Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-28 / 41. szám

www.esztergom.hu 2007. február 28., szerda • HÍDLAP 3 Viharos szélben nézték a várost Közel százan vettek részt az Idegenvezetői Világnap alkalmából szervezett városnézésen A világnap alkalmából a Gran Tours utazási iroda az önkormányzat támogatásával idén már harmadszor szervezett ingyenes városnézést szak­szerű idegenvezetéssel. Pócsik György, az iroda vezetője lapunknak arról számolt be, hogy a vasárnap dél­előtt a Széchenyi térről induló prog­ramra közel száz érdeklődő jelentke­zett, amely azt igazolja, hogy a város­nézés egyre ismertebb és kedveltebb a környékbeliek körében. Koditek Pál és Koditek Péter idegenvezetők által kísért csoportok elsőként a megújult főtéren tekintettek körbe, majd a Prí­más Palota felé vették útjukat, ahol meglátogathatták az épület turisták elől egyébként elzárt részeit. Ezt kö­vetően a felújítás alatt álló Berényi Zsigmond utca és a törökkori dzsámi feltárási munkálatainak bejárása kö­vetkezett, majd a legkitartóbbak fel­másztak a Várhegyre is, ahol az Ószeminárium épületét, valamint a Sötétkapu környékét tekinthették meg. A hideg idő és a metsző szél el­lenére a csoport egy része még elgya­logolt a séta utolsó állomására, az Aquasziget élményfürdőbe is, ahol körbevezették őket az élmény- és a wellness részlegen. Az esztergomi rendezvénnyel egy időben hasonló városnézések zajlottak Tatán, Komá­romban és Bábolnán is. * (gábor) Vasárnap délelőtt harmadik alkalommal szerveztek ingyenes városnézést az Idegenvezetői Világnapon Esztergomban. Az egyre népszerűbb esemény részt­vevőihez az időjárás nem volt kegyes, mégis szép számmal járták végig a város nevezetességeit. Dugulás-megelőzés a főutcán Csatornaakna-építés miatt szűkült egysávnyit másfél napra a Kossuth ut­ca egy rövid szakasza tegnap Eszter­gomban. A vízművek, csatornások számára építettek csatornaaknát a szakembe­rek, mert a hozzá tartozó épület nem tisztítható, amennyiben eldugul. A „4 ÉPV Kft.” dolgozói tegnap kezdték el a munkát és ma már be is fejezik. Tő- zsér László, a cég építésvezetője la­punkat arról tájékoztatta, hogy teg­nap az előkészületeket követően hi­degaszfalt segítségével a szóban for­gó utcarészt visszaadták a forgalom számára, a mai nap során pedig újra felnyitják az aknát, hogy meglékeljék a régi csatornát, „kiüssék” a csövet, átadva a terepet a csatornásoknak. A cég fő profilja a csatornaépítés, cső­törés utáni helyreállítás, út és közmű­építés. Sok helyen találkozhattunk velük, Esztergom területén jó néhány utat, közművet építettek, többek kö­zött a Galagonyás és az Öntöde utcát, a megújult Széchenyi tér csatornáit, valamint a nemrégiben elkészült vízi­városi Berényi Zsigmond utcát, ame­lyet összközműcserével, új kiskocka­kő burkolattal láttak el. • Kép és szöveg: Kertész Viktor Lakossági fórum az utcafelújításokról Szent Erzsébet évében... Ivanov Mihály önkormányzati kép­viselő múlt heti lakossági fórumának vendége Vámos Attila, a Polgármes­teri Hivatal Városszépítési Osztályá­nak munkatársa volt. A legtöbb kér­dés a Bartók Béla - Budapesti - Virá­gos utcák útfelújításához kapcsoló­dott. A felújításra váró utcák lakóit el­sősorban az érdekelte, hogy mikor kezdődnek el a munkálatok. Vámos Attila a kérdésekre válaszolva el­mondta, hogy a beruházás közbeszer­zési eljárása már az