Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-10 / 29. szám
VIII 2007. február 10., szombat ESZrESG8M^43DEKE A Fekete Kő legendája Nincs még egy olyan város a világon, amely annyi titkot rejtene, és olyan tiszteletnek örvendene, mint Mekka. Szaúd-Arábiában, Szuez és Áden között fekszik, és évente több mint egymillió zarándok érkezik ide. Az év minden napján moszlimok milliói borulnak le a földre, a szent város irányába, mint az iránytű mutatója, melyet mágnes lendít ki. A csillogó kupolák és karcsú minaretek városa ugyanakkor az ipar és a kereskedelem központja is. A moszlimok életét az iszlám vallás határozza meg, jelen van a tudományban és a művészetben, de még a leghétköznapibb tevékenységekben is, mint például az evésben vagy mosdásban. Az emberek barátja, Prométheusz M ekka, az 570-ben született Mohamed próféta szülőhelye, ő mutatta meg a pogányságból kivezető utat az egyetlen isten, Allah felé. Az iszlám építészet szent emlékét a hagyomány szerint Ibráhim és fia, Iszmáil építette. A Kába szó jelentése: négyszögletes épület. „Az iszlám dobogó szíve” 12 m hosszú, 10 m széles és 15 m magas. Megemelt alapzaton áll, fekete brokáttal borítva. Az ajtón lévő függönyökön és a külső falán körbefutó szegélyen arannyal hímzett feliratok láthatók. A márványépület és a szürke kő négy sarka a négy égtáj felé tekint. Kába szentélyében arany és ezüstlámpák ontják a fényt. A legfontosabb tárgy a Fekete Kő, melyet a zarándokoknak hétszer kell körbejárniuk és megcsókolniuk. Ezzel ér véget a háddzs, a mekkai zarándoklat. A Fekete Kő eredete misztikus ködbe vész, szentté azonban bizonyosan Mohamed tette. A geológusok szerint meteorit egy darabja, s mint a hagyomány is tartja, egyenesen az égből hullt az Édenkertbe. Ádam (a bibliai Ádám) kapta meg, miután Allah kikergette a Paradicsomból, hogy a kő elnyelje a bűneit. A legenda szerint eredetileg fehér volt, de az idők folyamán megfeketedett a magába szívott sok emberi bűntől... Később a hagyomány szerint Dzsibríl angyal (a bibliai Gábriel) Ibráhimnak (a bibliai Ábrahámnak) ajándékozta, hogy templomának a sarokköve legyen. Az iszlám előtt az arab nép a Tudatlanság Idejét élte. Természetimádó, animista vallásban hittek, tisztelték a köveket, a fákat és a Napot. Hitvilágukat jó és rossz démonok népesítették be. A Kába ekkor még pogány szentély volt, a Fekete Kő pedig kultikus tárgy, amely Arábiából idevonzotta a zarándokokat. A pogány istenek és bálványok imádói azért csókolták meg a követ, hogy magukba szívják az erejét. A szokást, mely ettől kezdve Allah tiszteletét szolgálta, Mohamed is szentesítette. Sok történet szól a Fekete Kő mágikus erejéről. Az egyik szerint Abaha, egy abesszin katona megesküdött, hogy lerombolja a Kábát. De amikor seregével Mekkához ért, az elefántja letérdelt, és nem volt hajlandó bemenni a városba. Aztán csapatba verődött madarak érkeztek, és köveket zúdítottak a seregre, amely visszavonulásra kényszerült. A Tudatlanság Idején a Kábát bálványok és istenek népesítették be, olyanok, mint például Venus vagy Fortuna, de köztük volt egy Allah nevű sémi isten, aki később az összes többit kiszorította. Amikor Mohamed 40 éves volt, álmában megjelent neki Dzsibril angyal, aki felszólította, hogy „Hirdess Urad nevében, aki teremtett, / Vérrögből teremtette az embert/.” A hagyomány szerint, amikor felébredt, a Korán a szíve fölé volt írva, és a próféta tudta, hogy a hamis isteneket meg kell tagadni, és egyedül