Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-23 / 253. szám
II HIDLAP • 2006. december 23., szombat ti magazin Javasünnep Dobogókőn Kalo Jenő, a Magyar Asztrológusok Szövetségének elnöke, a hazai asztrogyógyászat legnagyobb alakja arra utalt előadása elején, hogy a Nyilas a mindent átölelő isteni szeretet jelképe is, az elfogadó szereteté. A magyar ember sorsfeladata szeretni a másik embert. Mivel senki sem tud boldog lenni, együtt élni szomorúságával, el kell gyászolnunk a nagy nemzeti fájdalmakat. Rajtunk múlik az ősök megváltása, az ő értékáldozatuk általunk teljesedhet csak be. Ki kell mondanunk a fájdalmakat, máskülönben tovább folytatódik a görcsös agresszió, amelyben jelenleg élünk. Ha ez nincs kiélve, feldolgozva, önagresszióvá válik. Évente 66 ezer magyar betegszik meg rákban, amely egy tipikus önagresszív betegség. Az agresszivitás kiélésének lehetséges útja egy nemzeti gyásznap megtartása, amikor a nép elengedheti minden fájdalmát. Rögtön utána pedig meg is tarthatjuk a szeretetnapot, amikor megfogjuk egymás kezét, megöleljük a mellettünk állókat és azt mondjuk egymásnak: „Legyen békesség köztünk mindenkor!” Mireisz László, a Tan Kapuja Buddhista Egyház vezetője, fdozófus arra a furcsa véletlen-sorsszerű egybeesésre hívta fel a figyelmet, hogy a 21. Javasünnep, amelyet egyfajta gyásznapnak szántak, az ősök tiszteletére tartott megemlékezésnek, éppen december 9-ére esett. Puskás Ferenc temetésének napjára, amelyet szintén nemzeti gyásznappá nyilvánítottak. Puskás Öcsi pillanatokra egyesíteni tudta a magyarságot, példájával megmutatva számunkra, hogy mi a feladatunk ebben a világban. A magyar nép őstraumája, hogy nem ismerjük őseinket, nem tudjuk, honnan eredünk. A meg- hasadtság Istvánnál kezdődött, ami előtte volt, eltörölték. Több ezer ember esett áldozatul az ősi vallás őrzése, a hagyományok ápolása elleni megtorlásnak. Azon papok, gyógyítók, mágusok, törzsfők, országjáró önzetlen gyógyítók, táltosok utólagos kiengesztelése történt meg a zárószertartással, akiket a több évszázados megtorlás során elítéltek, tevékenységüktől eltiltottak, megöltek, megcsonkítottak, száműztek, lefejezve ezzel a magyar szellemi kasztot. „Tiszteletünk által elősegíthetjük a nemzettudatban (pszichológiai kifejezéssel élve) becso- módosodott eszmerögök, fájdalmak feloldódását. Ezzel elősegíthetjük egyben a szellemi erők felszabadulását, az összefogást, a hagyomány felélesztését. A harmónia, a megszentelt összhang megteremtésével felülemelkedhet a nemzet a szembenállásokon. A magyarság szabadságának és szellemi összetartozásának elérése a cél.” - foglalta össze a lényeget Mireisz László, majd minden egyes áldozatért gyújtott egy mécsest. Annak a 124 hősnek a nevét, akiket az inkvizíciós perek dokumentumaiban, mint elítélteket be lehet azonosítani, Csörgő Zoltán hagyománykutató, a Javaslap főszerkesztője, a Kelet-Nyugat kutatóintézet folyamatmenedzsere olvasta fel. Laár András, az egyik legismertebb buddhista-előadóművész, Forgó Róbert, a Szántál együttes énekesgitárosa, valamint Kovács Gábor, mindhárman javasok játszottak szertartás-zenét a pogány áldozatok emlékére. A felsorolás végén elhangzott, a szertartást befejező szent kívánsággal zárom a tudósítást: „Áldott legyen a magyar!” • Kép és szöveg: Kertész Viktor Évszázadokig kell várni az olyan kivételes és a magyarság szempontjából rendkívüli jelentőséggel bíró bolygóegyüttállásra, amely idén decemberben, Nyilas havában megadatik nekünk, mint nyilas nemzetnek. December 9-én rendezték meg a javasok Dobogókőn az asztrológusok fórumát, ahol autentikus szakemberek figyelmeztettek előadásukban népünk felemelkedésének egyedülállóan hatalmas esélyére és az ebből fakadó felelősségre. A javaslás a régi magyar pogány (gnosz- tikus-mágikus) „papi” hierarchia egyik lényeges feladata volt, amely magában foglalta a gyógyítást, a jóslást, a szellemi erőkkel való kapcsolattartást és az ősi hagyomány őrzését. Sajnos népünk, vagy sokkal inkább a rosszul választott szövetségesek, megszállók a vallásváltással az örök értékek képviselőit is „leváltották”, az inkvizíció segedelmével és az ezeréves történelemhamisítással pedig az ősök örökségének még a nyomait is eltakarították. Szerencsére mindig voltak és lesznek is olyan emberek, akik nem elégednek meg azzal, ami a világban történik, és