elmúlt évben megtörtént, és a kiválasztott kivitele­zővel már megkötötte a város az alap- szerződést A felújítási munkák egy­előre azért nem kezdődtek el, mert a vízművek és a hatóságok részéről ki­Hogy öltözzünk Nem kell messzire mennünk, ma­radhatunk Esztergomban is, ha min­denképpen a trendek hangjára hallgat­va szeretnénk felöltözni. Elég kimen- nünk a város heti, kicsit „zsibszerű” vásárára, ahol számtalan portéka kö­zött bizony ott találjuk a trendi terro­rista, vagy ha úgy tetszik a divatos „csőcselék” illetve bankrabló kollek­ciókat is. Igen a military shop-ról van szó, melynek tulajdonosa meghallva az idők szavát, bővítette árukészletét. Nemcsak vadászathoz, horgászáshoz, illetve különböző szakmunkák elvég­zéséhez szükséges nadrágok és felsők várják a vásárlókat, de bizony ott van már a korábban símaszknak titulált teljes arcot lefedő, kötött fejmaszk- sapka(?) is. A csak szemnek és a száj­nak slicceit nyílást hagyó fekete fejfe­dő tavaszi-nyári-őszi alkalmakra száz százalék vékony és ruganyos pamut­ból, a téli eshetőségre is készen, vas­tag kötött anyagból egyaránt megta­lálható. Mondhatjuk persze, hogy a vadászok és horgászok hajnali lesen eltöltött hideg óráin hivatott melegíte­ni az ember arcát a maszk, de a ruha­darabot látva ez legutoljára fog az ember eszébe jutni. (Ha jól meggon­fogások merültek fel a csapadékvíz elvezetéssel kapcsolatban. A hatósági vélemények alapján a három utcát érintő csapadékvíz-elvezető rendszer terveit módosítani kell. A városszépí­tés és a kivitelező szerint a felújítást csak akkor érdemes elkezdeni, ha a beruházás tervei teljes egészében ké­szen vannak. A hatósági kifogások fi­gyelembe vételével a csapadékvíz­rendszer áttervezése folyamatban van és ennek hatósági elfogadása után ke­rülhet sor a kivitelezés megkezdésére. Mindezek mellett az időjárás kiszá­míthatatlansága is óvatosságra kész­tette a kivitelezőt a földmunkák el­kezdésével kapcsolatban. • (muzslai) terroristának? dőljük akár a rend őreire is asszociál­hatunk, hiszen az elmúlt ősszel ugyanilyen viseletben láthattuk jópárukat a főváros utcáin erőteljesen intézkedni...) És ha még ez sem len­ne elég, a terepszínű dzsekik és ba­kancsok fölött, a ruhaállványon né­hány jól irányzott keményfa „bézból” ütő csalogatja a hétvégén ütni (termé­szetesen labdát) szándékozó sport­embereket. • Berger Norrert Kun Béla és Lenin utcahosszal vezet Örvendetes jelenség, hogy az ország számos pontján plébániák, egyházi és világi iskolák, intézmények kiállítá­sokkal, tanulmányi versenyekkel, mű­vészeti pályázatokkal, könyvkiadók szépirodalmi, történelmi, művészeti kiadványokkal is igyekeznek méltón megemlékezni Árpád-házi Szent Er­zsébet születésének nyolcszázadik év­fordulójáról. A Nemzeti Bank pénzér­mét, a Magyar Posta pedig bélyeget ad ki a jubileumi év alkalmából. Jó lenne, ha e mozgalomhoz önkormányzatok is csatlakoznának. Hogyan? A Szent Er­zsébet jubileumi év Seregély István egri érsek úr által vezetett előkészítő bizottságának van egy javaslata. Elöl­járóban annyit, hogy a világszerte is­mert magyar királylány, akiről mind az öt kontinensen templomok, karitatív intézmények sokasága van elnevezve, akinek művészi ábrázolásával a feren­cesek jóvoltából Perutól Sri Lankáig sok-sok országban találkozhatunk, itt­hon bizony nem eléggé ismert. A ma­gyarországi települések