Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-24 / 58. szám
Iiídlaj magazin 2007 március 24., szombat • HIDLAP VII Meséljünk a meséről A kiskakas gyémánt fél krajcárja fLL Talán nem esünk túlzásba, ha ebben a mesében és az elmúlt évek hazai társadalomtörténetében számos párhuzamot fedezünk fel. Kétségtelen ugyanis, hogy már a mindennapok szintjén kaszáló politikai vezetés a népmesék hőseivel egyenértékűvé emelte a ma emberét, s még depressziósnak sem kell lennünk ahhoz, hogy „kis-kakasoknak” képzelhetjük magunkat, amint egyetlen (bár) gyémánt félkrajcárunkat kell megóvnunk a világi magasságosoktól. „Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis- kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kiskakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kiskakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:- Kiskakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak. De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kiskakas megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!” Ugye, nem ismerősek ezek a sorok (mármint az egykori mesedélutánokból)? A történet folytatása pedig annak a régtől igényelt furfangnak és állhatatosságnak a bemutatása, melynek segítségével megtörténik, amit ma már meg sem élhet a szegény ember - tudniillik, hogy elorozott pénzét visszakapja a hatalomtól. Csak egy kicsit kell hunyorítanunk, s máris láthatjuk, ezzel a mesével egy legújabb kori magyar- országi politikai pamfletbe csöppentünk. „A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kiskakas az ablakába repült, onnan kiabálta:- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom! Megharagudott erre a török császár.- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kiskakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba. A szolgáló megfogta, kútba vetette.” Nem akarok demagógnak tűnni, de azt hiszem, hogy itt, a mai demokrata korban ez a kép a szólásszabadság egyik klasszikus eltiprásának esete. Ha pedig nem feltétlenül vesszük magunkat komolyan, akkor hazai politikai hegy-víz rajzolatunk jelenlegi szereplőit is felfedezhetjük. A kútban aztán jött az új furfang: Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból. ” Morbidnak sem akarok tűnni, de ez a mód, ahogy a kiskakas megmenti önmagát, nos ez is ismerős valahonnan a jelenből. Ma is sokak begye van már tele a rengeteg felszívott dologgal. Kiskakasunk a „szívás” hatására kikerült a bajból, bár garasa még mindig hiányzott. Nosza, ismét a császár ablakába termett és már fújta is mondókáját az eltulajdonított gyémánt félkrajcárról. A császár ekkor mérgében a kemencébe vettette, de a leleményes (vagy jól értesült?) baromfi a korábban beraktározott vizet ekkor kiengedte, így eloltotta a kemence tüzét. A folytatás a szokásos, a jó hangú kokas újra a császári palota ablakában termett, és újfent követelte jussát. A császár se volt rest kiadta a kegyetlen verdiktet: Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kiskakast, vesd belé a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak. A szolgáló belévetette a kiskakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kiskakas:- Szídd fel begyem a darázsi; szídd fel begyem a darázsi! Arra a begye mind felszítta a darázst. ” Ki engedelmes és mindenre kompatibilis „begy” immár darazsakkal tömve várta az új feladatot, a bitorló méltóság meg is adta a következő petícióval is felérő kukorékolásnál a végső megoldást: Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kiskakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe. Megfogja a szolgáló a kiskakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe. Akkor a kiskakas megint csak elkezdi:- Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát! A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát.” Ugye emlékszünk, hogy mi a történet vége? Ugyancsak a mai vészjósló helyzet sablonjára igazítva passzolhat a dolog, a kiskakas a teljes elszámoltatás és igazságtétel küszöbére léphetett. A császár ugyanis belátta, hogy itt egy nála nagyobb és eszesebb uraság az ellenfél, jobb lesz, ha enged neki és megnyitja előtte félkrajcároktól zsúfolásig telt trezorját. Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kiskakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját - mondta a császár. Bevitték a kiskakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga mondókáját:- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt! - Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét. A kiskakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.” Gasztronómiai kalandozások Vega Biztosan nincs olyan gyerek, aki ne rajongana a palacsintáért, de mondjuk meg őszintén, még ha időnként kissé szemlesütve is, a felnőtt korosztály sem veti meg ezt a finomságot. Következzék tehát most néhány palacsinta recept - édes a gyerekek kedvéért, sós a felnőtteknek! Csúsztatott palacsinta Hozzávalók: 4 tojás, 5 dkg cukor, 5 dkg vaj, 3,5 dl tej, 12 dkg liszt, porcukor, reszelt citromhéj vagy darált mandula, a sütéshez olaj. Elkészítés módja: A tojások sárgáját a cukorral meg a vajjal habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet, a tejjel felengedjük, végül beletesszük a tojások fehérjéből vert kemény habot is. Megforrósított olajban a palacsintáknak mindig csak az egyik felét sütjük meg, és tűzálló tálra egymás fölé csúsztatjuk lágy felükkel fölfelé. Ezt a lágy, krémes részt meghinthetjük vaníliás cukorral, de megszórhatjuk cukorral elkevert reszelt citromhéjjal vagy cukros darált mandulával is. A sütőben átforró- sítjuk, de nem pirítjuk meg. Úgy szeleteljük, mint a tortát. Gundel palacsinta Palacsinta: 25 dkg liszt, 1 tojás, 2 dl tej, 2 dl ásványvíz, vagy szódavíz, 2 dl olaj, 2 dkg cukor, só. Diós töltelék: 15 dkg dió, 15 dkg mazsola, 15 dkg porcukor, 2 dl tejszín, reszelt citromhéj, 1 dkg vaníliásaikor, 1 dl rum. Csokiöntet: 1,5 dl tej, 3 tojássárgája, 3 dkg keserű csokoládé, 10 dkg kakaó, 10 dkg cukor, 3 dkg vaj, 1 dl rum. Elkészítés módja: A darált diót összekeverjük a többi hozzávalóval és ezzel a töltelékkel töltjük meg a palacsintákat. A tejet, a tojássárgáját, a cukrot és a vajat habverővel összekeverjük, hozzáadjuk a reszelt csokoládét, a kakaót és a cukrot, majd állandóan kever- getve forráspontig hevítjük. Rummal ízesítjük. (Gyerekek is fogyaszthatják, hiszen a hevítés hatására az alkohol elillan.) A csokoládémasszát a töltött palacsintákra öntjük és forrón tálaljuk. Sonkás töltött palacsinta Elkészítés módja: Szép vékony palacsinta-lapokat sütünk, melyeket külön rakunk egy deszkára, míg a töltelék elkészül. Sós vízben főtt velőt szitán átnyomunk, borsot és kevés tejfölt adva hozzá. Apróra vágott sonkát szintén összekeverünk kevés tejföllel. Vajjal kikent tálba egy lapot rakunk a palancsintából, kenjünk rá sonkát, ezután ismét egy réteg palacsinta jön és erre velő, így tovább rétegenként, tetszés szerinti magasságban. A tetejét tejföllel leöntjük, sütőben átmelegítjük. Rántott palacsinta Hozzávalók: Palacsinta hozzávalói: palacsintatészta, gomba, hagyma, paradicsom sűrítmény, bazsalikom, cukor, köretnek: kukoricás barnarizs. Elkészítés módja: A palacsintatésztát elkészítjük, de oda kell figyelni, hogy ez nem édesség, hanem egy alap a déli ebédhez, ezért sósnak kell lennie nem édesnek! A gombát a hagymával megfőzzük, majd egy milánói alaphoz hasonló szószt csinálunk belőle. Arra kell törekedni, hogy a szósz édes legyen és sűrűbb, mint a milánói szósz. A palacsintát megtöltjük ezzel a szósszal, a palacsinta szárnyát egy kis tojássárgájával bekenjük, hogy összetapadjon. Utána bepanírozzuk, és mint a rántott húst kirántjuk. Ne bő olajban süssük, mert egészségtelen és megszívja magát olajjal és elázik-Ajánlom a teflon edényt. Jó étvágyat! A Harmadik Birodalom titkai y.R A világ nagy hódítóinak mindig jellemzője volt, hogy a leigázottakat igyekeztek megfosztani nemcsak önállóságuktól, hanem gazdagságuktól is, felhalmozott kincseik elhurcolásával. így történt ez Németország esetében is. Miközben a német hadsereg lerohanta Európa jelentős részét a második világháború során, a tábornokok és politikusok irigylésre méltó gyorsasággal fosztották ki a leigázott országokat. Állami múzeumok és galériák, magángyűjtemények, templomok, székesegyházak kincsei kerültek tulajdonukba, no és persze nem maradtak ki a sorból a bankok sem. Becslések szerint a Harmadik Birodalom és szövetségesei több ezermilliárd dollár értékében halmoztak fel kincseket szerte a világon. Igaz, a