mélyebbre ásnak a „tudományosan elfogadott” történelmünknél, hogy onnan felhozzák több ezer éves szellemi kincsünket, ezzel segítve a magyarság újjászületését. Ebben áll a Javasgyógyász Egyesület tagjainak és a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanárainak missziója. A december 9-én Dobogókőn (amelyről ezoterikus körökben köztudott, hogy a Föld szív-csakrája), a Nimród Hotelben tartott 21. Javasünnepen elsőként Kovács Gábor vallástörténész előadását hallhattuk. Megtudhattuk, hogy a 21-es szám egy ciklus zárását is jelenti, és valóban sikerült beteljesíteni egy 9 évvel ezelőtt önmaguknak tett ígéretet. A javasok akkori célkitűzése volt a magyar szellemi kincs, spirituális hagyomány megmentése, ápolása. Nem szorul magyarázatra, hogy a technika, a tudomány és a pénz materialista világában miért olyan fontos a szellemi értékek, erkölcsi tanítások megőrzése. A javasok célja rekonstruálni a magyarság ősi vallásának és szellemiségének javát, a minden Nap-jegyváltáskor megjelenő Javaslap legfőbb tematikai pontjainak, a hagyomány-jóslás-gyógyászat hármasságának jellemzően magyar tradícióját gyakorlatba átültetni a 21. században. A magazin indulásakor, annak szülőaty- jai fogadalmat tettek, hogy havonta egyszer napvilágra kerül majd gyermekük, amellyel a magyarság javát kívánják szolgálni. A hétvégi Javasünnepre a beteljesített elhatározás szerint a számmisztikában nagyjelentőségű, a teljességet jelentő 108. példányt is kezünkbe vehettük. A magyar hagyomány a kereszténység felvételével ért véget, az inkvizíció búvópatak-létbe nyomta le a táltosok, garabonciások, mágusok, javasok tradícióját. Az ünnep célja az ősök tisztelete, azoké, akik életük árán is megőrizték a magyar szeretetvallást és világképet. Az ünnep arra figyelmeztet mindenkit, hogy a Nyilas zodiákus jegyében álló 6 bolygó kivételes konstellációt jelent, lehetőséget arra, hogy a magyarság a jelenleg még érvényben lévő, ősi turáni átkot feloldja. A tudatosság, a nagy fordulat, a változás esélye áll a jelenlegi együttállás jegyében. A magyarság mindig akkor volt erős, amikor a harcosok kasztja és a szellemi kaszt összefogott, szövetségre lépett. így volt ez Attila korában is, amikor a hunokkal léptek szövetségre a magyarok, és a világ legnagyobb birodalmát hozták létre, amely a Japán szigetektől Európa közepéig húzódott. Attila volt a fejedelem, a harcosok feje, és Buda a mágus, a spirituális vezető. Amikor Attila megölette Budát, megszegte a régi esküt és ezzel életbe lépett a turáni átok, összedőlt a rendíthetetlennek hitt birodalom. Legközelebb a szövetség Etelközben jött létre a két nagy nép között, és a dicsőséges honfoglalással teljesítették be fogadalmukat. Később, a világi vezetők, idegen hatalom segítségével ismét üldözni kezdték a magyar szellemi kasztot, és újra a népre hívták az átkot. Ha bármikor összevész a két kaszt, mai nyelven szólva a közéleti-politikai vezetés és a szellemi-spirituális erő, életbe lép az átok. Jelenleg is érvényben van, és a ma emberére vár, hogy hatályon kívül helyezze, mert csak akkor fordul jobbra a nemzet sorsa, ha a két őserő egymást támogatja. A meghasadtság világában, ahol harcot vív Kelet és Nyugat, szemben áll jobb és bal, a fel- emelkedés elsődleges feltétele egy harmóniába hozó, szintetizáló harmadik erő. Ezt a „megbékélést” a magyarság számára a kardot emelő (harcosok kasztjának jelképe) turul (a szellemi rend jelképe) szimbolizálja. A Javasünnep célja ennek előmozdítása, ami belső, szellemi úton érhető csak el. Mítoszaink egyértelművé teszik, hogy a magyar ember féaylény, tiszta, erős, teremtő szellemiség. Ezt példázza kreativitásunk, világraszóló találmányaink, újítóink, tudósaink zsenialitása. Tudás alapján kell rendeznünk magunkat, önuralommal, hogy autentikus személyiségekké váljunk. Ha egyre több mécses lesz a világban, annál világosabb lesz a kép, és újra felépülhet egy fénybirodalom. Mindehhez belső indíttatás kell, szemben a felelősséget áthárító, külső vezetésre váró mentalitással. Őseink még tudták, hogy mi magunk teremtjük magunkból a körülöttünk lévő világot, így meg is tudjuk változtatni azt. Az ember felelős tetteiért és gondolataiért is. A magyar (magiar) a mágia, a mágusok népe, nekünk tehát „nem kell tanulnunk” a teremtés tudományát. Emberhez méltatlan állapot, hogy „a lét a tét”, hogy