák hatóságoktól kártérítést követel majd. • -I -a