Hídlap, 2007. február (5. évfolyam, 22–41. szám)
2007-02-17 / 34. szám
Négykeréken IV HÍDLAP * 2007. február 17, szombat ipmagazin A Navara az élen Értékesítésének első teljes évében 45.200 forgalomba helyezett gépkocsival a Nissan Navara lett 2006-ban az Európában legnagyobb darabszámban eladott Pickup modell. Az európai pickup-piacon ezzel 25 százalékos részesedést sikerült elérni. Összkerékhajtású Mini 2008-tól valamennyi Mini elérhető lesz négykerékhajtással is, miután a BMW vezetősége fantáziát lát a Getrag cég új típusú 4x4-es hajtásláncába. Egyelőre nem tudni ugyan, hogy a BMW-vel üzleti kapcsolatban álló Getrag gyárthatja-e majd az összkerekes Miniket. Három év garancia Mint ahogyan az várható volt, a KIA c’eed 5+2éves szavatossága lépésre kényszerítette az európai gyártókat: a Porsche Hungária Kft. az általa forgalmazott valamennyi márkát mostantól három év általános garanciával kínálja, ennek egyetlen feltétele, hogy az autó karbantartását, magyarországi márka- szervizben végezzék az első 3 évben. Az importőr utoljára a Skoda modelljeire terjesztette ki a garanciát, így a hamarosan a szalonokba kerülő új Fabia versenyképessége tovább javulhat. Újabb közös erőforrás A BMW és a PSA Peugeot Citroen közötti együttműködés egy új, 1,4 literes benzinmotort eredményezett. Az új erőforrás közvetlen leszármazottja az 1,6 literes motornak, amelyet a két gyártócsoport a már forgalmazott modellcsaládoknál, nevezetesen a MINI Cooperen és a Cooper S-en, valamint a Peugeot 207-nél alkalmaz. Az új motor teljesítménye 6000 percenkénti fordulatszámon eléri a 70 kW-ot (95 lóerő). A forgatónyomaték modelltől függően 136 Nm és 140 Nm között változik. Bukovics Krisztián _______ A cím nagyjából a KIA név nyersfordítása, amely még talán sohasem volt ennyire találó, mint most. Az angol seed (jelentése mag, csíra) szóra haja- zó c’eed pedig e világhódító tervek első gyümölcsévé nőheti ki magát: az autó minőségét, méretét, teljesítményét és megjelenését tekintve is nyugodtan megállja a helyét nagy presztízsű riválisaival szemben, amelyeknek bizony érdemes komolyan venni a Zsolnáról érkezett ellenfelet. Ez akkor is igaz, ha a c’eed külseje inkább időtálló, semmint formabontó: tesztautónk szinte sehol nem keltett feltűnést, akik pedig mégis kiszúrták, azonnal több más márka formajegyeit vélték felfedezni rajta. A tapasztaltakat összegezve az általános vélekedés azonban mindenképpen hízelgő a koreai üdvöskére nézve: hasonlóság ide vagy oda, az összhang remek, és - leszámítva azokat, akik nem hajlandóak kibékülni az ázsiai gyökerekkel - a legtöbbek számára vonzó. Vége a rémes műanyag korszaknak A c’eed azonban nem csak külsejével hódít: az autóba beszállva hiába is keresnénk az ázsiai gyártók korábban közkedvelt sokadrangú műanyagjait, a műszerfalat már az alapmodellben is puha anyag takarja, az ülések remek oldaltartásúak, az enyhén a sofőr irányába fordított középkonzol szép kidolgozású a legeurópaibb koreainál. Egyedül az ajtókon, és itt is csak az alacsonyabb felszereltségű modelleknél találkozunk gyengébb minőségű műanyag elemekkel, amelyek sehogy sem illenek az összképbe. Ettől függetlenül az elöl ülőknek nem lehet okuk panaszra, fejtér, lábtér bőven elégséges, pakolórekeszekből sincs hiány: ebben elsősorban a dupla rekeszes-két pohártartós középső kartámasz jeleskedik, ami a maga nemében formatervezői remekmű. A helykínálat hátul is remek: egy átlagos termetű vezető mögött már szinte pazarlóan sok hely marad, és akár három ember is kényelmesen utazhat a hátsó sorban, ráadásul a csomagoknak is bőven marad helyük az osztott üléstámláknak köszönhetően remekül bővíthető csomagtartóban. A c’eed mindezzel máris jó helyezést érne el a C-szegmens mezőnyében, azonban a koreaiak nem elégedtek meg ennyivel: elektromos „kütyük” egész arzenálja kényezteti az utasokat, de kiváltképpen a sofőrt. A kategóriában egyedüliként az alapfelszereltség része az USB csatlakozós, mp3-as rádió, a fedélzeti számítógép, a hat légzsák, EX szinttől felfelé pedig a kikapcsolható ESP, az esőérzékelés ablaktörlő, az automata klíma, a hűtött kesztyűtartó és még sorolhatnánk. Minimum 109 lóerő Nem vall szégyent a c’eed a motorkínálat terén sem: tésztalanyunk 1,4-es (egyben a paletta leggyengébb) erőforrása 109 lóerőt tud, többet, mint az összes konkurens hasonló lökettérfogatú motorja. A hajtómű alapjáraton halk, és - sajnos - 2500-as fordulatilag nincs is igazán elemében. Innentől kezdve azonban meglódul a c’eed, és jöhet a következő fokozat, amelyet igen lelkesen pakolgat majd a könnyen és pontosan