Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-31 / 63. szám
önkormányzati értesítő 2007. március 31. Ellátásunk a tét Vita a kórházfinanszírozásról folytatás az 1. oldalról Még fontosabb, hogy a hajdan a megye fenntartásából átvett, és 2000-ben már megszüntetésre ítélt kórház konszolidációs programját a baloldali kormányok szakminiszterei -Kökény Mihály és Molnár Lajos- olyan sikeresnek ítélték, hogy szakmai tanácskozásokon követendő példaként nemcsak hivatkoztak rá, de előszeretettel kérték föl a Vaszary vezetőit előadásokra is a témával kapcsolatban.- Esztergom az évek során többszáz millió forintot áldozott a kórházára, egyrészt a konszolidációra, másrészt folyamatos fejlesztéseire - mutatott rá Meggyes Tamás. - így sikerült megmenteni, a mostani reformnak nevezett megszorításokat, pénzelvonást jócskán megelőzve olyan struktúrává alakítani, amelyet más kórházak esetén még csak most tűznek ki célkpnt. A létszám a kilencvenes évek óta a felére, az ágyak száma háromszázzal csökkent. A mutatók, például a tízezer lakosra jutó 55 ágy már a Nyugat-Európai modellekének felelnek meg, sőt jobbak annál, és a színvonalat is szeretnénk, éppen saját fejlesztéseinkkel, ahhoz hasonlóvá tenni. Ezt célozták a gyógyászati és diagnosztikai műszerpark bővítéséhez nyújtott támogatások, a fül-orr-gégészeti és szemészeti szárny, a „mátrixosztály" kialakítása, a liftek építése például. A mostani ágyszám-csökkentési előírás viszont az egyes kórházak előtörténetét figyelmen kívül hagyja: ugyanolyan csökkentést ír elő, mint más, tízezer ellátottra száznál is magasabb ágyszámmal rendelkező, rossz gazdálkodású, jóval kevésbé kihasznált kapacitással működő kórházak esetén. Ez fűnyíró-elv, ráadásul olyan zsarolással akarják rákényszeríteni a Vaszaryra, ami elfogadhatatlan. Azzal fenyegetnek, hogy még a radikálisan megnyirbált ágyszámok után járó pénzt sem fogja megkapni a kórház, ha makacs- kódunk. Azonban ezt nem fogadjuk el. A kapacitás csökkentése sérti az itt élők alkotmányos jogait, akadályozza az önkormányzat törvényben előírt feladatainak ellátását - ezért fordulunk a bírósághoz. A fenyegetésen, zsaroláson felülemelkedve pedig tárgyalást kezdeményezünk az egészség- biztosítási pénztárral, hogy a szerződés tarthatatlan pontjait, feltételeit, előírásait megváltoztassuk. Ezt nem elsősorban azért tesz- szük, mert nem akarjuk veszni hagyni mindazt a pénzt és energiát, amit a Vaszary talpraállítására és fejlesztésére fordítottunk. Ezt elsősorban az itt, a kórház ellátási területén élőkért, egészségükért kell megtennünk. A harmincezres Esztergom mellett még mintegy húsz település, köztük például Dorog, hetvenezer lakóját látja el az intézmény, őértük kell tenni, és ezért nem riadunk vissza sem fenyegetéstől, sem zsarolástól - fogalmazott Meggyes Tamás. (A téma legújabb fejleményeiről szól a Hídlap mai számának össezállítása az újság 3. oldalán) Gazdaságunk helyzete Bottyán-szobor a Városházán Kevesebb támogatás, több saját bevétel, gyarapodó vagyon, növekvő beruházások folytatás Értesítőnk 1. oldaláról Mindezt úgy tudta elérni Esztergom, hogy az önkormányzat által kapott állami források mértéke stagnált az elmúlt években. Az állami szerepvállalásról szólva kiemelte, hogy míg ’99-ben a költségvetés fele érkezett az államtól, addig 2006-ban a költségvetés mindössze 17,8 %-át fedezték ilyen források. A többit Esztergom maga gazdálkodta ki. Mindez úgy sikerült, hogy az egy főre jutó adósságszolgálat tekintetében Esztergom a már említett városokkal összehasonlítva nem számít eladósodott településnek. Ezzel szemben ugyanezen önkormányzatokhoz képest a legtöbbet tudta beruházásaira fordítani az előző önkormányzati ciklusban, 2002 és 2005 között. Az 1 főre jutó költségvetési főösszeg alakulása 2002-2005. év viszonylatában 1 200 000 1 OOO 000 800 OOO 600 000 400 000 200 000 «5Ü-%> ‘2 -9 .18 'S P -H 8-Ib ő w2.í(l XSP&rJ •to Ni- o Jő cu S JII f. MS Költségvetési támogatások alakulása (ezer Ft-ban) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Átengedett központi adók alakulása (ezer Ft-ban) 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 Az 1 főre jutó beruházások alakulása 2002-2005. év viszonylatában 350 000 300 000 250 000 200 000 ffrf. tn co -o cn ro co c: c co '«J <0 co c jí -o g o •— co tr"0 >*’nj oí_o co ot ot co , co -o ot c ot -o.-p ot o> -g -a> <i> ot cl-cd -co .