Hídlap, 2007. január (5. évfolyam, 1–21. szám)

2007-01-23 / 15. szám

4 HÍDLAP • 2007. január 23., kedd www.istergranum.hu Kereskedők kontra patikusok A gyógyszerész kamarának meggyűlhet a baja a versenyhivatallal Célkeresztben a szlovákiai rendőrök? Síközpontok: hó nélkül is dől a lé? A szlovák képviselők egy része kárpótolná az üzemeltetőket Szégyentelenek Vitán fölül áll, hogy nem könnyű dolog minősíteni - ahogy mondani szokták - „egy demokráciát”. Ennek ellenére időről időre mégis megteszik, olykor a legjelentősebbnek mondott politikusok is. Elég egy közismert példát megemlíteni: George W. Bush szerint az iraki demokrácia „nagyobb” lett azóta, mióta azt az amerikaiak ott tűzzel- vassal terjesztik... Sajnos, a magyarországi viszont kisebb: tavaly ősszel ismerhettük meg a „hiányos demokrácia” kifejezést, a hazai belpolitikai esemé­nyeket is figyelő Economist Intelligence Unit nemzetközi elemzői­nek köszönhetően. Sok újat persze nem mondtak a szakértők ezzel; különösen a 2006 októberében zajlott történések után józan paraszti ésszel bárki megállapíthatta, hogy a magyar demokráciához még sok minden kellene. A legújabb fejlemény ebben a témában az amerikai Freedom House éves világjelentése, amely viszont mindössze a stabil magyar demokrácia némi gyengüléséről számol be. Ne gondoljuk azonban, hogy ennek illusztrálására legalább az októberi, brutális rendőrattakot kiemeli, nem. Erőteljesen polarizálódott politikáról be­szél csupán, zavargásokat és lázongásokat emleget - becsületére le­gyen mondva, legalább az őszödi Gyurcsány-beszédet nem felejtve el. (Ha már itt tartunk: a zavargás kifejezést szinte kizárólagossá tette a balliberális média bármiféle kormányellenes megmozdulás leírásá­ra. A demonstráció, a nagygyűlés, a tüntetés, vagy az annak idején az SZDSZ által agyondicsért polgári engedetlenség ma már stílus­élénkítő elemként se igen kerül szóba. Hab a tortán, hogy a nemzeti oldal sajtójában is terjed ez a szóhasználat.) Mindezek fényében nem csoda, hogy az épp soros kormányszóvivő, Danks Emese nem jött különösebben zavarba a Freedom House minősítésétől. Sőt. Nincs okunk szégyenkezni - reagált a végeredményben szolid, már-már elvtársiasan megértő kormánykritikára, miközben a rendőrség újabb tétel gumilövedéket és könnygázt rendelt meg. Mi viszont valahogy egyre inkább zavarba jövünk ettől az egésztől. Például a Kossuth téren járva számunkra a mai napig megszokhatat­lan az immár hónapok óta körbekerített Parlament látványa. (Melles­leg szólva a fősodratú média megmondóemberei, akik szerint orszá­gunk jóhírét veszélyeztette a téren ősszel „piknikező” tömeg, most vajon miért nem emlegetik a körülrácsozott, rendőrsátrakkal ékesített „műveleti terület” miatt hitetlenkedő és fejcsóváló külföldieket?) Mindenesetre, a fenti tény már önmagában is arra késztet bennünket, hogy kiegészítsük az eddigi véleményeket. Legalább annyival, hogy itt nálunk nemcsak hiányos és gyengülő, de a szó szoros értelmében véve is egyre korlátozottabb a demokrácia. És a kormányszóvivő he­lyében bizony szégyellnénk magunkat. Nacionalizmussal vádolja a rend őreit „Ján Slota híve” Tavaly szeptemberben magyarelle­nes nemzetgyalázás, bujtogatás és je­lentős kárt okozó rongálás alapos gya­núja miatt vizsgálati fogságba került a tizenkilenc éves pozsonyi Michal Blahovsky, akiből az eltelt négy hónap alatt nemcsak gyanúsított, hanem vádló is lett. hóhiány miatt jelentős összeget spórol­hatnak meg, hisz úttakarításra eddig nem igazán kellett költeniük. Az e célra fordított kiadás a helység nagyságától függően akár több