Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)

2006-11-18 / 228. szám

hídlapmagazin 2006. november 18., szombat • HÍDLAP VII (Isten) nőnek lenni III. rész Démétér: a főállású anya D émétér (a rómaiaknál Ceres) a termé­kenység, az anyaság, a gabonaföl­dek és az aratás istennője. Ő is el­sőgenerációs istennő, Kronosz és Rheia má­sodszülött leánya. Zeusztól - még Héra előtt - egyetlen leánygyermeke, Perszephoné szü­letett. Démétér számára fontosabb az anyai, mint a hitvesi szerep. A mitológia nem részle­tezi az istennő Zeusszal való kapcsolatát, Démétér mítosza csak leányával kapcsolódik igen szorosan össze. Perszephonét Hadész, az alvilág istene fondorlatos módon - Zeusz tudtával és bele­egyezésével- elrabolta. Démétér hiába ke­reste leányát. A monda szerint kilenc napon át bolyongott étien - szomjan, úgy kereste gyermekét. Mikor Démétér megtudta az igazságot, világgá ment, és nem tett egye­bet, mint elrabolt lányát gyászolta. A magá­ra hagyott föld pedig terméketlen, kietlen pusztasággá változott. Hiába is hívta Zeusz, térjen vissza Olümposzra, Démétér vissza­utasította, addig nem volt hajlandó hazatér­ni, amíg vissza nem kapja gyermekét. Végül kompromisszumos megoldás született: az év kétharmadát Perszephoné anyjával együtt az Olümposzon tölti, egyharmadát pedig férjé­vel az alvilágban. Ez idő alatt Démétér gyá­szol és sztrájkol: ez a tél időszaka, a földet hó borítja el, nem terem semmi. Amint azonban a leány visszatér anyjához, kivirul minden mező, termékennyé változik a föld. Démétér tehát az anyaság megtestesítője. Az anyaság, a gondoskodás, táplálás tölti be az életét, ettől függ öröme, bánata, boldogsága. Elsősorban anyaságra vágyik, és ha ez teljesül, elégedett életével. Ez az anyai ösztön, gondos­kodási vágy táplálékadó hajlam minden kap­csolatát át- meg átszövi, anyaként viselkedik férjével, barátaival, munkatársaival is. Kapcso­lataiban adakozó, gondoskodó, ezen kívül sta­bil, megbízható, két lábbal áll a földön, nagy­fokú gyakorlati érzékkel rendelkezik. Démétér kislány korában a babáját ringat­ja, öltözteti, eteti órákon keresztül, akár egyedül is. Már kilenc-tíz éves korában nyu­godtan rá lehet bízni a kistestvért, boldogan és ügyesen vigyáz a rokonok vagy szomszé­dok kisgyermekeire is. Egykorú társai felett is anyáskodik, vigasztalja, támogatja a bajba jutottakat. Már a serdülő Démétér erős vá­gyat érezhet a teherbeesés, az anyaság iránt. Ezért sok Démétér igen korán férjhez megy, és korán szüli meg első gyermekét. Sokkal nagyobb a baj, ha a gyermek utáni vágy meggondolatlan kapcsolatokba kergeti, s - szinte még kislányként - „véletlenül” állapo­tos lesz. Ezek a serdülő lányok - tudatosan vagy tudattalanul - addig titkol­ják állapotukat, amíg a terhesség- megszakítás már szóba sem jöhet. A tinédzser-Démétér tehát gon­dolkodás nélkül megszüli gyer­mekét, akinél senki és semmi nem lehet fontosabb számára. Mindent vállal érte, szégyent, konfliktust, lemondást, nincs olyan nagy ár, amit boldogan meg ne fizetne az anyaságért. Ha Dénétér tovább tanul, akkor rendszerint segítő foglalkozást vá­laszt, ami szintén kielégítheti anyai ösztönét, gondolkodó hajlamát. A legjobb csecsemőgondozók, ápo­lónők, tanító- vagy óvónők, orvo­sok, pszichológusok, alapítvá­nyok, jótékonysági szervezetek tagjai, vezetői is gyakran a Démétér-nők közül kerülnek ki. Egy Démétér-nő, ha családja van, és gyermeket szül, általában nem sokat tesz azért, hogy menedzsemő legyen. Nem versengő típus, és többnyire nem is motivál­ja a karrier