Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)
2007-01-03 / 1. szám
4 HÍDLAP • 2007. január 3., szerda www.istergranum.hu Ev végén leállt az apátszentmihályi erőmű egyik blokkja Az uniós ukáz miatt energiahiánytól tart Szlovákia Folytatás az 1. oldalról Egyes szakértők szerint ennek komoly következményei is lehetnek, hiszen Szlovákia ezidáig energiafelesleggel rendelkezett, most azonban pontosan annyi villamos energia előállítására képes, amennyit fel is használ. A Duna bal partján lévő ország az uniós csatlakozás során kötelezte magát a régi technológiával üzembe állított részek leállítására, amelyet Brüsszel és a környező országok (főként Ausztria) sem tartottak biztonságosnak. A másik blokk 2008-ban fejezi be a termelést, ezt követően már csak egy működő rész marad az atomerőműben, ennek leállításáról azonban egyelőre nincs szó. A teljes folyamat egyébként 2025-ig tart: a blokkok fűtőelemeinek a hűtése három évig tart, ezt követően lebontják az épületeket és megsemmisítik a radioaktív hulladékot. A kormány és egyes szakértők attól tartanak, hogy az elkövetkező években energiahiány lép fel Szlovákiában, a környezetvédők szerint azonban e kijelentéseknek nincs valós alapja. A felmérések szerint az elkövetkező években 1700-1800 megawattnyi teljesítmény kiesés regisztrálható Szlovákiában, így az ország importra fog szorulni. Perger András, a magyarországi Energia Klub Környezetvédelmi Egyesület munkatársa lapunknak elmondta, hogy nem kell attól tartani, hogy áramszünet lesz Szlovákiában. „Le kell állítani az atomerőműveket, de nem kell újakat építeni helyettük. Vannak más lehetőségek is az energia előállítására. Az atom ideje elmúlt, 21. századi technikákban kellene gondolkodni a szlovák kormánynak is” - magyarázta a szakértő. Molnár József atomfizikus azonban merőben más véleményen van. „Ha leállítják a reaktorokat, Szlovákia szovjet-függővé válik, és nem lesz önálló az_ előállítás területén. Az atomenergia a legkevésbé környezet- szennyező, a jövőt nézve fenntartható, elérhető és kezelhető, és nem függ a természeti adottságoktól. Másrészt, ha tovább növekszik az energia igény, és nem lesz miből kielégíteni azt, az árak megduplázódhatnak” - magyarázta az atomfizikus. A fosszilis erőművekkel kapcsolatosan elmondta, hogy a barna-, illetve feketeszénfejtés nem a legjobb a környezet szempontjából, ráadásul új lelőhelyeket is kellene keresni. „Az atomerőmű erősen vezet, és Szlovákiában képesek olyan reaktorokat építeni, amelyek biztonságosak. A mohi atomerőmű jelenleg konzervált állapotban lévő 3. és 4. reaktora nem biztos, hogy felépül, lehet, hogy új, európai típusú turbinákat létesítenek helyette, ezek pedig megbízhatók és biztonságosak lesznek. Sokan a radioaktív hulladéktól tartanak, de azt kevesen tudják, hogy az speciális sűrűséggel rendelkezik, így Az újrahasznosítható energia felhasználásának az egyik lehetősége az Ipoly felső szakaszára tervezett törpe erőművek létrehozása lenne, amelyek Szlovákia szerint nem károsítják a környezetet. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az erőművek az Ipoly felső szakaszán létesülnek, ahol a folyónak hegyi patakként van esése és bizonyos sebessége is. Az építkezés időpontjáról még nem döntöttek, de valószínűleg a magyar fél sem hagyja majd szó nélkül a terveket. megtévesztő a mennyiség megnevezése: 20 tonna radioaktív hulladék befér egy fürdőszobába” - szögezte le Molnár József. • (szép) Sírás és fogcsikorgatás Mint tudjuk: sírás és fogcsikorgatás (fogaknak csikorgatása) a „külső sötétségben” van; oda szokták kivetni az embert, aki példának okáért nincs menyegzős ruhába öltözve, amikor valahol egy útszélen vagy útkereszteződésben elkapják és becipelik a király lányának esküvőjére vendégnek („Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” [Máté 22, 14.]), vagy aki nem tud (nem mer?) igazi vállalkozóként jól sáfárkodni a gazda által reábízott tálentummal. jegyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát!” Volt egyszer egy ember, aki idegenbe készülvén összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt tálentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-ki- nek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt tálentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, s másik ötöt nyert rajta. Ugyanúgy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Aki egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott. Jött, aki öt tálentumot kapott és felmutatta a másik öt tálentumot: uram, öt tálentumot adtál, nézd, másik ötöt nyertem rajta. Jól van, te hűséges, derék szolga - mondta neki ura. Minthogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe. Jött az is, aki két tálentumot kapott, s így szólt: uram, két tálentumot adtál, nézd, másik kettőt szereztem. A gazda vele is igen elégedett volt. Végül jött az is, aki csak egy tálentumot kapott. Ez így beszélt: uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál. Ezért félelmemben mentem, elástam a tálentumodat. Itt