Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-17 / 53. szám
Új sorozat • XXII. évfolyam • 5. szám • 2007. március 17. FCTnnTinnA IV /| ✓ ne re VTTWKF S' A HIDLAP havi melléklete-----------------_------------------^-------------,-----------------------------------—|----------------*—^ T artalom 2. oldal Emlékezünk, de nem felejtünk! Akik érted éltek, haltak Antikváriumi árverés 3. oldal Esztergom Majer István-díjazottjai: beszélgetés Müllner Vilmosnéval, Besey Gyulával, Bányai Mátyással és Gaál Endrével 4. oldal Kultúrlesen Paulo Coelhoval Egy élet a telefonért Az első középkori pápa története 5. oldal Esztergom novellák tükrében: beszélgetés Szirmai S. Károly íróval Az esztergomi érsekség története Szépművészeti ráma 6. oldal Március 15-e, a nemzet ünnepe Az. örök Biblia - Biblia aeterna Országos mesteravatás Esztergomban 7. oldal Közöttünk élnek: beszélgetés Barcsai Tibor festőművésszel Utcakő - Gulya István írása Dr. Magyar György újabb kitüntetése 8. oldal Süveg Mihály: A Trónörökös 1. rész I ___________________ '_____________________________________________________________________________________ J K alendárium A március 15-i események, illetve az azokra történő méltó emlékezés száz évvel ezelőtt is központi témája volt az Esztergomban és a környéken megjelenő lapok hasábjain. Ezen kívül sok vagyon elleni bűncselekmény, illetve megdöbbentő tragédia is történt egy századdal ezelőtt ebben a hónapban. „Március idusának megünneplése" - írta száz évvel ezelőtt március 17-én az Esztergom és Vidéke. Az újság a címlapon szólt e nemes ünnepről, így: „Lesz még egyszer ünnep a világon. így kiáltott fel a nemzet lánglelkű lantosa reményt kelteit, midőn a nemzet, sírja szélén állott. Sok tavasz virága hullott le azóta, a béklyók melyekbe a zsarnokság a nemzetet verte, lassan lassan lehullottak, ébredni kezdett a nemzet zsibadságából... a márciusi napok voltak azok, közöttük tizendötödike, melyek az egész világ csodálkozását keltő tettekre ragadták a nemzetet. E napnak ereje, varázsa tette örökemléküvé, avatta ünneppé azt, melynek kegyeletes megülését első magyar királyunk szülővárosa, mindenkor kötelességének tartotta, amely ünneplések évről-évre mind nagyobb kereket öltenek. Gyönyörű, verőfényes nap virradt reánk március idusán, aranyos glóriával vonta be a honvéd temetőben nyugvó félistenek sirhalmát, hova elzarándokolt a délután folyamán városunk kicsije, nagyja.” Sajnos azonban üröm is vegyült a nemzeti ünnepbe, amelyről az Esztergomi Lapok számolt be március 21-i számában. „ Aljas támadás. Igazán pironkodunk mikor le kell Írnunk, hogy a nemzet színeit Esztergomban márc. 15-én a nemzeti eszmék diadalmas emlékünnepén nyíltan meggyalázták. A nemzeti ünnepre ugyanis a vízivárosi zárda polgári iskolai növendékei nemzeti szalaggal kötött csokorral mellükön vonultak a zárdába s onnan istentiszteletre. Ki jövet a kis leánykák csoportokban hagyták el a tanintézetet. Az első csoport elején Pfalcz József építő-vállalkozó kisleány- kaja ment beszélgetve de egyszerre hozzá ugrik egy vörös jelvény es forradalmi szociáldemokrata, megragadva a leányka keblén lévő nemzeti kokárdát, letépte onnan. - Ilyesmit tanulnak itt a csuhások bárlángjában - mondta az eszeveszett útonálló, és a földön eltiporta a nemzeti jelvényt. Ezen eset jellemzésére nem találunk szavakat melyek méltán kifejeznék az elvakult düh és faragatlanság ezen megnyilatkozását. A szülők mint értesülünk az intézeti elöljárósághoz