lehetősége. Pedig személyes tu­lajdonságai alkalmassá teszik a menedzser szerepére. A munka világában stabil, meg­bízható kolléga, mindig lehet számítani rá. Végsőkig lojális mind a céghez, mind főnö­keihez. Ezenkívül igen gyakorlatias és nagy­fokú empátiás készséggel rendelkezik. Ha Démétért beszippantja a munka világa, és - szinte véletlenül, akarata ellenére - ve­zetővé válik, rendszerint kitűnően megállja a helyét. A Démétér-típusú vezetők vezetési stílusára is a gondoskodás, a támasznyújtás a jellemző. Démétér nagylelkű és empatikus vezető, akit beosztottjait szinte anyjuknak tekintenek, aki valóban szívén viseli sorsu­kat és törődik mindenki gondjával, bajával. A vezetés, a menedzserszerep tehát minden erejét, idejét igénybe veszi, ezért nem is tud családot alapítani, és saját gyermek iránti vá­gya kielégítetlen marad. Démétér általában nem választ, inkább őt választják. Sok férfi, köztük számos mene­dzser is, vonzódik az anyás típusú nőkhöz. Őt keresik azok a férfiak, akik olyan nőt vá­lasztanak, aki hasonlít a „mamára”. Sok ki­felé független, erős férfi érez titkon igényt a függőség iránt, és szeretné esténként „anya­ölbe hajtani fáradt fejét”. Ezenkívül sok ka­landba belefáradt férfi tudatosan választ Démétér-lányt feleségnek, akiről biztosan tudhatja, hogy jó anya lesz gyermekeinek. Démétér nem féltékeny természetű, mellette a férfi akár folytathatja is kalandos éltét. A problémát az okozhatja, hogy Démétér számára gyermekei a legfontosabbak, a férfi tulajdon gyermekeivel verseng az asszony szívében elfoglalt helyért. B oldogan becézgeti, simogatja párját, számára a szeretkezés is gyakran az adakozás, a gondoskodás egyik kifejezési módja. Leghőbb vágya, hogy gyermeke legyen, számára tehát az anyasze­rep a legfontosabb. Ez tölti be egész életét, minden más csak pótlék a számára. Démétér gyakran túlságosan aggodalmas­kodó, félti, a széltől is óvja gyermekeit. Úgy gondolja, tökéletes anyának kell lennie, aki képes a világ minden gondjától, bajától meg­óvni a gyereket, ezért, ha bármi történik - le­gyen az betegség vagy bármilyen rossz osz­tályzat - bűntudatot érez, mintha mindenért ő lenne a felelős. Démétér nem veszi figyelem­be saját szükségleteit, életét valóban gyerme­keinek áldozza, cserébe viszont gátolja önál­lóságukat. ■ Démétér árnyoldalai főként akkor kerül­nek előtérbe, amikor a gyermekek önálló­sodni kezdenek, vagy kirepülnek a családi házból. Démétér szeretete ugyanis mélysé­ges, mindent elsöprő, egyúttal birtokló, be­kebelező is. Ha a gyerekek kirepültek, gyak­ran érzi, élete értelmetlenné vált. Nem ha­ragszik, nem dühöng, mint Héra, agressziója passzív, férjét, munkáját, háztartását, baráta­it elhanyagolja, nem áll szóba senkivel. Va­gyis súlyos depresszióba esik. A Démétér-tí­pusú nők betegsége a sokízületi gyulladás. • Sápszki Márta Gasztronómiai kalandozások Szegény malacokra manapság bizony már rájár a rúd. Egy esztendeig etettük őket, hogy azután most mege­gyük. De hagyjuk is a lírai eszmefuttatást, inkább főzzünk egy finom orjalevest. No nem csupán a családnak, gon­doljunk a vendégekre is. Orjaleves 10 személyre Hozzávalók: 2,5 kg Ólja (10 darabba vágva), 50 dkg sárgarépa, 30 dkg fehérrépa, 25 dkg karalábé, 10 dkg zeller, 2 nagy fej hagyma héjastól négyfelé vágva, 1-2 fej fokhagyma, 2 piros csövespaprika, 20-25 szem egészbors, egy-két kanálnyi paradicsompüré. Elkészítés módja: Tízliteres fazékban 6 liter vízben egyszerre tegyük fel az összes hozzávalót. Erős tűzön forraljuk fel és takarékon főzzük, míg minden meg