van, ami a tiéd. Te mihaszna, lusta szolga! - kiáltott rá ura. Vegyétek el tőle a tálentumot, és adjátok oda annak, alőnek tíz tálentuma van. Ezt a mihaszna szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz. „.. .akinek van, még adnak, hogy bőven legyen neki; akinek meg nincs, attól még amije van is, elveszik.” [Máté 25, 14-30] A helyzet, amit a bibliai példabeszéd fölvázol, számunkra nagyon is életszerű. A nagyon ügyes nagyon ügyeskedik (igaz, a lehetőségei - tálentumok száma! - is nagyobbak), s lám, meg is van az eredménye. A kevésbé ügyes kevésbé ügyeskedik (kisebb a „mozgástere”; meg ugye, a likviditási problémák!), de azért mégis. Úgyhogy vele sincs különösebb baj. Baj van viszont a harmadikkal. O ugyanis kimondottan ügyetlen. És gyáva, és kishitű. Nem tudván mit kezdeni a tálentummal, ment és elásta, hogy amikor a gazda visszajön, legalább ezt az egyet vissza tudja adni. Itt van, tessék, nem lopta el, becsületes volt! Vegye vissza a gazda, amúgy sem tudott már aludni az idegességtől miatta. Nem sokra ment azonban a becsületességével, hiszen (jutalmul?) kivetették a külső sötétségre, ahol sírás és fogcsikorgatás volt, s bizony, szegény szolga nem is volt egyedül. Megvan a pénzéit gyógyítható sportbalesetek listája Januártól fizetni kell egyes extrém sport során szerzett sérülések gyógyításáért Amint arról lapunk már korábban beszámolt, az egészségügyi reform keretében egyes, a kormány által extrémnek minősített sport űzése közben bekövetkezett balesetek, betegségek gyógyítását nem kívánja tovább finanszírozni az állam. Múlt héten napvilágot látott az érintett sportágak listája. November végén adta hírül a Híd- lap, hogy az Egészségügyi Minisztérium reformelképzelései között szerepel az extrém sport során szerzett sérülések gyógyításának kivonása a társadalombiztosítási rendszerből. Akkor még nem készült el az a lista, amely ezeket a sportágakat tételesen tartalmazta volna, de a szaktárca sajtószóvivője lapunknak megerősítette: a három biztosítási csomag kialakításával alanyi jogon csak a legalapvetőbb szolgáltatások járnának, így az életmentő beavatkozások tehát az extrém sportolók számára továbbra is ingyenesek maradnak A luxusnak minősülő többletszolgáltatásokat csak az vehetné igénybe, aki annak költségeit megfizeti, vagy olyan biztosítással rendelkezik, amely állja a gyógykezelés költségeit. A minisztérium a többek között az egyágyas, fürdőszobás kórházi szoba és az esztétikai célú plasztikai műtétek sorába sorolta az extrém sporttal kapcsolatos sérülések gyógyítását. A hír akkor vegyes reakciókat váltott ki az érintettekből: egyes veszélyes sportokkal foglalkozó szakemberek felháborodtak és azt „követelték”, hogy a társadalombiztosításnak sokkal több költséget jelentő dohányosok kezelését sem finanszírozza tovább az állam, más extrémsportolók ugyanakkor belátták, hogy hobbijuk valóban luxus, és mivel úgyis rendelkeznek biztosítással, a módosítás nem érinti őket érzékenyen. Az Egészségügyi Minisztérium múlt héten végül nyilvánosságra hozta a finanszírozási körből kikerült extrém sportok hivatalos listáját. Eszerint a vízisí, a jet-ski, a vadvízi evezés, a magashegyi expedíció, a hegy- és sziklamászás az ötödik fokozattól, a barlangászat, a bázisugrás, a bungee jumping, a falmászás, a roncsautó sport, a rally és a hőlégballonozás űzőit ezentúl nem gyógyítják ingyen. Nem szerepel viszont a listán a gördeszkázás és a hegyi kerékpározás. Horváth Ágnes, a szaktárca államtitkára úgy nyilatkozott: a lista kialakításánál a szakmai kollégiumok, az ÁNTSZ, és a biztosítók véleményét is megkérdezték, és más országok és a biztosítók gyakorlatát is figyelembe vették, viszont az érintetteket, a sport- szövetségeket nem kérdezték meg. Vidra Pétertől, az esztergomi Fitz Roy vadvízi evezőstúrákat szervező társaság képviselőjétől megtudtuk, az osztrák hegymászószövetségen keresztül hazánkban is lehet kötni olyan biztosítást, amely az Ausztriában történő balesetek gyógykezelését téríti. Ennek ára egy évre idén 18 ezer 800 forint volt. Aki a helyi túraszervezőkkel egy hosszú rafting-hétvégén vesz részt, annak ezerszáz forintba kerül az a biztosítás, amellyel nyugodt szívvel nekivághat a legvadabb zuhatagnak is annak tudatában, hogy nem megy rá a vagyona az esetleges kórházi kezelésre. Vidra Péter hozzátette: külföldön már régóta fizetni kell a veszélyes sportok során szenvedett sérülések kezeléséért, de a most bevezetendő új szabályozás a hazai viszonyok között meglehetősen diszkriminatív. A túra- szervező azt is elmondta, hogy tevékenységük tizenkét éve alatt egy váll- rándulás volt a legsúlyosabb baleset, amely hegyi mentést és kórházi műtétet igényelt, mivel az extrém sportok űzői tisztában vannak a veszélyekkel, ezért különös figyelmet fordítanak a biztonságra. Kérdésünkre, miszerint terveznek-e valamilyen tiltakozást az extrém sportokat tömörítő szakmai érdekképviseletek a szabályozás ellen, Vidra Péter azt mondta, hogy nincs tudomása ilyen szándékról. • Gábor Éva