Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-03 / 217. szám
www.istergranum.hu 2006. november 3., péntek • HÍDLAP Megkezdődtek az új, Duna-híd munkálatai vagy Hunyadiról neveznék el az új, komáromi átkelőt Legtöbben Jókai Mórról\ Folytatás az 1. oldalról „Október végéig befejeződtek a geodéziai mérések és a különböző geológiai, földrengési, régészeti kutatások, ezek alapul szolgálnak majd az összes többi dokumentáció elkészítéséhez. A környezetvédelmi hatástanulmánynak november végére kellene elkészülnie, ez a hidat, illetve a rávezető utat érinti, de erre még az illetékes minisztériumnak is rá kell majd bólintania” - magyarázta a projektfelelős. Varga Veronika tájékoztatása szerint a teljes tervdokumentáció 2007 szeptemberére készül el, ezt követően kezdődnek meg a különböző engedélyeztetési folyamatok és kormányközi tárgyalások. A két szomszédos város vezetése a híd nevét még nem választotta ki, de abban már megállapodtak, hogy hogyan néz majd ki az új, gyalogos és gépkocsiforgalomra egyaránt alkalmas dunai határátkelő: 588 méter hosszú és ötnyílású lesz, szabványos teherbírással fog rendelkezni, tömör gerinclemezű acél alkotja majd azt. A szlovák területen 800 méter, a magyar oldalon 1200 méter hosszú úthálózat vezet majd hozzá, a dél-komáromi útA híd tervdokumentációjának elkészítését az Európai Unió is segíti. Észak-Ko- márom 24,8 millió koronás támogatást kapott az EU-tól, amelyhez a város 5 százalék önerővel járult hozzá. A magyarországi Komárom 155 millió forintot nyert el, míg az állam támogatása 41 millió forint és 10 millió a városi költségvetés által vállalt önerő. szakasz a tervek szerint közvetlenül az M 1-es autópályára csatlakozik. A híd egyelőre nincs elnevezve, azonban a világhálón meghirdetett szavazást eddig 24 százalékkal Jókai Mór vezeti. Második Hunyadi Mátyás, harmadik a Kolbász híd elnevezés, negyedik egy budapesti hídkereszte- lős verseny eredeti nyertese Stephen Colbert amerikai showman, ötödik Klapka György. • Szép Éva Tanösvény készül Komáromban Pénteken kerül sor az ünnepélyes alapkőletételre a Monostori Erődben Ökumenikus kápolna a kórházban Vác. Megállapodás született arról, hogy az egyházmegye hamarosan kápolnát épít a Jávorszky Ödön Kórház területén. Az ehhez szükséges 262 négyzetméteres területet 99 évre díjmentesen használatba adja a város, a kórház pedig vállalta a közüzemi és karbantartási költségek fedezését. A tervek szerint kétszintes, négy felekezeti teremmel rendelkező kápolna épül majd, a központi épülethez vezető összekötő folyosóval, amelyet a katolikus egyházon kívül a reformátusok, evangélikusok és a baptisták is használhatnak majd. Megnyílt a felújított zsinagóga Révkomárom. Hároméves felújítás követően vasárnap nyílt meg a komáromi zsinagóga. Az átadón a templom megépítésének 110. évfordulójára is emlékeztek. A zsinagógával együtt a Menházat is felújították. November harmadikán tartják az ünnepélyes alapkőletételét a Monostori Erődben készülő tanösvénynek, amelyet Gyurkó János fiatalon elhunyt környezetvédelmi és műemlékvédelmi miniszterről neveznek majd el. A létesítmény megnyitását 2008. május 21- re, a Föld napjára tervezik. A 70 hektáron elterülő, már most évente 80 ezer látogatót vonzó komáromi Monostori Erőd hadkultúra-központ ügyvezető igazgatója, Varga István a Hídlap megkeresésére elmondta: a létesítmény középtávú fejlesztési koncepciójában közel félszáz projekt szerepel. Közülük egyik a Gyurkó János tanösvény, melynek ünnepélyes alapkőletételére november 3-án pénteken 16 órakor kerül sor. A