tízmillióra is rúghat: egy akkora városban, mint Besztercebá­nya, egy rendes télen akár 25 millió ko­ronát is költhetnek ilyen célra, de a ki­sebb települések esetében is 100 ezres nagyságrendű összegekről van szó. Mindezek mellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy éppen a hideg tél miatt kapnak több pénzt a 227 méter felett fekvő települések, ráadásul mindezt a déliek rovására. A magasabban fekvő települések egy tavalyi kormánydöntés nyomán 219,9 millió korona pluszhoz jutnak, ebből 90 milliót a hegyi (600 méternél magasabban fekvő) községek kapnak meg. Rosszul csak a 277 méter alatti települések járnak, így például Ér­sekújvár, Komárom, Párkány, Losonc és környékük is kisebb mértékben ré­szesedik majd az adófizetők pénzéből. A szlovák kabinet az eljárást jogosnak tartja, indoklásuk szerint északon a hosszú és hideg tél miatt nagyobb az energiaigény, többe kerül az oktatási in­tézmények fenntartására, és a hó miatt a közutak karbantartása is. • Szép Éva Folytatás az 1. oldalról Az OKSZ azzal indokolta a bead­ványt, hogy tapasztalataik szerint a gyógyszertárak szinte mindenütt ugyanannyiért árulják a nem támoga­tott gyógyszereket, azaz felmerül a kartellezés gyanúja, ezen túl pedig a gyártókat is megfenyegették terméke­ik kilistázásával, amennyiben hozzá­járulnak, hogy készítményeiket ben­zinkutaknál és hipermarketekben is lehessen kapni. Ráadásul az OKSZ a fogyasztóvédelmi főfelügyelőségeket is arra kérte, ellenőrizzék alaposan a fogyasztói ár kiírását gyakran mellő­ző gyógyszertárakat. A mostani bead­ványt többek között-a patikaliberali- záciő adta új lehetőségek generálhat­ták: a kereskedők érthetően féltik le­endő piacukat a patikáktól. Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Ka­mara elnöke a kartellezéssel kapcso­latban kérdésünkre kifejtette: mintegy másfél éve közlik honlapjukon hang­súlyozottan tájékoztató jelleggel a nem támogatott gyógyszerek árválto­zását, amire a hatályos jogszabályok lehetőséget is adnak. A patikák való­színűleg jól felfogott érdekükben kö­zelítik áraikat ehhez a listához, de ezt semmiféle előzetes egyeztetés, utasí­tás nem előzi meg, mindenkinek szíve joga 5-10 forinttal olcsóbban vagy drágábban adni az adott terméket. A gyártók befolyásolását illető vádakra Horváth ironikusan úgy reagált: hí­A fiú „Ján Slota híve” aláírással személyeket toborzott a világhálón, akikkel Somorjára ment volna „balhét rendezni, móresre tanítani a magyaro­kat”. A felhívásra a rendőrség is felfi­gyelt, és virtuális érdeklődőnek álcáz­va magukat végül sikerült lefülelni az üszúóí, aki mindeközben több bűn- cselekményt is beismert levelezőtár­sának: így például magyar helységnév táblák megrongálását. A fiút kihall­gatták, később vizsgálati fogságba ke­rült, szülei ügyvédet fogadtak. Michal Blahovsky azóta azt állítja, hogy Somorján baseballütővel, majd gumi­bottal bántalmazták őt, ezért hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanú­sította meg a csallóközi rendőröket. A napokban két olyan tévériport is meg­jelent a szlovák tévében, amely ki­hangsúlyozta, hogy az eljáró rend­őrök magyar nemzetiségűek voltak, és szélsőségesként igyekeztek rács Folytatás az 1. oldalról A politikus rámutatott: a tavalyi szezon a szokásosnál hosszabb volt, így olyan tényezőket szem előtt tarta­ni, mint az enyhe tél, nem helyes. A Smer-Szociáldemokrácia alelnöke, Vladimír Manka szerint a szóban forgó kárpótlás problémás lenne, ráadásul ez­zel nem kívánatos precedenst is terem­tene a kormány. Az MKP sajtószóvivő­je, Sólymos Lívia lapunknak elmondta, hogy