Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)

2007-03-31 / 63. szám

A képviselő-testület előtt tartot­ta meg „ciklusindító” tájékoztató­ját Meggyes Tamás polgármester Esztergom gazdasági helyzetéről. Az előadás bevezetőjében a pol­gármester elmondta, Esztergom népessége az ezredfordulót meg­előző években lassú, majd 2005- ben dinamikus növekedésnek indult. Az ezernél magasabb lakosság- szám-növekedésnek köszönhetően a város népessége ismét harminc­ezer fölé nőtt. Gazdaságunk helyzete Kevesebb támogatás, több saját bevétel, gyarapodó vagyon, növekvő' beruházások Ebben az időszakban szintén ezer körül alakult a város lakás- szám-növekedése is, ennek három­negyed része az 1999 óta eltelt idő­szakra esett. A polgármester kiemel­te, hogy örvendetesen emelkedik Esztergomban a születések száma. Az ezredfordulót jellemző 200 körü­liről 2005-ben és 2006-ban is 290 fölé emelkedett. A foglalkoztatás szintén dinamikusan bővült: az itt dolgozók száma 1998 óta tizen­háromezerről húsz és félezer fölé emelkedett. A beszámoló lényegi részét a város gazdálkodásáról és vagyoni helyzetéről szóló fejezet alkotta. Meggyes elmondta, Esztergom va­gyona az 1999-es 5 és félmilliárdról 13 milliárdra nőtt 2006-ra. A gyara­pításra az adott lehetőséget, hogy Esztergom 2002 és 2005 között a hozzá hasonló nagyságú városok közül az első volt az egy lakóra jutó költségvetési főösszeg tekinteté­ben. A város költségvetése az 1999-es hárommilliárdról 2006-ra több mint négy és félszeresére, 14 milliárdnyira növekedett. folytatás lapunk 2. oldalán Esztergom Város Önkormányzata vagyonának összetétele 99% ^ □ Gép, jármű, vagyoni értékű jog «'Ingatlan 1% Születések száma Esztergomban Esztergom lakásszámának alakulása Esztergom vagyongyarapodása Kistérségi társulás Költségvetésről, támogatásokról döntöttek MsitKMk; Március 14-én, szerdán délelőtt Eszter­gomban ülésezett az Esztergom és Nyerges­újfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. A térségi települések polgármesterei az ülésen elfogadták a társulás idei költség- vetését. A büdzsé főösszege 58 millió forint, ennek legnagyobb részét a kistérség által a helyi önkormányzatoknak különböző térségi feladatok ellátására átadott 46 és félmillió forint teszi ki. Ebből tartanak fenn az egyes települések olyan, zömében szociális, gyer­mekjóléti, dgészségügyi intézményeket, mint a pedagógiai, családsegítő szakszolgálat, a gyer­mekjóléti szolgálat, vagy a központi orvosi ügyeleti ellátás, de jut majd belőle az állati hul­ladékok térségi szintű kezelésére is. Elfogadta a tanács a. szervezet idei közbe­szerzési tervét, amely szerint a közbeszerzési ér­tékhatárt 2007-ben a kistérségi alapellátási ügyeleti szolgáltatás fogja elérni. Ezzel kapcso­latban a tanács döntött a volt esztergomi Kossuth Iskolában júliustól induló ügyelet működtetésére kiírt közbeszerzéséről is. A kilenc település az ügyeleti központtal kapcsolatos feladatok ellátá­sára ezzel az eljárással kívánja kiválasztani azt a vállalkozást, amelyik az ügyeletet működteti. folytatás Értesítőnk 4. oldalán Ellátásunk a tét Vita a kórházfinanszírozásról Esztergom képviselő-testületé­nek múlt heti ülésén úgy döntött a város önkormányzata, hogy bíró­ságon támadja meg az egészség- ügyi miniszter kórházi ágyszámo­kat meghatározó határozatát. Az esztergomi Vaszary Kolos Kórház és az önkormányzat az elmúlt hét évben elérte, hogy a csődtől meg­mentett, konszolidált intézmény jelentős fejlődésnek indult. Ezzel párhuzamosan mind a dolgozói lét­számot, mind az ágyszámot csök­kentették a racionális működés ér­dekében. Ennek következtében térségünk utolsó helyen áll az ezer lakosra jutó ágyszámok tekinteté­ben, és a Vaszary elérte azt a szin­tet, amelytől újabb ágyszám-elvo- nás már nem a gazdaságos műkö­dést szolgálná, hanem az ellátás minőségének romlásához, eseten­ként -például a gyermekgyógyá­szat, szülészet-nőgyógyászat, ideg- gyógyászat, gasztroenterológia, neu­rológia, szemészet és fül-orr-gégé- szet területén egyes ellátási formák eltűnéséhez, felszámolódásához ve­zet. Ezeket a rengeteg küzdelem árán elért eredményeket semmisí­tené meg a szaktárca vezetőjének határozata, amellyel kapcsolatban Esztergom bírósághoz fordul. Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társu­lási Tanácsa másnapi ülésén hason­lóan foglalt állást. Az önkormányzat nem egyedül száll síkra igazáért és a kórházért: betegjogi szervezetek és ellátásukért aggódó magánsze­mélyek jelezték, hogy hasonló mó­don kívánnak kiállni a megye keleti harmadáéban élőkön kívül már szlovák biztosítottakat is ellátó intéz­ményért, amelyet létében fenye­getnek a megszorítások. A kérdésről Meggyes Tamás polgármester elmondta: a parla­ment egészségügyi bizottságában két, a kormánypárti többséghez tartozó, Esztergomban élő kép­viselő is ül: Tittmann János és Winkfein Csaba. Sajnos nem tet­tek azért, hogy ezt az egyedülálló előnyt Esztergom javára is fordít­sák. Előbb a kiemelt kórházi stá­tusz, majd a biztonságos ellátás­hoz szükséges ágyak számának csökkentése mutatta ezt meg. Az egészségügyi miniszter bíróságon megtámadott határo­zata olyan ellátási formát, a gasz- troenterológiát szüntet meg, ami­ben Esztergom kórháza az elsők között van a magyar egészségü­gyben. A kórház eredményei kö­zül a polgármester kettőt emelt ki: tavaly az év kórházáról tartott szavazáson a Vaszary a nyolca­dik lett az országban és első a megyében. folytatás Értesítőnk 4. oldalán (A téma legújabb fejleményei­ről szól a Hídlap mai számának összeállítása az újság 3. oldalán) Telekadó - kedvezményekről dönt a testület A március 22-i testületi ülés egyik legfontosabb témájáról na­pirenden kívül szólt Meggyes Tamás polgármester. Az idén be­vezetett telekadóval kapcsolatos kedvezmények megállapításáról és az adóval kapcsolatos MSzP-s sajtóközleményről szólva elmond­ta: a májusi testületi ülés elé ter­jeszti a kedvezmények rendszeré­ről szóló javaslatát. A majdani előterjesztéssel kapcsolatban hoz­zátette: a szocialisták közleményé­ben olvasható javaslatok egy ré­szével egyetért. A polgármester kifejtette: a városi közterhek bevezetésének feltétele, hogy január elsején már hatályos jogszabály írja elő azo­kat. Ez tehát megtörtént, a kedvez­mények megállapításáról pedig az adóbefizetés előtt mindenképpen döntenek. Meggyes elmondta, va­lóban teher a telekadó mint adóte­her. Ám az adóból befolyt minden egyes forint az esztergomi Vaszary Kolos Kórház javát, megmentését, megmaradását szolgálja. Az állam ugyanis tavaly ősztől úgy finan­szírozza a kórházat, hogy annak havonta ötvenmilliós veszteséget „Földönjáró toronyóra" a „Három Sze- recsen" ház előtt - dr. Kolumbán György előterjesztése nyomán új nevezetességgel gazdagodik Esztergom belvárosa. A felújítás alatt álló Belvárosi Plébánia- templom száz éve Peterka Lajos órásmes­ter által épített órája helyébe újat építtet be a Pór Antal téri Szent Péter és Pál tem­plom gyülekezete. A régi óra pedig a meg­felelő felújítás után a Rákóczi tér és a Simor János utca sarkán álló „Három Sze- recsen" ház -másik, boltíves homlokzata után nyert nevén „Lábas ház"-ként közis­mert- előtt működőképesen, sőt működés okoz. Esztergom addig jó gazda­sági állapotban, jó feltételekkel működő kórháza a kormányzat megszorítása miatt több mint fél- milliárdos hiánnyal, a gazdasági összeomlással, a megszűnés lehe­tőségével néz szembe. Meggyes Tamás több olyan lehetőséget is felsorolt, amelyek esetén -ahogyan a helyi MSzP-sek is- kedvezmény bevezetését java­solja. A fizetendő adó esetén ja­vaslatot tesz olyan értékhatárra, ami alatt a belterületi beépítetlen telkek tulajdonosainak nem kell adót fizetniük. Még fontosabb a kedvezmény azok számára, akik nemcsak építési engedéllyel ren­delkeznek, hanem már be is jelen­tik az építkezés megkezdését az építéshatóságon. Azért szükséges körülbástyázni az építkezők ked­vezményét, mert az engedély ki­adásától több, akár négy-öt év is eltelhet a munka tényleges meg­kezdéséig, az önkormányzat pedig nem kíván jogi kiskaput nyitva hagyni a valódi építési szándék nélkül engedélyt szerzők spekulá­ciói előtt. folytatás Értesítőnk 4. oldalán toronyóra közben kerül kiállításra. A megfelelően bemutatott „földönjáró toronyórá"-val kö­zösségformáló, értékteremtő, örökségvédő köztéri alkotást kíván létrehozni az önkor­mányzat. Később sajnos az anekdotás címzésű nevezetességgel kapcsolatban kiderült, a Simor utca tervezett megnyitása miatt nem a Három Szerecsen ház elé kerül. Ezzel vi­szont megnyílt a lehetőség, hogy újabb javaslatok érkezzenek az elhelyezésére, így a határozat kiegészült azzal, hogy ötletpályázatot ír ki oz önkormányzat az új attrakció helyének kiválasztására.

Next

/
Thumbnails
Contents