körülbelül két kilométeres körben húzódó majdani tanösvényre huszonnégy kijelölt, magyarázattal ellátott helyszín és objektum fűződik fel, amelyek Magyarországon egyedülálló módon a műemlék-erőd építészeti és haditechnikai titkait, a természet kincseit és az értékvédelem új eszközeit együtt, egy szellemi-érzéki „kalandon” belül mutatják majd be. Az váltakozó sorrendben megjelenő állomásokon a természeti és épített értékek mellett környezetvédelmi létesítményeket, alternatív energiaforrásokat, ár- vízvédelmi műtárgyakat, valamint emlékhelyeket, műalkotásokat is megtekinthetnek a látogatók. Az egy kilométer hosszú dunai szakaszon belül lesz többek között madárles, vízbe süllyesztett bemutatóhely, aranymosó állomás, a Homokhegyi részen pedig történelmi emlékhelyeket, vasúti megfigyelőhelyet és kertépítészeti bemutatót helyeznek el. A létesítmény szervesen kapcsolódna a Duna mentén tervezett EuroVelo kerékpárúihoz, ezen kívül kulturális és idegenforgalmi szolgáltatások, többek között kemping, étterem, információs táblák, kerékpártároló és bankautomaták is a vendégek rendelkezésére állnának majd a jövőben. A Monostori Erőd tanösvénye 240-260 millió forintos beruházással épülhet meg, amelynek forrását az EU Strukturális Alapjaihoz benyújtott pályázat segítségével kívánja biztosítani a társaság. A tervek szerint két éven belül elkészülő létesítmény önálló programként és egyéb látnivalókkal összekapcsolva is vonzó úti célt jelent majd mind az egyénileg érkező családok, mind pedig iskolai- vagy kiránduló- csoportok számára. • Gábor Éva Megbukott a mobilposta Komlóska pert nyert: vissza kell állítani a kispostát A Legfelsőbb Bíróság keddi döntése nyomán a Magyar Postának vissza kell állítania a teljes körű szolgáltatást a zempléni kis faluban. Nem kizárt, hogy az ítélet precedens értékűvé válik és több száz más település is visszaperelheti kispostáját. A mobilpostával régiónkban sem elégedettek az emberek. Komlóska és a Zempléni Település Szövetség évek óta harcol azért, hogy a jelenleg mintegy 950 településen működő mobilposta-szolgálat helyett újra megnyissanak az állandó kisposták. Indítottak népi kezdeményezést, amelynek során 60 ezer támogató aláírást gyűjtöttek össze és ombudsmani véleményt is kértek, ami kimondta, hogy a szolgáltatás leszűkítése a kistelepülések negatív diszkrimációjának tekinthető. Kedden a Nemzeti Hírközlési Hatósággal folytatott pereskedés végére tett pontot a Legfelsőbb Bíróság azzal, hogy igazat adott a komlóskaiaknak és kötelezte a postát a teljes körű szolgáltatás visszaállítására. A Magyar Posta Zrt. szóvivője, Tomecskó Tamás közölte, hogy intézkednek, amint kézhez kapják a határozatot, de azt is hangsúlyozta, hogy a postának nem volt köze a perhez, ők mint jogalkalmazók végre fogják hajtani az ítéletben szereplő feltételek megteremtését. Szabó Pál, a Magyar Posta vezérigazgatója ugyanakkor kíváncsian váija, milyen szakmai szempontok jelennek meg a jogerős ítéletben, hiszen egy friss felmérés szerint hazánkban működik a hatodik-hetedik legjobb postai szolgáltatás Európában, a mobilpostarendszert pedig több ország is tanulmányozni akatja. Az mindenesetre iszonyú költségeket jelentene a ma még monopolhelyzetben lévő vállalatnak, ha mind a 950 településen vissza kellene állítaniuk a régi kispostákat. A zempléniek szerint ez a per akár precedens értékű is lehet, és több száz település perelheti vissza ilyen módon felszámolt kispostáját. Persze sok helyütt ez nem lesz annyira egyszerű, hiszen a községek igyekeztek hasznosítani az üresen maradt