Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-10 / 29. szám
2007. február 10., szombat VII Kultúrlesen: Egy csepp méz - a Tivoliban H a valaki úgy érzi, hogy kevés szórakozási lehetőség van a környéken, nagyot téved. Mi esztergomiak szerencsésnek mondhatjuk magunkat azért, hogy a városi rendezvényeken túl pusztán 1 óra autózással bármilyen fővárosi programhoz csatlakozhatunk. Legyen az mozi, színház, kiállítás, vagy csak egy kellemes vacsora kedvesünkkel, esetleg barátainkkal. Szellemi feltöltődésre vágyva böngésszük csak végig a színházak kínálatát, mert biztosan rátalálunk a hangulatunknak megfelelő előadásra. A héten lehetőségem volt megnézni a Tivoliban az Egy csepp méz című előadást Hernádi Judittal és Verebes Lindával. Nagyon kellemes élmény volt. A megközelítőleg száz nézőt befogadó, családias hangulatú, melegséget sugárzó kis- színházban, körbeülve a színpadot, bensőséges közegben néztük meg, a közel kétórás előadást. A darab a társadalom perifériájára szorult, apa nélküli család realisztikus mindennapjait mutatja be. Helen, az édesanya bohém és zsarnokoskodó természete, életének szerencsétlenségei, az elhibázott döntések, az örökös vándorlás, valamint az alkoholizmusa okozta nehézségek és megalkuvások eleve meghatározzák lánya, Jo sorsát is. Shelagh Delaney tizennyolc évesen írta a színdarabot, amely a belőle készült filmmel együtt a hatvanas évek brit új hullámának klasszikus darabja lett. A hősnő, Jo élete eleve elrendeltetett, és rögtön kiderül, hogy a lány sorsa nem oldódik meg. Nem oldódhat meg a néger matróztól teherbeesett kamaszlány élete, akinek szeretettelen anyja örökké csak saját fiatalságát próbálja „visszaszerezni”, s aki szerencsétlenségével bosszantja az öntudatos, de szeretetre éhes lányt. Jo megismerkedése és bimbózó szerelme Jimmy, a néger matróz iránt látszólag tiszta és szép, megnyugtat, és egy pillanatra kiemeli őt a kö- rülötte lévő világból, ám mégsem ez lesz a megváltás, a hősnő nem a szerelem, hanem egyéni küzdelmei árán váltja meg magát és kóstol bele az emberibb életbe, még ha csak egy apró pillanatra is. Az anya meggondolatlan házasságát követően egyedül marad, de még így is képes lesz saját egzisztenciát, és a lelkileg cselekvésképtelen anyjáétól különb világot teremteni, amelyben vállalni meri színes bőrű gyermekét is, egyedülálló fehér leányanyaként. Jo megismerkedése Geoffrey-val, a bizonytalan nemi identitású szobrásztanonccal a legmeghatározóbb fonal lesz az események áradatában. Összetartozásukat erősíti, hogy mindkettőjüket kiveti magából a képmutató társadalom. A fiú segítségével a lány próbálja megtalálni helyét a világban. Geof igazi társ, minden pillanatban érzékeny Jo egyedi lényére, kitörés vágyára. Az együtt töltött idő alatt megszereti őt, támogatja, lelkileg erősíti, törődik vele, s már-már szerelmet is érez iránta. Ragaszkodása és őszinte odaadása a néző szemében, apai szintre emeli alakját. Amikor már megnyugodnánk, hogy Jo sorsa jó irányt vett Helen ismét feltűnik, akinek visz- szatérése szétrombolja a Geoffrey-val fölépítette világot. így a lánynak nem marad más, csak a megízlelt egy csepp méz egy emberibb, szeretettel telibb életből. Az előadás poézisa egy munkás nagyváros meggyötört szegényeit hozza baráti közeibe. Ember és környezetrajz, anya és lánya, törődés és a nemtörődés párhuzama, a mindennapok egyszerűsége és a röpke szerelmek elillanása jelenik meg teljes hitelességgel. A keményen realista előadás azonban meg tudja teremteni a líra valóságon túli világát is. Egy percig se gondoljuk, hogy az előadás tele van keserűséggel, és rosszkedvűek, mélabúsak leszünk a játék 120 percében. Hernádi Judit zsenialitásának köszönhetően a humor folyamatosan megjelenik a cselekményben. Jókat derülhetünk a szavain és mozdulatain, de mégis mélyen elgondolkodtató minden mondat és gesztus. Verebes Linda hitelesen jeleníti meg az önmagát kereső, szeretetre éhes, és a titkon tehetséges lány személyét. Geoffrey szerepében a törékeny alkatú Dolmány Attilát láthattuk, akire - a kissé negédes alakítása ellenére is - szinte rászabták ezt a szerepet. Az előadás összképét a többi színész, Bozsó Péter és Bebe (a Back to Black- ből) szintén csak még hitelessebbé tette. Előtte és utána programajánló Van Gogh Budapesten című kiállítás 2007. március 20-ig Egyedülálló lehetőség nyílik most Budpesten a Szépművészeti Múzeumban. Betekintést nyerhetünk Vincent van Gogh hihetetlen művészetébe. Ezt a kiállítást semmiképpen sem szabad kihagyni. Néhány életrajzi adat: Vincent van Gogh a Hollandia déli részén fekvő Észak-Brabant tartománybeli Groot-Zundertben született 1853. Jegyárak: Felnőtt elővételi jegy: 2900 Ft Felnőtt helyszíni: 3400 Ft Kedvezményes elővételi (diák és nyugdíjas): 1400 Ft Kedvezményes helyszíni (diák és nyugdíjas): 1700 Ft A kiállítás helyszíne: Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) március 30-án. Vincent öt testvére közül a nála négy évvel fiatalabb Theoval alakított ki szorosabb kapcsolatot, aki szellemileg és anyagilag is támogatta bátyját. Öccsével életük folyamán állandóan leveleztek, ebből a levelezésből 650 darab maradt fenn. Ezekből származik a legtöbb információ van Gogh életéről. Van Gogh 1880-tól teljesen a festészetnek szentelte magát. Eleinte a bányászok életét örökítette meg vázlatain, majd a parasztok mindennapjait ábrázolta sötét tónusú képeken. Csendéleteket festett, amelyek távol álltak a megszokott polgári nyugalomtól. Van Gogh a szegények asztalát mutatta be sötét színekkel, lerí róla az őt körülvevő nyomor, kilátástalanság. Művein megfosztotta parasztjait az elvárt pátosztól: fáradtak, kimerültek, füstszagúak. Ezzel van Gogh felrúgta az addigi szabályt, mely a parasztokat a föld egyszerű, boldog népeként ábrázolta. 1886-ban Párizsba költözött, ahol az impresszionista mesterektől megtanulta a világos színek használatát és a tónusok felbontását. Arles-ba költözött, ahol a dél-franciaországi fény és a színek teljesen magukkal ragadták. 1887-ben és az ezt követő években alkotta meg remekműveit, alig néhány év alatt. A provance-i tájat festette, a lángoló pompát, a ragyogó színeket. Műtermében a falat rövidesen elborították a képek: önarcképek, csendéletek, tájképek. Sorsának talán legtragikusabb eleme, hogy e remekművekből egész életében csak egyet tudott eladni. 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalálható az a sárga szín, mely annyira lenyűgözte, és melyet minden Arles-ban készült képén felhasznált. Úgy döntött, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordult szembe. Állítólag olyan kalapot viselt, amelynek a peremére gyertyákat erősített, hogy a festék színeit felismerje. Összeomlása után a saint-remy-i szanatóriumban és Auvers-sur- Oise-ban megengedték, hogy fessen. Ebben az állapotban 1890 júniusáig 150 képet festett, többek között döbbenetes erejű önarcképeket, mint az Önarckép levágott füllel, amelyről egy végletekig elgyötört ember néz ránk. Utolsó alkotásai végtelen egyedül maradottságát tolmácsolják. Izözön Nótafa Étterem - Kispesten A kiállítás és a színház után feltétlenül térjünk be Kispesten, az Ady Endre út-Rákóczi utca sarkán található Nótafa Étterembe, amelyet még az 1900-as évek elején alapítottak és a mai napig töretlenül, udvarias és figyelmes kiszolgálással várja a megéhezett vendégeket. Legyen szó halakról, vadakról vagy csak egy könnyű vacsoráról, óriási az ínycsiklandozó finomságok választéka. Az étkek kivételesen finomak, és hatalmas az adagok. A bőséges lak- mározás után feltétlenül kóstolják meg a somlói galuskát. Mesés! Közöttünk élnek A közelmúltban Esztergomban sokan örvendezhettek - ismerősök és barátok hogy ismét itthon láthatták Bartha Árpádot, akit Varga Péter Dénes arról faggatott, hol is járt az elmúlt hónapokban?- Olaszországban voltam valóban hosszabb ideig, a lányomnál vendégeskedtem, no meg persze unokáztam.- Milyen Firenze a festőművész szemével?- Mit mondjak, gyönyörű, leírhatatlan, vagy talán még szebb. Sokat csatangoltam a városban, olaszul tanultam, barátságokat kötöttem, - nagyszerű volt, felejthetetlen.- Úgy hallottam, hogy egy jeles rendezvény során külön meg is emlékeztek Rólad.