kiszolgáltatott a magyarság. A hagyomány arról beszél, hogy küldetésünk van, tehát vissza kell szereznünk az erőnket, ehhez pedig vissza kell térnünk eredetünkhöz. Sorsfeladatunk magyarázni a tant, erre pedig nyelvünkből eredően csak mi vagyunk képesek. A magyarság önmeghatározásához, büszke identitásához pedig adva van legfontosabb eszközünk, gyönyörű, szellemi tartalmú, fentről kapott, szerkesztett, és teremtő erővel bíró szent nyelvünk. „A javasok semmi újat nem találtak ki. Igyekszünk kiemelni a tradíció azon részeit, amelyek működnek a mai világban, és amelyek az egyéntől indulva a családon és nemzeten keresztül az egész emberiségre hatást gyakorolhatnak. A felelős, tudatos életvezetés tesz autentikussá valakit. Az élet mozgatója a harmóniára való törekvés legyen, hiszen csak a háromban képes feloldódni a kettő ellentéte, azé a kettőé, ami lényegében egyaránt az egy része. A hasadás feloldása a cél.” - e szavakkal fejezte be mondandóját Kovács Gábor. A következő asztrológus előadó. Takács Tibor arról beszélt, hogy a nyilasság a hit analógiája. A közösségért, országért, világért akkor tudunk csak tenni, ha előtte felépítjük saját hitünket, hiszen sorsunkat csak a hit alakíthatja. Egyedül senki sem lehet boldog. A boldogság titka, hogy a mellettünk lévő embert kell boldoggá tennünk. Kell egy hitközösség, akiknek közös értéke az egymásba vetett hit és nem a pénz, ami manapság egységbe szervez. A társadalom morális egyensúlyon alapszik. Sajnos a hazai közélet és politika ezzel szemben azt tanítja: ami jogilag tiszta, az erkölcsös. Ha ezzel nem értünk egyet, ha erre nincs szükségünk, csak egy döntés kell, amit felvállalhatunk, azonosulunk vele, változunk és ezzel változtatunk. „Mindig azért tegyünk, hogy mit szeretnénk, és sosem azért, hogy mit nem.” Kiss J. Zsolt pszichodráma-író, asztrológus előadásában szintén azt emelte ki, hogy a politika elszellemtelenedett, de ha sikerül az egyének szabad választása, sorsalakítása révén közös tudatszint-emelkedést elérni, a politikába is visszatérhet a szakralitás. A bolygóhalmozódás esélyt ad a befelé tekintésre és az öntudatra ébredésre. Ehhez fontos megtalálni gyökereinket, hátrafelé, múltunkba célozva, ahogyan azt a Nyilas jegy szimbóluma is mutatja, és ahogy azt „lóval összenőtt” őseink tették. A múlt elfogadása révén a magyarság betöltheti kenteur szerepét. A tünet a legendás széthúzás. A terápia a híd szerep, a megbékélés, az együttműködés szellem és anyag, kelet és nyugat, jobb és bal között. Korcsmáros Magda kineziológus, pszichológus, asztrológus egy szép és elgondolkoztató bölcsességgel kezdte előadását: „Saját karmájának ura lett, aki a krisztusi szeretet jegyében élt.” Ahogyan az egyén számára sokkoló, ha nincs múltja, nincs gyökere, nincs apja (ma már kétmillió apa nélküli, lelkileg sérült, spermabankból származó ember él a Földön), ugyanúgy gátja az öntudatra ébredésnek egy nemzet számára is, ha nem engedik saját múltját ismerni, tisztelni. „A konfliktuskerülés, a múlttól való megfosz- tottság, az elidegenedés, az anyagi világ helyébe a konfliktusvállalást, a múlt felvállalását, az erkölcsi erőket, a békét, harmóniát, szeretetet kell állítani.” Szepesi János író-asztrológus jóslata szerint a harmónia, a rend kétféleképpen teremtődhet meg hazánkban: vagy tudatosan, szeretettel, vagy hatalom, diktatúra útján. Merész előrejelzése úgy szól, hogy fél éven belül rend lesz ebben az országban, és rajtunk is múlik, hogy melyik úton, hová jutunk el ezalatt az idő alatt. Legutóbb a magyarság számára ’89-ben nyílt lehetőség hasonló váltásra, a 17 éve megkezdett folyamatot zárhatja le most a nemzet. Amit a Neptunusz (a káosz jelképe) eltitkolt, elcsalt az elmúlt évtizedekben, most fél év alatt lelepleződik a Szaturnusz (a rend szimbólumának) égisze alatt. Fél éven belül minden napvilágra kerül, a leleplezések, botrányok ideje még csak most kezdődik igazán. Szepesi János legérdekesebb gondolata az volt, hogy a magyarok vezetői a huszadik században, szinte egytől egyig „Ikrek” jegyűek voltak a mai napig, ami hagyományosan szemben áll a Nyilassal. Az ikrek a kereskedő fajta, a Nyilas a tanító. Az előbbi azt mondja, amit hallani szeretnénk, az utóbbi keresi az igazságot, az élet értelmét, és meggyőződésből beszél. Mindig nagy baj származik abból, ha népéhez képest ellenérdekelt a vezető.