helyiségeket. Ipolytölgyesen például e-Magyarország pont működik a posta helyén, másutt oktatási célokra hasznosult a terület. Dudás Nándor, Ipolytölgyes polgármestere lapunknak azt mondta: az e-pontot a szerződés szerint csak idén év végéig kell működtetniük, a posta visszaköltöztetése csak technikai kérdést jelentene, ami egyszerűen megvalósítható. A lakók részéről nagy igény van a visszaállításra, mindeddig nem tudták megszokni a mobilpostát, aminek jócskán vannak hiányosságai. A hideg megérkeztével pedig egyre rosszabb lesz a helyzet, az embereknek sokszor sokáig kell házuk előtt fagyoskodva várniuk, míg megérkezik a postaautó. Annak idején Perőcsényben is nagy felzúdulást váltott ki a kisposta megszüntetése, rengeteg levelet írtak tiltakozásul, de választ nemigen kaptak. Itt még ma is üresen áll az egykori postaépület - tudtuk meg a település jegyzőjétől -, de az évek alatt igencsak lepusztult, a posta minden mozdíthatók még a vasrácsot is elvitte innen. A lakók kényszerűen beletörődtek már a kényelmetlenebb szolgáltatásba. Megfelelő tájékozódás után azonban nem kizárt, hogy a környékbeli települések is megkezdik a küzdelmet az ügyben. • Sz. H. Ml A VÉLEMÉNYE? Az október 23-i zavargások, rendőri túlkapások ügyében tartott bizottsági ülésen a pártok felelőst keresve egymásra mutogattak, végül a kormány 80 évre titkosította az ülés teljes anyagát. Arról kérdeztük az embereket, hogy értik-e a titkosítás okát és menynyire tartják elfogadhatónak, hogy ilyen hosszú időre eltitkolják a történteket az illetékesek. Mohácsi Attila (banki ügyintéző) Szerintem az összes parlamenti pártnak benne van a keze abban a jól megírt forgatókönyvben, amely mostanában zajlik körülöttünk. Egész más az, amit látunk, és az, ami a háttérben zajlik. Az egész cirkusz célja az talán, hogy elterelje a nép figyelmét a valódi problémákról, a gazdasági helyzetről, megszorító csomagról és a döntéshozók távlati terveiről. György István (nyugdíjas) Utazás és családlátogatás miatt napokig nem néztem tévét, mire hazaértem, már csak azt hallottam, hogy 80 évre titkosították a tárgyalások tartalmát. Fogalmam sincs, hogy mi lehet olyan komoly egy felvonuláson, amit ennyire el akarnak hallgatni. Nem tartom normálisnak mindezt, egész más a képem a demokráciáról. I Vranek Ákos (műszaki menedzser) I Valahol azt hallottam, hogy „szabadok vagyunk, hogy azt csinálhassuk, amit mondanak”. így érzem magam abban a látszatdemokráciában, amiben jelenleg élünk, és amit Amerikából importáltunk. Ha továbbra is őket majmoljuk, valóban eljutunk a totális rendőrállamhoz. Ez nem normális. Ha valóban demokráciában élnénk, nemhogy nem titkosítanának semmit, de beengedték volna a tüntetőket annak idején a TV székházba, hogy felolvashassák követeléseiket. Bajkayné Magdolna (nyugdíjas) Mindig megnézem a Híradót, szeretem tudni, hogy mi van a nagyvilágban. Nem értem, hogy miért nem tudhatunk arról, hogy mi történt valójában a forradalom évfordulóján. Az a politikusok célja, hogy mire kiderülhetne az igazság, addigra már ne érdekeljen senkit, hogy mi történt 80 évvel azelőtt. Könyvelők Klubja A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Könyvelők Klubja előadás- sorozat következő programjára a jövő héten kerül sor. Herczigné Soós Ilona adószakértő, a klub rendszeres előadója ezúttal az aktuális számviteli és adózási témákról beszél majd. A rendezvényre Tatabányán a Fő tér 36. szám alatt november 8-án, szerdán 9 órakor, Esztergomban a Deák Ferenc utca 14. szám alatt pedig november 9-én, csütörtökön 10 órakor kerül sor.