Hídlap, 2006. október (4. évfolyam, 195–215. szám)
2006-10-10 / 200. szám
www.esztergom.hu 2006. október 10., kedd • HÍDLAP 3 • • Nincs gyógyír a halálos balesetekre? Szinte már össze se rezzenünk, amikor a hét elején újra és újra arról írnak az újságok, hogy fekete hétvégét zárhatunk a halálos kimenetelű balesetek szempontjából. Szombaton és vasárnap országszerte tizenhatan vesztették életüket útjainkon. A rendőrség szerint, amióta véget értek a fokozott ellenőrzések, a súlyos és a halálos balesetek száma egyaránt emelkedett. A júliustól szeptember végéig tartó időszakban a fokozott rendőri jelenlétnek köszönhetően kevesebb halálos kimenetelű, valamint súlyos baleset történt az utakon, tudta meg a Hídlap Rácz János őrnagytól, a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársától. Rácz János elmondta, hogy azokon az utakon, ahol a rendőrség fokozottan ellenőrizte a közlekedést, kevesebb halálos, súlyos, illetve könnyű sérüléssel végződő baleset történt. A szakember hozzátette, hogy amióta véget értek a rendőrség razziái, azóta ismét emelkedett a közúti katasztrófák száma. Ráadásul a múlt évhez képest további tíz százalékkal több közúti baleset történik, és a rendőrség adatai szerint ez a tendencia nemcsak az országra, de megyénkre is jellemző. Az elmúlt hétvégén hazánkban összesen tizenhatan vesztették életüket valamilyen közúti balesetben. Varsányi Zsolt, a Komárom- Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője lapunknak arról számolt be, hogy sajnos ebben az időszakban a megye útjain is több baleset történt, melyek közül egy halálesettel végződött. Szombaton egy 39 éves, gödi férfi Héreg felöl közlekedett motorkerékpárjával Bajna irányába, amikor egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát járműve felett, elesett és egy szemből szabályosan közlekedő kisbusz alá csúszott. A motoros férfi olyan súlyos' sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Esztergom külterületéit, még egy súlyos sérüléssel végződő baleset történt. Szombaton éjfélkor a 11-es számú főúton eddig ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú autó felhajtott az útpadkára, ahol elgázolt egy 52 éves, kerékpárját toló, budapesti férfit, majd megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A baleset következtében a férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Sajnos megyénk hétvégi statisztikájához tartozik még 4, könnyű sérüléssel végződő és 6, anyagi káros baleset is. • (lenger) Rendőr, mentő, tűzoltó: akción kívül Örökbefogadási eljárás: lassú szülés Több ezer gyerek vár örökbefogadóra az intézetekben Nem kapott elsőbbséget a gyalogos 15 éves a Mindszenty iskola A Mindszenty József Katolikus Általános iskola közössége október 20-án, délután 4 órakor kezdődő műsor keretében emlékezik meg 15 éves fennállásáról. Az ünnepségre az iskola szeretettel hívja és várja volt és jelenlegi dolgozóit, munkatársait, diákjait, szüleiket, illetve barátait, támogatóit és minden kedves érdeklődőt. A három legfontosabb polgárokat védő szervezet tartott jármű- és eszközbemutatót hétvégén az esztergomi Tesco áruház parkolójában. A rendezvényre az áruház hívta meg a rendőröket, mentősöket és tűzoltókat. versenybe is bevonták a közönséget, ezek közül a legérdekesebb a rendőrség, „biztonsági öv tesztje” volt, ahol egy lejtőre szerelt sínpáron futó székbe ülhettek a bátrabbak, hogy valós veszély nélkül is átélhessék egy a biztonsági öv fontosságát. • Pöltl Zoltán Sajnos hazánkban a terhességeknek nagyjából a felét nem tervezik az anyák és sokszor már késő abortuszról dönteni. Évente átlagosan kétszáz nő kísérel meg öngyilkosságot nem kívánt terhesség miatt és csaknem minden hétre jut egy csecsemőgyilkosság. Főként ezt próbálják megakadályozni olyan inkubátorok kihelyezésével, ahová minden törvényi szankció nélkül anonimitás mellett biztonságba helyezhetik az újszülöttet azok, akik nem kívánták vagy nem képesek megfelelő körülmények között ellátni gyermeküket. Amennyiben ezekért a kicsikért hat hétig nem jelentkezik szülőjük, titkos örökbefogadási eljárás indulhat. Tatabányáról kerülnek a hosszú várakozási listán következő esztergomi „szülőkhöz”. Jellemző, hogy azok, akik az örökbefogadás mellett döntöttek, szinte soha nem lépnek vissza, és az is nagyon ritkán fordul elő, hogy a párt alkalmatlannak találják a nevelésre. Örökbefogadó szülőként pedig a későbbiekben jogilag semmi nem különbözteti meg őket a vérszerinti szülőktől - a Szent Miklós programban is részt vehetnek -, és a gyermekre is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint akik eredeti családjukban cseperednek: az állam nem folytat „utóellenőrzést”, nem tesz különbséget, ha gyámság alá vételről dönt. A TEGYESZ-nél kérdésünkre megerősítették, hogy az örökbefogadások számát nagyban befolyásolja a gyermekek életkora, azt már jelentős sikernek könyvelik el, hogy nemrégiben egy nyolcéves kislánynak találtak befogadó családot. Megyénkben idén várhatóan titkos módon tíz sikeres örökbefogadás történik - volt rá példa évi 25- 30-ra is - de ennél több lehet, ha a nyílt örökbefogadást is beleszámítjuk. Az országos hálózatként működő erre