- Igen igen, az október 23-i ünnepségen is részt vettem a konzul meghívására, és legnagyobb megdöbbenésemre Zwack Péter mellett engem is köszöntöttek. Mit mondjak, igazán jólesett. Egyébként akkor döbbentem meg azon, amit nem is sejtettem korábban, hogy milyen sok magyar él Firenzében és környékén.- Dolgoztál kint?- Természetesen. A holmik tetején voltak a festékek, ecsetek, és bizony meglehetősen nagy a rokonság, előbb-utóbb mindenki kért egy-egy portrét, vagy városrészletet, egyszóval kézről kézre adtak. Volt mit csinálnom, nagyon jól éreztem magam. Valójában most kezdtem úgy igazán megismerni Firenzét.- Visszaemlékezve az életedre, hogyan kezdődött a barátságod a képzőművészettel? A festmények ihlettek meg először vagy netán maga a festék?- Mindenekelőtt természetesen a festmények. Itt Esztergomban, eszmélésem idején több híres művész élt és alkotott. Megadatott, hogy még ismerhettem Bajor Ágostot vagy Olaszy Sándort és még sok más későbbi hírességet. Hihetetlenül lenyűgözött az, amit ők műveltek és persze, mint gyerek én is próbálkozni kezdtem. Örültem, hogy ezek az első szárnypróbálgatások tetszettek, sokan bíztattak, hogy csináljam rokonok, barátok, ismerősök. Én pedig folytattam, mert megtaláltam benne az igazi örömet.- Az akkor élő „nagyok" valamiféle műhelyt alkottak, vezették, tanították a fiatalokat?- Nem, nem. Ók sokkal inkább magányosan élő és dolgozó emberek voltak, arról nem is beszélve, hogy azért én akkoriban még nagyon kicsi voltam. A későbbiek során azután megismerkedtem Novák Lajossal, Vince Lacival, Andráskó Istvánnal és így tovább. Na, ők már foglalkoztak az ifjúsággal.- Azért a festészet, mint minden képzőművészet, tulajdonképpen egy szakma is. Hol vagy hogyan sajátítottad el a fortélyait?- Nagyon segítőkészek voltak a már említett idősebbek, de a korombeli pályatársak is, mindazonáltal az ember nagyon sokat tanul a saját kárán. Van ezen a pályán mit kiizzadni önmagunkból. Ezzel együtt nagyon sok tanácsot, iránymutatást kaptam, ami a technikát, a kompozíciót illeti, és főként megláttatták az emberrel azt, hogy miképpen is szemlélje a világot. Ez a láttatás volt valójában az igazi nagy segítség. Észrevenni a témát, amiről azt szokták mondani, hogy az „utcán hever”, különös tekintettel arra, hogy én esztergomi festőnek tartom magam. Rajongva szeretem ezt a várost, főként a régi utcáit, a Szent Tamás-hegyet, a Vizivá- rost, Szentgyörgymezőt és így tovább. Valahányszor ezeken a helyeken megfordulok mindig másnak látom, amint mindig másnak is mutatják magukat, még akkor is, ha ennek ellenére van bennük valami múlhatatlan egyformaság.- Van-e ezen kívül kedvenc témád?- Elsősorban azt hiszem a portré. Az emberek sem egyformák, adott pillanatban tükröződnek a hangulataik, örömeik, bánataik, a portrék pedig szerencsés esetben jól tükrözik ezeket a változásokat.-Elmondhatja-e magáról egy képzőművész, hogy „készen van ”, már nincs mit tanulnia ?- Olyan nem létezik. Minden kép egy egészen új állomás az ember életében. Amit ma megcsinálok, azt másnap már valószínűleg nem úgy teszem vagy tenném, sőt biztos, hogy nem.- Szervezel-e mostanában kiállítást?- Az a helyzet, hogy az olasz képek 99 százaléka természetesen kint maradt, de azért persze vannak terveim. Egy leporellót szeretnék kiadni, a lapok többnyire már a nyomdában vannak. Valójában az eddig készült képeimből lesz egy képeslapsorozat. Ez számításaim szerint egy hónapon belül már készen lesz.- Egészen ifjúkorodban készült képeid közül van-e még néhány?- Van. Már amikről tudom, hogy hoVa kerültek, mert időnként az ember egészen lehetetlen helyeken találkozik munkáival. Voltam például egy látogatáson Reggio Calabriában, bementünk ebédelni az egyik étterembe és a legnagyobb megdöbbenésemre ott volt az egyik képem. Kalandos úton került oda, a calabriai rokonság adományaként.-Maradsz itthon mostanában vagy visszakívánkozol Firenzébe?- Egyelőre még maradok, azután valószínűleg húsvétkor, amikor úgyis jön a családom — a nagyobb ünnepeket mindig itthon ünnepeljük, kint nem érezni azt a meghittséget, mint Magyarországon - és utána velük én is elmegyek megint egy időre. Persze három hónapnál tovább nem maradok. Annál kevesebb időre nem érdemes elmenni, többet meg nem tudok maradni, mert addigra honvágyam van...