mindenekelőtt az árvízkárokkal sújtott községeket kellene kárpótolni és megfelelő védelmet biztosítani a szá­mukra, nem pedig gazdasági társaságok bevételeinek a pótlására fordítani az adófizetők pénzét. Az enyhe tél a tele­pülések önkormányzatainak kedvező: a mögé juttatni a fiút, holott éppen ők biztatták őt bűntett elkövetésére. Both Péter dunaszerdahelyi járási rendőr- kapitány az egyik magyarországi na­pilapnak elmondta, hogy bizonyítéka­ik alapján a fiatalember több bűntett elkövetésével is gyanúsítható, de er­ről a bíróság dönt. „A somorjai rend­őrök a törvényt, nem pedig az elköve­tő nemzetiségét tartották szem előtt” - szögezte le a járási rendőrkapitány. • Sz. É. Az egészségügyi tárca úgy döntött, hogy a patikusok és kereskedők kiélező­dő vitáját a gordiuszi csomóhoz hason­lóan oldja meg: egy olyan rendelettel, ami szerint a gyártók ezentúl nem szól­hatnak bele, hol árulják gyógyszereiket, azaz, amely szerek a listára felkerülnek, azokat vagy mindenütt forgalmazhatják, vagy sehol sem. A jogszabály várható­an még a héten megjelenik, ezzel pedig értelmét veszti a bojkottal való fenyege­tés és vádaskodás. Az OGYI listájáról többek közt az Aspirin és Algoflex ter­mékcsalád, illetve a Béres-készítmé­nyek kerültek volna le a gyártó kérésére. zelgő, hogy az OKSZ szerint ekkora hatalma van a kamarának, ám az első­sorban a gyártók döntése, hol szeret­nék látni termékeiket. A gyógyszerha­misítás mindeddig nem terjedt el ha­zánkban, ám a liberalizáció jÓGskán megnöveli ennek esélyét, bármilyen - az OKSZ szerint túlságosan is - szi­gorú feltételekhez kötik a patikán kí­vüli értékesítést. A gyártók feltehető­en ezt a lehetőséget mérlegelik, ami­kor levetetik termékeiket az OGYI listáról. A kamara elnöke végezetül annyit mondott: állnak a vizsgálat elé­be, hiszen minden esetben a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el, és amennyiben ebben változás lesz, azon nyomban módosítják a gya­korlatukat, például leveszik honlap­jukról az árközlő tájékoztatót. • Sz. H. Súlyos baleset Gyermely. Két személygépkocsi üt­között össze szombaton kora délután a Gyermelyt Bajnával összekötő úton. Egy Opel Astra a vizes úton megcsú­szott, keresztbe fordult, és a szemből ér­kező Opel Omega sofőrje már nem tud­ta elkerülni az ütközést. Az Astrában négy fiatal ült, az elöl utazó fiatalember a helyszínen életét vesztette. A másik három fiatal, valamint az Omegában ülő idős házaspár súlyosan sérült. Kíméletes volt Magyarországgal Kirill Elmúlt a veszély, a megyében csendes volt a hétvége Folytatás az 1. oldalról Magyarországot szerencsére elke­rülte az orkán közepe, bár a vasúti közlekedésben voltak fennakadások, halálos áldozatokról nem érkezett je­lentés. Komárom-Esztergom megyé­ben csendes hétvégéje volt a kataszt­rófavédelemnek, a megyei igazgató­ság ügyeletesétől megtudtuk, hogy pénteken délután kétszer kellett vo­nulniuk a tűzoltóknak kidőlt fák mi­att. Ácson egy nagyobb faág esett az útra, Nagyigmándon pedig szintén egy ledőlt fa veszélyeztetett egy lakó­házat. Ezenkívül - a vihartól függet­lenül - egy avartűzhöz is riasztották Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szélviharra nem, ám intenzív záporra, zivatarra lehet számítani a mai nap folyamán. Inten­zív záporok környezetében, helyen­ként felhőszakadásszerűen akár 10-20 miliiméternyi eső is hullhat. A déli szél a ma délutáni, esti óráktól el­sősorban az ország délkeleti, keleti ré­szén elérheti az ötven kilométeres óránkénti sebességet is. pénteken a tűzoltókat Esztergöm- Kesztölc térségében. • G. K.

Next

/
Thumbnails
Contents