Hídlap, 2006. november (4. évfolyam, 216–236. szám)
2006-11-03 / 217. szám
6 HÍDLAP • 2006. november 3., péntek www.istergranum.hu In memóriám William Shakespeare Országos tárlat az író halálának évfordulóján Rendhagyó vándorkiállítás indul Pszichiátriai betegséggel élő embertársaink alkotásai Tatabányán „In memóriám William Shakespeare” címmel országos tárlatot rendez az író halálának 390. évfordulója alkalmából a tatabányai Közművelődés Háza Kortárs Galériája november 3. és 25. között. A kiállításon hatvankét alkotást mutatnak be, és az erre az alkalomra kiadott katalógusban minden művész szerepel egy- egy művel. A kiállítás fővédnöke Bencsik János polgármester. A Kortárs Galéria az In memóriám című sorozatban negyedik alkalommal rendezi meg országos tárlatát, ezúttal Shakespeare alakja, élete, kora, munkássága szerepelt a pályázat középpontjában. A galéria a felhívással megkísérelte a képzőművészet nyelvén megfogalmazott művekkel megidéztetni, láttatni az elmúlt évszázadok egyik legjelentősebb alkotóját és életművét, a költőket és képzőművészeket egyaránt megihlető Shakespeare-t. A kiírásra ötvenkilencen, összesen 34 festőművész, 11 grafikusművész, 1 jelmeztervező, 7 szobrászművész és 6 képzőművész, többségében a művészvilágban elismert alkotók nyújtottak be alkotásokat. Tizenhárom Komá- rom-Esztergom megyei alkotó, köztük 6 tatabányai nevezett be az országos pályázati kiírásra. A megyéből kiállító művészek: Bánfi József és Hídvégi Áron tatabányai, Huszti János táti és Kammerlohr-Kováts László tatai festőművészek, Kaposi Endre esztergomi és Muzsnay Ákos baji képzőművészek, Lévai Ádám tatai képgrafikus, Ölveczky Gábor komáromi és Szentessy László tatai grafikusművészek. A beérkezett alkotásokat Wehner A Börzsönyligetiek Érdekképviseleti Egyesülete szerződést írt alá az ELMÜ Zrt.-vel, amelynek értelmében a Nagy- Varga-réten kiépül az elektromos hálózat. A beruházás 62 millió 467 ezer forintba kerül, amelyből a telek tulajdonosoknak 4 millió 254 ezer 216 forintot kell fizetniük. Épül egy 20 kilowat- tos vezeték, egy 4 kilowattos utcai vezeték, valamint egy transzformátor álKomárom-Esztergom megye díjazott képzőművészei: Győrffy Sándor képzőművész - Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díja Orosz István grafikusművész - Tatabánya Megye Jogú Város díja Ölveczky Gábor grafikusművész - Ko- márom-Esztergom Megye Önkormányzat díja Muzsnay Ákos képzőművész Tatabánya Alkotó Művészeiért Alapítvány díja Ábrahám Rafael grafikusművész - Kortárs Galéria különdíja, önálló tárlat megrendezésének lehetősége. Tibor művészettörténész, Szabó György szobrászművész, Varga-Amár László festőművész, s Virág Jenő, a Kortárs Galéria művészeti vezetője, vagyis négyfős zsűri értékelte, akik a korábbi tárlatainkhoz hasonlóan a legértékesebb műveket is díjazták. Mint ismeretes a jövőre jubiláló Kortárs Galéria tíz éve rendez kiállításokat, melyekkel lehetőséget nyújt a hazai és a határon túl élő képző- és iparművészek bemutatkozására. A kortárs művészet iránt érdeklődők az elmúlt években a műfajok teljességét felsorakoztató kiállításokat tekinthettek meg, országosan is elismert kiváló művészektől, határon kívüli magyar alkotóktól, tatabányai és onnan elszármazott művészektől. A Kortárs Galéria In memóriám sorozatában eddig Egon Schiele, Salvador Dali és József Attila személye és munkássága volt az országos pályázat témája. • -cs -n lomás. Az érintett utcák: Határ u., Bojtorján u., Ciklámen u., Áfonya u., Aranyeső u., Gyopár u., Búzavirág u., Hajnalka u., Fagyöngy u., Szarkaláb u., Gólyahír u., Fagyai u., és Estike u. Ezen a területen 