Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-17 / 53. szám
ESZTERSÖM^VffiÉKE 2007. március 17., szombat Esztergom Máj er István-díj azottj ai Négy nagyformátumú pedagógus, négy olyan szakember, akiket az idei pedagógusnapon ott láthattunk az emelvényen. A 2007-es év különösen nagy magasságból láttatja rajtuk keresztül az oktatás, nevelés szakmáját. Életrajzaikat, szakmai útjuk legfontosabb állomásait a Hídlap múlt heti számában olvashatta már a közönség. Müllner Vilmosné, 'Besey Gyula, Bányai Mátyás és Gaál Endre most pályafutása érdekesebb szegmenseiről vallott a Hídlapnak. Müllner Vilmosné- Korábban már ott volt a Hídlap, amikor a Honvéd utcai Óvoda jubileumi ünnepsége zajlott. Már akkor úgy tűnt nekem, hogy nagyon szereti ezt az intézményt.- Ez száz százalékig így van, 1981-tól vagyok ennél az óvodánál, jelenleg, mint vezető. Valóban a szívem csücske, az életem része ez az óvoda. 25 éve azóta dolgozom itt, hogy minél jobban működjön minden, és persze előfordult már olyan is, hogy fontosabb volt, mint a családom.- Van közös halmaz az óvodai munka és az Ón által ugyancsak szorgalmazott szakképzés között?- Sokán vannak a képzésben, akik elvégezték az óvóképzést, utána pedig a pedagógiaszakot az egyetemen és utána kezdtek el tanítani. Én a gyakorlatot tanítottam a képzőben, illetve a gyakorlatra érkező hallgatókkal is én foglalkoztam. Ez annyiból volt szerencsés, hogy vezetőként, óvónőként - de talán nyugodtan mondhatom, hogy szülőként is - mindig tudtam, hogy milyen kollégára van szüksége egy óvodának. Tehát, melyek azok az óvónői tulajdonságok, amiket a képzés alatt fejleszteni kellene. Nem véletlenül mondják manapság, hogy ha meg akarjuk reformálni egy kicsit is a pedagógiát, akkor az lenne az igazi, ha a képzésnél kezdenénk. Mi a kollégáimmal karöltve fel tudtuk erősíteni azt, hogy milyen nagyon fontos a gyereldsmeret, a gyakorlat, hogy a hallgató a gyerekek között legyen. így, azt a felelősségtudatot, amit egy pedagógushallgatónak át kell érezni, azt akkor kapja meg, ha minél többet van gyakorlatban, és élesben tapasztalja, hogy a korábban tanultakat hogyan alkalmazhatja például egy problémás gyereknél. Röviden fontosnak tartom, hogy az óvónőhallgatók minél többet legyenek gyakorlaton, már csak azért is, mert sajnos ez a tendencia csökkenőben van.- Az előző évtizedekben egy-egy városrészhez, nagyobb gyárhoz kötődtek az óvodák Esztergomban. Ma más tematika szerint élnek ezek az intézmények, az egykori Labor MIM ovi ma például a környezeti kultúrát hangsúlyozó, úgynevezett '/.öld Óvoda. Ilyen korán kell elkezdeni az öntudatos életre nevelést?- A mai óvodákban sokkal gyermekközpon- túbbá vált a nevelés, az oktatás. Inkább nézzük azt - és ez már a Honvéd utcai intézmény egyik jelszava hogy „mi a jó ebben a gyereknek?” Tehát, bármit, amit csinálunk, végig kell gondolni, hogy abban mi minden jót találhat majd a gyerek, most, illetve akár tíz, tizenöt év múltán is van-e valami hozadéka. Fontos, hogy a családtól ha csak órákra is, de mégis elszakadt gyerekeknek biztonságérzetet adjunk. Ezt erősítik a kialakított szokások. Az említett korábbi évtizedek elvárásai, nos, nemcsak mai szemmel nézve, de már akkor is meglehetősen furcsák és életidegenek voltak egy óvodáskorú gyerektől. S bár nem volt apelláta, á magunk módján, óvónők megpróbáltuk „elmismásolni” a gyerekekhez nem illő dolgokat. Ugyanakkor ma már minden óvoda kialakíthatja az egyéni arculatát, pedagógiai hitvallását, mely leginkább illik az ott dolgozók és a szülők által kialakított világképéhez, elvárásaihoz, értékeihez. Számomra ez a munka minden korszakban azt jelentette, hogy mindig a gyerekek érdekeit szem előtt tartva kell tevékenykedni. Ráadásul nem a különböző nevelési divatokra kell figyelni, mert azok sok esetben múló dolgokat tartalmaznak. Én úgy látom, hogy az esztergomi óvodák nemcsak, hogy