Hídlap, 2007. március (5. évfolyam, 42–63. szám)
2007-03-02 / 43. szám
www.esztergom.hu 2007. március 2., péntek • HÍDLAP 3 2007-ben is lesznek fesztiválok A csökkenő forrásokból is ütőképes nyári programokat szerveznek Folytatás az 1. oldalról Stiglmayer Gábor, az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. ügyvezető igazgatója úgy kommentálta az idei költségvetés rájuk vonatkozó számait, hogy azok tizenötször alacsonyabbak, mint például 2004-ben. Ugyancsak a csökkenő forrásokra utal a Jazztergom városi szponzorálásának elmaradása, mely a kht. ügyvezető igazgatója szerint azért szomorú, mert a program idén les'z kereken tízéves. Az ügyvezető hozzátette, a Jazztergomot már tavaly sem támogatta a város, ennek ellenére a 2006-os idényben tizenkét koncert alatt a hazai dzsesszélet legjelesebbjei váltották egymást a színpadokon. A Jazztergom tavalyi összköltségvetése több, mint négymillió forint volt, ezt akkor a fesztivált bonyolító kht. szerezte meg saját bevételekből és mecénásoktól. Az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. stábja jelenleg még nem tudja, hogy miként oldja meg, hogy idén is szóljon a jazz a Kis-Duna parti helyszíneken. Az ügyvezető igazgató úgy látja, azért dolgozik a kht. élén, hogy a hagyományokhoz méltó, hiteles programokkal gazdagítsa az ünnepnapokat. Az előirányzatban jelzett 26 millió forint azonban nem elég arra, hogy ország-világ, valamint a régió Esztergomba látogatói számára egy, a város rangjához méltó, egész évi rendezvénysorozatot tegyenek az asztalra. A királyváros közönsége rendkívül igényes, és joggal várják a már megszokott színvonalú programokat - mondta végül az ügyvezető igazgató. • P. z. Internetező hajléktalanok Könnyebben juthatnak munkához a fedélnélküliek Új fejezetet kezdett az esztergomi hajléktalan szálló. Az alapellátás mellett most egy foglalkoztatást elősegítő, új programot indítottak az otthontalanok részére, melynek keretei között számító- gépes alapismeretekre tehetnek szert. Czifráné Hidas Ágnes, a hajléktalan melegedő vezetője a Hídlapnak elmondta, hogy nemrég nyertek meg egy pályázatot, melynek segítségével a munkanélküli hajléktalanok beilleszkedését, elhelyezkedését segíthetik elő. Az új program alapján számítógépes alapismereteket sajátíthatnak el az érdeklődő otthontalanok. A megvalósítás ugyancsak a nappali melegedőben történik, az oktatás pedig jelenleg egy számítógépen történik. Az internet eddig is segítette a melegedő szolgáltatásait igénybe vevőket, a világhálón több alkalommal találtak már munkát hajléktalanoknak. Miként a jobb helyzetben lévőknek, úgy a hajléktalanoknak is plusz kiadással jár a munkahelykeresés, telefon-, illetve utazási költséggel nekik is számolni kell. A most elnyert pályázati pénz segítségével mostantól már ezt a szolgáltatást is biztosítja a nappali melegedő. A programra egymillió forintot kapott az esztergomi intézmény, ez számításaik szerint május végéig lesz elegendő. A szociális ellátásnak ezen speciális, új fajtája naponta 6-7 embert vonz az esztergomi hajléktalan melegedőbe. A hajléktalan ellátással foglalkozó két esztergomi intézmény, a nappali melegedő és az éjszakai szálló a télen napi átlagban 30-40, illetve 22-24 főt fogadott. Czifráné Hidas Ágnes rámutatott, a két intézmény működését 2007-ben az állami normatívákhoz való igazodás, és a fent említetthez hasonló nyertes pályázatok, valamint az egyházi és városi támogatás biztosíthatja. • -I -n Kerekasztal a Szent Adalbert Központban „Oroszország, a katolicizmus és a lengyel ügy” címmel tartott tegnap délelőtt nyilvános ülést, a Szent Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport a budapesti Lengyel Intézet és az Attraktor Könyvkiadó közreműködésével. A résztvevőket Kiss-Rigó László szeged- csanádi megyéspüspök köszöntötte, majd Pálfalvi Lajos tartott előadást az orosz és lengyel messianizmusokról. Oroszország és a katolicizmus kapcsolatáról Andrzej Walicki egyetemi tanár beszélt, Nagy Márta egyetemi docens pedig