Hídlap, 2006. december (4. évfolyam, 236–257. szám)
2006-12-16 / 248. szám
2006. december 16., szombat A Hí OLAF Karácsonyi népszokások A folyamatosan változó életkörülményeinkkel párhuzamosan, a régi mesterségekre utaló karácsonyi népszokásaink lassan feledésbe merültek. Hisz hol vannak ma már jószágtartó gazdák, akiket Karácsony reggelén bojtárlegények köszöntenek? Az ilyen és hasonló népszokások játékos üzenetei érvényüket vesztették, így egyre kevesebben emlékeznek rá, s már csupán a régi öregek mendemondáiból élnek halványan a köztudatban. Hogyan is zajlottak az efféle karácsonyi gazdaköszöntők? A pásztorok, mustárvesszővel kezükben, elindultak üdvözölni a gazdát. A kanásztól és a tehenestül a ház asszonya, a csikóstól és az ökröstől a gazda húzott egy- egy, rügyekkel megrakott mustárvesszőt. Ezzel aztán jól rá is suhintottak a pásztorok szűrére, akik nagyokat fickándozva jelezték, hogy friss és egészséges lesz a rájuk bízott jószág szaporulata. Természetesen vannak településekre, közösségekre jellemző hagyományt őrző népszokások, házról házra járó verssel, énekléssel egybekötött gyerekköszöntők, s felnőttek által gyerekeknek eljátszott kisebb előadások, melyek szorosan hozzátartoztak az ünnep hangulatához. A sváblakta területeken a Stutzels, azaz a sza- mártáncoltatás volt a legnépszerűbb karácsony- váró népszokás. Leányváron például dorongra csavart lepedőnek, papírból szamárfejet készítettek, s ezzel járt házról házra egy asszony és néhány legény. A szülők már időben figyelmeztették az apróságot, ha ezentúl rosszul viselkednek, felökleli őket a szamár. Volt is nagy riadalom, amikor a szamár hátán táncoló, s karácsonyi dalokat éneklő kis csapat megjelent egy-egy udvaron. így járták a kriszkindlit a sváb lakta területeken. Végül az asszony piros almát osztogatott a gyerekeknek, majd a házigazdától kapott ajándékokkal továbbálltak. Bajnán és Táton betlehemjárással köszöntötték Karácsonyt. A szőrgúnyába bújt betlehemezők, egészen újévig hordozták a jászolt faluról falura. A környék népszokásai közül legnevezetesebb, az esztergomi karácsonyi misztérium volt, melyet betlehemmel járva adott elő, a szigorú szabályok szerint összeállt társaság. Tagjai, fehér ingben, bő gatyában, koronaszerű süveggel fejükön egy kis és nagy angyal, s kifordított bundában, a báránybőr süveges két pásztor. Az öregebb kampósbottal, a fiatalabb persellyel követte a betlehemet cipelő angyalokat. A hatalmas, papírból és lécből készült, széles ele- jű betlehemnek két tornya is volt. Középen állt az istálló, benne Szűz Mária, Szent József, kis Jézus, és az angyalok. Körülöttük a jószágok, két tehén, bárányok, és egy szamár. Időnként a tornyok alatt kinyílt egy titkos ajtó, s táncoltatott bábok jelentek meg, és tűntek el a Szentcsalád előtt. Két fekete és fehér juhász, egy angyal, ördög, és egy asszony. Ettől volt olyan különleges és egyedi az esztergomi bet- lehemezés. Később az egyház betiltotta a bábok használatát. Manapság a Karácsony, leginkább az ajándékozásról szól. Az ünnepi előkészületek, a bevásárlás, tülekedés, sorban állásás a kassza előtt. S még fel sem díszítettük a fát, de már azon járnak a gondolataink, hogy fogjuk kihúzni januárig abból a kevés pénzből, ami megmaradt. Már akinek maradt, s egyáltalán volt miből vásárolnia. • ez. N. Kalendárium Egy különös tréfáról és egy rémült bíróról olvashattunk a száz évvel ezelőtt megjelent lapokban. Ezen kívül a korabeli reklámok, hirdetések egyik ékes példáját is megtalálhattuk az Esztergomban és környékén megjelent újságokban. Elég morbid tréfát űztek egy lánnyal társai száz évvel ezelőtt, amelyről az Esztergomi Lapok december 20-i számában olvashatunk. „Az egyik közeli községben egy leány majdnem áldozata