jól dolgoznak, hanem hosszú távú értékeket biztosító pedagógiai programokat adnak a gyerekeknek. A Honvéd utcai intézménynél is az a hitvallás, hogy az óvoda a tradicionális értékekre kíván építeni. Számunkra egyértelmű, hogy mire van szükséges a 3-7 éves gyerekeknek; játékra, mozgásra, szabad levegőn való foglalkozásokra. Emellett még persze számtalan dolog van - az idegen nyelvektől, a baletton át a korcsolyáig - de az igazi alap, hogy a szabad levegőn minél többet játszhasson egybefüggő időben a gyerek, ezt a nálunk alkalmazott Mocorgó elnevezésű programban mind megtaláljuk. Ezek mellett persze fontos például az egészséges környezetre, az egészséges életmódra vagy akár a művészetekre való nevelés is, de a lényeg az alapok biztosítása. Nem elhanyagolható az óvodapedagógiában az sem, hogy viharos, nagy fordulatokat nem lehet alkalmazni, hiszen akkor áll meg a „kiöntöttük a fürdővízzel együtt a gyereket” mondás. Besey Gyula- Ön a pedagógia munka mellett szakfelügyelőként is dolgozott sokáig. Mint diák is tudhattam, hogy ez a státusz nem mindig tartozott a leghálá- sahb feladatok közé.- Az én beosztásomból következően nekem ellenőrzési és irányítói munkám volt ez a szakfelügyelői munka. Természetesen voltak olyan pedagógusok, akik nagyszerűen teljesítettek, de voltak olyanok is, akiknél meg kellett a kritikát mondani. Szakfelügyelővé való kinevezésem már 1949- ben megtörtént, így az elsők között végeztem el levelezőn a főiskolát és a József Attila Tudomány Egyetemet, mely végzettség adta a szakfelügyelői munkához az előképzettséget. Szakfelügyelőként hat esztergomi- és harminc dorogi járási általános iskola tartozott hozzám. A földrajz és biológia oktatás legújabb módszereit sajátítottam el, illetve ezt adtuk elő a nevelők számára később. Emellett természetjáró egyesületet vezettem illetve idegen- vezető voltam itt, Esztergomban.- Milyen céllal alapították ezt a természetjáró egyesületet?- Tulajdonképpen az volt a célja, hogy a pedagógusokkal megszerettessük a természetet, illetve fontos volt, hogy a pedagógus családok együtt túrázzanak. így aztán ennek a közösségnek nemcsak a pedagógus házaspárok, de azok gyerekei is tagjai voltak. Ennek viszont az volt a másik haszna, hogy így biztosítva volt az utánpótlás. Ezekkel a családi kirándulásokkal bejártuk az ország összes fontos túra útvonalát, a Dunántúlon, az Alföldön. Ez a természetjáró pedagógus egyesület még ma is működik.- Milyen helyekre jutott el ez a túrázó közösség?- A Pilisbe, a Budai-hegységbe, a Bakonyba, a Vértesbe, a Gerecsére, a Mecsekbe, a Kőszegi-hegységbe, az Alföld számos tájára, az Északi-középhegységbe és a Zemplénbe is túráztunk. Elsőként az említett esztergomi és a dorogi járási iskolák pedagógusai alkották a kirándulásokban résztvevőket.- Ön nemcsak az iskola falain belül, hanem azon kívül is jól ismeri a tanítókat, nevelőket. Hogy látja, mennyiben változott a pedagógustársadalom az elmúlt évtizedekben?- Mi szakfelügyelők évenként vettünk részt az Országos Pedagógiai Intézetben továbbképzésekben. Tehát úgy lehet mondani, hogy szakmailag időről időre fejlődtek a pedagógusok, ilyen fontos állomás volt például a földrajzi munkafüzet bevezetése. De ismétlem, amit mi a továbbképzéseken elsajátítottunk, azt természetesen továbbadtuk a pedagógus kollégáknak, így biztosítottuk többek között, hogy mindig korszerű legyen az oktatás. Bányai Mátyás- A pályájáról szóló kis bevezetőben egy érdekesnek hangzó tudományos kutatásról is olvashatunk. Miről szólt ez a munkája?- Ez egy nagyon régóta folytatott kutatás, melynek híre az országhatáron is túlment. Ennek a gravitációs mezők változásairól szóló kutatásnak már Moszkvában is volt keletje, ott volt egy értekezlet ezzel kapcsolatban, de ez elég rég volt, még a 70-es években. Én adminisztrációs okok miatt nem tudtam kijutni Moszkvába, nem kaptam ugyanis beutazási engedélyt. Amiről ez a kutatás szól, az az asztrológia területét érinti. Az asztrológia egyik alaptétele, hogy a bolygók mozgása az égi mechanikai paraméterek jellemzőin és a csillagászati információkon túlmenően információt tartalmaz a bioszféra alakulására.