az orosz egyházművészetről értekezett. Az előadások után kerekasztal- beszélgetés keretében vitatták meg a résztvevők a hallottakat. • Pálovics Klára Előadás az őshazáról Március 2-án pénteken, 18 órakor Az Aranysólyom Lovagrend szervezésében prof. Erdélyi István régész-történész professzor tart érdekes előadást: A magyar őshaza kérdése címmel. Az előadás helyszíne a Szentgyörgymezői Olvasókör lesz. Felhívás Felhívom Esztergom lakosságának, valamint a 3500 kg össztömeget meghaladó tehergépjármű, illetve 12-nél több személy szállítására alkalmas személyszállító gépjármű tulajdonosainak, üzembentartóinak a figyelmét, hogy a 3/2007. (I. 25.) esztergomi ör. rendelet 4. § (8)-(l 1) bekezdése szerint Esztergom köz- igazgatási területén közúton, vagy más közterületen a fent említett gépjárművek csak engedélyezett telephelyen vagy az önkormányzat által kijelölt, 18200/12 hrsz-ú, a Relabortól balra fekvő ingyenes ideiglenes parkoló területén tárolhatók. Az ingyenesen igénybe vehető ideiglenes parkolási lehetőséget a fenti ingatlanon az önkormányzat a Strigonium Zrt. által üzemeltetett fizetős, őrzött parkoló kialakításáig biztosítja. A 2007. február 28-ig terjedő türelmi idő lejártát követően a közterület-felügyelet minden más helyen tárolt, fent említett gépjármű tulajdonosa, üzembentartója ellen el fog járni, helyszíni bírság vagy szabálysértési eljárás útján. Esztergom, 2007. február 14. Dr. Marosi György jegyző Húszévesen is mélyebb gondolatokra sarkall Beszélgetés az elsőkönyves Szokolai Attilával Bár sok esztergomi számára még ismeretlenül cseng a neve, az utóbbi időben mégis egyre többet hallani egy fiatal íróról, aki Esztergomban él. Szokolai Attila, a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola elsőéves hallgatója a napokban töltötte be huszadik életévét, de decemberben megjelent első könyve máris ismertséget hozott számára. „Az Igazak” című, kétszáz oldalas írást a szerző maga adta ki 250 példányban, amelyek többsége a ceglédi fiatalember honlapján keresztül már el is kelt. A vele készített interjúban Attilát a regény születésének körülményeiről, a siker receptjéről és jövőbeli terveiről kérdeztük.- Más fiatalok a te korodban edzésekre, bulikra járnak a suli után. Te ehelyett egy hosszú regény megírására adtad a fejed, ami többéves kitartó munkát igényelt. Mi ösztönzött, hogy nekiállj a munkának?- Azt hiszem, mindig is erős képzelőerővel rendelkeztem. Már gyerekkoromban is szerettem különféle történeteken gondolkozni, szerettem, ha részletekből összerakhatok egy kerek sztorit. A regényhez konkrétan az adta meg a kezdőlökést, amikor egy novellaíró pályázaton vettem részt, és a beadott - mindössze egyoldalas - munkám rögtön nagy tetszést aratott. A sikeren felbuzdulva elkezdtem egy komolyabb mű gondolatával foglalkozni. Körülbelül három hónap készülődés után, miután a fejemben összeállt az alapvető koncepció, neki is álltam a regény megírásának. Eleinte sokat jelentett, hogy különféle felolvasások alkalmával mindig pozitív visszajelzéseket kaptam. Egy ízben, amikor az osztályomnak adtam elő az addig elkészült részeket, váratlan taps fogadott. Ez nagy élmény volt számomra, de úgy gondolom, könyvem születésére nézve általában véve is meghatározó jelentőséggel bírtak a szegedi piarista gimnáziumban töltött évek.- Hogyan jellemeznéd a könyvet?- Én alapvetően lélektani regénynek nevezném, bár ennél valamivel összetettebb a műfaj. A témaválasztás kissé merész, mivel a könyv a kitalált cselekményen túl sok vallásos témakörhöz kapcsolódó, tényszerű adatot is tartalmaz. Éppen ezért elég komoly kutatómunka előzte meg a tényleges írást, aminek köszönhetően viszont azt hiszem, olyan alkotás született, amely a cselekménybe ágyazva olyan dolgokkal is megismerteti az olvasót, amikről egyébként talán nem is hallana. Alapvető indíttatásánál fogva a könyv értékek közvetítésére törekszik, míg témáját tekintve tulajdonképpen két ember kapcsolatát mutatja be, akiknek története több idősíkot áthidalva fonódik össze. Bár a regény nem megtörtént eseményeket dolgoz fel, a sztori mégis a realitás talaján áll.