nem puhul. Közben a habját szedjük le. A fazék alatt kapcsoljuk le a tüzet, kicsit váljunk, majd levesszűrőn szüljük le. Újra felforralva cérnametéltet főzzünk bele. Az oijacsontokat és a főtt zöld­ségeket vele együtt hasonlóan válasszuk külön. Nagyon lassan, sokáig kell főzni, hogy szépen gyöngyöző aranysárga levest kapjunk. Orjaleves után egy következzék egy szintén malacos ajánlat, ismerjük meg a Malacsült forró lencsesalátával, fóliás burgonyával titkát: Hozzávalók: 80 dkg bőrös malackaraj csonttal, 1 kávéskanál őrölt ma­joránna, 15 dkg lencse, 2 fej vöröshagyma, 1 dl sör, 5 dkg füstölt sza­lonna, 40 dkg burgonya, 2 db babérlevél, 10 dkg húsos szalonna, 5 dkg póré, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál méz, 1-2 evőkanál fűszeres ecet, 1/2 csokor snidling, 1 dl tejföl Elkészítés módja: A húst megmossuk, megtisztítjuk, bőrös részét éles késsel keresztben és hosszában is bevágjuk, hogy jól lehessen majd szeletelni. A bőrét kihagyva, bedörzsöljük sóval, majoránnával. A húst megspékelhetjük fokhagymadarabokkal is. Letakarva, a hűtőben, 1 napig pihentethetjük. A lencsét hideg vízbe áztatjuk. Másnap a sütőt 160 C-fokra előmelegítjük. Az egyik hagymát megtisztítjuk, felszele­teljük, tepsibe tesszük, rátesszük a húst, kevés vizet öntünk alá és a sü­tőben kb. 1 órát sütjük. Sütés közben gyakran megkenegetjük a sörbe mártott szalonnával, ettől lesz piros és ropogós a bőre. A burgonyát eközben alaposan megmossuk, majd alufóliába csomagoljuk. Sütőben, 20-25 percig sütjük, úgy, hogy egyszerre készüljön el a hússal. A len­csét leöblítjük, és annyi vízben, hogy bőven ellepje, feltesszük főni. Sózzuk, beletesszük a babérlevelet és a másik fej tisztított hagymát, és kb. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Közben csíkokra vágjuk a szalon­nát, és a pórét. Megpirítjuk a szalonnát, majd rátesszük a pórét, meg­futtatjuk. Ha megpuhult a lencse, kidobjuk a hagymát, leöntjük a levét, és összeforgatjuk a szalonnás póréval. Belekeverjük a mustárt, a mézet, az ecetet, valamint az elkészült sült szaftját is. Tálalásnál a lencsét me­legen tesszük a hús mellé. A snidlinget leöblítjük, elkeverjük a tejföl­lel. A burgonyát kibontjuk, bevágjuk, kissé szétnyitjuk, és a snidlinges tejföllel leöntjük. Szintén a húshoz kínáljuk. Jó étvágyat! • VEGA A céh emberei Az esztergomi Duna Múzeumban Mikulás napján nyílik a hagyományosan év végén je­lentkező antológia, az Esztergomi Művészek Céhe összegző kiállítás, melynek 2006-os ap­ropója, hogy a helyi alkotók eme közössége 15 éve alakult. A képzőművész csoport alaku­lásáról, az eltelt másfél évtizedről és a közel­gő új tárlatról a céh szülőatyját, névadóját, Bállá András fotóművészt kérdeztük.- Az egyik legfontosabb kérdés az Esztergomi Mű­vészek Céhe megalakulása kapcsán, hogy milyen alapgondolat mentén jött létre ez a közösség?- 1990-ben írtam egy felhívást és elküldtem tizennyolc alkotó embernek, akik szerintem akkor itt, Esztergomban mértékadó művészek voltak. Voltak köztük festők, grafi­kusok, fotósok, ötvösök, keramikusok, és volt egy tűzzo- máncos is, valamint egy művészettörténész, aki az elnök lett. Az alkotóközösségi tagság egyik nagyon fontos kitéte­le volt, hogy csak minőségi munkák alkotójáról lehetett szó, aki már korábban megfelelt az országos megmérette­téseken, illetve más országos szintű művészeti szerveze­teknek tagjai. Tizennyolc akkori alapító tagunk közül saj­nos öten meghaltak. Óriási veszteség volt Furlán Ferenc festőművész, Kollár György festőművész, Morvái László tűzzománcos, Wertel József grafikus és bélyegtervező, va­lamint Végvári János festőművész halála, mert azt a művé­szeti'minőséget, amit ők képviseltek a mai napig nem pó­tolta senki.