- Ón szerint mennyire tudomány az asztrológia?- Annyira, amennyire az volt a tizennyolcadik században a gyógynövények tudománya. Sok növényről jól tudták, hogy milyen hatású, sokról pedig rosszul vélekedtek. Tehát az asztrológiánál is hiányzik az a fajta megközelítés, amit ma tudományos módszernek fogadnak el. De, ami késik, az nem múlik. A természettudományok fejlődésében is vannak állomások, amelyek paradigmaváltást igényelnek, tehát alapvető szemléletváltást igényelnek.- Ezt a paradigmát nevezhetjük esetleg „new age"-nek?- A new age az többféle dolog, és szerintem van ennek valamilyen fals zöngéje, egy mellékíze is, de egyébként ha az ember lefordítja magát a szót, akkor azt a kapja, hogy „új korszak”, ez esetben a Vízöntő korszakról szokták az „új korszak”-ot megnevezni. Ennek kezdete meglátásom szerint az ipari forradalom idején kezdődött, mások az 1950-es évekre teszik.- Az Önnel kapcsolatos másik különös elkötelezettség az iskolatörténeti és tantárgytörténeti gyűjtemény megalapítója. Ennek mi a rövid története?- Ezt a gyűjteményt nem nekem kellett itt-ott amott járva összeszedni, ennek más a története. Az esztergomi Szent István Gimnázium az egykori bencés-rendi gimnázium jogutódja. II. József betiltotta a szerzetesrendek többségének működését. Halála után a szerzetesrendek újra szerveződtek, és így 1802-ben a bencések vezetése alá került ez a hatosztályos esztergomi gimnázium. 1849-ben vizsgálták felül az intézményt a bécsi oktatási minisztériumból, majd életbe léptették azt a rendeletet, melynek alapján a rosszabb tárgyi feltételek között lévő iskolák négy osztállyal működjenek tovább. A jobb tárgyi feltételekkel bíró tanintézményekből pedig nyolcosztályos főgimnáziumokat hoztak létre. Az említett esztergomi iskola a rosszabb feltétellel működők között volt, például a természettudományi tárgyak oktatásához szükséges feltételekkel is rosszul álltak, többek között nem volt például fizikaszertár. így algimnázium lett a bencés iskolából. Ebbe nem nyugodott bele az esztergomi érsek, és a városi vezetés sem. Majd a fejlődést célzó szándéknak megfelelően minden rendelkezésre álló anyagi eszközt felhasználva elérték, hogy 1852-ben már főgimnázium lehetett. Ezt követően megindult a párját ritkító fizikai- biológiai és kémiai szertár létrehozása és bővítése. A szorgos szerzetes tanároknak köszönhetően szépen gyarapodott a készlet, a gyűjtemény még a második világháborút is átvészelte, pedig a bencés gimnáziumba orosz katonák voltak beszállásolva. Mivel a gyűjtemény védelmében a fizikatanárom Gonda Celesztin előzetesen befalazta a szertárat, így a katonák nem fedezték fel azt. Az államosítás után azonban jött egy selejtezési törvény, mely szerint az „idejét múlt eszközöket meg kell semmisíteni”, így lehetett, hogy a szertárban lévő muzeális értékű műszereket zúztak szét, illetve értékes térképeket hasítottak szét késsel. A legértékesebb dolgokat átmenekítettem a Horváth István által vezetett múzeumba és tíz év múlva, 1981-ben, amikor az elektromágneses indukció felfedezésének a 150 éves évfordulója volt, én azt javasoltam Popovics György iskolaigazgatónknak, hogy kérjük vissza a múzeumtól a megmentett tárgyakat és csináljunk egy házi kiállítást. A gyűjtemény így megmaradt része épségben megvolt, védettség alá is helyezték a több mint száz fizikatörténeti eszközt. Sokan örülünk, hogy így alakult, számos szakmai dolgozat készült már e gyűjtemény alapján, de volt már fizikatanári továbbképzés is e kollekció segítségével. A gyűjtemény az esztergomi Kis-Duna parton lévő iskola emeletén található. Gaál Endre- Milyen gondolat, lelkiség alapján indult el pályáján?