Alla- ho.t szabad imádni. Habár ez idő tájt a pogány hit hanyatlásnak indult, Mohamednek mégsem volt könnyű dolga, amikor az embereket Mekka és a monoteizmus felé akarta fordítani. A Kába és a Fekete Kő elfogadása egyike volt azoknak a kompromisszumoknak, amelyekre a cél érdekében kényszerült. Az Otestamentum elmeséli Hágár történetét, aki Ábrahám fiának, Izmaelnek az édesanyja volt. Sára, Ábrahám meddő és féltékeny felesége a pusztába küldte Hágárt és gyermekét abban reménykedve, hogy a sivatagban mind a ketten szomjan halnak. Ám a Mindenható egy forráshoz vezérelte az asszonyt, melyből friss víz tört elő, és így megmentette anya és gyermeke életét. A muszlimok szerint, amikor Hágár meglátta a homokból előtörő vizet, így kiáltott fel: „Zem! Zem!”, azaz: „Állj! Állj!” Ezt az életet adó forrást azonosítják azzal, amelyik Mekkában néhány méternyire található Ádám Fekete Kövétől. Korábban a Zemzem volt Mekka egyetlen vízforrása. Tikfából oszlopokat állítottak köré, föléje pedig kupolát emeltek. Mosásra, ivásra használták, és a mai napig a Zemzem vizével mossák tisztára, évente háromszor a Kábát. Habár a nem iszlám vallásúaknak tilos belépni a Nagy Mecsetbe (régebben a betolakodókra halálbüntetés várt, ma a nem muszlimokat megbírságolják), az utóbbi 200 évben többen is megszegték ezt a szent törvényt, és zarándoknak öltözve vegyültek el a tömegben. Johann Ludwig Burekhardt svájci történész, aki Petrát is felfedezte, 1814-ben elsőként írta le látogatását. Talán Mekka leghíresebb, hitetlen látogatója az angol utazó, Sir Richard Burton volt, aki 1830-ban járt a városban, és később („Zarándoklat Medinába és Mekkába” című könyvében) így írt élményeiről: „Tiszta szívemből mondom, hogy a hívők, akik sírva kapaszkodnak a függönybe, vagy szívüket a kőhöz szorítják, mélyebb érzéseket fejeznek ki, mint a távoli észak hádzsija (zarándoka).” Az iszlám hódító vallás. Az ellenállást sokszor véres harcokkal törték meg. Ezek a konfliktusok Mekkát sem kerülték el. 1802-ben például a puritán Muhammad Abdul Wahhab borzalmas öldöklés után bejutott a, városba, tönkretett minden szentélyt, a lakosságot pedig bálványimádásra kényszerítette. 1979-ben is véres összecsapások zajlottak a mecset környékén. Mekka városa áttekinthetetlen intrikák színterévé vált. Mohamed és az iszlám szülővárosa sok erőszakot élt meg, de mára a tökéletes béke színhelye. Prométheusz, az isteni titánok sarja búsan bolyongott a földön, de hiába keresett olyan élőlényeket, akik egyenes testtel jár- nának-kelnének, mint ő, s akiknek arca az övéhez hasonlítana. Amikor aztán megismerte a föld és víz erejét, összekeverte az agyagot az esővízzel és megalkotta az első ember szobrát. A szobor az istenekre hasonlított. Pállasz Athéné, az ész és bölcsesség istennője lelket lehelt az élettelen szoborba, és a szürke agyag rózsaszínű lett, szív dobbant benne és merev tagjai megmozdultak. így teremtette meg Prométheusz az első embereket. A z emberek sokáig nem tudták használni értelmüket, Pállasz Athéné ajándékát. Kisgyermek módjára éltek, látták a tárgyakat, de nem tudtak róluk semmit. Nem értettek sem a téglaégetéshez, sem a gerenda- ácsoláshoz, sem a házépítéshez. Hangya módjára nyüzsögtek a földön, meg a föld alatti sötét barlangokban. Prométheusz ment el közéjük, megtanította őket a házépítésre, írásra, olvasásra, számolásra és a természet ismeretére. Levitte az embereket a föld mélyére, ahol a kincs rejlik. Azt is megmutatta