Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-30 / 257. szám
VI HÍDLAP • 2006. december 30., szombat magazin Gulya István írása Szilveszterek, nemzedékek Korosodom. (Ennek dacára alapvetően nem csökken a vidámsági együtthatóm; „nevetek mindig, ha rá gondolok”.) Egyre bénábban boldogulok a mai világgal, és szilveszter közeledtén ezt ki is fecseghetem. Történt - a napokban, amikor ezt íröm hogy egy nagyember (Luc Besson) nálunk járt, és alkalmam nyílott vele beszélgetni. De most nem ez a lényeg. Hanem, hogy a közösségi randevú (nevezzük sajtótájékoztatónak) és az azt követő személyes találka reménye a pesti Sofitel szállóba invitált. Én jól megijedtem, vajh’ melyik lehet az, Önök ne tegyék, mert az Atrium Hyatt az. Ugyan kissé leporolták, de tagadhatatlanul őriz valamit a kimúlásközeli előző rendszer indiszkrét bájából, példának okáért a teljes belsőanyagot, a borítást nem lehetett kicserélni, talán nem is akarták, úgyhogy bekörözve a szüntelenül forgó bejáraton, korántsem lepődtem volna meg, ha elibém toppan egy Grósz, még inkább Németh. (S ha már a belépés és kilépés. íme, közbevetőleg, egy másik „szilveszteri” történet, amit, remélem, nem meséltem még. Ha meg igen, tán akad valaki, aki nem olvasta. Lehet, hogy a sztori az úgynevezett városi legendák halmazába tartozik, tehát szemen szedett, de legalább szórakoztató. Történt anno, hogy egy hangstúdió ajtajában találkozott a pályacsúcsán tartó, kifelé lépegető „Első Emelet” Kiki, született Patkó Béla és a befelé igyekvő, akkor még ismeretlen Bebe, született Abebe Dániel. És a forgóajtóban bemutatkoztak egymásnak: Kiki, Bebe. Haha.) Nos, vissza. Szóval lehet (sőt biztos), hogy a megújult, névcseréit hotelben a belső a régi, de vannak nekik olyan kávé-robotgépeik, hogy na. És az egyik úgy porba alázott, hogy csak poroztam. Tudniillik míg magamban az angolul felteendő kérdéseimet mormoltam szorgosan - az interjúhoz a francia nagyember nem akart tolmácsot, viszont vállalta, hogy angol nyelven diskurál (amelyen nagy biztonsággal annyit tudok mondani, hogy „londönkóling” meg „longlívdökvín”, köszönhetően kamaszkori punkos érdeklődésemnek) a csillogó masina elé tántorodtam, miszerint egy kávé majd jól jön. Már a villogó kislámpák és kisgombok összezavartak, de rutinos feketeleveshez-jutási előéletem alapján - préseltem én már ki csoki-automatából kávét (igaz, tévedésből) - felvértezve azt gondoltam, megoldom valahogy a problémát. Megnyomtam tehát egy gombot. Mire a gép folyékony, cambridge-i angolsággal diskurzusba kezdett, azaz nem a kiöntő cső alá tett csészém lett leforrázva, hanem én. Gyönge tudásommal azt gyanítottam, hogy valami olyasmit mondhat, hogy „na te, hájas köcsög, kávé kéne, mi, akkor meg tanulj meg rendesen angolul, tahó”. És többszöri megnyomásra ismételgette. Aztán bevadult, és a rajta lévő mindegyik fényparány önálló életbe fogott, konkrétan, ami tudott, villogott (és sípolt). Mikor az eddig feltűnésmentesen az álfal homályába bújó ifjú pincérnek megesett a szíve a rajtam, vagy megunta, hogy minden érdemleges előrehaladás nélkül beszélgetek egy kávégéppel, előlépett, és megkegyelmezett. A masina mellé kipakolt különféle kávékból tablettákká passzírozott izékből egyet behelyezett a megfelelő lyukba. Merthogy a fémszörnyeteg előzékenyen azt ismételgette, hogy felső nyílásába legyek már olyan kedves, és helyezzek el egy számomra szimpatikus pasztillát, és azonmód kapom a kávét. (Többféle préselt „kávégombocska” sorokozott helyre kis ládikában mellette, brazil és egyéb különlegességek, pusztán a rosszmájam - nem az alkohol miatt - mondatta