fordultak panasszal, hogy gyermekeiket ilyen támadásoktól óvja meg.” Sajnos ennél szörnyűbb támadások is történtek egy százada márciusban. Az egyikről az Esztergomi Lapok adott hírt. „ Vakmerő rablótámadás a párkánynánai országúton. Holop Ignácz esztergomi lakos f. hó 26-27-ik közti éjjelen segítségért kiabálva szaladt Párkány utcáin végig. Közbe Szekész Vince éjjeli őrrel találkozott és siránkozva adta elő, hogy Köbölkútra igyekezett vásárra, s az éjjeli vonathoz tartott amikor az úgynevezett siralomvölgyben utonálók támadták meg. Előadása szerint meg- támadói ketten voltak. Leteperték a földre a gyanútlanul haladó ember s állítása szerint nádbottal összeverték, készpénzét elvették." Ennél azonban sokkal tragikusabb, sőt egyenesen megdöbbentő a következő eset, amelyet a Szabadság írt le száz évvel ezelőtt megjelent számában. „ Véres rablógyilkosság. Megrendítő rablógyilkosság történt az éjjel a Pázmány-utcában. A gyilkosok behatoltak a Páz- mány-utca 3-ik számú házába, az ablakon keresztül. Hárman voltak. Az arcuk be volt kormozva. Mindegyiknél revolver, balta és hosszú konyhakés volt. A három haramia a cselédet megkötözte, a száját betömték és egy zsákba gyömöszölték. Azután beléptek az ebédlőbe. A ház népe kedélyesen vacsorázott. A haramiák asztalhoz ültek és amit találtak felfalták. Aztán neki estek a ház urának. A hasát felmetszették. Az úrnőt és 3 kis gyermekét felnyársalták és kirabolták. Minden értékes tárgyat magukkal vittek. A rendőrség elég korán értesült a megdöbbentő rablógyilkosságról és nyomban kivonultak a Pázmány- utcába. Az utca minden rögét felforgatták, de lapunk zártáig nem találták meg a 3-ik számuk házat, bár 6-ig megy a házszám, dacára annak, hogy csak négy ház van az utcában." Reméljük mindez a Szabadság szerkesztőinek rémisztő tanmeséje csupán, amellyel ismételten valamely hiányosságra akarták felhívni az akkori illetékesek figyelmét. Mostanság, száz évvel később sok szó esik a vasúti szárnyvonalak megszüntetéséről, amelyek között korábban szó esett az almásfüzitői vonalról is. Száz évvel korábban éppen e törekvés ellenkezőjéről olvashatunk az Esztergom és Vidéke aktuális számában. „Menetszaporítások a fűzitői vonaton. Esztergom város közönsége, majd a város szomszédságában épült ipartelepek azt kérelmezték a fűzitői vasúttársaság igazgatójától, hogy tekintettel a személy- és teherforgalom folytonos emelkedésére, hasson oda az igazgatóság, miszerint menettértijegyek adassanak ki, másrésztől pedig, hogy eddigi napontai három menet szaporittassék legalább két uj menettel. Az igazgatóság a hozzá intézett kérelmeket pártolólag terjesztette fel a minisztériumhoz s azt hozta javaslatba, hogy eddigi a napontai három meneten kívül még két vonat indittassék és pedig az egyik 8 óra 25 perckor indulna Esztergomból és 10 óra 25 perckor érkeznék Fú'zitőre, a másik pedig este 6 óra 20 perckor érkeznék Esztergomba.” De hogy az érdekesség se maradjon el, végezetül következzen egy írás a Szabadság egy századdal ezelőtti számából, amely az emberi leleményesség egyik példáját mutatja be. „Érdekes cimtábla. Csőregi István kalotaszegi csizmadia mester feleségül vette Bethlendi Ilonát, Magyarvalkó község bábáját. Hogy ne kelljen két cimtáblára költeni, úgy oldotta meg a dolgot, hogy egy közös táblát festetett, amely mindkét foglalkozás szimbólumát igy ábrázolja. Egy gólyamadár nemzeti színű szalagon csizmát tart a szájába, a csizmából pedig egy síró gyermekfej kandikál ki.” Gál Kata