nekik, hogyan keverjenek sebhegesztő kenőcsöket és gyógyírt. Felfedte előttük a művészeteket és az emberek buzgón tanultak. Ám az Olümposz ormán lakó istenek bizalmatlanul figyelték az embereket, akiket Prométheusz munkára és a tudományokban meg a művészetekben való jártasságra tanított. Különösen az istenek atyjának, Zeusznak a homloka borult el napról napra jobban. Magához hívatta Prométheuszt és így szólt hozzá: „Sok mindenre megtanítottad az embereket, ám arra nem, hogy milyen áldozatokat mutassanak be az isteneknek. Pedig tudhatod, hogy az emberek sorsát az istenek irányítják.” „Az emberek áldozni fognak az isteneknek - válaszolta Prométheusz - de te mondd meg, mi legyen az áldozat!” Ezután megölt egy bikát, húsát belegöngyölte a bőrébe, és a göngyöleg tetejére rátette az állat gyomrát. A csontokat külön halomba rakta és teljesen befedte hájjal. A csonthalom nagyobb lett, mint a bőrbe burkolt húshalom és kívánatosabbnak is tűnt. Zeusz megérezvén az áldozat kellemes illatát, leszállt az égből és ProméA nagyböjti időszak Krisztus feltámadásának a megünneplését készíti elő. Elő szimbóluma az egész emberi életnek, melynek a keresztény tanítás szerint Krisztussal együtt a saját halottaiból való feltámadásában kell beteljesednie. A megújult odaadás, az imádság, böjt és jótékonyság ideje ez. A bűnbánat ideje, értelmünk, szívünk és tetteink valódi megújulásának az ideje Az ortodox egyházban a nagyböjt nem egy betegséghez hasonló, komor időszak. Ellenkezőleg, az öröm és a megtisztulás ideje. K risztus arra hívja követőit, hogy „kenjük meg fejünket, mossuk meg arcunkat”, tisztítsuk meg mind a testünket mind a lelkünket. Isten bűnbánatot kér az embertől, nem lelkiismeret-furdalást. Fontos tudnia a keresztény embernek, hogy miképpen is böjtöljön a nagyböjt folyamán? Először is hangsúlyozni kell, hogy a böjt a keresztény életnek alapvető része. Krisztus is böjtölt és tanította az embereket arra, hogyan böjtöljenek. Az igazi böjtöt titokban végezzük, kérkedés és mások elítélése nélkül. Célja életünk megtisztítása, lelkünk és testünk megszabadulása a bűntől, Isten és felebarátunk iránti szeretetünk emberi erőforrásainak növelése, egész lényünk megvilágosodása. A nagyböjtre vonatkozó ortodox előírások megegyeznek a kolostori előírásokkal. Húshagyó vasárnap után - változó ünnep lévén, az theusz mellett termett. Prométheusz így szólt hozzá: - Istenek ura; mondd meg, melyik rész kedvesebb neked! Amit választasz, azt áldozzák majd az isteneknek a halandó emberek. Zeusz látta, hogy Prométheusz be akarja csapni, de eltitkolta haragját, és szándékosan a hájtól fénylő halmot választotta. Prométheusz mosolyogva lépett a halomhoz és félrehúzta róla a hájat, amely alól előtűntek a csupasz csontok. Azután szétnyitotta a bikabőrt, s hirtelen friss hússzag áradt szét a levegőben. Ettől az időtől kezdve az emberek csontot és zsírt áldoztak az isteneknek, a húst pedig megtartották maguknak. Zeusz nem hagyta büntetlenül Prométheusz vakmerőségét. Elhatározta, hogy elveszi az emberektől a tüzet. Nekik jutott az állatok jobbik része, egyék hát nyersen! És az istenek atyja megparancsolta a fellegeknek, hogy záporesővel oltsák el a tüzeket. Prométheusz látta, milyen nagy bajban vannak az emberek és nem hagyta cserben őket. Tudta, hogy Zeusz palotájában éjjel-nappal fényes tűz lobog. Csendben, észrevétlenül elvett egy kis zsarátnokot Zeusz tüzéből és üreges botjába rejtette. Azután visz- szatért