velem, persze, biztosan a kínai piacról hozták, zaccból készült, kutya is van benne, oszt jól átcímkézték, ami, itt - Magyarországon - régi szép szokás.) Tehát a gép elégedetten dörmögött, és főzte a löttyöt. Én meg konstatálhattam, amikor az udvarias személyzeti legény távozott (vélhetően, hogy a szervizszobában kiröhögje magát), mekkora, szinte kibékíthetetlen ellentét húzódik a „pléjsztésönös” nemzedék és az enyém között. Nem erre a világra valók vagyunk, gondoltam. De aztán később (ma) arra jutottam, hogy a csudába ne, hiszen - szilveszter közeledtén - például a jelen ifjúsága honnan is tudhatná, hogy alapvetően kétféle virsli létezik (én ezt Krúdy mestertől tudom), a frankfurti és a bécsi, az utóbbiban sertéshús is van (az előbbiben kizárólag marha), füstölik, és 1805 óta fogyasztják (újabban nálunk fagyasztják és átcímkézik). És hát azzal sem biztos, hogy tisztában vannak, hogy a pezsgő - úgyis, mint évfordulós elmaradhatatlan mulatságkellék - egy XVIII. századi franciaföldi szerzetes, Dom (tehát nem „dón”) Pérignon műve, aki egy champa- gne-i (innen a hivatalos név: „sampány”) kolostor pincemestereként kísérletezett a hegyek leveivel, amikor egy magára hagyott palack bor megerjedt, szénsavat eresztett, és amikor az apát újra találkozott vele, és megízlelte, úgy találta, hogy „ólalá, esz sudijó”. Abban mindenképpen egyek vagyunk mi, generációk, hogy holnap - 31-én - jelentős oldódást viszünk végbe. Él a közös platform, miszerint, találkozunk majd az asztal alatt, hogy eszméket (és butéli- ákat) cseréljünk. Illene valami biztató előremutatással zárnom, hiszen az újesztendő várása (és az ó búcsúztatása) reménnyel kell, hogy eltöltsön. Nincsenek azonban illúzióim, ami nehéz volt ebben az évben (a megélhetés, testvéreim, a megélhetés), nem válik könnyebbé a következőben. De a pesszimizmus nem műfajom, és szívből remélem (vagy kívánom), hogy önöknek sem. Szóval, ha már a bíztatás: hajrá, nagyi, hajrá, nagyapa! Szilveszteri sport: a „ súlyemelés ” Olvasóink már megszokhatták, hogy a magazin hasábjain hétről hétre bemutatunk egy- egy sportágat, vagy olyan szabadidős lehetőséget, amely hozzájárul az egészséges életmód kialakításához. Ez évi utolsó számunkban rendhagyó módon egy olyan, szilveszter tájékán gyakori „tevékenységről” szól írásunk, amelynek több köze van a sporthoz, mint gondolnánk. Ez pedig a sörivás. Bármilyen sportmozgás közben, amikor az energiaigény megnő, a folyadékigény is növekszik. Ráadásul a verejtékezéssel nemcsak a víz, hanem a szervezet működéséhez elengedhetetlen ásványi sók is nagymennyiségben távoznak testünkből, valamint megnő a C-, B- és E-vita- min iránti igény, amelyeket ajánlatos mihamarabb pótolni. A legtermészetesebb frissítő a víz, csak alacsonyabb mértékben tartalmazza az elvesztett anyagokat, ezért ma kutatólaboratóriumok százai dolgoznak azon, hogy a sportolók igényeinek legmegfelelőbb összetételű izotóniás- és energiaitalokat fejlesszenek ki. Az optimális sportitalnak négy alapvető feltételt kell teljesíteni: legyen jó íze, tartalmazzon 6-7 százaléknyi szénhidrátot, ezen belül is gyümölcscukrot, szőlőcukrot és maltodextrint, legyen benne sok nátrium, viszont lehetőleg ne legyen szénsavas, és koffeint sem tartalmazzon. A tapasztalatok szerint mégis a sportemberek, főként a szabadidős céllal sportolók nem biztos, hogy a feltűnően természetellenes színű „löttyökhöz” nyúlnak egy jól sikerült baráti foci- vagy kosármeccs, illetve teniszparti után, hanem sokan a söröskorsóhoz. Rosszul teszik vajon? Lássuk csak, megfelel-e a sör a fenti kritériumoknak. Az íze - annak, aki