336 telek van, azonban csak 102 tulajdonos jelezte igényét, így nekik telkekknként 50 ezer forint hozzájárulási költséget kell fizetniük. • Hívért Gábor „Mi világunk” címmel nyílik pszichiátriai betegséggel élő emberek alkotásaiból vándorkiállítás november 6-án délután három órakor Tatabányán, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolában. A Komárom-Esztergom Megyei Ön- kormányzat fenntartásában működő Mentálhygiénés és Rehabilitációs Intézmény „Mi világunk” címmel meghirdetett képzőművészeti pályázatára az ország számos pszichiátriai intézetéből, valamint Németországból, összesen 392 alkotás érkezett, amelyek közül Lévai Ádám grafikusművész válogatása alapján közel 80-at láthat majd a nagyközönség a novemberben útjára induló vándor- kiállításon. Az akvarelleket, olajfestményeket, ceruzarajzokat, szénrajzokat, montázs technikával készített alkotásokat és terrakotta szobrokat bemutató tárlat november 6-án nyílik meg Tatabányán, majd a tervek szerint az ország különböző régióiban - többek között Mezőko- vácsházán, Szentgotthárdon és Budapesten - is megtekinthető lesz. A Komárom- Esztergom Megyei Önkormányzat jól működő nemzetközi partnerkapcsolatainak köszönhetően várhatóan nemzetközi szintre emelkedik a program: eddig a néAz illegális hulladéklerakó helyek felszámolására környezettisztasági akció- program indult Tatabányán. Az ellenőrzéseket októberben, három fázisban folyamatosan végzik a városban és annak környékén a szakemberek. Bene Magdolna, Tatabánya címzetes főjegyzője elmondta: a korábbiakhoz hasonlóan ismételten létrejött munkacsoport eddig két alkalommal végzett területi bejárást a megyeszékhelyen. Az eddigi ellenőrzések folyamán Kertvárosban, Újvárosban, Felsőgallán és a Síkvölgy felé vezető útszakaszon találtak illegális hulladéklerakókat. A bejáráskor építési törmelékre, bontásból származó és egyéb háztartási hulladékra, illetve zsákban kihelyezett szeméthalmokra bukkantak. A korábban észlelt ún. kedmetországi Rajna-Pfalz tartományból jelezték, hogy alkotásokkal vesznek részt a kiállításon, valamint a szlovákiai Nyitra megye is otthont ad a tárlatnak. A Komárom-Esztergom Megyei Ön- kormányzat fenntartásában működő Mentálhygiénés és Rehabilitációs Intézmény a rendhagyó tárlattal a perifériára került, hátrányos helyzetű, mentálisan sérült emberek társadalmi reinteg- rációjában kíván hidat képezni a pszichiátriai betegséggel, fogyatékossággal élők és az egészséges emberek között. • -I -a veit lerakóhelyek, illetve a szemétlerakást tiltó táblák körül is megmaradt az illegális hulladékok elhelyezése. Ennek felszámolását az AVE Tatabánya Zrt. munkatársai folyamatosan elvégzik. A kömyezettisztasági program végrehajtásában a hulladékgyűjtő vállalkozás mellett részt vesz a Tatabányai Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési, Közigazgatási Irodája, és a közterület felügyelet is. A szakemberek célja, hogy megelőzzék az illegális szemétlerakást, gondozottak legyenek a város bel- és külterületei, javuljon a megyeszékhely köztisztasági helyzete. A munkacsoport a bejáráskor a város kül- és belterületén, különösen a kereskedelmi egységek körüli szemetes helyeket ellenőrizte, a következő akció alkalmával Bánhida környékét járják be. • B. K. / Épül az elektromos hálózat Ellenőrzik az illegális hulladéklerakókat PROGRAMOK Nyári emlékek A közelmúltban elhunyt Fehér Lajos alkotásaiból nyílik kiállítás november 10-én, pénteken délután öt órakor Tatabányán a Kék Kávézóban. A Bányász Képzőművész Kör egykori tagja hónapok óta készült erre a kiállításra, a képeket is maga válogatta ki Rochlitz György és Papp