Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)

2006-12-14 / 246. szám

www.esztergom.hu 2006. december 14., csütörtök • HÍDLAP 3 Hamarosan műjégpályán korizhatunk? Engedélyezés alatt áll az esztergomi létesítmény Folytatás az 1. oldalról A bizottság tagjai egyhangú támo­gatásukról biztosították a magyar vál: lalat tulajdonában álló ingatlanon sa­ját forrásból megvalósítandó sportlé­tesítmény ügyét. Az időjárástól füg­getlenül korcsolyázásra alkalmas jég­takarót biztosító fedett műjégpálya a város Táti úti szakaszán, egy már ki­épült szabadidős létesítmény terüle­tén valósulhat meg. Petróczy Gyula úgy tudja, hogy a tulajdonos az enge­délyek beszerzése után azonnal meg­kezdi a kivitelezést, és már ebben a szezonban megnyithatja kapuit az új pálya kicsik és nagyok legnagyobb örömére. A Hídlap természetesen felvette a kapcsolatot az építtetővel is, a cég kép­viselői készséggel álltak rendelkezé­sünkre, a jogerős dokumentumok kéz­hezvételéig azonban nem kívántak nyi­latkozni. ígéretet tettek ugyanakkor ar­ra, hogy a kivitelezés fejleményeiről folyamatosan tájékoztatják lapunkat. • G. É. Miről és hogyan szól hozzánk a média? Kondor Katalin előadása a Mindszenty iskolában Az Esztergomi Híd Polgári Kör rendezésében a fenti címen került sor kedden a Magyar Rádió volt elnökének estjére a Mindszenty József Katolikus Általános Is­kola dísztermében. A zsúfolásig megtelt teremben Kontsek Ildikó művészettörté­nész ajánlotta a közönség figyelmébe a hazai újságírás egyik legendás alakját. Kondor Katalin mesélős, de nagyon is tényekre és összefüggésekre alapozott előadásában többek között rámutatott ar­ra, hogy ma Magyarországon nem lehet a törvényeknek érvényt szerezni, és ez nemcsak a médiatörvényre, a szólássza­badságra vagy más alapvető jogokra vo­natkozik. Mint az egykori rádiós mond­ta, akkor lehet majd igazságos tájékozta­tásról beszélni, ha egy független újságíró is ugyanúgy meg tud élni hazánkban, mint egy bármelyik oldal felé elkötele­zett szakember. A hazai média helyzete a Magyar Rádió volt elnöke szerint szoros összefüggésben áll a mindenkori politi­kai elittel, az úgynevezett megosztott tár­sadalom kétpólusú helyzetének kialaku­lásával. A hazai újságírás egyik kiemel­kedő személyisége - aki egyébként to­vábbra is a „királyi” rádió munkatársa - nemrég megjelent Névjegy 3 című ri­portkönyvével érkezett Esztergomba, melyet az érdeklődő közönség az elő­adást követően meg is vásárolhatott és dedikáltathatott a helyszínen. • Kép és szöveg: Pöltl Zoltán Akciókrimi Esztergom határában Hollywood-i filmgyár Esztergomban Továbbra is lappang az influenza Komárom-Esztergom megye. Az elmúlt héten az orvosokhoz influen­zaszerű tünetekkel forduló betegek az összes betegforgalom 0,8 százalékát tették ki. A megbetegedések száma az előző héthez viszonyítva tovább csök­kent. Az előfordulás gyakorisága más megyékhez, és az országos adatokhoz viszonyítva még mindig kissé maga­sabb. Legtöbb megbetegedés továbbra is a fiatal felnőtt korosztályban for­dult elő. A sentinel orvosok által be­küldött mintákból influenza vírus je­lenlétét nem mutatták ki. Folytatás az 1. oldalról- Mit lehet tudni az itteni forgatás­ról?- Az itt felépített díszlet annál a je­lenetnél kell, amikor a történetben szereplő kamion konvoj megáll egy elhagyatott, erdőszéli benzinkútnál. A sztori első részében még úgy tűnik, a kamionosok a „rossz fiúk”, de aztán kiderül, hogy nem így van, és nem tő­lük kell félteni a főhősöket.- Különböző filmes szaklapok, ma­gazinok szokták leírni, hogy egy-egy rendkívül sok törődést, építést igénylő helyszín a végső filmváltozatban mi­lyen keveset szerepel. Hogy néz ki ez ebben az esetben, hány perc lesz a filmben látható az esztergomi tájból?- Tudomásom szerint itt is csupán néhány percről van szó.- Mikor készülnek a felvételek?- December 13-án és 14-én éjjel for­gatunk itt, ezen a „tipikusan amerikai”, elhagyatott, erdőszéli helyszínen.- Mennyi idő alatt épült fel végül ez a hatalmas díszlet?- Három hét alatt. Ez egy beton alapon nyugvó vasszerkezetes épít­Központi Press-o énekes népszerű musical- és ope­rettrészleteket ad elő. A kávéház vezetői ezen a héten több újdonságot és exkluzív dolgot ajánlanak a menüből. Ezek egyike a tél nagy italslágere, a forralt bor, melyet itt Szeremley Huba házi vö­rösborából készítenek. A gesztenye­püré, mely minden nemzedék ked­vence, most meggy ízesítéssel, házi tejszínhabbal kerül felszolgálásra. Az ünnepekre való tekintettel a séf karácsonyi puncsot is főz, méghoz­zá titkos receptből. Ugyancsak a fe­nyőfadíszes hangulatba illeszkedik a minden sütemények legklassziku- sabbika, a pozsonyi kifli, melyet most diós és mákos töltelékkel is fo­gyaszthatunk. A füstölt, hideg ka­csamell szeletek szegfűszeges alma- pürével, friss zöldségágyon 2 sze­mélyre csupán 1690 forintot kóstál, a konyhafőnök pedig ehhez a cse­megéhez a 2006-os egri Szent And­rea újbort ajánlja. (x) mény, melynek falai speciális köny- nyű lemezből készültek. Az élethű­ség kedvéért természetesen lefestet­ték az épületet és álkútfejeket he­lyeztek el előtte.