lett a rossz tréfának. A családtagokkal együtt a leány is kiült a tornácra babot köpeszteni. Az unalmas szórakozás közben azonban elaludt. A leány barátnői az alvó leányt fehér lepedővel leteritették, lábát összekötötték s álla alá fehér kendőt tettek, mint a halottakkal arra felé szokás. A leány késő este ébredt fel midőn egyedül volt, s mivel azt hitte koporsóban fekszik, a nagy rémülettől eszméletét vesztette. A szerencsétlen leány majdnem megőrült a nagy rémülettől s hetekig az ágyat nyomta a rossz tréfa miatt. ” A nagy ijedségre egy mulatságos történet szintén e lapból, bár lehet hogy a bíró ez esetben nem szórakozott jól. „A szív, a blúz és az eskü. A napokban tárgyalták egy kaszimő keresetét gazdája ellen. A bizonyítás során a nőnek megkellett esküdnie. A biró ennél az aktusnál szokása szerint felszántotta a kaszimőt: - Tegye szivére a kezét és mondja utánam az esküimát. A kaszimő kigombolta a télikabátját, kigombolta a blúzát s kezével a blúz alatt kereste az eskühöz szükséges helyet. A biró nem tudta, hogy nem továbbgombolkozásra készül-e s miután azt sem tudta, hogy hol végződhetik az e gom- bolkozás, közbeszólt: - Kérem, esküdjék s ne vetkőzzék le!” Hogy egy százada sem volt minden rendben a hivatalos ügyek intézésekor, bizonyítja a Szabadság december 22-i cikke. „Tilos a Dunaviz ivás. Sehol nem űznek nagyobb szédelgést a hivatalos cégér alatt, mint nálunk. A vármegye tiszti orvosa megállapítja a tífuszjárványt. Az alispán intézkedik. Utasítja a polgármester erre, meg arra. A polgármester rábízza az alispán utasítását a kutyabőrre: a város dobjára és végig drrum-drummoltatja a városban, hogy mit nem szabad tenni, többek között nem szabad a Dunavizet inni. Arra azonban nem gondol senki isten fia, hogy az alispán tilalmának érvényt szerezzenek és a népet a Dunaviz ivásában meggátolják. ” „Sárga veszedelem” hangzik az Esztergom december 23-ai írásának a címe, amely után bárki valami szörnyű betegségre gondolna, pedig csak a korabeli reklám egy gyöngyszeméről van szó. „Most már egész biztos, hogy az arató sztrájk esetére 30000 kínai kulit hoznak Magyarországra. Egyik fővárosi napilap hitelt érdemlően írja, hogy a békésmegyei gazdák már szerződést is kötöttek a kínai munkásokkal. A 30000 kínai ember előreláthatólag teljesen kínai módon fog élni és ép úgy, mint a japán az ő marék rizskásáját, a kuli is megköveteli a maga csésze teáját. Ez tehát maga a sárga veszedelem városunkra, mert az egész országból Esztergomba tódul majd a sok kuli, hogy itt elkapkodhassák a kínai szent István missiótelepről küldött friss aratásu teát. A sárga veszedelmet csakis úgy lehet elkerülni, ha mindenki Brutsy Gyula üzletébe menekül és ott még jókor megveszi a teaszükségletét. ” Végül egy tragikomikus eset a Szabadság egy századdal ezelőtti számából. „Közismert tény, hogy a dadogok, főleg ha izgatottak, nem képesek egy szót sem kiejteni. Ilyenkor legegyszerűbben olyformán segít magán az ember, ha a dadogót felszólítja, hogy énekelve mondja el, amit akar. Tragikomikus hasonló eset történt a minap egyik községben. Az ottani gyógyszerész Eszter nevű 7 éves lánykája anyja engedelmével felment a padlásra a ruhát felaggató cseléddel. Egyszerre beront a 9 éves Pistika s elrémült arccal mondaá, ha tudná, hogy: Le... le e..seit...az esz...Jézus Mária! Kiált az anyja, abban az ijedelemben, hogy Eszterke leesett a padlásról. Rohan az udvarra, de nem látja Esztikét, visszaszalad s kérdi Pistukát: hová esett. De Pistika csak hebeg, mire végre rászól az anyja: énekeld és Pisitika vígan énekli: Leesett az Esterházi- cognac az állványról... ” • Gál Kata _ _ fj K-jj fc;-t . >■ Magyar pillér az angol csapatban ^ írásunk a III. oldalon ' HP í ~ fair HlIrWíiWMirr