- Milyen fontosabb állomásait említhetjük az Esz­tergomi Művészek Céhének?- 1991. október 23-án volt a céh bemutatkozó első ki­állítása, természetesen itt Esztergomban az akkori Sza­badidőközpont céhes galériájában. A tárlatot Mucsi And­rás művészettörténész elnökünk nyitotta meg és ajánlotta a közönség figyelmébe. Meglepő nagy siker volt ez a pre­mier, sokan jöttek és mindenkinek tetszett az összeállítás. Sokan meglepődtek viszont, hogy ezek az alkotók együtt is tudnak dolgozni. Ennek a meglepetésnek talán az volt az oka, hogy egy picit esztergomiasan azt feltételezték sokan rólunk, hogy fújunk egymásra, de itt kiderült, hogy nem így van, a céh működött. Még ebben az évben csi­náltunk még egy kiállítást a nagy-komáromi Jókai Múze­umban, amelyik tényleg átütő siker lett. Azóta bemutat­koztunk többek között Szentendrén, Veszprémben, Szé­kesfehérvárott és természetesen Esztergomban is. Itt ha­gyományosan az év végén, karácsony tájékán mutatjuk be új munkáinkat. Külföldön például a szófiai Magyar Intézetben illetve a finnországi Espoo-ban is bemutattuk kiállításunkat. Ez utóbbi helyen nagyon kijött például, hogy a fotók milyen magasan kiemelkednek az összeállí­tásból. Ez azért érdekes, mert sokáig az volt a vélekedés, hogy az „igazi művészetet” a festészet és a grafika rejti, a fotó nem. Finnországban egyértelműen kiderült, hogy a közönség a fotósok mellé tette le a garast.- Hogy történik a céhetekbe a felvétel?- Ragaszkodunk hozzá, hogy a jelentkezőnek egy önál­ló kiállítással meg kell mutatnia, hogy mit tud. Az alapí­tók egymás között mindig megegyeztek, hogy eléri-e az új jelentkező munkáinak minősége a céh által kívánt szintet. Ez még akkor is megfontolás tárgya volt, ha az illető or­szágosan ismert alkotó volt. El kell mondanom, hogy az elmúlt tizenöt évnek bizony csak az első fele mondható felívelőnek, mert a céhbe utóbbi időkben érkezett tagok másként értelmezik az említett művészi minőséget. Na­gyon „létszám centrikussá” vált a közösség tagfelvétele, s ez szerintem nem helyes. Néhányan, az új tagok közül úgy vélik, hogy ez az egész valamiféle jópofaság vagy já­ték, de ez a hozzáállás csak a színvonal csökkenését hoz­za magával sajnos. Én személy szerint ez ügyben azt sze­retném, ha megszigorodna majd az Eszteigomi Művészek Céhébe a tagfelvétel, az említetteken kívül például jó len­ne, ha az új tag rendelkezne valamilyen felsőfokú művé­szeti végzettséggel is.-A decemberi Duna Múzeum-beli premiereteken kinyilvánul majd, hogy az alapítók szándékának meg­felelően jó irányba újhodik meg a közösség?- Abban bízom, hogy azok erősítik az egészet most is, akik valamilyen egészen más irányból jöttek, tehát inkább az alkalmazott művészetek területéről. Itt a restaurátor művészekről, a textilesekről, a keramiku­sokról beszélek, akik az iparművészet és formaterve­zés területén jeleskednek. Ugyanakkor a fotósok to­vábbra is rendkívül erős „mezőnyt” képviselnek a cé­hen belül. Az alapítók közül Andráskó István festő­művész, Barcsay Tibor festő- és grafikusművész, Bár­dos Annamária keramikus, Kaposi Endre festőmű­vész, Kókay Krisztina textiles, Mudrák Attila fotómű­vész, Szentesi László grafikus, Székely Ildikó ötvös és fémműves és Wieszt József grafikus, valamint jó-« magam, ugye mint fotóművész állítunk ki. • R0.Z.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents