Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)

2007-02-23 / 38. szám

www.esztergom.hu 2007. február 23., péntek • HÍDLAP Összeült az eurorégió parlamentje Körvonalazódik a következő öt év fejlesztési terve Folytatás az 1. oldalról Döntés született az ülésen az új bizott­sági tagokról és elnökökről, a Magyar- országon és Szlovákiában is lezajlott önkormányzati választások következté­ben ugyanis több településen is szemé­lyi változások történtek. Az eddig meg­nyert pályázatokkal kapcsolatban fo­gadták el a polgármesterek azt a terveze­tet, amely az önrészek elosztásáról szól: e szerint lélekszám-arányosan állják a települések a pályázatokhoz, fejleszté­sekhez szükséges önrészek összegét. Elsődleges - nem végleges - döntést hozott az eurorégió parlamentje 2007 és 2013 között megvalósítandó projek­tek listájáról. A tegnapi fórumon kerül­tek kiválasztásra azok a célok, amelye­ket szeretnének a következő költségve­tési ciklusban megvalósítani. A kivá­lasztott terveket az ügynökség munka­társai az áprilisi tavaszi ülésre dolgoz­zák ki. Ekkor születnek majd egyen­kénti döntések a tervekről, amelynek nyomán a települések határozatot hoz­hatnak az önerő biztosításáról. • KÉP ÉS SZÖVEG' Pálsvics Klára Elkészült a szobi önkormányzat idei munkaterve A szobi önkormányzat nem volt könnyű helyzetben, amikor az idei költségvetésről, munkatervről kellett döntést hozniuk. A településnek 2007-ben 254 millió forint központi forrásból kell gazdálkodnia, ami 7 millióval kevesebb, mint a tavalyi év­ben, míg a kiadásaik emelkednek és július 1-től immár 13 település épí­téshatósági munkáját is Szobon kell elvégezni. Csak ez utóbbi feladat többmilliós igazgatási költségnöve­kedést eredményez majd. Elkerülhe­tetlenné válik az intézmények műkö­désének „racionalizálása” is, amit a szeptemberben életbe lépő új jogsza­bályok, a teljesítménymutatókhoz kötött központi támogatás miatt mu­száj meglépniük. Az önkormányzat­nak hónapról hónapra bérhitelt kell felvennie, hogy gond nélkül ki tudja adni a fizetéseket. A hónapokra le­bontott munkatervből kiderül, hogy márciusban dönt majd a testület az idei fejlesztési pályázatokról, és sor kerül a Gastroland projekt jelenlegi állásáról szóló tájékoztatóra is. Ápri­lisban kihelyezett testületi ülést tarta­nak, amelyen a Szob-Márianosztra- Nagybörzsöny erdei kisvasút építésé­ről tárgyalnak, az ünnepélyes átadást pedig júniusra tervezik. • Sz.H. HIRDETMÉNY Esztergom Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonát képező, alábbi ingatlanok bérbeadás útján történő hasznosítására: ütsz,---------------Cím_____leriilet (m2) Megnevezés__Megvalósítandó funkció ü zlet szolgáltató és vendéglátó-ipari Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának Főépítészi Irodája felvételt hirdet építész munkakör betöltésére. Építészmérnök vagy településmérnök szakirányú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Alkalmazás feltétele az építészprogram (AUTOCAD, ARCHICAD) ismerete. A munkakörrel kapcsolatos felvilágosítást Faragóné Godó Mária főépítész ad a 33/542-081 számú telefonszámon. A jelentkezéseket Dr. Marosi György jegyző részére lehet benyújtani. Cím: 2 500 Esztergom, Széchenyi tér 1. 17351/A/1 Széchenyi tér 23. 146 17344/A/10 Széchenyi tér 13. 90 17417/A/25 Széchenyi tér 24-26. 51 vagy vendéglátó-ipari üzlet szolgáltató és vendéglátó-ipari vagy vendéglátó-ipari üzlet szolgáltató Bérleti díj minimum: 1.980,- Ft + ÁFA/m2/hó A részletes pályázati kiírások átvehetők 2007. március 1-2007. március 29. Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Városszépítési Osztály, Vagyongazdálkodási Iroda 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.1. emelet 114/7 A pályázatok benyújtási határideje: 2007. április 17.16.00 óra A beérkezett pályázatok bontásának ideje: 2007. április 18.15.00 óra A pályázatok elbírálása a 2007. április 19-én tartandó képviselő-testületi ülés napi­rendjének keretében történik. A pályázattal és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Vagyon­gazdálkodási Irodájának munkatársa, Nagy Brigitta (Esztergom, Széchenyi tér 1.1. eme­let 114/7) válaszol személyesen,' illetve telefonon a 06/33/542-076 telefonszámon. Esztergom, 2007. február 21. Meggyes Tamás sk. Dr. Marosi György sk. polgármester jegyző Egy világutazó Esztergomban „ German Willi ” már soha nem akar hazatérni Folytatás az 1. oldalról A kerékpáron ruhaneműt, használa­ti tárgyakat, élelmiszereket, tűzhelyet és sátrat is szállít - mondta Willi, aki naponta átlagosan 50-60 kilométert tesz meg, miközben legalább 6-7 liter vizet fogyaszt. Sosem tudja előre, hogy mit eszik aznap, és hol hajtja álomra a fejét. Szállodára nem költ, de gyakran befogadják családok, illet­ve gondoskodnak számára szállásról úgy, mint Esztergomban is. Sosem tudja, mit hoz a holnap, mindenhol addig marad, ameddig jól érzi magát, nem sürgeti az idő, és nem várja sehol senki, mégis boldogság és nyugalom sugárzik az arcáról. A Duna partján végiggyalogolva érkezett meg Eszter­gomba, innen néhány nap múlva indul tovább egészen a Fekete-tengerig, majd onnan Ázsián keresztül Kínáig, és tovább az óceánon át, amíg csak a lába és a szervezete bírja. • Gábor Éva Hídlap előfizetés! Továbbra is akciós áron! Alulírott.................................................................megrendelem a Hídlapot, az Ister-Granum Eurorégió napilapját az alább megjelölt időszakra. Az újság keddtől szombatig jelenik meg. Az előfizetési díjat csekken □ / átutalással □, az alábbiak szerint egyenlítem ki. □ 1 hónapra 750,- Ft □ 3 hónapra 2.250,- Ft □ 6 hónapra 4.500,- Ft □ 1 évre 9.000,- Ft Megrendelésem folyamatos, amíg a kiadó címére eljuttatott írásos nyilatkozatban le nem mondom. Az előfizetett újságot az alábbi címre kérem kézbesíteni: Név:...................................................................................................................... Irányítószám: .................Helység:....................................................................... U tca, tér, köz, Itp., sétány: ............................................................................... H ázszám, helyrajzi szám:.................iépcsőház:..........emelet:........ajtó:.......... A befizetésről szóló számlát az alábbi címre kérem kiállítani: Szervezet neve:.................................................................................................. Székhelyének címe:............................................................................................ A szervezet postacíme:....................................................................................... T elefonszám:......................................faxszám:.................................................. Kelt: 2007.............................................. A láírás Kérem, hogy a megrendelőlapot postai úton a Strigonium Zrt. címére (2 500 Esz­tergom, Deák F. u. 4.), faxon vagy e-mailben a Hídlap Szerkesztőségbe szíves­kedjék eljuttatni. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti i Bizottsága pályázatot ír ki a Szent Miklós otthonteremtő lakások bérbeadására • Esztergom, Dobogókői u. 33/8,1. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 2. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 3. em. 2. számú 1 szoba, 32m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/B, 1. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/C, 3. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom, Dobogókői u. 33/C, 4. em. 1. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/C, 2. em. 1. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/C, 3. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos • Esztergom-Kertváros, Szalézi u. 15/D, 2. em. 3. számú 2 szoba, 48m2 összkomfortos Benyújtási határidő személyesen 2007. március 07.17 óra Postára adás dátuma: legkésőbb 2007. március 05. Benyújtás helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatal Közjóléti Iroda A pályázati adatlap átvehető: 2007. február 19-től a Polgármesteri Hivatal Közjóléti Irodáján. Bérbeadás időtartama: 5 év A pályázat benyújtásának feltételei: • legalább egy gyermeket nevelő szülők, gyermeküket egyedül nevelők, akik kere­sőtevékenységet folytatnak. • A családban az egy főre jutó havi nettó átlagjövedelem nem haladja meg a 54.260- Ft-ot, egyedülálló esetében a 67.825-Ft-ot. • A pályázó kötelező lakáscélú előtakarékosságot vállal, melynek összege legalább havi 20.000- Ft. • Lakóingatlannal, egyéb nagyobb értékű vagyonnal nem rendelkeznek A pályázat részletes feltételeiről további információkat a Polgármester) Hivatal Közjólé­ti Irodáján adnak az 542-026, telefonszámon. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Közjóléti Bizottsága

Next

/
Thumbnails
Contents