specializálódott alapítványok, egyesületek sok csecsemőnek találnak új otthont, a Gólyahír egyesületnek például megyénkben is működik irodája, és bár konkrét együttműködésről nincs szó, követik egymás munkáját az állami TEGYESZ-szel. • Sz. H. Főként az ifjabb korosztálynak szóló bemutatón elsősorban a három szervezet által használt gépjárművek kapták a főszerepet, a gyerekek természetesen nagy izgalommal „vették át” az egyenruhás sofőröktől a kormányt. A mentőautó belsejét - valljuk be őszintén - csak ilyen alkalommal szerencsés látogatni. A tűzoltók Mercedes típusú járműve ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett, és úgy tűnik, a lánglovagok továbbra is a gyerekek elsőszámú példaképei maradtak. A rendezvényen több szakmai, ügyességi Az elmúlt szombaton, délelőtt tíz óra után pár perccel egy hetvenkilenc éves néni lépett Esztergomban -a Kossuth Lajos utcán a zebrára. Ekkor érkezett a főút és az Arany János utca találkozásához egy huszonkilenc éves, érdi vezető. A sofőr nem adta meg a zebrán áthaladó gyalogosnak az elsőbbséget és elütötte. A baleset miatt könnyű sérülést szenvedett idős nőhöz azonnal mentőt hívtak, a kiérkező rendőrök pedig a helyszínen megállapították, hogy egyértelműen az autós hibázott. Mivel kiderült, hogy a vezető nem fogyasztott alkoholt, a közlekedési szabálysértésért harmincezer forintos bírságra számíthat. • P. Z. Több mint 2000 örökbefogadható gyermek él hazánkban nevelőintézetekben, otthonokban, és nagyjából fele ennyien várnak arra, hogy saját gyermek híján örökbe fogadhassanak egy- egy állami gondozott „árvát”, csakhogy az igények és a „kínálat” nem mindig találkozik: az örökbefogadók egészséges csecsemőre vágynak, az intézetekben viszont nagyrészt idősebb, nem teljesen egészséges gyerekek várják sorsuk jobbra fordulását. Esztergomban évente nagyjából 2-3 kicsi talál új szülőkre, és ez az arány másutt sem sokkal biztatóbb. Az illetékes minisztérium minden évben kiad egy országos és megyei adatokat tartalmazó statisztikai évkönyvet, ebből is látható, hogy teljesen hullámzóak az adatok, pillanatnyilag úgy tűnik, hogy csökkenő tendenciát mutat a sikeres örökbefogadások száma. Míg például 2002-ben országosan 847 gyermeket helyeztek el, ez a szám tavaly már csak 700 körül alakult és várhatóan idén sem lesz jobb a helyzet. Megyénként maximum huszonegynéhány csecsemőkorú gyermek áll készen az adoptálásra (tavaly előtt megyénkben 2), ennek többszöröse a 10 év feletti gyermek, akiknek nagyjából fele fogyatékos. Számukra szinte teljesen reménytelen az örökbefogadás. gyámhivatal indítja el az örökbefogadási eljárást. Itt személyes meghallgatás alapján döntenek az alkalmasságról, ez a határozat két évig érvényes, de sikertelenség esetén további egy évig meghosszabbítható. Sajnos akad arra is példa, hogy a meghosszabbított határidő lejártáig sem sikerül megfelelő gyermeket találni, ilyenkor elölről kell kezdeni az eljárást. Siker esetén először gondozásba vétel történik, majd miután meggyőződtek a gyermek beilleszkedéséről, a gyámhivatal kiadja az örökbefogadási engedélyt. A gyámhivatali meghallgatás során az örökbefogadó dönt a gyermek nevéről, származási helyéről, egyedülállóként pedig azt is meghatározhatja, mik legyenek a „képzelt” másik szülő adatai. Esztergomban évente összesen 2-3 gyermeket adoptálnak, de ebben lehet családon belüli örökbefogadás és a statisztikát több más tényező is befolyásolja. Mivel Esztergomban nem működik ilyen jellegű otthon, a csecsemők nagyrészt Azoknak a pároknak vagy egyedülállóknak, akik már mindent megpróbáltak, mégsem sikerült teherbe esniük, utolsó lehetőségként az örökbefogadás lehetősége marad, hogy gyermeket nevelhessenek. Ma már szerencsére több civil alapítvány is segíti a gyermekre vágyókat, ahol rendszerint úgynevezett nyílt örökbefogadással történik az adoptálás. Ez azt jelenti, hogy ilyenkor a felek személyesen is találkoznak, ismerik egymás adatait, az örökbeadó lényegében kiválaszthatja, kinek adja oda gyermekét. Miután viszont aláírja a lemondásról szóló nyilatkozatot, azt már nem vonhatja vissza, nem úgy, mint azok az anyák, akik a gyámhivatalnál akár még a gyermek megszületése előtt nyilatkoznak a lemondásról titkos formában. Ebben az esetben egyik fél sem tudhatja meg a másik adatait, de a vérszerinti szülők hat héten belül meggondolhatják magukat. Maga az örökbefogadási eljárás igencsak ösz- szetett, és akár évekig is tarthat, míg sikerrel jár, hiszen bár hosszú várólisták vannak, a legtöbben újszülöttet szeretnének örökbe fogadni. Márpedig a gyermekotthokban számos olyan nagyobbacska gyermek cseperedik, akikről csak később mondtak le szüleik, vagy muszáj volt kiemelni őket a családból. Az örökbefogadóknak először a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál (TEGYESZ) kell jelentkezniük - megyénkben ez Tatabányán működik -, ahol 21 órás tanfolyamon, tanácsadáson kell részt venniük, pszichológiai vélemény és orvosi igazolás készül alkalmasságukról, egészségi állapotukról, továbbá környezeti hatástanulmány készül és jövedelemigazolást is csatolni kell ahhoz a kérelemhez, ami alapján a szakszolgálat ajánlásával végül a