Albert segítségével. Lampionos felvonulás A szokások megőrzése jegyében az idén is Márton napján az óvodások lampionos felvonulást tartanak az óvodából a községháza és a Templom-kertbe Kismaroson. November 11-én reggel kilenc órától énekléssel, játékkal elevenítik fel a régi szokást. Kiállítás Nyergesújfalun az Ady Endre Művelődési Ház és Könyvtár képzőművész körének november 10-én, pénteken délután öt órakor nyílik meg a kiállítása a művelődési ház emeleti termében. MOZIMŰSOR Danubius Mozi (Párkány, Fő utca, tel.: +0421 36 751 1107) 19:00 Hangya boy amerikai animációs film. Rendezte: John A. Davis. Tartalom: Lucas Nickle feszültséggel teli kisfiú, aki a családi veszekedésekből szerzett feszültségeit a kertjükben lévő hangyaboly folytonos tönkretételén vezeti le. Egészen addig amíg egy varázsló hangya át nem alakítja hangya boy-já. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 4., tel.: 33/313-888) 17:00 Egy bolond százat csinál - magyar filmkomédia. Rendező: Gyöngyössy Bence. Főszereplő: Gáspár Sándor, Oroszlán Szonja. Tartalom: klasszikus Latabár-film mai környezetben. 19:00 The King - A király - amerikai film. Rendező: James Marsh. Főszereplő: Gael Garda Bernal, William Hurt, Pell James. Tartalom: történet a haditengerészetnél szolgáló fiúról, aki egy napon felkerekedik, hogy megkeresse apját, akit még sosem látott. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET November 3-án, pénteken: Esztergom - Szent István Gyógyszertár (Madách tér 1.) Telefon: 311-680. Dorog - Pharma Dr. Révay Patika, (Hősök tere 7/a) Telefon: 509-600. A NAP VICCE Két ember kimegy a vasútállomásra nagy bőröndöket cipelve. Mivel korán kiérnek betérnek a „restibe" és elkezdenek iszogatni. Egyszer csak azt látják, hogy a várt vonat nem begurul az állomásra, hanem szépen lassan kezdi elhagyni azt. Erre a két férfi felugrik, kapkodva összefogják a bőröndöket és elkezdenek a vonat után rohanni. Az egyiknek sikerül felugrani, de a másik lemarad. Amelyik lemaradt elkezdi a fejét vakarni és majd röhögni. Az esetet látta egy vasutas is, aki odamegy hozzá és megkérdi:- Miért nevet, uram, hiszen lekéste a vonatot?- Ez igaz, hogy én lekéstem, de a sógorom csak kikísért! NÉVNAP November 3. napján szeretettel köszöntjük Győző és Hubert nevű olvasóinkat! Győző: a XIX. századi nyelvújító névalkotás, a Viktor magyarító lefordítása. Hubert: német eredetű név, jelentése szelleme által kiváló, értelem, fényes, híres. TV MŰSOR 05:50 Nap-kelte, 09:00 Napló '56, 09:05 Pláza, 10:00 Ke, mény Henrik bábszínháza, 10:30 Kávédaráló, 10:45 Ha lenne egy szamaram, 10:55 Útravaló, 11:25 Szabadság tér 17, 11:30 Vevő-szolgálat, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Híradó délben, 12:30 Panoráma (ism.), 12:55 Néprajzi értékeink, 13:10 Sorstársak, 13:35 Sírjaik hol domborulnak?, 14:05 Példaképíp), 14:10 Szívek szállodája, 15:00 Regi óra, 15:55 Bartók 125, 16:05 Szívtipró gimi, 16:50 Példaképíp), 17:00 Híradó, 17:05 Körzeti híradók, 17:20 Napló '56 (ism.), 17:25 Bűvölet, 18:20 Szomszédok, 19:00 Híradó este, 19:36 Sporthírek, 19:45 TV Taxi, 20:05 Bangó Margit, 21:05 Frank Riva, 22:00 Az este - Péntek, 22:30 Múlt-kor, 23:00 Kultúrház, 23:25 Hírek, 23:30 Sporthírek,, 23:35 Napló '56 (ism.), 23:45 Buhersereg •’■'■j 06:00 Strucc, 06:25 Té- vJ nyék Reggel, 06:55 Mokka, 09:00 Stahl konyhája, 09:10 Szóda, 10:10 Teleshop, 11:30 Hajrá skacok!, 12:00 Észbontó, 13:00 Emma - A déltenger királynője, 15:00 Jóbarátok, 16:00 Lisa csak egy van, 16:30 Az elveszett ereklyék fosztogatói, 17:30 Everwood, 18:30 Tények, 19:00 Megatánc +, 19:05 Aktív, 19:35 Jóban Rosszban, 20:15 Áll