az emberekhez, és odaadta nekik azt, amire oly nagyon vágytak. Az istenek ura lepillantott az égből, és megpillantotta a kéményekből fölszálló füstöt. Rettenetes haragra gerjedt. Elkészíttette Hepahisztosszal, az istenek kovácsával a gyönyörű Pandórát, akit elküldött Epimétheuszhoz, Prométheusz becséhez, ám előbb egy csodás szelencével ajándékozta meg. Epimétheusz nyájasan fogadta a szépséges Pandórát, bebocsátotta házába és mivel kíváncsi volt, hogy mit küldtek neki az istenek, kinyittatta vele a szelencét. Ekkor förtelmes süvítéssel, jajgatással, vijjogással kirepültek a szelencéből a betegségek, fájdalmak, szenvedések és gyötrelmek. Zeusz haragja lesújtott Prométheuszra is. Hepahisztosszal egy sziklához láncoltatta az emberek barátját, aki mozdulni sem tudott, csak függött tehetetlenül egy szakadék fölött, ám nem alázkodott meg, nem kért kegyelmet Zeusztól, mire az egy hatalmas sasmadarat küldött hozzá. A sas mindennap odarepült a leláncolt Prométheuszhoz, éles csőrével kitépett a májából egy darabot, ám az éjszaka újra kinőtt. Évszázadok múltán Héraklész, Zeusz fia végzett a madárral, majd megszabadította láncaitól Prométheuszt. idén február 11-ét követően már nem eszünk húst, és vajhagyó vasárnap (február 18.) után már tartózkodunk a tojástól és a tejtermékektől is. Ezek az előírások nem farizeusi előírásokat jelentenek, melyek „elhordozhatatlan terheket” raknak az emberek vállára, hanem egy olyan ideált, eszményt, mely után törekednünk kell, de nem úgy, mintha valamilyen önmagában való cél volna, hanem úgy kell felfognunk, mint eszközt a lelki tökéletesség eléréséhez, melynek megkoronázása a szeretet. Maguk a nagyböjti istentiszteletek is szüntelenül emlékeztetnek bennünket erre:A nagyböjti istentiszteletek azt is szüntelenül hangsúlyozzák, hogy sohase büszkélkedjünk a testi böjttel, mert a sátán sem eszik soha! Az aszketikus böjt húshagyó vasárnaptól húsvét vasárnapjáig tart. A nagyböjti időszak aszketikus böjtjén túl a keresztények között egyedül az ortodoxok gyakorolják azt a fajta böjtöt, amit eucharisztikus vagy liturgikus böjtnek nevezünk. Ez a böjt nem a szokásos ételtől és italtól való tartózkodásra vonatkozik szentáldozás előtt, hanem magától az áldozástól való tartózkodásra. A jól ismert tanítás, hogy szombat és vasárnap az ortodox egyházban sohasem böjti nap - mely évszázadokkal ezelőtt sok vitára adott alkalmat a latin egyházzal - csak erre az eucharisztikus-liturgikus böjtre vonatkozik. Február 11-e tehát húshagyó vasárnap, már csak egy hét választ el bennünket a nagyböjt kezdetétől. Húshagyó vasárnap f __ Alapítatott 1879-ben Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Felelős kiadó: Hegedűs Judit vezérigazgató 1 7 Q nrnrrrxr^ r\!tf \?inELr Alapít« főszrkesztó: dr. Kőrösy László Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, f Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Esztergom, Postafiók 233., Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Lapszerkesztő: Amon Adrienn telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, Nyomdai kivitelezés: A Sprint work Kft. megbízásából a Magyar ^ ///£)/^4P havonta Wiesiclenő melléklete Munkatársak: Bánhidy András, Mihalovics Barbara, Gábor Éva, Gál e-mail: info@hidlap.net Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. ™ Kata, Kanalas Andrea, Pálos Imre, Pöltl „Oxi” Zoltán, Varga Péter Lapigazgató: Vámosi László Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.