második világháború után megkezdődött e mérhetetlen hadizsákmány visszaszolgáltatása, ám ez a folyamat a mai napig is Járt, és az eredmény korántsem teljes. Az eltűntnek nyilvánított gazdagságok jelentős része szétszóródott a világban, hiszen a bukás után a kincsek jelentős része magánszemélyek kezébe vándorolt, akik vagy megtartották, vagy a feketepiacon értékesítették azokat. A nyolcvanas években például zsákmányolt festményeket találtak egy volt náci hivatalnok lakásán, aki sok esztendőn át álnéven élt békében és nyugalomban. Ez a zűrzavar természetesen megteremtette a maga legendás történeteit. Ezek közül a Jegelképesztőbbek természetesen az ismert személyek nevéhez fűződnek. Hitler kincseiről például tudni vélik, hogy egy hegyi tó mélyén nyugszanak az osztráknémet határon vagy egy közeli elhagyott bányában, esetleg Dél-Amerikában és napjainkban a „negyedik birodalom” megteremtését szándékoznak finanszírozni belőle. Mint minden legendának, ennek is van némi alapja. Hitler még azt tervezte, hogy folytatja az ellenállást a bajor hegyekben fekvő Berchtesgaden és Salzburg közeli végső erődítményeiből. Már korábban szállítottak az erdőbe fegyvereket, muníciót és ellátmányt, kincsekről azonban nem esik szó a korabeli hivatalos iratokban. A helyi lakosok azonban szentül meg vannak győződve róla, hogy a nácik nagy mennyiségű aranyat ástak el a környéken a háború utolsó napjaiban. Ezt az elméletet támasztja alá, hogy az ötvenes években történt errefelé néhány különös esemény. 1955-ben egy fiatalember holttestére bukkantak, homlokán golyó ütötte sebbel, nem sokkal később pedig két hegymászót szúrtak le a közelben. A tetemek mellett mindkét alkalommal mély gödröket találtak, mintha valaki eltemetett ládákat és dobozokat ásott volna ki. A felajzott helybéliek persze rögtön kutatásokba kezdtek, még sincsen adat arról, hogy találtak volna valamit. Egyes feltevések szerint a három áldozat magának akarta megszerezni Hitler kincseit, hithű nácik viszont megakadályozták őket ebben. Erwin Rommel tábornagy, Hitler talán legkitűnőbb katonája hivatalosan akarta gyarapítani a Birodalom kincstárát 1941-ben kezdődött afrikai hadjárata idején. Rengeteg aranyat, műkincset és elefántcsontot gyűjtött össze, amit 1943 elején, Korzika szigetén katonai ellenőrzés alá helyezett. A szövetségesek ekkor már Olaszország lerohanására készültek, ezért a kincseket tovább kellett szállítani. A feltevések szerint 1942. szeptember 18-án, éjszaka, egy német hajó fedélzetére vitette azokat, majd Korzika északi csücskénél, Elba szigetével szemben, a Bastia-öbölben a hajót szándékosan elsüllyesztették. A kincskeresők ismét bizakodtak, és a háború után rengetegen próbálkoztak az értékek felkutatásával. Az 1960-as években azután történt valami, ami valószínűsítette a történetet. Előkerült egy egykori náci katona, aki azt állította, hogy részt vett a hajó elsüllyesztésében és pontosan ismeri a helyet is. Elérte, hogy konzorcium alakuljon a tenger alatti kutatásra és a vagyon kiemelésére. Mielőtt azonban az illetőnek egy fillér haszna is származott volna a dologból, hirtelen emlékezetkiesés lépett fel nála, így az expedíciót le kellett fújni. Nagyon úgy tűnik, hogy a férfit valaki megfenyegette, s ezért inába szállt a bátorsága. Néhány hét múlva nyomtalanul el is tűnt és azóta sem került elő. Ugyancsak víz alatt keresik Mussolini kincseit is. Az olasz vezérről pontosan tudjuk, hogy az összeomlást követő menekülésben a Comói-tóig jutott, ahol partizánok fogságába esett, akik kivégezték. Nekik vallotta be a Duce, hogy elfogatása előtt egy bőröndnyi ékszert dobott a tóba. Ezt a bőröndöt azóta is keresik, csak hát egy ilyen tó felettébb nagy ehhez a csomaghoz képest, ami nem is jelenthet túlságosan nagy értéket, persze attól függ, hogy mihez képest. Akkorát semmiképpen, hogy érdemes volna érte átkutatni a tó egész fenekét. Mindenesetre se szeri, se száma ezeknek a történeteknek és akkor még nem is tettünk említést azokról a kincsekről, amelyeket a szövetségesek raboltak össze, mint mondjuk a szovjetek, amerikaiak, angolok vagy a franciák. Kincsek mindenesetre vándoroltak kézről kézre, egy részük megkerült, többségük hollétét azonban végérvényesen a történelem homálya fedi.
