Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-04 / 218. szám
magazin 2006. november 4., szombat • HÍDLAP Texican-Mexican rock Dorogról A rockzene dorogi és esztergomi illetőségű fenegyereke. Szerzőként, énekesként, gitárosként, szájharmonikásként egyaránt jegyzi a hazai szakma már a kilencvenes évek elejétől. Első saját zenekarával, a Harley Davidson Band-del az úgynevezett dirty, azaz mocskos rock rangos képviselője, a csapat nevéből adódó evidencia kapcsán is több hazai motoros találkozó alapító-szervezője. Mostani zenekara a Soundtrack, híres Tarantino filmek betétdalait játssza, a táncos és bulizni vágyó rock-hívő közönség legnagyobb örömére. Filip Gyurit eddigi pályafutása kunkorairól kérdezgettem.-A mostani zenekarod, a Soundtrack honlapján egyfajta biográfia olvasható rólad. Ebben igen nagy helyet foglal el a gyerekkor. Miért?- Mindenkinek fontos a gyerekkora. Én is nagyon szívesen emlékszem vissza arra az időszakra, amikor mezítláb nyomtuk a játékot Dorogon a bányászkolóniában. A legkülönfélébb mókák voltak ezek, a pajkostól az egészen vad játékokig.- Utalt már ekkor is valami arra, hogy később színpadon álló ember leszel?- Utólag visszagondolva, azt kell, hogy mondjam, hogy végül is igen. Egy picit ugyanis kilógtam a gyerekkori társaim közül például azzal, hogy míg a többség a Harangozó Terit hallgatta, én inkább Led Zeppelint próbáltam egy kis gitáron eljátszani, még akkor is, ha nem is tudtam pontosan, hogy ez melyik zenekar is.- Ugyancsak az internetes honlapotokon lévő életrajzodban említed az AC/DC legendás énekesével, Bon Scott-tal való párhuzamot, miszerint először ő is egy zenekar tumékamionját vezette, és csak később figyeltek fel rá, hogy valójában egy vérbeli rock and roll fazon, egy igazi, színpadra termett énekes.- Amikor megtörtént '89-ben a rendszerváltás, akkor sokan azt hitték, hogy itt éveken belül „kolbászból lesz a kerítés”. Abban is jó páran reménykedtek, hogy a társadalmi váltást követően az előadók között most már tényleg a tehetség és az adottságok fognak dominálni, tehát, a lehetőségek országa lesz Magyarország. Most negyvenéves vagyok, és azt talán már kijelenthetem, hogy már nem leszek az a klasszikus értelemben vett sztár, de a mi generációnk azt képviselte, hogy aki - főleg még az „átkosban” - ha a rockzenét szereti, az már egyértelmű lázadó, és tehetsége révén saját bandája lehet. így voltam én is, megalakítottam a Harley Davidson Band-et, és már ennél a csapatnál kiderült, hogy én ezt az egészet nem tudom félvállról venni. Ez egy halálosan komoly dolog volt, és azóta is az a részemről. Tele voltam, voltunk zenei és szövegi ötletekkel, és ugyan a zenekarból egyikünk se járt jazz konzervatóriumba, de azt csináltuk, amit szerettünk, és amit élveztünk, egy rock and roll bandában játszottunk.-Milyen volt belülről nézve a HD Band?- Ez egy igazi baráti társaság volt, mind a turnék, mind a próbák és a koncertek alatt, sőt azon túl is, amikor éppen nem zenéltünk, hanem lazításként mondjuk elmentünk az Erzsébet parkba focizni. Érdekes, hogy ez a fajta beállítottság ma már nincs meg, ebben a másik csapatomban, a Soundtrack-ben már nem így megy. A HD Band-del egy gyönyörű korszakot élhettem meg, egy olyan csapatmunka volt, amivel nagyon sok helyen „sütött” a közönség számára, amit el akartunk mondani. A Harley'-ben nem a legjobb zenészek voltak, de mindenki hiteles arc volt.- Milyen eredményei voltak ennek a zenekarodnak?- A sok-sok koncert mellett négy lemezt adott ki a Harley Davidson Band, és természetesen sok kiadatlan felvétel volt még a tarsolyunkban és számos feldolgozást is játszottunk. Ebben az időszakban rendeztem sok motoros találkozót is. A korai időkben, egy-egy nagyobb, szinte úgymond „állami” rendezvény mellett nem volt, nem lehetett más csak úgynevezett „fekete”, azaz föld alatti motoros magánrendezvény. Két ilyen helyet is említhetek példának, az egyik Újszilvás, a másik Sírok. Ezeken a pár napos fesztiválszerű rendezvényeken először még csak kétszáz ember „nyomorgott” egy hatalmas katonai sátorban, aztán pár év alatt többezres nagyrendezvény lett belőle. Ma már nem rendeznek a fent említettekhez hasonló találkozókat, a mai, hivatalos motoros találkozó felhozatal kiszélesedett, és nyaranta olyan erős, hogy egy- egy hétvégén sokszor két-három motoros fesztivál is van Magyarországon. Azzal együtt talán úgy gondolom, érdemes megemlíteni, hogy a Fesztergom elődjét, az Indian Summer rockfesztivált Esztergomban, valamint szám szerint nyolc motoros találkozót is én szerveztem a basaharci Duna-parton.