«j m > jS’-sc: <= o -4= S ‘ro N oJsIdot O o e= ^ ® O >-, o o M .m -Q ffl =o n .ti JS 33-r i s- o 2 ‘S s 'O? -5, O 6>c/5 HÜk, Sä oQ e £ j§-O C/5 ."sa É |Í8 8*f J Bár a főtér átépítése miatt a Városháza elől annak udvarába költözött Bottyán János törökverő, később kuruc generális 1978-ban Marisa István által készített lovasszobra, másik bronzba öntött alakja hamarosan az önkormányzat épületének homlokzatára kerül át. A hadvezér egykori esztergomi kúriájában, a mai Városházán ülésező képviselő- testület úgy döntött, hogy a ma még a Géza Fejedelem Iskola udvarán álló szobrot, Madarassy Walter alkotását a polgármesteri hivatal Széchenyi tér felőli homlokzatán helyezik el. A város története által kiszabott kötelességnek tesz eleget ezzel a gesztusával az önkormányzat. A városban élt, sőt* kuruc hadvezérként azt Rákóczi számára meghódító Bottyánnak újra szobra áll a főtéren. A javaslatot előterjesztő dr. Kolum- bán György képviselő emlékeztetett arra is, hogy a ma is Kaszárnya néven emlegetett épületegyüttesben állomásozott a Vak Bottyán nevét viselő 26. Honvéd Kerékpáros Zászlóalj. Ahogy az eredeti talapzat szövege tanúsította, az egység tisztikara és legénysége emeltette a szobrot a hadvezér dicső emlékére. A zászlóalj kaszárnyája udvarán, a főbejárattal szemben állították fel a szobrot 1934-ben, és innen került Esztergom ezeréves ünnepségei keretében, 1973-ban az iskola udvarába. Egyszerűsödő kulturális feladatellátás Olyan javaslatot dolgozott ki és terjesztett a képviselők elé Meggyes Tamás polgármester, amely eredményeként lehetőség nyílik arra, hogy hatékonyabbá váljék az önkormányzat kulturális és közművelődési feladatainak ellátása. - Jelenleg három különböző szervezeti formában, költség- vetési szervként, közalapítványként és gazdasági társaságként működő szervezet, intézmény látja el a feladatokat. A javaslatban vázolt koncepció lényege, hogy egy szervezet vegye át a párhuzamosan megvalósított feladatokat. Az átalakítás alapelve, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására és az Eszlergomi Nyári Fesztivál Közhasznú Társaság által ellátott közfeladatok az átszervezést követően magasabb színvonalon is valósuljanak meg. Több angolóra a Petőfiben Az esztergomi Petőfi Sándor Általános Iskola nevelőtestülete februári értekezletén az iskolai kínálat bővítéséről határozott. A szülők és gyermekeik igénye alapján az angolórák számának növelni kívánták. Az 1-3. évfolyamon heti két órában kívánnak idegennyelv-oktatást bevezetni, a 4-8. évfolyamokon pedig emelni kívánják a nyelvi órák számát. Az iskolai beiratkozáskor a szülő választhat, hogy gyermeke a művészeti vagy a nyelvi osztályba járjon, ám alacsony csoportlétszám esetén az iskola továbbra is a művészeti oktatás lehetőségét biztosítja. A negyedik évfolyamtól heti három, angol nyelvi osztályban öt órában kötelező az idegen nyelv tanulása. A képviselő-testület döntésével ehhez biztosított lehetőséget. A koncepció lényege, hogy a hasonló feladatok egy szervezet keretében elláthatók, egyszersmind az egyszerűsítéssel átláthatóbbon, hatékonyabban és eredményesebben teljesíthetők. Amint azt több javaslat előkészítése során tették, a Polgármesteri Hivatal munkatársai több, Esztergommal hasonló lélekszámú települést is megkerestek. A tapasztalatok alapján számos településen, igy Gödöllőn, Kiskunhalason, Orosházán is, a kulturális és közművelődési feladatokat egy közhasznú társaság által látja el az önkormányzat. A törvény szabta egyeztetéseket követően a végleges döntést várhatóan az áprilisi képviselő-testületi ülésen hozza meg az önkormányzat. Városi üzemeltetésben a Pala Tekintettel arra, hogy Esztergomban hosszú évek óta eredményesen és jó színvonalon működik a Szent István Strandfürdő, amelynek az elmúlt évek során több fejlesztést is megvalósított, a képviselő-testület célszerűnek tartotta a strandfürdőre és vezetésére bízni az Eszter- gom-Kertvárosi Palatinus-tó partján lévő strand üzemeltetését. Ezen döntés nyomán nemcsak a városi fenntartásúvá vált strand, és azon keresztül Esztergom lakóit gazdagítják a tófürdő területén működő árusok által fizetett bérleti díjak, hanem -amit Meggyes Tamás polgármester jóval fontosabbnak tartott, és a körzet képviselője, Pócsföldi József is kiemelt- a tóparti fürdő fejlesztése, szolgáltatásai minőségének javítása is biztosítottá válik.