- Nagymarosi illetőségű vagyok, s viszonylag idősebb szülők gyermekeként a háború után a bátyámmal együtt mentünk ministrálni és nagyon szerettünk templomba járni, a téli hidegekben is így volt ez, amikor rorátékra mentünk. Ekkoriban megfogalmazódott bennem, hogy én pap szeretnék lenni. Aztán a nyolcadik osztály elvégzése után a ferences gimnáziumba jelentkeztem és ott pedig különösképpen figyeltek a papi hivatás iránt érdeklődő gyerekekre. A tanulmányi ^ fí{ Majer István eredményem jó volt, így az érettségi után jelentkeztem az esztergomi egyházmegyénél, majd a központi szemináriumba küldtek. Ez annyiban különbözött más szemináriumoktól, hogy az egyetem jogutódjaként, mint hittudományi akadémia, doktorátust is adhatott. Megmondom őszintén, hogy nagy tanuló kedvvel, a papságot megtanulni akarván mentem a szemináriumba.- Az Esztergomi Hittudományi Főiskola, ahol Ön tnár 1977 óta kinevezett tanár talán kevesek számára ismert, hogy mit takar rangban és értékben, mint hitoktatási intézmény?- A tridenti zsinat a papokkal kapcsolatban a reformációt követően a műveltség, a neveltség tekintetében elrendelte, hogy minden egyházmegye alapítsa meg a maga papképzőjét. Ezeknek az intézményeknek tehát, az lett a feladatuk, hogy kiművelt, jól felkészült papok kerüljenek ki azokból. Ennek megfelelően az esztergomi szemináriumot ezért is nevezik „ősrégf’-nek, hiszen az egyike a legkorábban alapított szemináriumoknak: 1566-ban hozták létre. Az alapítás konkrétan Nagyszombatban történt, de később hazakerült, ezért lett esztergomi szeminárium. Az idők folyamán megerősödött az intézmény, a háború után az egyház számára a kommunista rezsim az üldözést jelentette, ez a folyamat különösképpen kiterjedt a szemináriumokra, azok megcsonkítására. Ezzel együtt ezt az esztergomi intézményt nem zárták be, de a régi épületet államosították, ekkor költözött a papképző a vízivárosi nővérek zárdájába. Ez az állapot a rendszerváltáskor szűnt meg. A boldogemlékű Lékai bíboros idején egyfajta kulturális és teológia nyitás volt tapasztalható, mely a külföldi könyvek behozatalát, illetve a hallgatók külföldön való tanulását jelentette például. így kerültem én Strassbourgba, ahol doktoráltam.- Ön a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola főigazgatója, rektora, ez az oktatási intézmény Esztergom egyik legfontosabb iskolája. Hol tart Ön szerint a főiskola világiból egyházivá válásának folyamata?- Kezdettől fogva világos volt, hogy itt nagyon lassú átmenetre kell számítani. Az átvételnél bizonyos szempontokat az egyháznak és az iskola új vezetésének tiszteletben* kellett tartania. Ezeket a dolgokat magunk sem akartuk volna másként, nem akartuk megváltoztatni. Tehát például, azokat, akik előtte is itt tanítottak, azokat nem akartuk az utcára tenni, de nem is volt rá lehetőség. Ugyanakkor volt, aki önként elment a váltást követően, mert az egyházi jellegű oktatást nem akarta magára vállalni, illetve nem akart lojális lenni. Jelenleg nyilván arról van szó, hogy az oktató gárda fokozatosan alakul, megújul az egyház által az egyházi intézményeknél elvárható mód szerint. A tanulóknál mindez nem ilyen egyértelmű, mivel ott nem kérdezünk rá a világnézetre, de igyekszünk mindenkinek fölkínálni a lehetőséget az alapvető vallási tájékozódásra, melyben különös jelentőséget kap a katolikus vallás. Alapvető elvárás, hogy a tanulóknak tiszteletben kell tartani az iskola katolikus jellegét. A főiskola jelenleg tárgyalásokat folytat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, hogy a hozzájuk tartozásnak milyen lehetőségei vannak, ez a tanintézmény jövője szempontjából a fent említetteket is erősíti majd, azaz a Vitéz János főiskola a Pázmány Péter egyetem karaként működne. így Esztergom a jövőben elmondhatja magáról, hogy egyetemi város. Pöltl Zoltán