járó váltóval a sportos vezetési stílust kedvelő tulajdonos. A megállásról elöl-hátul tárcsafékek gondoskodnak, a menet közbeni stabilitásról pedig a jó úttartást adó, keményre hangolt futómű, ami a hazai utakon nem minden esetben hálás: a kátyúk, keresztbordák nem ízlenek a c’eed-nek. Csomó a kákán Mielőtt még azt gondolnánk, hogy a koreaiak feltalálták a hiba nélküli autót, álljon itt néhány apróság. Először magamban majd optikusomban kerestem a hibát, amikor sötétedés után az autóba ültem, később rá kellett jönnöm, hogy máshonnan ered időszakos rövidlátásom: az állítható magasságú halogén fényszórók nehezen birkóznak meg az éjszakával, esős-ködös időben pedig már- már ijesztővé válik a helyzet - itt akad még javítanivaló. Balesetveszélyesnek tűntek az első ülések fejtámlái, amelyeket hátulról kemény műanyag borít: a biztonsági öv bekötését elmulasztó hátsó utas homloka nagyot toppanhat rajta. Tolatáskor a széles oszlopok miatt erősen korlátozott a kilátás: a sok elektronikus bizgentyű között elfért volna a tolatóradar is. A hibák listája itt nagyjából véget is ér, és ilyenkor elvileg nem lenne más hátra, mint összesíteni a pozitív és negatív dolgokat, majd megállapítani a végeredményt. Nos, a c’eed így is jól szerepel, de eminens tanuló révén nem elégszik meg a jelessel: a hétéves garanciával megspékelt autó joggal pályázik a csillagos ötösre, a jegyet azonban a vásárlóknak kell majd beírnia a KIA ellenőrzőjébe. A Dacia ezúttal is saját, a Logannél már bevált ütőkártyáit húzta elő: átlag feletti méretek, robusztus megjelenés, emelt hasmagasság, és az ehhez párosuló alacsony vételár. Ez utóbbi érdekében egy az egyben átvették a limuzin egy darabból készült műszerfalát, az ajtók burkolatát, az anyagokat és a kárpitokat is. A Logan MCV a limuzinhoz képest 27 cm-rel megnövelt tengelytávval bír (2905 mm), teljes hossza 4450 mm, magassága 1640 mm. A hétszemélyes változat ennek köszönhetően tágas: a középső részben hárman, míg leghátul ketten foglalhatnak helyet, ráadásul még így is 200 literes csomagtér marad. Amennyiben a leghátsó sor használatáról lemondunk, akkor viszont bődületes, 700 literre nő az MCV raktere, ami több, mint elegendő. Nincs különösebb változás a motorpalettán sem: valamennyi erőforrás Euro 4-es, és a Renault modellekben már bizonyítottak: három benzines (1,4 és 1,6 MPI; 1,6 16V) és egy dízelmotorból (1,5 dCi) áll a Logan MCV kínálata. A végére pedig a leglényegesebb: az MCV legolcsóbb, 7 személyes változata (1,6 benzin, 90 LE) 2 899 000 ezer, a legdrágább, dízeles változat pedig 3 369 000 forintba kerül. Porondra lépett az új FIAT Bravo Az olaszok nem titkolják, hogy a Bravo név visszatérése nem véletlen: meg szeretnék ismételni az elődmodell sikerét, és feledtetni akarják a Stillo kudarcát. is megérkezetté Dacia kombija, az akár hét személy szállítására is alkalmas Logan MCV, amety térki- nálata mellett az árával hódítana. CJ^ot Rmayer 2500 Esztergom, Honvéd utca 8. Wan:33/413-665 Nyitva:Hétfő-Péntek 08-17 Szombat 08-12 H&H Autókereskedés 2510 Dorog Esztergomi út 37. (Volán telep mellett) Tel:/fax: 33 440-296 Mobil: 06/30 938-2863 06/30 443-8960 A környék legjobb állapotú Kínálatunkat megtekintheti a wnw.autoparkhosszu.hu- használtautó adásvétel - csere- bizományosi értékesítés- autó felvásárlás.akár hitellel terhelt autóra is- hitelügyintézés - 3 órán belül elbírálás 10% befizetéstől 12-120hónapos futamidőig- több banki ajánlat közül választhat- teljes körű ügyintézés(átírás,biztosítá.s,eredetvizsga)- akár kezes és jövedelemigazolás nélkül juthat hitelhez- nincs közvetítési díj és kezelési költség- hitel passzív BAR-tistásoknak- hitel saját autóra- garancia megvásárlási lehetőség- fíx.devizaalapú törlesztőrészlet- hitellehetőség külföldi állampolgároknak. A Rómában megtartott premieren a FIAT-vezetők nem kisebb elvárásokat fogalmaztak meg az új modelltől, mint hogy segítségével ismét meghatározó szereplői legyenek a kategóriának. A Grande Punto dizájnjára hajazó Bravo-nak erre minden esélye meg is van: a 4,34 m hosszú, 1,49 m magas és 2,6 m a tengelytávja a kategória legjobbjai közé tartozik, csakúgy, mint a 400 literes csomagtér. A tetszetős forma mellett a motorpaletta is megfelelőnek tűnik, annak ellenére, hogy tulajdonképpen csak két erőforrás különböző változatait variálták: az alapmodell a 90 lóerős 1,4-es, 16 szelepes benzines, de ugyanekkora lökettérfogatú a turbóval megspékelt 120 és 150 lóerős T-JET hajtómű is. Dízelfronton szintén 120 vagy 150 lóerőt kínálnak majdj mindkettőt az 1,9 üteres Mukijet motor szolgáltatja.