utca neveit át­tanulmányozva arra a szomorú ered­ményre jutottunk, hogy mindössze tíz olyan város és falu van hazánkban, ahol közterület van elnevezve róla. Ezeket érdemes felsorolni: Budapest, XX. kerület, Dorog, Edelény, Mátra- szőlős, Pécs, Pilisvörösvár, Sárospa­tak, Tatabánya, Veresegyháza és Zsámbok. S ehhez még talán hozzá ve­hetjük a pesti Rózsák terét, amely nyil­vánvalóan Erzsébetre utaló elnevezés, mivel a téren Szent Erzsébet-templom és szobor áll. Tehát tizenegy. Ezzel szemben tizenhét évvel a rendszervál­tozás után hazánkban 62 településen találunk Kun Béla utcát és akár meny­nyire hihetetlen, 118 Lenin utcában laknak magyar emberek 2007-ben. A szegények apostola, Erzsébet a Rózsák terével épp hogy csak megelőzi e fur­csa versenyben Szamuely Tibort, az 1919-es kommün belügyi népbiztosát, akinek még ma is tíz utca állít emléket szegény hazában. Félreértés ne essék. Nem Erzsébetnek van szüksége arra, hogy utcákat nevezzünk el róla. Mi va­gyunk rászorulva életének példájára, hősi fokon gyakorolt erényeinek szem előtt tartására. Ezért arra kérjük a most néven nem nevezett, de a fentiek által érintett önkormányzatokat, de más te­lepülések vezetőit is, hogy ne szalasz- szák el a 2007-es Szent Erzsébet-év kí­nálta lehetőséget, és valamit javítsanak e szomorú statisztikán. • A Szent Erzsébet Jubileumi Év elukészítő BIZUTTSÁGA NEVÉBEN: SZERUAHELYI CSONGUR Közlemény Tisztelt Polgárok! Ezúton szeretnénk értesíteni Önöket, hogy a térségünkben beruházást tervező Holcim jelenleg semmilyen engedéllyel nem rendelkezik a beru­házással kapcsolatosan. A különféle információs pultjai és közvélemény kutatásai, melyekkel a népszavazás ellenére, erkölcstelen módon próbál­ják befolyásolni a térség lakosságát, mind a megtévesztést szolgálják. Ezeket a manipulációkat mélyen elítéljük, és ezzel kapcsolatban a té­nyekről fórumot szervezünk. A népszavazásnak és az ellenállásnak volt is és lesz is értelme. A fórum Önről és Önnek szól, hiszen mindannyiunk érdeke a tiszta levegő és az egészséges élet, akár a saját, akár gyermeke­ink életéről legyen szó. A fórumon sok fontos és érdekes információt közlünk, ami biztos, hogy megerősíti hitében, hogy ezek után is értékes maradhat ingatlanja és élhető környezetet tudhat magáénak. Ugyanitt számítunk érdeklődésére és kérdéseire. A fórumra azokat várjuk, akik egyértelműen ellenzik a Nyergesen terve­zett cementgyár megépítését. A fórum helyszíne és ideje: Táti kultúrház 2007. március 3. 16:00 ZÖLD SZIGET TÁT ÉS TÉRSÉGE KÖRNYEZETVÉDELMI EGYESÜLET Nyitva van az aranykapu! A „Nyitva van az aranykapu!” ha­gyományos elnevezéssel hirdet nyűt na­pokat a József Attila Általános Iskola. Az iskolaváró rendezvényekre váiják mindazon gyerekeket, akik ,józsefes” kisdiákok szeretnének lenni. Progra­mok: február 27. 17 óra Tájékoztató szülői értekezlet, március 6-9-ig „Gergelyjárás” az óvodákban, március 6., 17 óra Játsszunk most együtt” - énekes drámafoglalkozás, március 13., 17 óra „Varázskezek” - kézműves drá­mafoglalkozás, március 20., 17 óra „Fürge lábak” - sportfoglalkozás. Közlemény Kálmán Sándor, Kenyérmező és Lak­tanya városrészek önkormányzati képviselője tart fogadóórát február 28-án, szerdán 15:30-17:00 óra kö­zött a Polgármesteri Hivatal Eszter- gom-Kertvárosi Kirendeltségén (Dam­janich János utca 55.).

Next

/
Thumbnails
Contents