szereti - jó, szénhidráttartalma literenként 5-9 gramm, a maláta alapanyagnak köszönhetően gazdag foszforban, kalciumban, nátriumban és káliumban, ezért igen jó hatással van az izmokra, így a szívizomra is, de emellett a csontoknak, a bőrnek és a hajnak is hasznosak. A nátrium a glükózzal együtt stimulálja a folyadékfelszívódást, így segít megőrizni a szervezet folyadékháztartásának egyensúlyát, a komló C-vitamint, a sörélesztő pedig B-vitamint juttat a szervezetbe. A habzó nedűk általában tiszta forrásvízből készülnek, és az E-számoktól hemzsegő izoitalok- kal ellentétben kizárólag természetes alapanyagokat tartalmaznak. A sör tehát tekinthető a legősibb energiaitalnak is, hiszen a legrégebbi fennmaradt sörrecept egy, az időszámításunk előtti harmadik évezredből származó sumér kőtáblára vésve maradt ránk. Nem szabad megfeledkezni azonban a szénsavról és az alkoholról sem, hiszen ezek az ötezer éves „sportital” azon összetevői, amelyekkel nemcsak a sportolóknak, hanem valamennyi hódolójának vigyáznia kell. Alkohol hatására a központi ideg- rendszer és az érzékszervek működése lelassul. A szervezet első válaszreakciója erre a fáradtság érzésének csökkenése és a nagyobb teljesítmény, de utána elkerülhetetlenül bekövetkezik az „elemek” lemerülése: romlik a koncentráció, a mozgás rendezetlenné válik, csökken az izmok ereje, lassulnak a reflexek, tehát alaposan megnő a sérülésveszély. Sportolás közben és folyadékpótlásra tehát nem ajánlatos sört fogyasztani, annál is inkább, mivel az alkohol fokozza a vizeletképződést, ezért további folyadékveszteséget okoz. Ez természetesen nemcsak a folyékony kenyérre, hanem a többi szeszes italra is vonatkozik. Míg a sörök alkoholtartalma 3-6 százalék között változik, a borok többnyire 10-12 százalék, a tömény italok pedig 30-40 százalék alkoholt tartalmaznak. A legártatlanabb italozás is alapos terhelésnek teszi ki a szervezetet: míg a jól sikerült buli után alszunk vagy pihenünk, testünk gőzerővel dolgozik, méregtelenít, amely szintén rontja a teljesítményt és lassítja a regenerálódást. A szeszesitalokban lévő etilalkohol (etanol) egy része természetes úton távozik, nagyobb hányada viszont átalakulás nélkül, több tényezőtől függő gyorsasággal szívódik fel a szervezetben. Az alkoholtól bonyolult vegyi folyamatok útján, acetaldehiddé majd ecetsavvá oxidálódva szabadul meg a szervezet. Egy egészséges felnőtt férfi szervezete óránként átlagosan hét gramm alkoholt képes lebontani. Akit mindezek túlságosan elriasztottak volna így szilveszter előtt egy nappal, annak megnyugtató lehet a hír: a kis mennyiségben fogyasztott alkoholról nem mutatták ki egészségkárosító voltát, sőt inkább előnyösnek tekinthető a hatása. Alkalmazhatjuk például aperitifként, étvágygerjesztőként, mivel segíti a nyálképződést és a gyomornedvek kiválasztását, elősegíti az emésztést és növeli a jó (HDL) koleszterinszintet a vérben. Értágító hatása miatt kedvező a keringési rendszerre, oldja a feszültséget, természetes altatóként fogyasztva pedig az idegrendszerre hat előnyösen. A sör értékes összetételéről feljebb már esett szó, a borokról - elsősorban a vörösekről - viszont azt érdemes tudni, hogy jelentős mennyiségben tartalmaznak természetes, a rákos megbetegedések ellen is védő antio- xidánsokat, és csökkentik a koszorúér eredetű szívbetegségek kockázatát. Mindent összevetve a kulcsszó, és a nemcsak szilveszter éjszakáján követendő elv a mértékletesség, hiszen a borok és a sörök alacsony alkoholtartalmuk és kedvező összetevőjük révén táplálkozás-élettani szempontból értékes terméknek tekinthetők. Gábor Éva