- Mennyiben más a Soundtrack, mint a Harley Davidson Band?-A Soundtrack sokkal kiforrottabb és jobb, mint az előző bandám. Ezt is én szerveztem, én állítottam össze. Azt is fontos tudni a Soundtrack kapcsán, hogy azt megelőzendő, már a HD Band-del is játszottunk Quentin Tarantino-film zenéket. Ilyen volt például az After Dark az Alkonyattól Pirkadatig-ból, de akkor már iszonyatos nagy kedvencünk volt a Ponyvaregény, ami azóta, kultuszfilmmé is vált. A váltásra a harmadik HD Band lemez a Szenvedély közönségfogadtatása ösztönzött, ekkor már nem akartam azt üvölteni a színpadról, hogy „ó, yeah!” és annak az albumnak az anyaga egy a korábbiaktól eltérő muzsika volt. Hát mit finomítsuk, a közönség lesz...rozta, hogy ez nem jó. Ekkor úgy döntöttem, hogy a következő album akkor sem erre, sem pedig az addigra már általam nem kedvelt első kettőre nem fog hasonlítani. Ez volt a Fiirt című lemez, ennek az elkészítésénél már körvonalazódott egy új banda, a Soundtrack műsora, melyben a fent említettek mellett olyan elfeledett, illetve sosem játszott rock-blues klasszikusok kaptak helyet, mint a Sweet Home Alabama, ami szintén egy film, mégpedig a Forest Gump betétdala. Világos lett, hogy el kell hagynunk a kötelező standard-eket, és más ezekhez hasonló, a filmvilágból is ismert klasszikusokat kell megszólaltatni, egy picit másként, de ismerősen. Mindez '99 és 2000 környékén volt. Elterveztem, hogy már csak a Soundtrack-et csinálom, egy olyan zenekart, ami kellemes, dögös és ismert dalokkal összeállított műsorban lép majd a közönség elé. Szakmai zsargont használva nem „lehaknizzuk” a koncertet, hanem úgy, olyan elánnal adjuk elő a dalokat, mintha a sajátjaink lennének.-A Soundtrack élén meglehetősen hasonlítasz az Alkonyattól pirkadatig című horrorfilmben szereplő „texican-mexi- can” rockbanda énekes-gitárosához. Ez véletlen vagy szándékos imidzs építés?- Én már azelőtt ilyen fazon voltam, hogy láttam volna ezt a fűmet. Az csak külön jó, hogy bár ma már nemigen bulizok akkorákat, mint régen, azért ez meglátszik az arcomon, viszont így hiteles vagyok. Akikről kérdeztél, a Tito and Tarantula, nos őket már kétszer is láttam, amikor Magyarországon koncerteztek. Kétségtelen, hogy lenyűgözött az az előadás, amelyben ötvözték a blues-t, a rock-ot és a latin dallamokat, ritmust, de a dirty rock vonal, amit még elegyítenek a fent említett stílusokkal, nos a dirty rock-ot én is játszottam jó sokat a Harley Davidson Band-ban, ez már ismerős volt.- Soundtrack zenekaroddal kapcsolatos munka mellett egy másik vonal is van az életedben, mégpedig a Musicmax könnyűzenei csatornánál vagy. Pontosan mit csinálsz itt?- Főszerkesztő vagyok a Musicmax interaktív zenecsatornánál. Ezt azt jelenti, hogy van egy főnököm, és ezen kívül mindent én csinálok. A teljes sztorihoz tudni kell, hogy 10 évvel ezelőtt nem tudtam bekapcsolni a számítógépet, most pedig egy arra való szoftverrel egy ilyen tévés csatornát irányítok. Erre a „technikai” váltásra azért volt szükség, úgy kábé 2000 környékén, mert akkor azt láttam, hogy ha továbbra is ezt a rock and roll életformát folytatom, akkor tíz év múlva meghalok. Elkezdtem olyan dolgokkal is foglalkozni, amelyek más és új irányokat adtak az életemben, amelyek segítéségével meg tudom alapozni az egzisztenciámat. Ilyen húzás volt például a számítógéppel való ismerkedés. A Musicmax-nál az én feladatom, hogy kezeljem az adásbonyolító szoftvert, melyhez ugye tartozik egy hatalmas winchester, amelyben van öt-hatszáz videoklip. Ezeket a klipeket be kell szereznem a különböző zenekaroktól, zenei kiadóktól, ezeket megfelelő módon ki kell válogatni és rendszerbe állítani. De az én feladatom a klipek digitalizálása, feliratozása, néminemű hangmérnöki munka elvégzése, a zeneszámok közötti reklámok megszerzése a cégnek, és még rengeteg más egyéb, apró dolog is.- Úgy tűnik, hogy sok mindent elértél ebben a szakmában, voltak sikerek, hullámvölgyek. Most úgy látszik rendben mennek a dolgok. Milyen terveid vannak?