-Azt hiszem, ez elkerülhetetlen. Különösen a hozzád hasonló fiatal íróknál.- Sőt, szerintem ez az, ami igazán hitelessé tehet egy írást. Az írás során például többször is azért függesztettem fel egy időre a munkát, mert vártam, kerestem olyan személyes mintákat, amelyek által árnyaltabban írhatok le bizonyos regénybeli helyzeteket. Természetesen korábbi olvasmányaim is hatással bírhattak a művemre, elsősorban tudat alatt, de úgy gondolom, azok legfeljebb a mű alaphangulatára voltak befolyással.- Mennyi idó'be telt megírni a könyvet?- 2003 decemberében kezdtem az írást, és 2006 decemberében tettem pontot az utolsó mondat végére. Azaz három év volt, de a munka nem volt folyamatos, volt időközben féléves megszakítás is.- Ez természetes. Nem is hiszem, hogy egy könyvet meg lehet írni egyhuzamban. Egy idő után elakadhat az ember, olykor a befejezést illetően is elbizonytalanodhat.- Nálam nem erről volt szó. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam. Ez részben a körülöttem lévők állandó biztatásának köszönhető, részben pedig annak, hogy fűtött a bizonyítási vágy. Tulajdonképpen sokszor szándékosan szüneteltettem az írást: új élményekre, új ötletekre vártam.- Akkor elég tudatos utat jártál be a munkád során. Nem úgy tűnik, hogy a regény megírása jelentette a legfőbb problémát.- A regény megírását valóban élveztem, és azzal nem is volt gond. Annál nehezebb volt viszont utána a kiadásig eltelt időszak. Bevallom, akkor bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, milyen formában készül el majd a könyv. De nem inogtam meg, az elmúlt három év munkájából és a mű megjelenése utáni büszkeségből merítettem erőt.- Hogy oldódott meg végül a helyzet? Segített valaki a könyv megjelentetésében?- Több kiadóval is tárgyaltam, de végül is úgy döntöttem, hogy szerzői kiadásban saját magam adom ki a könyvet. Hogy így alakult, abban nem is a büszkeség játszott kulcsszerepet, hanem egyszerűen kézben akartam tartani „elsőszülött” művem sorsát. A kíváncsiság mellett talán az is közrejátszott, hogy kiadók és pártfogók bevonása által nem akartam kényszerpályára kerülni. Hiszek abban, hogy a legjobb, ha saját út vezet a boldogulásig. Ettől függetlenül persze voltak, akik sokat segítettek, a nyomdai költségeknél például jelentős kedvezményt kaptam.- Túlnyomórészt pozitív visszajelzéseket kaptál azoktól, akik olvasták a könyvedet. Mondhatni, sikere van a könyvednek. Elégedett vagy?- A jelenleg eladott darabszámmal már most elégedettnek mondhatom magam, de ha sikerülne elérni a 700- 800 darabos mennyiségét, akkor lennék maradéktalanul boldog. Egyébként nem hírnévre vágyom, hanem hogy minél több ember találkozzon a történet mondanivalójával.- Ez szép gondolat, de ha sokan találkoznak vele, az egyben azt is jelenti, hogy megveszik a könyved, tehát sikeres. Mi kell ahhoz szerinted, hogy manapság valaki bestsellert dobjon piacra? Persze azon kívül, hogy az illető rendelkezzen egyfajta írói vénával.- Kitartás és eltökéltség, minden mennyiségben. Legfontosabb, hogy nem szabad hátradőlni, mindig legyen meg egy bizonyos belső késztetés, és az önmagunkba vetett hit.- Meg persze egy kis szerencse sem árt. Egyébként kiknek ajánlanád a könyvedet?- Azoknak, akik szeretnek mélyebben gondolkozni, és szeretnének egy érdekes cselekményű, jól felépített művet olvasni. Azt nem mondom, hogy mindenkinek tetszeni fog a könyv, de szerintem éppen az a jó, ha egy alkotásról megoszlanak a vélemények. A lényeg, hogy hatást gyakoroljon az olvasóra.- Végezetül, mik a terveid a jövőre nézve ? 1- Tervezem a történet folytatását, de most még egy ideig nem kezdek bele. Kell egy kis idő, amíg az első könyvem utómunkálatai is lecsengenek. Mindenesetre már gyűjtöm a gondolatokat az új regényhez, és a következő két év folyamán meg is szeretném írni. (A szerzőről és művéről a www.azigazak.hu oldalon található több információ.) • (N.T.E.)