az alku, 21:15 David Gale élete, Közben: Kenósorsolás, 00:00 Tények Este, 00:30 Halálcsók K I» U 05:30 Top Shop, 06:00 Reggeli, 10:00 Recept Klub (ism.), 10:20 Top Shop, 11:25 Recept Klub, 11:35 06- 91-334-334, Benne: 12:00 Híradó - Déli kiadás, 13:35 A 3 nindzsa visszarúg, 15:05 Disney-rajzfilmsorozat: Doug kalandjai, 15:35 Csacska angyal, 16:30 Balázs - A szembesítőshow, 17:30 Mónika - A kibeszélőshow, 18:30 RTL Klub Híradó, 19:00 Te vagy az életem, 20:00 Fókusz, 20:35 Barátok közt, 21:15 Lost - Eltűntek, 22:10 Odaát, 23:05 Omen 2.: Damien, 01:10 Reflektor, 01:25 meneTrend 06:00 Reggel, 08:00 Agora, rn rsi A EU - járat, 09:20 Heuréka! Megtaláltam! (ism.), 09:45 Modem művészet, 10:10 Charly, majom a családban (ism.), 11:00 Kívánságkosár, 11:45 Híradó, időjárás-jelentés, 12:00 Déli harangszó, 12:01 Vers, 14:00 Színlap - színházi folyóirat ((ism.), 14:40 Kosztolányi-nap a Duna televízióban, 14:45 Szép magyar novella, 15:10 Vers, 15:15 Ősz a Pilisben, 15:20 Charly, majom a családban, 16:05 Bioritmus, 16:25 Talpalatnyi zöld, 16:50 Vers, 17:00 Világunk, 17:50 A házigazda ajánlja, 18:00 Híradó, 18:30 Váltó, 18:40 Mese, 19:00 Labdarúgó-mérkőzés, 20:55 Kanári - Kosztolányi Dezső, 21:40 Híróra, 22:40 Pétervári banditák 3., 00:25 Beethoven: V. szimfónia - 1-2. tétel, 00:45 Vers, 01:00 Himnusz 07:10 Szalon ism. 07:50 Kulturális programajánló 08:30 Remustra ism. benne: Nyugdíjas Nap 12:00 Hírblokk (Visszapillantó - Messzelátó - Időjárás) ism, 17:00 Híradó benne: Egy legyengült kerecsensólymot szállítottak Esztergomba, Alzheimer klub indul a Dorogi Szent Borbála Szakkórházban, Az országos zavargások nem befolyásolják Esztergom idegenforgalmát, Több ezren látogattak ki Mindenszentekkor Esztergom temetőibe, E- Info Pont hálózat épül ki a városban 17:25 Hírsport 17:30 KAFÉ ÉLŐ: 1. Bemutatkoznak az alpolgármesterek, vendégek: Knapp János Pál és Németh József 2. Bajor Ágost Kiállítás, vendég: Sasváriné Jahoda Erzsébet, galéria tulajdonos 3. Véget ért a szüret, vendég: Brantner József 4. Mindenszentek ünnepéről, a Halottak napjáról, vendég: Dr. Paskai László, bíboros 21:00 Híradó ism. 21:25 Hírsport ism. 21:30 KAFÉ ism. 22:30 Remustra ism. benne: Dl. Féja Nap Napi hírújság a régió életéről Főszerkesztő: Néveri Ferenc Igor Főszerkesztő-helyettes: Váczy H. István Lapszerkesztő: Bukovics Krisztián Hídlap Magazin: Ámon Adrienn Munkatársak: Ch. Gáli András, Gábor Éva, Gál Kata, Hívért Gábor (Kismaros), Kardos Krisztián (Budapest), Kertész Viktor, Kocsis L. Mihály, Kövesdi Károly (Pozsony), Muzslai Ágnes, Oravetz Ferenc (Párkány), Pálovics Klára, Pöltl „Oxi” Zoltán, Szabó Hajnal, Szép Éva, Varga Péter, Vas Gyula Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 233., telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750, e-mail: info@hidlap.net Lapigazgató: Kiss Tamás Felelős kiadó: dr. Gábor János vezérigazgató Kiadó: Strigonium Rt., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 510-040 Hirdetésfelvétel és előfizetés: Jászberényiné Kárász Krisztina, 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Terjeszti a Magyar Posta Rt., a Rábahír Rt., valamint az alternatív terjesztők. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a szerkesztőségben. Előfizetés Szlovákiában: Strigonium Slovakia s.r.o. 943 03 Stúrovo, Komenského 21., telefon: 0905 686-514 Előfizetési díj: egy évre 12 900 forint (1 840 korona), ' fél évre 6 400 forint (980 korona), negyedévre 3 200 forint (490 korona). Nyomdai kivitelezés: A Sprintwork Kft. megbízásából a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Buiján Norbert vezérigazgató-helyettes.