- Kitől kellett az itteni forgatáshoz engedélyt kérniük?- Több hatóságtól, hivataltól is, de végül sikerült, még ha nem is volt egyszerű. Engedélyt kértünk és kap­tunk a terület tulajdonosától, a Pilisi Parkerdőgazdaságtól, az illetékes nemzeti parktól, az Észak-dunántúli Tájvédelmi-, Környezetvédelmi és Vízügyi Hatóságtól, a rendőrségtől és az 1111-es út kezelőjétől. Hadd te­gyem hozzá, hogy minden hivatal rendkívül készséges volt.- Meddig lesz látható a Diósvölgy­ben ez a díszlet?- A forgatás után a felvett anyag el­lenőrzése után, amennyiben nem lesz szükség már az építménynél való új- raforgatásra, akkor január végére be­fejeződik a bontás és a terület helyre- állítása. A füvesítéssel természetesen meg kell várnunk a tavaszt. • (pöltl) Ezen a héten is jó zenével és han­gulattal, ízletes süteménnyel, ünnepi csemegével és kellemes italokkal ta­lálkozhatunk a Központi Kávéház­ban, Esztergom új kulturális és gasztronómiai centrumában. De­cember 14-én, csütörtökön este 6 órától Bittner Abigél zongorista és Gál Kálmán dobos zenés estjét tart­ják. 15-én, pénteken 20 órakor lép a közönség elé a Chanson Duó, akik francia kávéházi hangulatokat nyúj­tó tangóharmonika muzsikát játsza­nak. Másnap, 16-án, szombaton, ugyancsak este 8 órai kezdettel, az Acoustic Dream Catcher gitárduó a 60-as évek pop- és rockzenei balla­dáiból ad válogatást. A vasárnap ezen a héten is az emelkedettebb, de mégis könnyed zenei miliőé lesz. Délután 5 órától Olekszjuk Rusz- lána zongorista és Bittner Abigél Megosztott tanárok: kevesen tiltakoznak A legtöbb esztergomi iskolában nem lesz sztrájk pénteken Folytatás az 1. oldalról Biztos, hogy lesz sztrájk a Temesvá­ri Pelbárt Ferences Gimnáziumban, a Dobó Katalin Gimnáziumban és az Árpád-házi Szent Erzsébet Humán Középiskolában. Ez utóbbi két intéz­ményben a tanárok 50-60 százaléka nem veszi fel a munkát pénteken az el­ső két órában. Információink szerint a legnagyobb arányú részvétel a Szent István Gimnáziumban lesz. Sitku Pál, az iskola igazgatója elmondta, hogy két osztályban lesz csak reggel tanítás, a tantestület közel nyolcvan százaléka ugyanis sztrájkol pénteken. Mind­egyik intézményben elmondták, hogy körlevelet küldtek a szülőknek és tájé­koztatják őket a munkabeszüntetésről. A szülők kérhetik, hogy a munkabe­szüntetés ideje alatt is biztosítsanak felügyeletet gyerekeik számára, ám a középiskolákban ez nem jellemző, mi­vel ott már nagyobb gyerekekről van szó. A Kolping Katolikus Szakiskola igazgatója lapunknak azt mondta, hogy szolidaritást vállalnak a sztrájko- lókkal, ám az intézményük nem tud csatlakozni a felhíváshoz. Baumann József azt mondta, hogy ezen a napon szintvizsgát tartanak az iskolában, amely időpontot már korábban rögzí­tették és nincs lehetőségük arra, hogy elhalasszák. Információink szerint az óvodákban sem tartják meg a sztráj­kot, amely érthető, hiszen a megszorí­tó intézkedések, korlátozások és in­Miért sztrájkol a POSZ? A közoktatási törvény nyári módosítá­sának több eleme a 15-20 ezres peda- góguslétszám-csökkentést készítette elő, valamint tiltja az elrendelt és elvég­zett feladatok kifizetését. A törvénymó­dosítás bevezette a kéthavi munkaidő- keretet a közoktatásban, valamint a ta­nítási időkeret fogalmát. E két új pont együttes alkalmazása további tízezres nagyságrendű keresetcsökkenést ered­ményezett a tanárok nagy részénél, és alkalmas arra, hogy csökkentse az in­gyenesen igénybe vehető közoktatási szolgáltatás mennyiségi mutatóit. A sztrájk célja: a közoktatási törvény fog­lalkoztatottak számára negatív követ­kezményekkel járó elemeinek eltörlése és a beterjesztett költségvetési törvény pozitív módosítása. gyen munkára való kötelezés elsősor­ban az általános és középiskolában oktató pedagógusokat érinti. Szalma Lászlóné, az Aranyhegyi Óvoda veze­tője mindezén túl egyetért a tanárok­kal és sajnálja, hogy nem csatlakoz­nak. Ő maga támogatásáról biztosítja a sztrájkólókat. Az általunk elért általános iskolák közül biztosan nem lesz sztrájk a Ba­bits Mihály, a József Attila és a gya­korló általános iskolákban. • Gál Kata

Next

/
Thumbnails
Contents