- Az elmúlt időszakban, miután valóban rendeződött az életem, saját házikóm lett, satöbbi, nos egyre több saját szerzemény kezd gyűlni a magam és a zenekar tarsolyában. Úgy tűnik ebből jövőre lesz valami. Valószínű, hogy egy saját dalokkal teli új nagylemez. • Pöltl „Oxi” Zoltán A Fuggerek Van egy magyar szó, ami úgy hangzik, hogy „fukar”. Ez a kifejezés nem máshonnan, mint a Fugger család nevéből ered. A 16. század végén ez a család tartotta a kezében a legnagyobb pénzügyi hatalmat, noha a Fuggerek nem eredendő kezdeményezői a nemzetközi bankéletnek és a nemzetközi nagy bányavállalkozásoknak. Ők maguk a nagy itáliai bankároktól tanultak, akik már háromszáz évvel korábban megkezdték a banküzleteket és befektetéseket a bányákba, iparvállalatokba, de legfőképpen adóbérletekbe és méginkább a királyoknak adott kölcsönökbe. Ezeknek a sorába lépett be a délnémet augsburgi Fugger család. Tanulni minden tagját Velencébe küldte a familia, a Fondaco dei Tedeschibe, azaz a német kereskedők alapítványába, ahol a német bakárok megtanulták a mesterséget, a kettős könyvvitelt, a kereskedői számolást, mint olasz találmányt. Igen sokra vitték, pedig eredetileg egy nagyon szegény, faluról városba került takácsfamiliának a leszármazottai voltak. 1367-ben költözött be az első Fugger faluról Augsburgba. Karrierje rendkívül gyors volt. Felismerte, hogy a textilen gyorsan lehet gazdagodni. Megragadta a lehetőséget, tőkét szerzett, és lépett egy nagyot. A titka mindennek ott keresendő, hogy az egyik leszármazott, II. Jakab, akit „gazdag Jakabnak” is neveznek és 1459- ben született, a pénzét már bányavállalkozásokba fektette. Tirolban, Németország más részein és Magyarországon olyan rézbányákat bérelt, amelyeknek a rezét nyers rézként vette meg, és Fuggerauban, a róluk elnevezett kohóban kiolvasztotta belőle az ezüstöt. A magyar réz különösen nagy ezüsttartalmú volt. A Fuggerek rézkirályokká lettek egy olyan korszakban, amikor rendkívül kapós volt a réz, hiszen ez a kor hadfelszerelésében a bronzágyúk kora. A Fuggerek lettek a 16. század nagy fegyverszállítói. Ok maguk öntötték az ágyúkat, vagy vitték a magyar rezet félnyers állapotban Velencébe vagy Antwerpenbe, az akkori világ két legfontosabb kikötővárosába. Ezen gazdagodtak meg. Már csak egy lépés hiányzott ahhoz, hogy császárok, királyok, pápák bankárai legyenek. Háborúkat finanszíroztak nem csak fegyverekkel és pénzzel, de élelmiszer szállítmányokat is biztosítottak lehetőleg mind a két fél számára. Csakhogy a vesztes háborúkban elúszott a pénzük, nem tudták behajtani a hadivállalkozásokra folyósított kölcsönöket. Helyette birtokokat kaptak. Az 1550-es évek végén nagyon okosan és bölcsen visszahúzódtak a banküzlettől, megszüntették ügynökségeiket és kastélyaikba vonultak vissza. Ne feledjük, hogy a 16. században az információk áramlása igen lassú volt. Fugger Jakab rengeteg pénzt költött lovasfutáraira. Emellett Madridtól Lyonig, illetve Augsburgban és Nümbergben, de Budán is, mindenütt ott ültek ügynökei és állandóan jelentettek. Viszonylag hamar értesültek tehát róla, hogy mi történik a világban. A belpolitikai kérdések éppen olyan fontosak voltak számukra, mint a külpolitikaiak. Mindig tudniuk kellett, hogyha valahol olyan párt került hatalomra, amelyik ki akarta golyózni őket, mint nálunk Werbőczi, aki úgy szerezte meg a népszerűségét, hogy a Fuggerektől 1524-ben elvette a felvidéki bányákat. Ennek persze az lett a következménye, hogy pénze nem lévén a magyar államnak a bányák üzemeltetésére, kitört a bányászfelkelés. Nemcsak gazdagságukról voltak híresek, hanem gátlástalanságukról is. Teljesen mindegy volt nekik, hogy búcsúcédulákat árusítanak, rabszolgákkal kereskednek vagy prostitúciót tartanak fenn. Mindennel foglalkoztak, ami pénzt hozott, mindig és mindenütt vesztegettek. A magyar rézbányákat 1548-ig tartották a kezükben, ezután visszavonultak, mert úgy ítélték meg, hogy a hódoltság miatt már nem tudják olyan biztonsággal bonyolítani üzleteiket, mint korábban. A 16. század második felében egyébként is elkezdték a csendes visszavonulást az arisztokrácia köreibe. A család ma is létezik, több kastéllyal, csodálatos levéltárral és óriási vagyonnal rendelkeznek. • Varga Péter
